Proszektúra

Egyre több lelkes és kevésbé lelkes híradásból értesülünk arról, hogy rövidesen több helységünkben is ünnepélyes stadionavatókra kerül sor, az elsőre már mindjárt most húsvét-hétfőn Felcsúton, Orbán Viktor miniszterelnökünk lakásának közvetlen közelében.

Szerintem teljesen abszurd és elképzelhetetlen lenne, hogy mondjuk a Fehér ház kertjében Barack Obama amerikai elnök háza mellett, attól alig néhány lépésnyire, egy hatalmas baseball pálya vagy amerikai foci stadion épüljön föl.

Pedig ott aztán állítólag tényleg igazi demokrácia van.

Nálunk viszont az ország első emberének közel sincsenek ilyen különleges előjogai. Hisz, mint tudjuk, a házától alig harminc lépésnyire húzódik - sokak szerint - Magyarország legszebb futball-stadionja.

És ezek után merje még valaki mondani, hogy ez csak egy félig demokratikus ország lenne!

Mert, gondoljunk csak bele, mindez mennyi hátránnyal is jár majd az ott lakó Orbán Viktornak és hozzátartozóinak.

Először is, ez a monstrum teljesen elveszi a kilátást, a panorámát, s száműzi az idillikus falusi hangulatot, errefelé madárfütty helyett bírói, nézőtéri fütty hallható majd, sárgarigók helyett pedig a sárga lapokat lehet majd látni.

És itt a stadionépület tövében nyugodtan el lehetne énekelni a börtöndalt is, kis módosítással, miszerint az Orbán ablakába soha nem süt be a nap.

Amikor pedig meccs van, már a kezdés előtti órákban ott mászkálnak majd az ablakai alatt a vérmes, dudáló, félrészeg szurkolók, harsányan dalolva, üvöltve, káromkodva, és bedobálják az üres sörösüvegeket és szotyolás zacskókat a kertjébe, rosszabb esetben pedig még oda is hugyoznak a kerítése tövébe vagy petárdáikkal felgyújtják a tetőt.

Meccs közben pedig hallgathatják a különféle rigmusokat, mondjuk amikor a Fradisták kórusban azt ordibálják majd például, miszerint „felcsúti cigányok, basszátok az anyátok!”

Aztán, ismerve a honi csatárok képességeit, gyakran előfordulhat majd az is, hogy egy-egy kapura lövést vagy felszabadító rúgást követően ripityára törnek a tetötéri ablakok.

Úgyhogy, mindent egybevetve nem értek egyet azokkal, akik gúnyolódnak azon, hogy Orbán ezt a Pancho arénát magának építtette.

Én inkább sajnálom a miniszterelnök urat és szegény családját.

Mi lesz Pakssal? Jogos a kérdés, mert egyre inkább úgy tűnik, Pakson valami nagy baj van mostanában.

Persze mi ennek a bajnak csak a jeleit látjuk, nem kötik az orrunkra, mi zajlik a színfalak mögött, de, hogy valami nagyon nem stimmel, az biztos.

A mind jobban szaporodó negatív előjelek ellenére a vezetők viszont hallgatnak. Egyre inkább úgy tűnik, hogy készek lemondani róla, és sorsára hagyják.

Persze még mielőtt valaki félreértene, elárulom, a paksi focicsapatról beszélek, miattuk aggódom. A szezon elején még igen szép eredményeket elérő gárda ugyanis már hosszabb ideje csak vergődik, a tabellán egyre lejjebb csúszik. jelenleg már kieső helyen van, csak a Kaposvárt előzi meg.

És ne legyenek illúzióink, nekik nincs egy mezőkövesdi Tállai Andrásuk vagy egy MTK-S Deutsch Tamásuk, aki a hónuk alá nyúljon. A Puskás Akadémiát meg már ne is említsük ebben az aspektusban, hiszen minden magyar ember tudja, hogy az ő kiesésük szóba sem jöhet.

Mert még csak az hiányozna, hogy miután Orbán miniszterelnök úr összegründolta nekik ezt a felcsúti ékszerdobozt a kertje végében, ők meg közben már biztos kieső leendő NB kettesként vívnák az első meccsüket a Pancho arénában a vidi ellen!

Ez naná, hogy nem történhet meg. Ez a magyar futball végét jelentené.

(Megjegyzem, vicces ez az Akadémia elnevezés, hogy a Puskásról már ne is beszéljünk. Ehhez a játékosállományhoz talán jobban illene mondjuk a Koplárovics Elemista Öregdiákok elnevezés vagy valami ilyesmi.)

Szóval, ami a lényeg, nagyon úgy néz ki, az MVM Paks az amelyik ki fog pottyanni a hazai első osztályból.

De ha már Paksról van szó, mégis csak érdekes kérdés az is, mi lesz a paksi atomerőmű bővítés sorsa, most így a Fidesz által megnyert választások után?

Sokan emlékszünk, a baloldal elkövette ugyanis azt a hibát is, hogy könnyelműen olyasmiket hangoztattak a választási kampány felfokozott, már-már hisztérikus hangulatában, hogy a nép az országgyűlési választások során valójában a paksi erőműről is szavazni fog.

Ahogy a 168óra online megfogalmazta 2014. február 3-án:

„Az Összefogás politikusai hangsúlyozták: április 6. nem csak a választás napja lesz, hanem népszavazás is Paksról. Unokáink jövőjéről. Döntenünk kell arról is: hová akarunk tartozni. Európához? Vagy despota uralkodók sötét birodalmaihoz?”

http://m.168ora.hu/itthon/paksi-atomeromu-bovites-tuntetes-orban-elllenzek-123322.html

Most persze, hogy a Fideszre közel egymillióval többen szavaztak, mint rájuk, erről a kvázi népszavazásról már mélyen hallgatnak.

Nem merik kimondani, hogy – elfogadva az ő logikájukat – a magyar nép ezek szerint igenis Paks orosz bővítésére szavazott, továbbá arra, hogy nem Európához akarnak tartozni, hanem inkább a despota uralkodók sötét birodalmaihoz.

Ami persze úgy hülyeség, ahogy van. A magyarok nem ilyesmikre szavaztak. A baloldali összefogás ebből tanulságul levonhatná, egy választási kampányban nem biztos, hogy célravezető hülyeségeket beszélni.

Az úgynevezett szocialista tábor országaiban nem is olyan rég még meglévő diktatúrák természete volt, hogy politikai ellenfeleikkel, őket közbűntényesnek minősítve, számoltak le vagy próbáltak meg leszámolni. A lényeg, hogy ezeket az embereket mindenképpen deviáns, antiszociális, sőt nem egy esetben elmeháborodott egyéneknek állítsák be.

Mintha most valami hasonló történne nálunk a német megszállás emlékművének felépítése kapcsán. Bár az országos média meglehetős közönnyel viseltetett ez iránt, mégis, főleg az internetes hírportálok jóvoltából egyre többen szerezhettek tudomást arról, hogy néhány száz ember hogyan próbálta és próbálja megakadályozni nap, mint nap, a kinézetében és tartalmában is vitatott műalkotás megvalósítását.

Néhány napig úgy látszott a hatalom nem tud igazán mit kezdeni az egésszel. A politikusok persze a maguk módján természetesen állást foglaltak az ügyben. A markánsabb megnyilvánulások közül kiemelendő Rétvári Bence államtitkár véleménye, miszerint ami a Szabadság téren történik, az közönséges utcai agresszió és gyűlöletkeltés. Ahogy fogalmazott: „Semmiképpen nem tartják jónak, hogy akár jobb-, akár baloldali szélsőségek indulatot szítsanak, gyűlöletre uszítsanak, vagy agressziót keltsenek.”

Jóllehet a baloldali liberális körök kikérték maguknak, hogy őket jobb- és baloldali szélsőségnek nevezzék - tulajdonképpen lenácizzák -, azonban mégsem ezek a bolond lukból bolond szél fúj kijelentések verték ki náluk a biztosítékot leginkább, hanem inkább Schiffer Andrásnak az a megjegyzése, hogy az emlékmű elleni tiltakozást ő eltúlzott hisztériakeltésnek tartja, az ellenzéknek elsősorban nem ilyesmivel kéne foglalkoznia. Az LMP társelnökét sokan le is nácizták e kijelentései miatt.

A hatalom viszont láthatóan napokig hezitált, mit kezdjen ezzel az egésszel. Bár mindig rengeteg rendőr volt a helyszínen, a történésekbe nem avatkoztak be, csak szemlélődtek, videóztak.

Aztán egyszer csak nagyhírtelen elkezdték az idézéseket osztogatni. Magyar Fruzsináékat gyanúsítottként invitálták az V. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályára a Btk. 371. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) ba) pontja szerint minősülő minősülő, falfirkálással elkövetett rongálás „megalapozott gyanúja” miatt.

Mindennek az képezhette alapját, hogy a tüntetők, tiltakozók az építkezés helyszínét körbevevő kordonokon lévő viaszkos vászon borításra sprayjel feliratokat festettek.

Hogy miként lett ebből falfirkálás? Hát úgy, hogy az okos törvényalkotók falfirkálásnak tekintenek minden festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.

Ami azért elég vicces. (Pl. falfirkálásnak tekintendő ezek szerint az is, ha a szeretőm rúzsos szájjal megcsókolja az ingemet.)

Persze jelen esetben sem igazán érthető, miért rongálás egy ideiglenes molinóra valamilyen szöveg festése. A már gyanűsítottként kihallgatott Lovas Zoltán szerint még értékesebb is lett.

Egy érdekes jelenetre találtam rá a YouTube-on amelyen az látható, amint Magyar Fruzsina éppen egy feliratot fest fel a kordont borító vászonra.

https://www.youtube.com/watch?v=hyfzsmrHt6s

A felfestett szöveg pedig: ITT ÉS SEHOL MÁSUTT NÁCI SZOBOR NEM ÉPÜL!

Mindenki eldöntheti, igaza van e Rétvárinak, hogy ez gyűlölködő, szélsőséges.

De van ennek a videónak még egy ennél érdekesebb része is. Amikor két rendőr jelenik meg Magyar Fruzsina mellett és megkérik a cselekedete abbahagyására. A jelenlévők tiltakozása hatására azonban elmennek, s hagyják, hogy az „elkövető” a „bűncselekményt” tovább folytassa.

A rendőrök ezt nyilván azért tették, mert az adott magatartást ők sem tekintették bűncselekménynek. Ellenkező esetben ugyanis meg kellett volna azt mindenképpen akadályozniuk.

Mint tudjuk, néhány száz ember napok óta próbálta fizikailag is akadályozni az emlékmű felépítésének megkezdését. Ez az „utcai agresszió és gyűlöletkeltés” (ahogy a KDNP párti államtitkár fogalmazott) szerintem nem azért történt a nyolcvan éves, 56-os halálraítélt Mécs Imre és társai részéről, mert pusztán csak ízlésbeli kifogásuk lett volna az emlékmű terve ellen.

Bár bőven lehetett volna az is. Mert szerintem önmagában is elfogadhatalan ilyen neobarokk, rokokó giccset ide rittyenteni Budapest közepébe a huszonegyedik században!

Oké, ha Orbánnak és haverjainak az ilyesmi tetszik, miért nem csináltatja meg porcelánból, s teszi a stadionja mellé, felcsúti házának nappalijába, valami cuki kis csipketerítőre, a gombolyagot kergető kiscica gobelinje mellé?

Jó, persze ízlések és pofonok különbözőek.

(Bár a pofonoknál azért mégsem ilyen egyértelmű a helyzet. Mert igaz, Kádár rendőrei lényegében ugyanúgy pofozkodtak, mint Gyurcsány vagy Orbán demokráciájának fakabátjai, ám mégis talán annyi különbséggel, hogy abban az átkos diktatúrában nem jelentett akkora veszélyt egy gyanúsított-kihallgatáson részt vétel vagy rendőrautóba beszállás. Mert mostanság ilyesmibe vígan bele is lehet halni.)

De, mint tudjuk, Mécs Imrének, Magyar Fruzsinának, Hodosán Rózának és a többi „utcai agresszornak” elsősorban nem esztétikaiak a fenntartásaik, hanem tartalmiak. Szerintük ugyanis a tervezett emlékmű nem tesz különbséget gyilkosok és áldozatok között. De történelemhamisító módon nem tesz különbséget a gyilkosok és a hősök között sem. Ugyanezen kifogásaikat hangoztatták egyébként más szervezetek, többek között a Mazsihisz is.

Orbánék persze álságos módon úgy tettek és tesznek a mai napig is, mint akik nem is értik a problémát.

Ennek ellenére, érdekes módon a miniszterelnök a választások előtt mégis meglehetősen engedékenynek, békülékenynek mutatkozott, és február 19-én a Mazsihiszhez írt levelében a kampányra hivatkozva azt fejtegette, miszerint: „Ezért azt javaslom, hogy a párbeszédet a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után folytassuk.”

Az inkriminált levelében persze egy szóval sem ígérte, hogy nem építik meg az emlékművet, hanem csak a „párbeszéd folytatását” kérte elhalasztani „a mindannyiunk számára megújulást hozó” húsvét utánra. Ennek ellenére akkor mégis az emlékmű építésének elhalasztása is megtörtént, ami sokakban keltett hiú reményeket Orbán Viktor végleges szándékait illetően.

Az ezután történtek jól mutatják az Orbán-rezsim e tárgyban is megmutatkozó alattomosságát, képmutató természetét. Egy olyan időszakban, amikor a miniszterelnök éppen, hogy szinte minden nap különféle avatásokkal kampányolt, ezt az emlékmű leleplezési ziccert mégis kihagyta, mert a választások előtt nem mert, nem akart újat húzni a zsidó szervezetekkel. Aztán viszont alig „nyerte meg elsöprő, eget rengető módon” a választásokat, a résztvevők mintegy 44 %-ának a voksaival (úgy, hogy közben mintegy hatszázezer szavazóját el is veszítette), mégis szinte azonnal hozzákezdett az emlékmű elhelyezésének előkészületeihez. És, ha ő egyszer hozzákezd valamihez, azt végig is viszi, ez nem is vitás. Május végén ziher, hogy emlékművet avatunk a Szabadság téren, még akkor is, ha Tavaresek és Cohn-Benditek potyognak az égből.

Az emlékmű elleni tiltakozás eredményességének persze nem tett jót, hogy a politika is azonnal rárepült. Cseppet sem használt a tiltakozás hatékonyságának, hogy azon olyan figurák is megjelentek, mint Horváth Csaba vagy Szanyi Tibor, hogy a DK egyes prominenseit már ne is említsük.

Szerintem Schiffer András miattuk vélekedett úgy, hogy túlméretezett hisztéria ez az egész, s ennél fontosabb dolgokkal kéne foglalkoznia az ellenzéknek.

Az egészen más kérdés, hogy e kijelentésével Schiffer is beleesett abba a tipikus politikusi hibába, miszerint ő már aztán csak tudja, mi érdekli jobban az embereket, mivel is kell foglalkozni.

Pedig végre felfoghatná már ő is, hogy mi emberek olyanok vagyunk ám, hogy minket egyszerre tud sok különféle dolog is érdekelni.

Nem csupán a fizetésünk vagy a nyugdíjunk mértéke.

Önjelölt és amatőr, műkedvelő bloggerként időnként egészen elképedve bámulom profi újságíró kollégáim azon hír-produktumait, amelyekkel simán túltesznek a legendás nagyotmondó obsitos, Háry János, vagy talán még inkább Münchausen báró legfantasztikusabb hazugságain is.

http://mno.hu/parlamenti_valasztas_2014/igy-ertekeltek-a-fidesz-elmult-negy-evet-1220179

Az mno.hu írása az „1990 óta a legtöbb roma szavazhatott” alcím alatt arról számolt, be, miszerint „Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselőinek települési és megyei összesített gyorsjelentései alapján valószínűsíthető, hogy az 1990-es demokratikus választások óta soha annyi roma nem vett részt választáson, mint 2014. április 6-án.” „A 19 megye és a főváros tekintetében előzetes becslések szerint csaknem 300 ezer roma vett részt a választásokon.”

Ez az állítás éppen annyira hihető, mint az, hogy a báró úr a hajánál fogva önmagát húzta ki a mocsárból.

Ki, kik végezték ezeket az előzetes becsléseket, milyen felmérésekkel, közvélemény-kutatási módszerekkel? Reprezentatív felmérés volt vagy teljes körű? Hány személyt kérdeztek meg? Nem tudjuk. Mint ahogy nem köti azi írás az orrunkra azt sem, ki, kik összegezték ezeket az információkat, s ki, kik hozták ezeket az adatokat az mno.hu tudomására?

De akárkik voltak is ezek a szakképzett cigány-közvéleménykutatók, ők a Magyar Nemzet újságírójának ennél meredekebb dolgokat is állítottak, aki viszont cseppet sem kételkedett ezekben, sőt spongyaként szívta magába és adta olvasóinak tovább ezeket a bizsergető adatokat, állításokat.

Eszerint „A magyarországi roma társadalom ezzel nemcsak szervezettségét, hanem politikai érettségét is igazolta. Egyben azt is világossá tette, hogy inkább pártpolitikai, kormányzati politikai szempontból kívánja kifejezni véleményét, s megnyugtató számára a pártlistákon biztosított roma országgyűlési képviselet”

Szinte látom magam előtt, amint a roma közmunkások tömegei egyöntetűen arról biztosítják ároktakarítás közben az ÖRO gyorsjelentést készítő képviselőit, miszerint ők bizony a továbbiakban inkább pártpolitikai, kormányzati politikai szempontból kívánják a véleményüket kifejezni.

A cikk hazugsági indexe aztán a végén ott kulminált igazán, amikor a szerzője szerint az ÖRO munkatársainak előzetes becsléseik azt is megállapították, hogy „a roma szavazók közel 90 százaléka, vagyis közel 260-270 ezer fő a Fidesz–KDNP kormány munkájának folytatására voksolt”.

Ez az állítás meg már az ágyúgolyón való repkedésen is túltesz.

