Proszektúra

 Ha valaki nem értené a címben szereplő cioncigány kifejezést, az magára vessen, nem elég tájékozott, nem olvasgatja a velejéig magyar elektronikus újságok krémjét – az álneveken író bátor hazafiak portálját - , s így természetesen a legfontosabb hazai és nemzetközi eseményekről sem szerezhet időben tudomást. Teszem azt olyasmikről, hogy: „Tót söpredék dobálja be a Lévai magyar gimnázium ablakát.” Vagy: „Remekül meg lehet élni cigányfajvédelemből.” De nem értesülhet például arról sem, ami tegnap este történt, s amiről a Kurucinfo: „Cioncigány támadás az egri Jobbik-HVIM iroda ellen” címen számolt be. (Apropo, a Kurucinfo vajon honnan értesült erről az ablakbedobásról és a feljelentésről? Mindössze két eset lehetséges, vagy a sértett Jobbik tájékoztatta őket, vagy a rendőrség.)

Az írás szerint az Összefogás egy Jobb Egerért irodájának bejárati ajtóüvegét egy féltéglával betörték, ezt az irodát használja a helyi HVIM és a Jobbik is. A címben foglalt határozott állításról a cioncigányokat, mint elkövetőket illetően itt már a tudósító mintha kissé elbizonytalanodna, amikor felteszi a kérdést: Cigányok voltak vagy komcsik?  Hiszen más verziót egy virtigli Jobbikos el sem tudna képzelni. Esetleg még a Tót söpredéket. (Holott, lehetséges, hogy a memóriám megcsal, de mintha inkább olyan esetek történtek volna mostanában, ahol éppen cigányok és komcsik házait, irodáit érték támadások, méghozzá lövöldözések, Molotov-koktélok, ilyesmik.)

A Szent Korona Rádió rövid beszámolója szerint egyébként a sértett képviselője a helyi rendőrségen feljelentést tett, s abban bízik, hogy „az ÁVH "nyilván" gyorsan kinyomozza.”                                                                                                                                    A Szent Korona Rádió a Kurucinfora hivatkozva a hírt egyébként azzal a címmel közölte – a cioncigányokra utalást diplomatikusan elhagyva -, hogy az „egri hazafiak irodájának ajtaját” bedobták féltéglával  A tudósításához fényképeket is mellékeltek, amelyeken kétségtelenül egy  bejárati ajtó betört üvege látszik. Mint írják: „Kíváncsian várjuk, hogy a helyi zsaruk hogyan állnak hozzá az ügyhöz , vagy most is azt a választ kapják a hazafiak:"nyomoztassák ki a kődobáló haverjaikkal", mint mondták nem is oly rég Zagyva Gy. Gyula HVIM-elnöknek, mikor bejelentette, hogy kocsijának minden elemét megrongálták.”

Nem akarom a kiváló egri Jobbikos hazafiakat előre elkedvetleníteni, de szerintem az általuk következetesen ÁVH-nak titulált rendőrség szinte biztosan nem fogja a gaz cioncigány komcsi elkövetőket ezúttal sem elfogni. (Akik egyébként nem tudom milyen logika alapján lettek többen a tudósításokban, ahhoz képest, hogy egy téglát dobtak be.) Nem fog nyomozni a rendőrség már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert a képeken látható rongálás – egy ablak szimpla betörése – nem okozott húszezer forintot meghaladó kárt, s ezért jelen esetben bűncselekmény sem történt, legfeljebb rongálás szabálysértése. Arról nem is beszélve, hogy jóllehet a Kurucinfo hiába állítja, hogy azt a bizonyos követ cigányok, vagy komcsik dobták, egy darab féltéglát még az ÁVH-nak nevezett nyomozók sem tudnak vallatóra fogni, még ha akarnának sem. Vagyis ezúttal nem a tettest üthetik majd bottal, csak a nyomát.

Tényleg megmentette az SZDSZ Gyurcsányt egy nagy pofontól?                       

Gyurcsány Ferenc nem egy Deák Ferenc, ezt szinte mindenki tudja. Az általa kiizzadott és publikált Megegyezés az sem egy Kiegyezés, ahogy ezt is mindenki sejti.

