Alig került föl a netre, a kormányváltás kampányfilmjét máris jó néhány kritika érte. Leginkább azért bírálják, mert hosszú – egyhangú, unalmas –, ráadásul mindemellett inkább melankolikus és szomorkás, mint szavazásra mozgósító.

A hír24 választási oldalán Tóth Richi jellemzi ekképp: „ettől a videótól nem szavazni van kedve az embernek a változásra, hanem elbújni valahová és sírni.”

http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/03/18/mindenki-iger-valamit-a-baloldalon-video/

Hát szerintem is elég vérszegényre sikeredett, nyakam rá, hogy nem Ron Werber ötlete volt, vagy ha mégis, akkor már a Simon ügy tutira őt is megzakkantotta kissé, a civil szereplők pedig olyanok, akár egy magyar szappanoperából léptek volna elő.

Aki tud a sorok között is olvasni, még több furcsaságot is felfedez e három perces filmecskében.

Ami talán a legérdekesebb: soha nem az érintett személy panaszkodik, hanem a nevében mindig valaki más.

„A barátaim fele már külföldön dolgozik, mert itthon nem kapnak munkát”, panaszolja egy csini fiatal leányzó. Vagyis nem ő. „A Családban van, aki két éve vár arra, hogy megműtsék a térdét, és még legalább egy évet kell várnia”, mondja egy középkorú úr. Vagyis nem neki kell várni. „Nekem ugyan van munkám, de így is alig jövök ki a fizetésemből. Mit mondjon az, aki minimálbérből él”, sápítozik a melós. Vagyis nem ő munkanélküli, s nem is ő él minimálbérből. Egy idős hölgy arról beszél: „megszakad a szívem, amikor a barátnőm meséli, aki tanárnő, hogy több olyan gyerek is van, aki otthon éhezik.” Vagyis nem ő tapasztalta ezt. A vállalkozó pedig azt hánytorgatja föl, hogy a barátai „fuldokolnak, annyi terhet raknak a nyakukba, hogy képtelenek kitermelni”. Vagyis nem ő fuldoklik.

Nekem ezek közül egyébként a tanárnős sztori a kedvencem.

A kamuhírek szokásos technikája: az ismerősöm azt mesélte, hogy neki azt mondta valaki…

Miért nem a tanárnő beszél erről? Vagy miért nem az éhező gyermek szülei?

A másodkézből származó, éppen ezért kicsit papírízű panaszokra a kormányváltók vezetői igyekeznek egyébként megnyugtató, határozott válaszokat adni. Már amennyiben ezek a válaszok megnyugtatóaknak tekinthetők.

Nekem például Fodor Gábor szövege inkább fenyegetőnek tűnik: „A kormányváltás után mindenki megkapja a neki szükséges kezelést.” Felvillan emlékeimben, hogy jó néhányan milyen kezelést is kaptak eme kormányváltók némelyikétől 2006 októberében.

A választási ígérgető kormányváltók között feltűnik persze Gyurcsány Ferenc is. Amíg azonban a többiek – Mesterházy Attila, Szabó Tímea, Fodor Gábor, Bajnai Gordon – konkrét, sokszor összegszerűségében is pontos ígéreteket tesznek, igencsak kirívó Gyurcsány sajátos szóhasználata. „Azt szeretnénk, ha a mikro-vállalkozások teljes egészében leírhassák a közterheket a társasági adóból”…

Mi az, hogy azt szeretnénk?… Hát szeretni akármit is lehet. Azt is tudnánk ám szeretni, ha egyáltalán nem kéne adót fizetni.

Szegény Gyurcsány, ő úgy látszik újabban már hazudni sem mer.