Oké, rendben, hogy Orbánnak olyan „felmérések” is kellenek, amelyek bizonyítják, hogy nem csak a magyar nép, de a cigányság is őt kívánja vezéréül. Ám úgy tűnik, az ő esetükben már egy kétharmados támogatottság sem elég, itt már 100%-hoz közeli eredmény kellett.

És talán Orbán és az mno.hu reményei szerint előbb-utóbb eljön az az idő is, amikor a felméréseik majd azt fogják bizonyítani, miszerint nem csak a roma, de a magyar szavazók közel 90 százaléka is inkább pártpolitikai, kormányzati politikai szempontból kívánja a véleményét kifejezni, és természetesen a Fidesz–KDNP kormány munkájának folytatására voksolt.

Tényleg eléggé gázos ez a hazai demokrácia onnan a baloldalról nézve. Ez pedig úgy hangzik, hogy, ha a nép rájuk szavazott volna, akkor bölcsen döntött volna, ám így, hogy a többség mégis ellenük voksolt, hát megtévesztett birka mindahány. Vagy aki meg mégsem birka, az félelmében nem mert rájuk szavazni. Vagy pedig azért ikszelt épp a Fideszre, mert megvették a voksát egy lecsókolbászos paprikás krumpliért. Vagy ami még leginkább elképzelhető, a Fidesz  az egész választást elcsalta.

Szerintük az lett volna egyébként még az igazán européer demokratikus, ha csak két párt közül lehet választani, de így, hogy másfél tucatnyi párt közül kellett a nekünk tetszőt megjelölni, az meg kifejezetten antidemokratikus. Az úgynevezett kormányváltók, Bajnai Gordonnal az élükön, a tizennyolc országos listás párt láttán a szájukat elhúzva kifejezetten kamupártokat emlegettek, meg, hogy a sok párt a választók megtévesztését eredményezi, különösen, ha még a nevük vagy a logójuk is hasonlít egymáshoz.

Persze, ha valaki még arra sem képes, hogy egy szavazólap két sorában elhelyezett tizennyolc pártot egymástól megkülönböztesse, az, kérdés, mi a túrónak megy el voksolni egyáltalán. Az ilyen „választópolgár” még egy havi lottószelvényen sem lenne képes eligazodni.

De a lényeg a lényeg, ha minden igaz, a kormányváltás most sem jött össze. Nem csak az elbénázott, későn és rosszul összeboronált baloldali összefogás miatt, az egyébként is fékezett habzású választási kampány miatt, hanem a be nem kalkulálható Simon ügy miatt is, ami szerintem legalább öt százalékot vitt el a végeredményből. A másik mínusz ötöt pedig úgy gondolom, Gyurcsány és csapata hozta össze. (Plusz belejátszott a levitézlett Fodor és Kuncze feltűnése is a porondon.)

Szóval Orbán most megkapta hát tőlünk a „még négy évet”, ha már egy hete a Hősök terén annyira rimánkodott érte.

De szeretném őt emlékeztetni arra, hogy még négy évet kért tőlünk. MÉG NÉGY ÉVET. Nem nyolcat, nem tizenkettőt, négyet. Lassan mondta, hogy mindenki megértse. És mi négyet adtunk is most, nem többet.

És tényleg jó lenne, ha ő sem feledné ezt a megállapodást. Mi nem feledjük. Még négy év és mehet.

Ja és tisztelt Orbán úr, amellett, hogy gratulálunk, szeretnénk, ha legközelebb a választási szervek is jobban teljesítenének ám.

Mert azért az felháborító és botrányos, hogy órákat kellett várni arra, hogy egyesek szavazási jogukkal élhessenek, tőlünk pedig a rosszul megszervezett szavazás miatt elveszik annak az izgalmát, amit a részeredmények időbeni közlése jelenthetett volna. Mondván a szavazás lezárásáig a többi körzet eredményét sem közölhetik. (Holott nincs is már kampánycsend.)

Végül is pontosan ugyanaz a felelőtlen szervezetlenség ismétlődött meg, mint amibe a Gyurcsány adminisztráció már négy éve beleesett. Akkor ebből országos felháborodás hatására az lett, hogy mégsem várták meg az eredmények közlésével, hogy a szavazás mindenütt befejeződjék.

Szóval elég rosszul kezdődik ez a még négy év Orbán úr.

Sajnos a szavazási procedúra lebonyolítására egyelőre nem mondható el, hogy jobban teljesít.

„Egymilliós bírságot kapott az ATV, mert tudósított” – írta a 168óra online.

„Milliós büntetés az ATV-nek, az ellenzéki tüntetésről közvetítése miatt” – ezt pedig a Stop.hu-n olvashattuk.

Ebben a formában mindkét állítás méretes hazugság.

A magyar újságírás szokásos színvonala. Ki emlékszik itt már olyasmire, hogy „a hír szent…”

Ezek a médiumok komplett hülyének nézik az olvasóikat. Ezek?

A többiek is. Mind.

Párt hová tartozásra tekintet nélkül.

A jelen ügyben a két sajtóorgánum konkrétan abban csúsztatott, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a bírságot nem a nagygyűlés élő közvetítése, hanem tiltott politikai reklámok sugárzása miatt alkalmazta. Ugyanis ahhoz, hogy egy kereskedelmi televízió politikai reklámokat sugározzon, be kellett volna jelentkeznie az előírt határidőig, február 15-ig, de ezt egyetlen érintett médium, vagyis az ATV sem tette meg.

Az egészen más kérdés, hogy ez a korlátozó szabályozás is egy irtózatosan nagy ostobaság. A kétharmados honanyák és honatyák megint hoztak egy rendkívül bornírt és betarthatatlan rendelkezést.

Mert ugye, ha egy idősebb úr azon sopánkodik a képernyőn, hogy Orbán eladta az oroszoknak a hazánkat, vagy egy eltakart arcú vállalkozó amiatt siránkozik, hogy a Fideszes maffia el akarja venni a vállalkozását, a trafikkárosultak mozgalmának képviselője pedig a trafik mutyit rója föl, akkor ez politikai reklám. Főleg, ha még néhány másodperces monológjukban ki is jelentik, hogy ezt egyikük sem hagyja, mondván: „Mert ez itt az én hazám!” S aztán még megjelenik egy felirat, és egyidejűleg felhangzik élőszóban is, miszerint „Most választhatunk. Április 6-án szavazzon a demokráciára. Szavazzon a kormányváltó összefogás jelöltjeire egyéniben és listán is!”

Ám ha ugyanezt egy ismert politikus vagy politológus teszi egy tíz-húsz perces unalmas tévébeszélgetésen vagy interjúban, akkor ez a Nemzeti Választási Bizottság szerint természetesen nem minősül reklámnak, hanem teljesen jogszerű magatartás. Hiszen ilyesmi miatt még nem bírságoltak senkit.

Vagyis ők is azt vallják, amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.

Nem politikai reklám ezek szerint az sem, hogy Hoppál Péter Fidesz szóvivő úr ma reggel is hosszasan fecseghetett a Tv2 Mokka műsorában, és szidhatta az ellenzéket, mint ahogy nem politikai reklám az sem, hogy Németh Szilárd úr naponta tíz-tizenöt tévécsatornán fejtheti ki, hogy milyen áldás a Fidesz-kormány által biztosított rezsicsökkentés a magyar népnek, amit egyébként a gaz baloldaliak el akarnak venni.

Vagyis nekik tehát szabad.

Pedig mindketten jó nagy izék ők is. Még, ha Jupitereknek is képzelik magukat.

Nem tekinthetők politikai reklámnak továbbá, ha a Magyar Nemzet nevezetű rendőrségi szócső, mit sem adva állam- hivatali és szolgálati titkokra, naponta tudósít Simon Gábor újabb és újabb stiklijeiről, soha nem mulasztva el ezzel kapcsolatban Mesterházy és Gyurcsány állítólagos érintettségét is szóba hozni.

És persze nem politikai reklám ezek szerint az sem, hogy a köztelevízióból a nap huszonnégy órájában folyik a legprimitívebb kormányzati propaganda.

Jóllehet, ők sem Jupiterek ám.

Rogán Antal közel négy évig úgy elvolt ezzel a valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatával, mint a befőtt. Most azonban, ez év márciusában két ízben is nagy hirtelen javítani kényszerült azt.

Ahogy az érintett fogalmazott: „Egyedül annyi hibát követtem el, hogy pontatlanul töltöttem ki a vagyonnyilatkozatomat, amit utólag teljesen jogszerűen kijavítottam.”

Valljuk be, más politikussal is előfordult már ilyesmi. Errare humanum est. És azért valahol a politikus is egy ember. (Bár ezt sokan vitatják.)

Rogán arra is hivatkozott, hogy a felesége le is tolta, hogy amennyire precíz a közügyekben, annyira nem figyel oda saját dolgaira.

Bizony, bizony, szegény Rogán Antal úr, fáradtságot nem kímélve, éjt nappallá téve, az országunk felvirágzásáért, jobbá tételéért fáradozik, ráadásul két igen felelősségteljes munkakört is ellát, ami emberfeletti teljesítmény. Hát csodálkozhatunk-e, hogy ilyen csip-csup ügyekben néha már tényleg lankad a figyelme és elír valamit. Elképzelem, ahogy az ominózus napon is este tizenegy tájban érkezhetett haza, és amikor hullafáradtan hozzákezdett a vagyonnyilatkozata kitöltéséhez, a gyerekek tán éppen veszekedtek, az anyjuk kiabált velük, a vacsora meg már rég kihűlt. Hát ki tud ilyenkor négyzetméterekre koncentrálni?

És akkor némelyek most mégis olyasmin akadnak fel, hogy alaposan elnézte a lakása méretét, és megfeledkezett a 40 m2-nyi budai teremgarázsáról. Ja, meg még valami festményvásárlásról is.

A gonosz kormányváltó ellenzék most ettől hangos, sőt nem átallják őt Simon Gáborhoz hasonlítani.

Én ezt nem tenném (hacsak nem annyiban, hogy Rogánnál sem tudjuk, honnan volt minderre pénze), sőt inkább megdicsérném, milyen frappánsan mászott ki az ellenzéki csapdából. Különösen az tetszett, ahogy a vagyonnyilatkozata javítását eszközölte, pár nappal ezelőtt. Ahhoz ugyanis a következő megjegyzést fűzte:

„Az ingatlant házastársi közös vagyonnak tekintem, így valójában 50 %-a a feleségem tulajdona. Az ingatlan-nyilvántartásban azonban 100 %-ban sajátként szerepel.”

Ez nyájas olvasó, nem valami áprilisi tréfa ám, hanem éppen hogy igazi államférfiúi gondolkodásra vall!

Ahogy egy tollvonással átlépett a bürokratikus korlátokon, a hivatal packázásain! Azok az ostoba könyökvédős hivatalnokok valami oknál fogva úgy írták be a nyilvántartásukba, hogy 100%-ban a sajátja, ám a Fidesz frakcióvezetője, s egyben polgármestere azonban ezt igenis közös vagyonnak tekinti!

Csak remélni merem, hogy a földhivatalban nem hívnak össze azonnal vezetői értekezletet, kivizsgálni, hogyan is történhetett ez a malőr, hogy figyelmen kívül hagyták Rogán Antal úr akaratát. Mert ha egy Rogán formátumú Fideszes úr annak tekinti, akkor nincs mese, az az is.

Mindenesetre kíváncsi lennék, ki mit szólna ahhoz, ha Simon Gábor közölné, hogy a kábé 600 millióját azért nem vallotta be, mert azt a magyar néppel közös tulajdonnak tekinti.

Elnézést, hogy lemaradt a címből a kérdőjel.

Ugyanis valójában ez egy kérdés akart lenni, nem állítás. Egy kérdés, amire a helyes válasz pedig természetesen csak az lehet, hogy: Egy az ország.

Egy ilyen feliratú (plusz a választás időpontjának feltüntetésével ellátott) molinót cipeltek a békemenet karizmatikus echte-civil főszervezői is, középen Széles Gábor „üzletemberrel”.

Ezt az egy az ország jelmondatot Orbán az ezt követő nagygyűlési beszédében még megtoldotta azzal is, hogy „Egy a tábor, egy a zászló.”

Ez az „egy tábor”, „egység” mánia egyébként többnyire a diktatúrákban tör rá a hatalom irányítóira. A bölcs nemzetvezetők akarják mindenáron elhitetni alattvalóikkal (és persze a külvilággal), hogy az ország teljesen egységes, a nép is egységbe van forrva (miként a szovjet himnuszban a szabad köztársaságok).

Csak a Fidesz. Ezt a szöveget is láttam a Kossuth-téren. Sőt, mi több, Orbán Viktor mikrofonjára szerelt narancssárga táblán is ez volt olvasható. Ami persze rendjén is lenne, ha a Fidesz egy focicsapat lenne, s a szurkolóik mutogatnának ilyen feliratokat, vagy ordítoznák ezt a B közép lelátóiról. De ott jelen szokott lenni egy másik csapat is, másik drukkerhad is.

Orbánék azonban azt várják tőlünk, hogy mi mindannyian csak ugyanannak a csapatnak, a Fidesznek szurkoljunk.

„Egy az ország” és „Csak a Fidesz”. Ezeknek így együtt tehát végképp az az üzenetük, hogy nincs is más választásunk. Vagyis az ország és a Fidesz tulajdonképpen egymás szinonimái, e kettő valójában egy és ugyanaz. Ahogy ezt Orbán már korában is, 2002-ben az általuk elveszített választások után megfogalmazta: a haza nem lehet ellenzékben.

Egyébként Orbán észrevehetően egyre többet szerepel, mintha tényleg attól félne, hogy akár el is bukhat. Azt gondoltam, hogy afféle, kis napi csip-csup viaskodások, csetepaték fölött álló vezetőként fog a kampányban megmutatkozni, most pedig azt lehet látni, hogy ő is egyre vehemensebben veti bele magát a választási küzdelem hajrájába. Izeg-mozog, hol itt tűnik föl, hol ott, hol ezt ad át, hol azt, mint például most legutóbb is igen aktív volt a Seuso-kincsekkel kapcsolatban.

Tán úgy volt vele, hogy, ha már Simon Gáboron kívül másik jelentősebb szocialista politikust nem sikerült lelepleznie, hát legalább leleplezte a Seuso-kincseket. (Amik, mint tudjuk, potom négy-öt milliárdért úgy kerültek a tulajdonunkba, hogy meg sem vettük őket, pontosabban úgy vagyunk a birtokukba, hogy nem vagyunk a tulajdonosai. Világos ugye?)

Orbán úgy fogalmazott, hogy visszaszereztük az ország családi ezüstjét. Ami természetesen helyénvaló megjegyzés lehet akkor, ha elfogadjuk az orbáni világképet, miszerint ez az ország egy nagy család. Egy nagy Fideszes család.

Akik mindezt mégsem így látják, s nem akarnak ennek a nagy Fideszes családnak a részeivé válni, azok most vasárnap még csak amiatt sopánkodhatnak egyelőre, hogy Orbánék az életükből elvettek egy órát az átállítással, de jövő vasárnap már nagy valószínűséggel azt is elpanaszolhatják majd, miszerint négy évet, pontosabban újabb négy évet vesz el tőlük a regnáló hatalom.

Mindeme a pesszimizmusomat erősítik a kormányváltó erők nagygyűlésének tapasztalatai is. Az egészet úgy jellemezném egyetlen mondatban, miszerint sok beszédnek sok az alja.

Nekem az maradt meg, hogy Gyurcsánynak van egy közös álma, Fodor bonmotja szerint a szabadság nem lehet ellenzékben. Most százezrek félnek, „fortélyos félelem igazgat”, mondta Bajnai. A félelmet és a történelem szemétdombját is többen emlegették Orbánnal kapcsolatban, továbbá többször is elhangzott, hogy aki nem a kormányváltókra szavaz, a Fideszre szavaz.

Mesterházy szereplése viszont kifejezetten siralmas volt ezúttal is. Kábé hatvanháromszor mondta, hogy „kérem”. „Ez a kormány, kérem, a gazdagok kormánya kérem.”

És a humora! Aszongya, ő is szereti a versenyautót: a kormányváltósat. Meg, hogy Orbán Putyin pincsikutyája, aki ül, fekszik, s a farkát is csóválja. És persze a kecskét is újfent szóba hozta. De most minden szexuális felhang nélkül.

Nagyobb összeget tennék rá, hogy a szombati békemeneten jóval többen lesznek majd, mint az egy nappal későbbi ellenzéki nagygyűlésen. Hacsak ez utóbbi eseményre váratlanul nem tódul be Kovács László megígért huszonhárom millió románja.

Csizmadia László, CÖF elnök többször is azt nyilatkozta, egymillió résztvevőt vár (de legalább is ötszázezer főt meghaladót), amely ígéretének betartására valljuk be, valamivel azért nagyobb esélye van, mint a hőn szeretett kormányának az egymillió új munkahely létesítésére.

Egyébként is régóta tudjuk, hogy akármennyien lesznek is a Hősök terén, a Magyar Hírlap úgyis arról fog lelkendezni napokig, hogy többen voltak egymilliónál is, a Népszabadság viszont úgy fogalmaz majd, hogy „több tízezren vettek részt az orbáni hatalom parádéján”.

Csizmadia már napokkal ezelőtt azzal a kéréssel fordult hozzánk, választópolgárokhoz, hogy adjunk tippeket, mit fogalmazzanak meg hívó szóként arra a molinóra, amivel indul a menet.

Több elképzelésem is volt erre, lényegében azokból a szövegekből próbálva meríteni, amelyeket a békemenet főszervezőinek a szájából hallottam mostanában.

Szóval mik is legyenek azon a molinón? A nemzet molinóján.

Például „Gazemberek”, „idióták”, „seggfejek” felirat? Nem, ez nem igazán jó ötlet, bár ezeket is egyik prominensük, Bayer Zsolt vetette a napokban papírra, még sem a legjobbak erre az alkalomra!

De mondanak azért ők más szavakat is. „Nemzeti egység”, „megbékélés”, „magyar-magyar kiegyezés”, ilyesmiket. Ezeknek viszont már inkább a molinón a helyük.

Nekem azonban támadt még egy ezeknél is jobb ötletem: a békejobb! Pontosabban: nemzeti békejobb.

Ebben a kifejezésben benne vannak az Orbán-rendszer legfontosabb kulcsszavai.

Milyen szépen is fest majd azon a molinón az első sorban menetelő Széles Gábor, Bencsik András, Bayer Zsolt kezei között: „Nemzeti békejobbot nyújtunk mindenkinek!”

Sokan észrevettük ám, hogy az elmúlt évtizedekben Orbánék milyen ügyesen nyúltak le bizonyos nemzeti szimbólumokat, fogalmakat. Először akkor figyeltem fel erre, amikor március 15 tájékán minden Fideszes, KDNP-s malomkőnyi kokárdával jelent meg. Később jött a polgár szó kisajátítása, a lelkes polgári körök szervezkedése, buzgólkodása. Ezután következett a nemzet szó kitüntetett használata, nagy hirtelen minden nemzeti lett, még a trafik is. (Azt suttogják, hamarosan az italboltok is nemzetiek lesznek. Nemzeti Korcsma lesz majd a nevük.) A himnusz is nagyobb figyelmet kapott, ma már néhol a hazai focimeccseken is ezt halljuk, ami kimondottan vicces, például egy olyan Honvéd-Videoton mérkőzésen, ahol a két csapatban összesen nincs több öt-hat magyar játékosnál. Ilyen erővel némelyik meccsen akár a szerb himnuszt is eljátszhatnák.

Újabban, a békemenetek révén, immáron a béke szót is megpróbálják kisajátítani. A végén még majd kiderül, hogy a békegalambot is Bayer Zsolt rajzolta.

De, ha már a lenyúlásoknál tartunk. A Fidesz a saját kormányát sem kímélte, amikor a kampányában nagyvonalúan „kölcsönvette” azokat a jelszavakat, szlogeneket, amikért a kormány korábban százmilliókat fizetett ki.

Ám még ezen is túltesz, ahogy a békemenet szervezői az országgyűlési választásokat is megpróbálják elcsaklizni, de legalább is eljelentékteleníteni, amikor is Csizmadia olyasmiket nyilatkozik, miszerint nemzeti társadalmi szerződés készül, amelyet a békemeneten kívánnak átadni. E dokumentum szerint pedig „az emberek nagy többsége kéri a Fidesz-KDNP 2010-ben megfogalmazott programjának folytatását”.

És, ha az emberek nagy többsége ezt kéri, akkor ugye persze nem is kéne a sokmilliárdos költségű választási hercehurcát megtartani.

Bayer Zsolt „Aljasság” című vezércikkében Avar Jánoson gúnyolódott, őt több ízben is virsliujjúnak nevezve.

Bevallom, nem tudom, az 5-ös számú Fidesz tagkönyv tulajdonosának viszont milyen ujjai vannak? Kicsik, tömpék, mint a sváb kolbász, netán májas-hurkaszerűek vagy hosszú vékonyak, mint a surjányi cserkészkolbász. Mennyire vaskosak, bütykösek, pörsenésesek, kérgesek, bőrkeményedésesek.

Fogalmam sincs, mindez csak találgatás.

Ám, látván, hogy az ilyesmi testi adottságokat kollégája, Avar János esetében fontos, többször is kihangsúlyozandó ténykörülménynek tartja, és ha nem akarunk a Bayer Zsolt írásában felemlegetett kettős mércével mérés hibájába esni, akkor, azt gondolom, az ő esetében is szükséges ezek megfelelő mélységű tisztázása.

Sőt Bayer zsurnalisztikai tevékenysége milyenségének korrekt megítéléséhez egyéb testi tulajdonságait is indokolt lenne szemügyre venni, és azokról, ha csak egy jelző erejéig is, szintén említést tenni. Karikalábak, pocak, köldöksérv, hónalj alatti pattanások, ilyesmik. Ezeket majd pótolni kell.

De csak a kezénél maradva, nem tudom például, hogy körmei repedezettek-e a sok rágástól és büdösek a fokhagymától, avagy épp ellenkezőleg rendszeresen lakkozza, festi őket, esetleg manikűröshöz is jár illatos kacsóival.

Bayer vezércikkének gúnyolódó dühét egyébként egy még 1998-ból származó írás váltotta ki, amelyben kollégája, Avar János azt fejtegette, hogy Horn Gyula részéről hiba volt Orbán Viktor vitára kihívásának elfogadása, és a választási vereségét is lényegében ennek köszönheti. Avar követendő példaként hozta fel Kohl kancellárt is, aki nem vállalta a vitát senkivel, Schröderrel sem.

Bayer vezércikke szerint manapság viszont a jelenlegi ellenzék és a mai ellenzéki sajtó ezt a kérdést őrjöngve úgy igyekszik beállítani, mint a demokrácia meglétének vagy nem létének alfáját és ómegáját.

Innen kezdve érdemes szó szerint idézni a Madách-díjas újságírót, a Békemenet egyik főszervezőjét: „Sok-sok nyomorult kis politikai senki meg önjelölt vátesz, népvezér, túlmozgásos gazember, sikoltozó idióta, merev és kifejezéstelen tekintetű „radikális” pártvezér és még több egyszerű és aljas seggfej ordibálja tele a napokban a nyilvánosságot, hogy Orbán nem demokrata, mert nem áll ki vitára. Meg Orbán gyáva, ezért megfutamodik.”

„Gazember”, „idióta”, „seggfej”, igazi madáchi szókészlet…

Aztán jön a kettős mérce felemlegetése is: „És lusta is, meg dühös is vagyok megint elmélkedni az ordító kettős mércéről, és arról a leírhatatlan aljasságról, amit ezeknek a nyomorultaknak egyetlen attribútumuk.”

Ez aztán a logika! Bayer valójában igazat ad az általa egyébként kigúnyolt Avarnak, abban, hogy a regnáló miniszterelnöknek nem szabad vitáznia, majd pedig egy váratlan bakugrással az egész mai baloldalt Avar 16 évvel ezelőtti gondolataival azonosítja, mondván, miért kívánnának mást most Orbántól, mint Horntól egykoron.

Itt egy fordított kisnyúl viccel állunk szemben. Igaza volt Orbánnak, amikor annakidején kihívta vitára Horn Gyulát, de igaza van akkor is, amikor most meg a kihívást elutasította. Ha van sapka, az a jó, ha nincs sapka, az a jó. Az igazi demokrata mást kihívhat, de őt nem hívhatja ki senki. Ráadásul az igazi demokrata szóba sem áll az ellenzékével. Nem hogy vitázna velük.

Ahogy Bayer a Civil Összefogás Fórum egyik alapítója oly demokratikusan megfogalmazta: „Teljesen mindegy, hogy vannak vagy nincsenek. Egyszerűen feleslegesek. Nem létezőek… pontosan ezért nem szabad velük szóba állni. Nemhogy vitatkozni.”

Egyszerűen kibírhatatlan a baloldal gyűlöletkampánya, panaszolják a szeretettől mélyen áthatva a Fidesz-KDNP hívei, tekintetüket bánatosan az égre emelve. Egyszerűen kibírhatatlan, sóhajtoznak, hogy ezek a bűnözők, ezek a hazaárulók, ezek az aljadékok, akik az országot bagóért kiárusították, most is állandóan csak gyűlölködnek. De mi nem törődünk ezekkel a rohadék komcsiivadékokkal, mi nem gyűlölködünk, hogy dögölnének meg mind, egytől-egyig, mi még az utolsó pillanatokban is békementet szervezünk a magyar-magyar kiegyezés jegyében.

Hát igen, ahogy Knézy Jenő mondaná, a választási küzdelem hajrájához érkeztünk. Két hétnél alig valamivel több van hátra a nagy napig. Atléta nyelven úgy is fogalmazhatnánk, hogy befordultunk a célegyenesbe. Már amennyiben a magyar politikában beszélhetünk egyáltalán olyasmikről, hogy cél, meg egyenes.

Szóval maradjunk inkább a hajrá szónál. Ez Orbánnak is kedvesebb.

Mesterházyék unos-untalan azt róják fel a kormánypártoknak, hogy nincs választási programjuk.

Hát ez bizony egyáltalán nem igaz!

Mert igenis van nekik, méghozzá olyan, hogy még egy söralátéten is elfér.

Bezzeg a kormányváltó oldalnak meg több programja is van, sokszor nem is tudjuk, melyik az igazi. (Néha sajnos még ők sem. És épp ezért nem is szívesen beszélnek ilyesmiről.)

A baloldal mostanában leginkább azért füstölög egyébként, hogy Orbán Viktor nem hajlandó velük vitára kiállni. Hát, ha Orbán nem is hajlandó erre, vitáznak ők egymás között éppen eleget. Néha többet is, mint kéne.

Talán csak az a szerencsétlen Bajnai Gordon a kivétel ez alól. Már régen észre kellett volna venni, hogy ő alkalmatlan mindenféle köztéri politizálásra. Rossz nézni, ahogy elhaló hangon suttogja a mikrofonba: az erő velünk van…

Egyébként pedig igazából nem is kellenek ebbe a kampányhajrába viták, akad így is kampányesemény bőven.

Legújabban itt ez a rendkívüli haláleset például.

Az illetékes hatalmi szervek, vagyis a rendőrség, ügyészség teljesen érthetetlen módon hallgat.

Jönnek is az összeesküvés-elméletek azonnal csőstül. A hatalom ölette meg, a bűntársai tették el láb alól, a pártja számolt le vele, öngyilkosság, stb.

De az ügyet a baloldal sem jól kezelte egyébként.

Legalább is Veres János biztosan hibázott, amikor az ATV-ben Kálmán Olgának azt fejtegette, milyen nagy baj is ez, hogy a koronatanú elhalálozott. Innentől kezdve ugyanis, akik eddig is manipulálták az ügyet, most már még inkább azt fognak csinálni, amit akarnak. Az üres útleveleket bárkik nevére kiállíthatják. És így nem derülhet ki, hogy nem igazak a Simont ért koncepciós vádak. De a lényeg a mondanivalójában az volt, miszerint ő tudja, hogy a Simon elleni vád koncepciós. Ami azért az ügy eddig megismert tényeinek birtokában elég merész tényállítás. Veres természetesen nem osztotta meg velünk, mire alapozta eme Simon Gábort védő elméletét.

Mint ahogy Mesterházy sem volt hajlandó elismerni, hogy hibázott, amikor tényként kijelentette, hogy az MSZP elnökhelyettesének titkolt pénze a politikai tevékenységét megelőző időszakból származik.

De a kampányhajrára visszatérve. Mindkét oldal sorsdöntőnek nevezi a mostani választásokat, a haza jövője szempontjából.

Ezért aztán könnyen elképzelhető, hogy bármelyik oldal nyeri is azt meg, 2014-től ismét megünnepeljük majd a felszabadulás napját. Csak mostantól kezdve nem április 4.-én, hanem április 6.-án.

Az az igazság, teljesen tanácstalan vagyok. Baloldaliként egyszerűen nem tudom, most mitévő tegyek, menjek, ne menjek, részt vegyek-e ezen a március végi felvonuláson.

A szervezők kijelentették, hogy „A Békemenet ezúttal a magyar-magyar megbékélést szimbolizálja a bal- és jobboldali beállítottságú emberek és a különböző etnikumok között egyaránt. A cél, hogy megszűnjön végre a hidegháború és létrejöjjön a kiegyezés mindazok között, akik nem szeretett hazánk ellen munkálkodnak.”  

Hát én becsszóra nem akarok szeretett hazám ellen munkálkodni. Munkálkodjon az ellen a radai rosseb, meg a Simon Gábor! Én igenis szimbolizálni szeretnék magyar-magyar megbékélést, meg ilyesmiket.

Bencsik András szerint ez lesz az eddigi legfontosabb békemenet, hiszen most a jövőnkért, sőt a gyermekeink és unokáink jövőjéért vonulunk majd. Kérdem én, ki az az elvetemült, aki nem akar a gyerekei unokái jövőjéért egy kicsit gyalogolni? Száradjon le mindkét lábam tőből, ha nem bírom ki azt a két-három kilométert!

Azt is mondták még, hogy ha elmegyek, olyan hidat fogok képezni, amely az emberek közötti árokásók felett biztosítja majd, hogy azonos lelki közösségben, szívvel, lélekkel és szeretetben, együttes munkával, együtt lépve, szebbé és boldogabbá tegyük a jövőnket.

Hát őszintén, ki az, aki nem akar híd lenni a gonosz árokásók felett, és szívvel, lélekkel és szeretetben együtt lépni?

Írok is azonnal egy sms-t Bayer Zsoltnak: „Együtt dobban szívünk, együtt ragyog lelkünk, örömmel tölt el, hogy egymásra leltünk!”

Persze azért kétségek is gyötörnek, mert éppen Bayer Zsolt szerint jobb- és baloldal között nincs átjárás, szerinte most utoljára birkózik meg egymással ez a két világ. "Mivel ez a jelenlegi baloldal legutolsó esélye és egyszersmind hattyúdala, az égvilágon semmitől sem fognak visszariadni."- írta a Magyar Hírlapban.

Én meg, mint már említettem volt, baloldali vagyok. És vagyunk azért még egy-két milliónyian.

De akkor most melyik szöveget higgyem el? A magyar-magyar megbékélést a bal- és jobboldaliak között, és a hidat a szebb, boldogabb jövő felé, amit a CÖF akar velünk elhitetni, vagy azt, hogy nincs semmiféle átjárás, csak bírkózás van, ahogy azt egyikőjük, Bayer Zsolt állítja?

Vagyis valójában kinek a békéjét szolgálja a Békemenet? Mindannyiunkét avagy a mintegy kétmilliónyi Orbán-hívőét?

A kérdés, azt hiszem, csupán költői.

Alig került föl a netre, a kormányváltás kampányfilmjét máris jó néhány kritika érte. Leginkább azért bírálják, mert hosszú – egyhangú, unalmas –, ráadásul mindemellett inkább melankolikus és szomorkás, mint szavazásra mozgósító.

A hír24 választási oldalán Tóth Richi jellemzi ekképp: „ettől a videótól nem szavazni van kedve az embernek a változásra, hanem elbújni valahová és sírni.”

http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/03/18/mindenki-iger-valamit-a-baloldalon-video/

Hát szerintem is elég vérszegényre sikeredett, nyakam rá, hogy nem Ron Werber ötlete volt, vagy ha mégis, akkor már a Simon ügy tutira őt is megzakkantotta kissé, a civil szereplők pedig olyanok, akár egy magyar szappanoperából léptek volna elő.

Aki tud a sorok között is olvasni, még több furcsaságot is felfedez e három perces filmecskében.

Ami talán a legérdekesebb: soha nem az érintett személy panaszkodik, hanem a nevében mindig valaki más.

„A barátaim fele már külföldön dolgozik, mert itthon nem kapnak munkát”, panaszolja egy csini fiatal leányzó. Vagyis nem ő. „A Családban van, aki két éve vár arra, hogy megműtsék a térdét, és még legalább egy évet kell várnia”, mondja egy középkorú úr. Vagyis nem neki kell várni. „Nekem ugyan van munkám, de így is alig jövök ki a fizetésemből. Mit mondjon az, aki minimálbérből él”, sápítozik a melós. Vagyis nem ő munkanélküli, s nem is ő él minimálbérből. Egy idős hölgy arról beszél: „megszakad a szívem, amikor a barátnőm meséli, aki tanárnő, hogy több olyan gyerek is van, aki otthon éhezik.” Vagyis nem ő tapasztalta ezt. A vállalkozó pedig azt hánytorgatja föl, hogy a barátai „fuldokolnak, annyi terhet raknak a nyakukba, hogy képtelenek kitermelni”. Vagyis nem ő fuldoklik.

Nekem ezek közül egyébként a tanárnős sztori a kedvencem.

A kamuhírek szokásos technikája: az ismerősöm azt mesélte, hogy neki azt mondta valaki…

Miért nem a tanárnő beszél erről? Vagy miért nem az éhező gyermek szülei?

A másodkézből származó, éppen ezért kicsit papírízű panaszokra a kormányváltók vezetői igyekeznek egyébként megnyugtató, határozott válaszokat adni. Már amennyiben ezek a válaszok megnyugtatóaknak tekinthetők.

Nekem például Fodor Gábor szövege inkább fenyegetőnek tűnik: „A kormányváltás után mindenki megkapja a neki szükséges kezelést.” Felvillan emlékeimben, hogy jó néhányan milyen kezelést is kaptak eme kormányváltók némelyikétől 2006 októberében.

A választási ígérgető kormányváltók között feltűnik persze Gyurcsány Ferenc is. Amíg azonban a többiek – Mesterházy Attila, Szabó Tímea, Fodor Gábor, Bajnai Gordon – konkrét, sokszor összegszerűségében is pontos ígéreteket tesznek, igencsak kirívó Gyurcsány sajátos szóhasználata. „Azt szeretnénk, ha a mikro-vállalkozások teljes egészében leírhassák a közterheket a társasági adóból”…

Mi az, hogy azt szeretnénk?… Hát szeretni akármit is lehet. Azt is tudnánk ám szeretni, ha egyáltalán nem kéne adót fizetni.

Szegény Gyurcsány, ő úgy látszik újabban már hazudni sem mer.

Orbán Viktor mai hosszú, unalmas ünnepi prédikációja végén (ezúttal még egy valamirevaló székelyviccre sem futotta) eljutott egy olyan okosságig, miszerint: „tartsuk észbe, rajtunk, magyarokon kívül senki sem akarja, hogy nekünk erős és sikeres országunk legyen.”

A miniszterelnökünk kimondta azt, amit a leghűségesebb talpnyalói is folyamatosan próbálnak velünk elhitetni.

Vagyis, hogy mindenki ez ellenségünk. Az egész világ.
Például Bayer Zsolt is a mai, Magyar Hírlapbeli: „Sikerülni fog” című írásában arról szövegelt, hogy minket magyarokat minden eszközzel el akartak, el akarnak pusztítani.