A Kiegyezésnek nevezett megállapodás az osztrák császársággal, Ferenc Józseffel - ma már ezzel is szinte mindenki tisztában van - a magyar történelem egyik igen jelentős eseményének számított akkortájt. Sőt, lehet úgy fogalmazni, hogy az valójában a levert szabadságharc utáni nemzetmentő kompromisszum, sőt kis túlzással Magyarországnak a fehér asztaloknál kivívott győztes háborúja volt, melyben Deák Ferenc érdemei elévülhetetleneknek tekinthetők azzal, hogy megírta a Pesti Naplóban a híres „Húsvéti cikkét”. S amely írás akkor elindította hazánkat a fejlődés útján.

Ez a mostani Megegyezés nevű brossura viszont egészen más tészta. Szó sincs ennek kapcsán semmiféle győzelemről, fejlődésről, kiegyezésről, sokkal inkább olyan fogalmak- piár, propaganda, magyarul: rizsa, megvezetés, kamuduma - jutnak az eszünkbe róla, amelyeket Deák korában nem is ismertek még a népek.

Mindezek annak a hírnek kapcsán jutottak eszembe, hogy az SZDSZ jóvoltából egyelőre nem tárgyal a parlament Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programjáról. Az Országgyűlés ugyanis nem vette napirendre a Fidesz javaslatát, hogy szavazzanak a miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozott Megegyezés című programról. S ami a hírrel kapcsolatban a legérdekesebb információ, az a következő: „Szili Katalin elmondta, az alkotmányügyi bizottság véleménye szerint a javaslat nincs abban az állapotban, hogy a parlament dönteni tudjon róla..”

Képzeljük el, hol tartanánk most, ha akkoriban a magyar Országgyűlés kijelenti, Deák Ferencnek Ferenc Jóskához címzett javaslatai nem alkalmasak a döntésre. Nincsenek abban az állapotban.

A kormány ma benyújtja az Országgyűlésnek a távhő-támogatásról szóló törvényjavaslatot, benne a Robin Hood-ról elnevezett adóval – adta hírül a sajtó,

Mi az isten lenne ez a Robinson adó, vagy Robin Hood-adó, vagy mifene?

Az elnevezésből egyértelműen látszik, hogy nem a mi reformkormányunk tájékán találták ki ezt az újabb sarcot, hiszen mi, gondolom, inkább Robin Hood magyar megfelelőjéről neveztük volna el, s akkor mondjuk Rózsa Sándor adó lenne. Avagy EU-konform módon stílusosan: Alexander Roosa. De hívhatnánk Sobri Jóskának, Angyal Bandinak, esetleg Savanyú Jóskának is. Igen, lehetséges, ez hangzana talán legjobban: Savanyú-adó!

Először valamikor a nyári uborkaszezon kezdetén június vége felé dobta be ezt az ötletet a köztudatba szeretett pénzügyminiszterünk, az mti szerint azzal a megjegyzéssel, hogy Magyarországon is érdemes foglalkozni a "Robin Hood-adó" bevezetésével, amely az energiaipari cégek irreálisan magas energiaárakból származó extraprofitját adóztatná meg, az abból származó bevételt pedig szociális kompenzációra - elsősorban távhő-támogatásra fordítanák.

Gyurcsány azonnal felkarolta az ötletet, bizonyára most is Katus mama járt az eszébe, aki telente a nagy hidegekben ott fagyoskodik lakótelepi lakásának konyhájában egy hokedlin sürgölődve a gázsütő mellett, görhesütés közben.

A kormányfő a Tv2 Tények című műsorában azt mondta, hogy a támogatás nyomán az alsó két jövedelmi kategóriába tartozóknak már október 15-től pár százalékkal csökkenhet a távfűtési díja. "Miközben emelkedik a gázár szerte a világban, legalább a távfűtéses lakásban élőknek nem lesz nehezebb az élete" - fogalmazott a miniszterelnök..
Arról azonban elfelejtett szólni hogy a magyar szabályozás a Robin Hood-adó kérdésben már megelőzte az európai gyakorlatot: hiszen bányajáradék és extra bányajáradék címen a Mol is már évek óta fizet ilyesmit.

Azt sem tudom persze, hogy Feri akkor is ilyen lelkesen támogatta volna-e az új adó ötletét, ha történetesen az a kádkő és műkorund gyártók extraprofitjának megcsapolását irányozta volna elő?

