Antonius szájából hangzik el az utóbbi közismert kijelentés Shakespeare drámájában, Cézár temetésén. A Kurucinfo elhantolásának kontextusában viszont ez a mondat kissé nagyképűen hangzik, hiszen azért egy másik Cézár (Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus),mégis csak egy egész várost – méghozzá Rómát – égette porig annak idején, a Kurucinfo és eszmetársai pedig mindössze egy Hollán utcai könyves butik, és egy-két cigánylakás felgyújtásával büszkélkedhetnek egyelőre. (De ha nem is ők voltak, az ő bujtogatásuk hatására történt.)
De térjünk a tárgyra, a megemlékezésre. Úgy tűnik, a Kurucinfonak egyelőre annyi. Béke poraira! Pedig milyen büszkén jelentették még a minap, hogy már közel nyolcszázan vannak azok, akik őket anyagilag is hajlandóak támogatni.
Ez a hírportál sokak meghatározó élményét, mindennapi betevő szellemi táplálékát jelentette. A hatása a szélsőjobboldali közgondolkodásra nem vitásan igen jelentős volt. Aki rendszeresen szokott szörfözni a magyar online médiában, az gyakran találkozott a Kurucinfo szellemiségével az olvasói hozzászólásokban is.
E weblap sajátos humorát mutatták a „leleményes” szóferdítéseik. Például a Kamukauszt rendszeres emlegetése. Különösen elemükben voltak, ha cigányokról esett szó. Nagyítóval figyelték a hazai kék-híreket, s ha családok közötti veszekedésről, színesfémlopásról, tanárverésről, utcai rablásokról esett szó, biztosak lehettünk abban, hogy az adott eset leírása felkerül a Kurucinfo honlapjára, méghozzá viccesnek szánt, s egyben gyűlölködő tálalásban. Biztosan szőke norvégok voltak az elkövetők – írták ilyenkor élcelődve.
Nagy leleményességgel nevezték a cigányokat mindenféle genetikai selejtnek, kedvencük volt az ork kifejezés használata is.
Személyes élmények is fűznek hozzájuk. Egyszer megsokallva a gyalázkodásaikat e-maillel fordultam a szerkesztőségükhöz.
"Kuruc.Info-nak nevezett gyűlölködők gyülekezete!
Én mindig a nevemet adom, adtam a véleményemhez. Önök patkány módjára a csatornába bújnak. MI ebben a bátorság? Ha annyira biztosak igazukban, adják meg elérhetőségüket, ahol beperelhetem ezt a díszes társaságot rágalmazó, sértő kijelentéseik miatt.
Dr. Magyar Elemér magyar állampolgár.”
Az észrevételeimre a főszerkesztő-helyettes válaszolt.
"Milyen véleményhez? Miután a köztörvényes bűncselekmények, brutális bűntettek 90%-át a cigányok követik el, véleménynek nevezni ennek a minden magyar számára nyilvánvaló ténynek a tagadását nem egyéb hazugságnál.
Magyar nyugdíjasokat agyonverni vagy elvágni a nyakukat, kislányokat felgyújtani és megerőszakolni, tanárt lincselni, naponta tömegesen lopni és rabolni, vezetékeket leszerelni, a vasúti közlekedést veszélyeztetni, a mi zsebünkből még ráadásul segélyt kivenni, és a cigányterror dacára a terrorizáltakat megvádolni, ehhez mi kell, te tetves?
Rövidebben: menj a kurva anyádba.
Egei Antal”
Erre a alábbi levelet fogalmaztam meg.
"Egei Antal úr! Könnyű álnevek mögé bújva, elérhetetlen amerikai szerverekről, nyálas szájjal mocskolódni, gyűlölködni. Könnyű megoldás egy szerencsétlen népcsoportot bűnbakká tenni, folyamatosan gyalázni, ellenük uszítani. Természetesen arcukat soha nem adják semmihez, mások arcát bezzeg előszeretettel mutogatják. Önök azok, akik egy arctalan csordában rettenetesen bátrak, de nyíltan persze nem vállalják sötét középkori, ásatag, bigott, penetráns nézeteiket."
A Kurucinfo erre is reagált hamarosan:
"Füstös, a konkrétumokra válaszolj mellébeszélés helyett: lincselő, gyilkos, erőszakoló, kislányt felgyújtó, élősködő féregtestvéreid felmutatott személyivel a kezükben hajtják végre magyarellenes bűncselekményeiket? Netán le is fotóztatják magukat, megkönnyítve a rendőrség munkáját? Egei.
Az meg különösen penetráns, amikor egy az elemi higiéniával is hadilábon álló parazita csürhe csatornáról meg patkányokról elmélkedik. Takonypóc, légy büszke rablógyilkos néped bátorságára és mondd ezt a felgyújtott magyar lány szüleinek.”
Ekkor már én is átváltottam a tegeződésre.
„Tudjátok, én akkor is saját nevemben írtam, amikor ti még drága tesókáim, egy zsidóviccet sem mertetek elsütni, nem hogy a farkatokat. Már mint a pelenkában...”
A levélváltásunk itt szakadt meg, s remélem, hogy már soha nem is folytatódik, mert a Kurucinfo nem támad fel többé.
Bízom abban, hogy így lesz.
Vagy ahogy a Gárdisták fogalmaznának ilyen szituációban: adjon az Isten szebb jövőt!
A Kurucinfo, és a hozzá hasonló internetes oldalak nélkül.
Az utolsó 100 komment: