Ez sajnos egy ilyen ország. Nem tudom a világ más táján hogy működik a demokrácia, az ottani parlamentekben is divatos-e ez a bekiabálásos módszer. Amikor a levezető elnök felkéri a jelenlévőket, hogy akkor most szavazzunk, az országgyűlési közvetítést figyelő nézők néhány sztentori hangot hallanak felharsanni, akik azt ordítozzák össze-vissza, hogy „igen!”, vagy azt, hogy „nem!”.
A padsorokban cseverésző, bóbiskoló, telefonálgató, újságot (természetesen a sportrovatot) olvasgató, keresztrejtvényt fejtő, a laptopjukon internetes pornóoldalakon szörfölő, rejszoló, és ki tudja még miket művelő képviselők pedig kiválasztják a megfelelő gombot és gondosan megnyomják. Természetesen többségüknek halvány fingjuk sincs, hogy mit szavaznak meg éppen, de úgy tűnik, ez nem is nagyon érdekli őket. („Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak Hagyd örökül ha kihunysz: a haza minden előtt.”) Néha azért egyesek még így is tévednek, mert vagy nagyot hallanak, vagy annyira ostobák, hogy az igent összetévesztik a nemmel.
Nem kizárt, hogy Gyurcsányt is ilyesféle módon választották meg a múlt hét végén ismételten az MSZP elnökének 85 %-os eredménnyel. Állítólag csak azért nem lett 100 %, mert voltak, akik az ordibálás ellenére is rossz helyre húzták be az ikszet. Lehet, a küldöttek egy része talán azt sem tudta, hogy ki is lesz az elnök, állítólag többen azt hitték, hogy még mindig Kádár Jánosra voksolnak.
Aztán persze felállva és mélyen meghatódva verte a tenyerét mindenki, a hosszan tartó vastaps különösen arra tekintettel zúgott fel, amikor kiderült, hogy szeretve tisztelt pártelnökük bedobta a miniszterelnöki törölközőt.
Remélem, hogy így van, hogy csak én magam vagyok az akadálya ( mármint a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának), mert ha igen, akkor ezt az akadályt én most megszüntetem, mondta teátrálisan, s már ekkor többen sírva is fakadtak.
A lemondás által kiváltott eufórikus hangulatot csak tovább fokozta, s az már csak hab volt a kongresszus tortáján, amikor Gyurcsány a bíróságokat és ügyészségeket kezdte el kritizálni. A helyett, hogy őket is megdobta volna néhány milliárddal, mint a kedvenc kordonállítós, verekedős, öntörvényű rendőrséget.
Ez egy ilyen ország.
A jövő hét végi újabb MSZP pártkongresszuson minden bizonnyal ugyanaz a 85 % fogja majd azt követelni, hogy ne Gyurcsány legyen a párt elnöke. S alighanem választanak is majd valaki mást a helyébe, de ezúttal a hosszan tartó vastaps feltehetőleg elmarad. Gyurcsányt meg majd még a távozásakor utoljára jól lehazaárulózza és megköpködi az utca népe, ő pedig panyókára vetett kabátjával hetykén, a megszokott, arcára fagyott vigyorral elvonul a villájába kicsit duzzogni, s blogokat gyártani. Vagy visszatér a kádkő és műkorund gyártó cégének a miniszterelnökinél kevésbé díszes bársonyszékébe. Legalább kicsit megdolgozik azért az évi száztízegynéhány millióért.
Az előkiabálós, gombnyomogatós demokrácia pedig folyik, folydogál tovább Gyurcsány nélkül is.
A nép – amelyik ugye, mint tudjuk, nem lehet ellenzékben - előrehozott választásokat akar, dübörgi majd továbbra is a Fidesz vezérkar nap, mint nap. Az ország érdeke a fontos, vág majd vissza ismét a kormányzó erő. Az ország érdekét pedig kizárólag csak az szolgálja, ha továbbra is mi vezetjük a hazát, nem azok, akiknek még programjuk sincs.
Itt tartunk most. De aggódásra semmi ok, leszünk még lejjebb is.
Utóirat. Vasármap délután 15 órakor úgy látom a helyzetet, hogy hamarosan, még ma bejelentik, lesz Magyarországnak új miniszterelnöke. Ez az utóbbi időkben már lejáratódott Kóka politikai győzelmét jelenti. Mint várható volt, győzött az Orbán-fóbia és az attól való félelem, hogy előrehozott választás az SZDSZ biztos végét jelentené. Az más kérdés, hogy szerintem Bajnai halvaszületett miniszterelnök lesz.
Friss kommentek