A mai Magyar Nemzet beszámol a Kaiser Ede elleni perújítási eljárásról, amelynek az a lényege, hogy az újabban felmerült bizonyítékok szerint őt ártatlanul ítélték el a móri, nyolc áldozatot követelő bankrablás miatt. Önmagában ez a hír, azt hiszem már nem sok újdonsággal szolgál a számunkra, annál inkább érdeklődésre tarthat számot az a fényképpel is illusztrált aktus, amikor Weiszdorn Róbert éppen bocsánatot kér Kaiser Edétől azért, hogy az általuk elkövetett bűncselekmény miatt ártatlanul őket ítéltek el. Maga a fénykép is önmagáért beszél, a talpig feketébe bujtatott fegyveres álarcos kommandósok által körbevett Weiszdorn és a talpig feketébe bujtatott fegyveres álarcos kommandósok által körbevett Kaiser férfiasan, egymás szemébe nézve tisztázzák a félreértést.
Szinte látni és hallani véli a nyájas olvasó, amikor Weiszdorn azt rebegi: bocs’ öreg a kellemetlenségekért, amiért hagytuk, hogy helyettünk titeket ítéljen el az ország legbölcsebb bírája, mire Kaiser könnyed válasza: ugyan tesókám, szóra sem érdemes, ám azért legközelebb jobban gondoljátok meg az ilyesmit.
Szóval nem anyázza a másikat, nem küldi el melegebb éghajlatra, hanem a bocsánatát kéri, és megbocsát, ahogy ez ilyen echte úriemberek között szokás.
De az embert nem hagyja nyugton a gondolat, miért nem a teljesen fals ítéletet hozó, s a tömegmészárlással végződő bankrablásban tök ártatlan embereket előítéletesen életfogytiglanra, illetve hosszú szabadságvesztésre ítélő első és másodfokú bíróságok kértek bocsánatot Kaisertől a kommandósok gyűrűjében, s miért egy Weiszdorn Róbert nevű úr, aki arról nevezetes, hogy állítólag ő volt a részese az újkori hazai kriminalisztika története legbrutálisabb bűntényének? Az ő erkölcsi mércéje ezek szerint ezt megkívánta, a bíráké nem?
Miért nem jutott továbbá eszébe bocsánatot kérni Kaiser Edétől azon ügyészségnek sem, amelyik az ő és társa ügyében oly fantáziadús vádiratot alkotott, amelyiknek egyetlen szépséghibája csupán az volt, hogy elejétől végéig kitalációnak minősült?
Na és persze nem kértek elnézést a fotón feszítő kommandós egyének, és az ő főnökeik sem, amiért elfogult nyomozást folytattak, s ennek során például kifizettek 25 millió forintot egy olyan valakinek, aki jelenleg is ismeretlen helyen tartózkodik, bár bűncselekmények elkövetés miatt állítólag körözés alatt áll. (Kíváncsi lennék, hányadik helyen szerepel a rendőrség körözési toplistáján?)
De még valami, ezeknél fontosabb is eszembe jutott e sajátos körülmények között lezajlott bocsánatkérési aktus kapcsán! Egy Weiszdorn Róbert nevű többszörös gyilkosságban részvétellel gyanúsított bűnöző elnézést kér egy bankrablótól, vagyis egy másik nem is akármilyen bűnözőtől azért, mert az ártatlanul ült miatta az el nem követett bűnök miatt. Az ember szinte meghatódik ezen, s szinte már egyfajta nemzeti büszkeség önti el amiatt, hogy milyen magas erkölcsi szinten állnak nálunk még a bűnözők is. Hát azért, úgy tűnik, a magyar fajból még sem veszett ki az úri virtus! Még a nehéz fiúkból sem. Él még a magyar. Lesz még magyar feltámadás!
Ám aztán felidéződik bennünk a mai magyar politikai elit viselkedése, s rájövünk, hogy sajnos a helyzet azért korántsem ilyen jó. Náluk a bocsánatkérés bizony egyáltalán nem szokásos. Az anyázás és a balhék egymásra kenése annál inkább.
Úgy, hogy a társasági illemszabályokat illetően bizony van még mit tanulniuk a magyar politikusoknak a magyar alvilágtól.
Friss kommentek