„Mert csak egyszer gondoljunk bele: micsoda erők szövetkeztek itt ezeregyszáz esztendőn át, csak azért, hogy mi ne legyünk. Micsoda erők fogtak össze, ármánykodtak, kevertek lassú mérgeket, hazudoztak, szegtek esküt, s követtek el minden égbe kiáltó bűnt csak azért, hogy mi eltűnjünk, elpusztuljunk örökre.”

Egyik fő eszmetársa, Echo tévés cimborája, Boros Imre is hasonlókról írt alig egy hónapja „Osztrák harag” címmel, mondván: eddigi történelmünk folyamán az osztrákok mindig gonoszul kihasználtak, elnyomtak bennünket. Sőt, a teljes megsemmisítésünk is régóta a céljaik között szerepelt, már a honfoglalás korában is.

Fekete Pál, történész, 56-os elítélt persze már 2007-ben Szegeden a pozsonyi csatára emlékezés kapcsán azt fejtegette, miszerint „sok nemzet máig nem nyugodott bele, hogy ez a szilaj nép itt letelepedett, és azóta is gyakran ellenünk törnek.”

De hogyan is alakult ki ez a beteges üldözési mánia a miniszterelnökünknél és eszmetársainál?

Már régóta sejteni lehetett, hogy egy ilyen Orbán féle betegesen hiú ember nem fogja csak úgy elfelejteni azokat a sérelmeket, amelyek az EU részéről érték „unortodox” politizálása miatt.

Először is mindezt úgy próbálta feldolgozni, hogy az őt ért bírálatokat ráborította az egész magyarságra. Nem őt, nem is a Fideszt bántják, hanem az egész nemzetet. Ez könnyű volt számára, hiszen már korábban is mondott olyan okosságokat, hogy a haza nem lehet ellenzékben. A haza alatt pedig természetesen saját magát, valamint eszme- és üzlettársait értette.

Szerintem hasonlóképpen kell a mostani ünnepi beszédének azt a kijelentését is értelmezni, miszerint „Minden nemzet a saját érdekeit hajtja.”

A nemzet ugyanis az ő szóhasználatában szintén a családi és baráti körével, üzletfeleivel azonos. Ennek megfelelően nemzet érdekei, amiket ugye, mint legfőbb vezetőnknek, neki is hajtani kell, valójában nem mások, mint az Orbán família, valamint Tiborczék, Mészáros Lőrincék, Simicskáék stb. érdekei.

És aki nincs velük, az ellenük.

Nem tudom, jól teszi e Gyurcsány, hogy ilyen hévvel kampányol reggel, éjjel meg este, és hogy nap, mint nap, vele van tele a média. És ráadásul milyen a stílusa! Ahogy Orbán Viktorról beszél például, ahhoz képest még Daniel Cohn-Bendit is egy illedelmes bérmálkozó ministránsfiú benyomását kelti.

„Szélhámos”, „silány fickó”, „álnok, erőszakos gyarmatosító” – ezek még az enyhébb kifejezések közé tartoznak, amivel a miniszterelnököt illeti. Majd az igazmondásáról elhíresült ex-miniszterelnök felteszi a költői kérdést: „Miért hazudik Orbán kolléga?”

Hát én Gyurcsány helyében azért kicsit visszafogottabb lennék.

Mert itt van most megint ez a Zuschlag ügy is. Pontosabban a „Pártházból börtönbe” című könyv megjelenése. Ami szerintem cseppet sem tesz jót a DK elnök reputációjának.

Na, nem arra gondolok persze, hogy ez a börtönévektől frusztrált, kissé megzakkant ürge miket hord össze a „vidéki tuskó” Gyurcsányról és a többi egykori MSZP-és párttársairól.

Van azonban a Zuschlag ügynek egy olyan részlete, ami jól mutatja, milyen világ is volt az, amelyikben Gyurcsány Ferencnek hívták Magyarország első emberét.

Olvassunk bele Rajnai Attilának a Nol. hu-n megjelent „Zuschlag amnéziája” című írásába!

http://nol.hu/velemeny/zuschlag-amneziaja-1449417

Eszerint Zuschlag már nyolc hónapja volt előzetesben, amikor ötvenmillió forintot fizettek be a nevére kárenyhítésre, ám a bank a jogszabályi kötelezettsége ellenére nem jelentette a nagy összegű pénzmozgást, hanem teljesítette az átutalást. Az illetékes főügyészség vezetője a pénzmosás-gyanús ügyletről feljelentést tett a vám- és pénzügyőrségen, akik azonban nem nyomoztak, „határozatot az eljárás eredményéről nem küldtek a feljelentőnek.”

Ugye világos? Ha Rajnai igazat írt, akkor a bank nagy ívben tojt a pénzmosás elleni törvényi előírásokra, a fináncok sem tettek semmit a főügyészi feljelentés ellenére sem, majd utóbb a főügyészséget sem érdekelte, hogy leszarták a feljelentését.

És mindez bizony 2007 tájékán történt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején…

Persze mielőtt még elkezdenénk jobban szörnyülködni az akkori balkáni állapotokon, nézzük meg, hogy Simon Gáborral szemben miért is történt most újabb gyanúsítás.

Simon egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis bissau-guineai útlevéllel megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevéllel egy magyar banknál bankszámlát nyitott. Ez az ismerős állítólag egy nemzetközi körözés alatt álló úriember volt.

A magyar hatóságoknak, különösen a banknak és a pénzügyi ellenőrző szerveknek ez a tranzakció sem volt kicsit sem gyanús persze mindezek ellenére sem. Csak Simon pechjére a hamis útlevelet házkutatás során az ismerőse széfjében megtalálták.

Úgy látszik ebben az országban az az örökbecsű Simicska mondás, miszerint mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni, nem csak a magánembert, de időnként a bankokat, hatóságokat, végső soron az államot is ugyanúgy megilleti.

Vadai Ágnes és dr. Baka István, a szabolcsi 4-es körzetben induló helyi képviselőjelölt közös nyilvános kampányrendezvényén akart a Hír Tv forgatni Jánkmajtison. Persze sejtették, hogy miután már korábban közölve lett velük, hogy terroristák és más okból is büntiben vannak, ez nem fog nekik összejönni.

Mint ahogy hasonló okból Gyurcsány Ferenc és Soós Tamás közös gyöngyösi gyűlésére sem engedték be a stábjukat. (Igaz, mint kiderült, ez utóbbin azért rejtett kamerával mégis ott voltak és így szerencsére megtudhattuk például, hogy Gyurcsány, saját bemutatkozása szerint „egy fantasztikus helyes fickó”.)

De Vadai Ágnes Jánkmajtis községi gyűlésén annyiban volt más a helyzet, hogy Losonczi Kata, a tévé riportere, ottani állandó lakcímmel rendelkezik, és állítása szerint ott is fog majd szavazni. Mindezt a helyszínre érkező Vadai Ágnesnek is tudtára adta, aki némi hezitálás után végül is beleegyezett, hogy bemehet, de „pakoljon mindent le”, csak kamera és mikrofon nélkül léphet be a helyiségbe, és „természetesen nem tudósíthat a rendezvényről”. Majd még egyszer igen nagy nyomatékkal megismételte: „nem tudósíthat!” És közben nagyon szigorúan is nézett ám.

Ezt a döntést, az egyébként szintén nem pehelysúly-kategóriás amazon, Losonczi Kata kissé megszeppenve vette tudomásul, és még azt is elfelejtette megkérdezni nagy ijedtségében, hogy vajh milyen törvényi előírások alapján kötik egy néhány százalékos párt alelnöki engedélyéhez a belépését, és tiltják meg azt, hogy egy nyilvános összejövetelről bárkit is tájékoztasson.

Pedig még eme eseményről készült Célpont műsorban is az hangzott el utóbb, hogy sajnos nem mondhatja el, mi is történt a kérdéses lakossági fórumon.

Na, most azt még úgy-ahogy belátom, hogy a DK-s Vadai Ágnes alelnök asszony, aki nem is oly régen honvédelmi államtitkár volt, hozzá van szokva ahhoz, hogy mindenféle szupertitkos rendezvényeken jelenik meg, ahol előszeretettel döntheti el, ki vehet részt, ki nem, s ütögetheti rá a „szigorúan titkos!” stemplit mindenféle irományokra. (Ahol netán még azt is száz évre titkosítják, hogy mennyi pörköltet és nokedlit fogyasztott el a vezérkar egy-egy hadgyakorlaton.)

Szóval az ex-államtitkár számára talán természetes is, hogy mindenféle titkokkal, rejtjelekkel vette és veszi körül magát, ám a Hír Tv csapatát már kevésbé értem.

Mi az, hogy szerintük sem mondhatják el, mi történt egy nyilvános kampányrendezvényen?

Vagy netán még ők is félnek ettől a nőszemélytől?

De hát miért is? Mert bár ő volt az, aki a pogácsás Szűcs Erika és néhány hasonlóan félelmetes hölgy társaságában szeme alá festett kék folttal jelent meg a parlamenti ülésén, azért mindeközben a Hír tévéseknek is talán az juthatott eszébe, hogy ha eme lelkesen tüntető perszónák egyike lett volna Balogh József képviselő úr házastársa, akkor alighanem a Balogh esett volna át, nyolc napon túl gyógyulóan, azon a vak komondoron.

Persze, ha már Losonczi riporternőnek és Vadai Ágnes alelnöknőnek nem is, a Hír tévének nagyon is tisztában kellett lennie azzal, hogy sem Vadai, sem más nem tiltatja meg senkinek sem, hogy tudósíthasson a jánkmajtisi vagy bármely más választási összejövetelen elhangzottakról.

Az persze egészen más kérdés, hogy a Hír tévé eleve nem is azért követi a kortes körútjaikon Gyurcsányt és szövetségeseit mindenhová, hogy hitelesen beszámoljon az ott történtekről.

Nem tudom, Orbán Viktor mennyire van tisztában azzal, hogy ha tetszik, ha nem, de a Magyarország-Finnország focimeccs szinte bizonyosan része lesz a választási kampánynak, bármily eredmény születne is.

A variációk ugye végesek.

Előfordulhat, hogy valami csodálatos szerencse folytán kitömjük a rokonokat. Például rúgnak maguknak néhány öngólt, ahogy azt már megszoktuk tőlük. Ekkor aztán máris színre léphetne minden valamire való médiumban Rogán Antal, Kocsis Máté és Kósa Lajos, s diadalittasan jelentenék, lám-lám, már a fociban is jobban teljesítünk. Bizony-bizony, formálódik az új aranycsapat. Európa irigyel bennünket.

Hegyi Iván persze ekkor is fanyalogva a spanyol focit emlegetné, Gyurcsány pedig olyan Facebook bejegyzéssel lepné meg híveit, miszerint tudomására jutott, hogy a finn játékosok egymás között a az Orbántól való félelmükről és arról beszélgettek, hogy nem mernek nekünk gólt rúgni, mert akkor jön a TEK.

Egy nyögvenyelős győzelem esetén már legfeljebb a süteményes Selmeczi Gabriella és Zsigó Róbert szólalnának meg, Pinyő szövetségi kapitányunk pedig kifejtené, hogy jó úton haladunk, a játékban látott igen biztató jeleket, de van még javítani való, és egyéként pedig sok tapasztalatot szereztünk. És persze idő is van még, hiszen ez csak egy barátságos mérkőzés volt.

Döntetlen esetén a szövetségi kapitány ugyanezt mondaná, viszont Deutsch Tamás maró Twitter bejegyzését is olvashatnánk arról, hogy miként küldi el a búsba cifra szavakkal Csányi Sándort az édesanyjával és az egész MLSZ vezérkarral egyetemben.

Ám, ha kikapnánk, akkor jönne ám az igazi haddelhadd!

Az ellenzéknek már így is egyik fő támadási célpontja az, amit a miniszterelnök a magyar focival kapcsolatban megenged magának. Főként a stadionokra elszórt milliárdok fájnak sokaknak.

Szanyi Tibor kifejtené, hogy már megbecsülni sem lehet, hogy a stadionépítések milliárdjaiból mily mérhetetlenül sok lélegeztető gépet lehetett volna vásárolni, még a hajléktalanok erdei kunyhói is minimum, a már 1.257.300 Ft-ért is megvásárolható, Bipap Synchrony típusú berendezésekkel lennének kitapétázva.

A vereség esetén különösen az Orbán-ház mellé felhúzott stadiont emlegetnék sokan, ami, mint tudjuk most a Pancho Aréna nevet kapta.

Istenem, egy a hazai bajnokság első és másodosztálya között billegő csapat sportlétesítményének ezt a nevet adni! Öcsi bácsi forog a sírjában.

Ide bizony sokkal szerényebb elnevezés illett volna, valljuk be. Mondjuk Koplárovics Aréna.

Ez a Pancho Aréna egyébként is maga a tömény abszurd. Azt mondja az épülő stadion kertszomszédságában lakó Orbán Viktor, hogy abban bizony egy fillér állami pénz sincs. Hát ez igaz is, ha az államot megillető, de be nem fizetett sokmilliárdnyi adót nem tekintjük annak.

És ami még biztos, hogy bekerülési költségét tekintve Európa egyik legdrágább sportlétesítménye lesz. Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy szép-e. Akinek tetszett a Kossuth térre tervezett német megszállási emlékmű, annak ez is a kedvence lesz.

Szerintem azzal sem lesz gond, hogy kényelmes-e, hiszen az a négy-ötszáz néző, aki majd oda rendszeresen kilátogat, akár fekve is elfér benne.

Elnéztem ezt az elegáns, öltönyös, nyakkendős egyént a Ma Reggel stúdiójában, hallgattam megfontolt szövegét.

Néztem, és hallgattam, és egyre kevésbé értettem, mi bajunk is van nekünk ezzel a fess fiatalúrral, mi az, ami miatt nem is oly rég például Angliában is akkora ellenszenvvel fogadták. Ahol sokan amiatt is lobbiztak az ottani belügyminiszternél, hogy be sem engedjék az országba annak pártnak az elnökét, amelyik Anrew Dinsmore, volt munkáspárti képviselő szerint a „legerősebb nyíltan fasiszta párt” Európában. Azt a Vona Gábort, aki a brit The Independent online kiadásának ajánlója szerint újévi köszöntőjében a bűnözők kémiai kasztrációjára szólított fel.

Magyarországon viszont miniszterelnök-jelölt lehet. Bizony, épp úgy az lehet, mint a baloldali összefogás első embere, Mesterházy Attila vagy a Fidesz elnök Orbán Viktor.

És bevallom, így első ránézésre szimpatikusabb is mindkettőnél. Mesterházy bennem inkább egy sztepptáncos gigerli hatását kelti, jóllehet őt még (szerencsére) soha nem láttam táncolni, nem úgy, mint egykori felettesét, Gyurcsányt. Orbán meg mindinkább Puskás Öcsihez kezd hasonlítani, na persze nem nemzetközi elismertségben vagy foci-játéktudásban, hanem a pocakja méretében.

Szóval nem is tudom, mi is a bajunk nekünk valójában ezzel a Vona Gáborral?

Vona a Ma Reggel Rekontra műsorában főként a devizahitelesek sanyarú sorsáról beszélt, szívet melengetően, de szóba került az is, hogy ingyenessé tenné a 18 év alattiak és a mentősök tömegközlekedését. (A kőfaragókat és a balett-táncosokat viszont egyelőre nem hozta szóba.)

A műsor végén téma volt Vona állatszeretete is. Ezen belül is a vizslák (persze, gondolom, a magyar vizslák!) iránti vonzódása, és elmondta azt is, hogy a közelmúltban egy állatmenhelyen is dolgozott egy napot. Mindez már annyira megható volt, hogy egy könnycseppet is elmorzsoltam arcomon.

A Rekontra kérdezői is meglehetős nagy empátiával kérdezősködtek az elnök úrtól, kerülvén a kényesebb témákat.

Minek utána a pártelnök úr nem tett róla említést, hát tapintatosan ők sem faggatták például arról, hogy továbbra is azt vallja-e, létezik cigánybűnözés, ami szerinte a legfőbb társadalmi probléma minálunk, de nem hozták szóba az Új Magyar Gárdát és a csendőrséget sem. Nem volt téma az EU, a halálbüntetés és Izrael sem. Mint ahogy senki nem kérdezősködött a kémiai kasztrálás részletei felől sem. És persze nem kerültek szóba a melegek sem, pedig ezek mind-mind igen kedvenc témái a Jobbiknak és elnökének. Ahogy egy régebbi tévészereplése során humorizált e tárgyban: „Az hogy meleg napra ébredek, nem azt jelenti, hogy Terry Black beinteget reggel az ablakomon.”

Szóval ha nem is meleg, de elég langyos mederben folydogált ez a Rekontra.

Persze nem kell hozzá valamilyen különleges kombinációs készség, hogy kisüssük, amit az elnök úr most nekünk itt előadott tudatos szemfényvesztés volt. Cél, a jobbszélről beljebb húzni a Jobbikot, hogy szalonképesebbé tegyék azon szavazók számára is, akik mind a Fideszben, mind a baloldali összefogásban csalódtak.

Mindez pedig mindenképpen tudatos kampánystratégia eredménye.

A Jobbik immáron nem is tagadja, hogy nyíltan választási győzelemre tör és a korábbi Fideszt próbálja meg ebben leutánozni. Akik ugye a „csuhások” gúnyos felemlegetésétől, a KISZ-ből, MSZMP-ből indulva, jutottak el az elvakult (és persze álszent) vallási bigottságig.

Egyébként is jelenleg nagy a tülekedés a voksokért mindkét oldalon. A baloldali összefogás pártjai valójában már egymás szavazóit próbálják lenyúlni, hogy ők legyenek közülük a legerősebb vesztes, miközben a túloldalon a Fidesz a szélsőjobbot próbálja maga mellé állítani, a szélsőjobbos Jobbik pedig a jobbközépet csábítgatja.

De Vonára visszatérve: vizslából nem lesz szalonna.