A rendszerváltás előtti években Kis János fogalmazta meg a Beszélőben ennek éppen az ellenkezőjét.
Pedig akkor, az úgynevezett szocializmusban, mi voltunk a legvidámabb barakk, vagyis a legviccesebb diktatúra. A nyolcvanas évektől kezdődően mindenképpen. Ez volt az ötvendolláros szabadság időszaka, ahol már nem akasztottak, legfeljebb pofozkodtak.
Most meg – úgy tűnik – mi lettünk a kapitalizmus legvidámabb, jobban mondva legviccesebb demokráciája.
1990-ben még nem tudtuk, hogy a diktatúra a rendszerváltáskor úgy viselkedik majd, miként a hidra, vagyis ha a diktátort kiiktatjuk, dupla annyi terem helyette. Antall rövid időszakától eltekintve négyévente jöttek az újabb és újabb kedélyes és vicces zseb-Napóleonok.
A vendéglátós Boross, a konyakozó Horn, a koktélozgató Medgyessy, a pálinka-barát Orbán, majd a borissza Gyurcsány (egy ideig a joviális Miska-kancsóval az oldalán), majd megint Orbán, ezúttal a misebor-kedvelő Semjénnel kiegészülve...
Aztán kezdődik majd megint minden elölről. (És – állítom –, nem csak kilenc év múlva!)
A baloldal persze most egyfolytában siránkozik, hogy Orbán visszaél a hatalmával. Ez igaz. Csodálom, is, hogy ennyit tökölnek az új NEMZETI alkotmány tervezetével is. Pedig elég lenne mindössze két nyúlfarknyi paragrafus.
1.§ Orbán Viktornak mindig igaza van. 2.§ Ha még sincs igaza, akkor az 1.§ rendelkezéseit kell alkalmazni.
De hát a baloldal is visszaélt a hatalmával, Mi az hogy, nagyon is.
Jó, jó, de nem annyira, hajtogatják farizeus képpel.
Pedig dehogynem. S ehhez mindenkor vastagon asszisztált a baloldali értelmiség is.
Amikor aztán Gyurcsány a megszeppent övéi előtt, kissé beborozva, zárt körben kiborította a bilit – szenvedélyes igazságbeszéd volt, harsogta a baloldali elit. Pedig, ha valamelyik sunyi lapító figura titokban nem rögzíti, és néhány hónap múlva nem csempészi be a magyar rádióba, sohasem derült volna fény erre az „igazságbeszédre.”
Az elmúlt években a baloldal krémje egyfolytában a rémisztő jobboldali fasiszta veszélyről vizionált, miközben szinte büntetlenül burjánzott, és – párthovatartozástól függetlenül – hihetetlen méreteket öltött a korrupció, és az állami vagyon szétlopása. Az állam rossz gazda, mantrázták az állam rossz gazdái, teli zsebbel, tehetetlenül széttárt üres kezekkel.
Persze az úgynevezett jobboldalt sem ezek a jelenségek érdekelték. Sokkal inkább lekötötték őket a cigányok terménylopásai. Az persze érthető, hogy Barna bácsinak jobban fájt az uborkájának megdézsmálása, mint az, hogy egy kilométer autópálya miért kerül három-négy milliárdba, feleslegesen megépített viaduktokkal, alagutakkal. Pedig akár még ő is belegondolhatott volna, hogy mindössze egy méternyi sztráda árából az egész országot beteríthette volna kovászos uborkával.
Mindenesetre ezt a sok szart azért tudtuk, tudjuk még egyelőre elviselni, mert legalább a pofánkat kinyithattuk.
Ám, ha már azt is be kell fognunk, akkor Orbán menjen a francba, a szentfazék dumájával együtt, s helyette jöjjön vissza inkább Kádár János.
Ő ugyanis sokkal jobb volt ebben a műfajban.
Friss kommentek