Navracsics úr bizonyára úgy gondolta, a társadalom, de főként a jobboldali szavazók nagyobb részében meglévő cigányellenességet jól meg lehet lovagolni azzal, ha a Cozma-ügyben hozott II. fokú ítéletet a Kúria elnökénél megreklamálja, valamiféle ködös társadalmi elvárásra és „a büntető igazságszolgáltatásba vetett bizalom megrendülésére” hivatkozva.

Navracsics doktor, még a törvényesség látszatára sem adva, kifogásaival az inkriminált II. fokú döntés írásba foglalását sem várta meg,  megelégedett a laikus sajtóközlésekkel.

Sokan emlékszünk rá, amikor ő is mennyire kiakadt azon, hogy bizonyos európai politikai körök úgy bírálták jogszabályainkat, az alaptörvényünket vagy éppen a sajtótörvényünket, hogy azok pontos szövegét szerinte nem is ismerték.

A most közzétett másodfokú döntést olvasva a miniszter úrnak abban messzemenően igazat adok, hogy a bíróságok döntéseinek meg kell felelniük a társadalmi elvárásoknak. De nyilvánvalóan ezek az elvárások csakis normális jogállami, törvényességi - és nem előítéletekből fakadó indulati elvárások lehetnek. 

A táblabíróság jogerős határozatában szerintem csak azt mondta ki, amivel már minden másodéves joghallgatónak tisztában kellene lennie. Nincs szándékon túli felelősség a büntetőjogban. 

Ahogy a bíróság ezt megfogalmazta: „A tényállásból megállapíthatóan I.r. vádlott a társaival fennálló, testi sértés okozására irányuló szándékegység keretein túllépett, amikor kését elővette és azzal sértetten mellkasi szúrt sérülést ejtett.” (Ítélet 32. old. 2. bek.)

Vagyis a vádlottak Cozmát nem szándékegységben ölték meg, legfeljebb szándékegységben bántalmazták.  Arra semmilyen bizonyíték nem merült fel, és ilyet az I. fokú bíróság sem produkált, hogy a a többi vádlott tudott volna arról, miszerint az I.r. vádlott a zsebkését hirtelen előrántva a sértettet váratlan mozdulattal szíven szúrja. Ha pedig nem tudtak erről, nem is egyezhettek bele. Ha pedig nem egyeztek bele, nem is felelhetnek érte.

Erre figyelemmel pedig, ha már a miniszter úr mindenáron késztetést érzett arra, hogy beleszóljon az ítélkezésbe, a büntető igazságszolgáltatásba vetett bizalom megrendülésére hivatkozással, akkor a levelét inkább a megyei bírósághoz kellett volna címeznie. Ahhoz a megyei bírósághoz, amelyik a táblabírósági megállapítás szerint minden tényalap nélkül szabott ki életfogytiglani büntetéseket azokkal a „cigányokkal” szemben, akik híres „élsportolókat” támadtak meg, egyébként nem vitatottan alattomos, garázda módon, a már ismert súlyos, tragikus végeredménnyel.

De a legjobb mégis az lenne, hogy nem írogatna senkinek. Mert tisztelt Navracsics úr, nem árt kihangsúlyozni egy alapvető evidenciát, miniszteri szempontból talán legfontosabb társadalmi elvárást, amely szerint: Kuka miniszter vésd az észbe, ne szólj bele az ítélkezésbe!