Orbán Viktor saját költségén nézőként részt vesz a futball vébé döntőn a legendás riói Maracana stadionban. Ami persze csak az útiköltséget jelenti, a többit a FIFA állja.
Ha a miniszterelnökünk ideje engedi, talán az egyik elődöntőt is megszemléli.
Legalább lesz magyar résztvevője is a világbajnokságnak.
Gondolom, ha már ott lesz, a képernyőre is kerül majd, ahogyan idehaza is mindig mutogatták, amikor csak kilátogatott egy-egy felcsúti vagy székesfehérvári meccsre (az MLSZ társadalmi munkás elnöke, Felcsút társadalmi munkás polgármestere vagy éppen a társadalmi munkában Vidi drukker - Kovács Ferenc társaságában).
Szóval szinte biztos vagyok benne, hogy Orbán a döntőn is ott kolbászol majd valahol a kamerák közelében, sőt minden bizonnyal a díszpáholy azon részén, ahol a kupa és a díjátadás is történik. Talán még néhány kézfogást is sikerül majd a győztes csapat tagjaitól kieszközölnie.
Nekünk pedig végtelen hazafiúi büszkeség öntheti el a szívünket, amikor feltűnni látjuk Platíni mellett ezt a kissé már megereszkedett, pohos, kedélyesen szotyolázgató ötvenes, korpulens urat, akiről persze néhány milliárdnyi tévénéző azt hiszi majd, hogy talán az UEFA elnök valamiféle samesze vagy a díszpáholy egyik londinere. Esetleg az albán labdarúgó szövetség alelnöke.
Ami elég nagy szégyen lesz a világ népeire nézve, hogy nem ismerik fel monsieur Ohbant, a Nagy Rendszerváltót.
Akitől a félelmetes kommunista diktatúra urai is annyira betojtak anno, hogy inkább Oxfordba küldték tanulmányútra, csakhogy megszabadulhassanak tőle.
Biztos vagyok egyébként abban, hogy a Nagy Stadionépítő figyelemmel kíséri a világbajnokság már most folyó mérkőzéseit is. Csak nem tudom, látja-e mindazt, amit mi látunk? És ha látja, mit gondol felőle?
A vébén résztvevő játékosok többsége olyan, mintha valami testépítő verseny résztvevői lennének. A kondíciójuk, állóképességük, gyorsaságuk is fantasztikus.
A hazai sztárjainknak a sérójuk és a telitetovált karjaik mutatnak ezekkel legfeljebb némi hasonlóságot, de a játéktudást tekintve hozzájuk képest génhibás korcsok vagyunk, hogy finoman fogalmazzak
Most látszik igazán, hogy mennyire elszaladt a világ futballja mellettünk.
Ma már ott tartunk, hogy annak is örülni tudunk, ha a világranglista 124. helyén álló Kazahsztánt idehaza sikeres tolódással néhány szerencsés góllal le tudjuk győzni.
De nem csupán a focitudásban maradtunk le nagyon. Még a szurkolásban is.
Nézem a meccseket és nem látok nézőtéri botrányokat. Nem hallottam például olyan kórust, hogy svájci cigányok, b… átok az anyátok! Nem huhognak, a himnuszok alatt nem fütyülnek, nem robbantanak kilós petárdákat, nem gyújtanak az egész stadiont füstbe borító görögtüzeket, és meccs után sem verekednek össze, nem zúzzák szét a metró kocsikat.
Mind ehelyett láttam festett arcú szurkolókat, lelkes biztatást és hullámzást.
A hazai foci súlyos problémáit persze az Orbán által erőltetett Puskás kultusz nem oldja meg. De ezen a helyzeten bizony még L. Simon László egyéni képviselői indítványa sem tud segíteni.
Friss kommentek