 (Pedig ott is lenne mit megcsapolni. A Motim-cégcsoport elbocsátott dolgozóitól például 2002 végén arra hivatkozva vonták meg végkielégítésük egy részét, hogy annak kifizetése a maradók bérfejlesztését veszélyeztetné: Csakhogy a Gyurcsányi birtokában lévő Altus Rt. 2003-ban százegy, 2004-ben háromszázhárommillió forint osztalékot emelt ki a vállalatból. A munkaügyi felügyelőség pedig többször is bírságot szabott ki a Motimra, mert a dolgozókat a törvényes munkaidőn túl dolgoztatta.)

Sokak szerint valóban ösztönözni kellene a lakosságot arra, hogy takarékoskodjon az energiával. A szigetelés, az alternatív enregiahasználat (passzívház építésének támogatása napkollektor a panelház tetején, saját kazánban szemétégetés, ilyesmi) És persze lehetővé kéne tenni, hogy lekapcsolódhassanak a távhőszolgáltatásról, vagy lakásonként lehetne szabályozni, s ha kell kikapcsolni, s nem mint most, az utcát feleslegesen fűteni. És persze az új adóval is ezt az utcafűtést támogatni Akkor persze meglehet néhány távhőszolgáltató cég is becsődülne. Na és? El lehet innen menni!

Kérdezhetnénk persze, hogy milyen támogatást kapnak azok, akiknek nem, hogy panellakás nem jutott, nem hogy távhőszolgáltatás nem jutott, s nem hogy méregdrága gáz nem jutott, de ennivalóra sincs pénzük? Őket milyen, akár kevésbé hangzatos elnevezésű adóprogrammal kéne segíteni? Azon kívül, hogy máris jól látható, a legnyomorultabb, legelesettebb faluszéli emberek most is arra lesznek kényszerítve, hogy fát lopjanak, s erdők tucatjait irtsák ki!

Rájuk gondol-e egyáltalán valaki a Parlament környékén? De nem az ORFK-ra gondoltam.
 

A Magyar Nemzet Online (MNO) szerint „Alig néhány százan gyűltek eddig össze a budapesti Olimpiai parkban a romák eddigi „legnagyobb” demonstrációjára, amelyet a Kolompár Orbán vezette Országos Cigány Önkormányzat szervezett a „szélsőségek ellen”. A távirati iroda tájékoztatása szerint a táskákat és a ruházatot, láthatósági mellényt viselő roma polgárőrök vizsgálták át. Az MNO beszámol arról is, hogy a tudósítóját, valamint a fotóriporterét nem engedték be a helyszínre a rendezők, mondván, nem szerepelnek a „vendéglistán”. Lapjukat nem értesítették, hogy a rendezvényre előzetes akkreditáció szükséges

Az MNO 2008. szeptember 20. 15:36 keltezésű híre már a címében közli velünk egyébként, hogy „Kolompár Orbánék „kirekesztették” a Magyar Nemzetet +Videó.”

A hivatkozott video pedig „Kolompár Orbánék „kirekesztették” a Magyar Nemzetet” címmel a Hír Tv egyik felvétele, amelyiken szó sincs semmiféle kirekesztésről, a tudósító – Losonczi Kata – csupán azt rója fel, hogy „a sajtót is csak nagyon nehézkesen engedték be”, ami ugye nem azonos a kirekesztéssel. A kedves tudósító bizonyára megfeledkezett róla, ki is beszélt errefelé kirekesztésről. Nekem nem Kolompár Orbán neve ugrik be.

Szóval az MNO idézett tudósítása valótlanságot tartalmaz, ám nem is csak egyet. A láthatósági mellényt viselő roma polgárőrök, táskákat és ruházatot nem vizsgáltak át. Talán nekem – aki nem vagyok cigány – azért észlelnem kellett volna, ha valaki csak úgy ukmukfukk átkutatja a ruházatomat és a táskámat. Pedig nem tudhatták rólam ki vagyok, s igazolványt sem kért senki tőlem. A tüntetésen személyesen jelen voltam, sok-sok nem cigány embert is láttam, de közülük sem kutattak át senkit, az ott posztoló rendőrök sem. Az lehetséges továbbá, hogy amikor az újságíró a helyszínen járt, akkor még csak pár százan voltak a tüntetők, de félő, hogy ez a zsurnaliszta úgy járt mint egyszeri kollégája, aki meleg hangú kritikát írt egy színielőadásról, ahonnan idő előtt távozott, s így nem szerzett tudomást arról, hogy az előadás félbeszakadt, mert a teátrum leégett.

Az igaz, hogy a sok kordon miatt nem mindenütt lehetett a tüntetés helyszínére bejutni. Először én is „rossz helyen” próbálkoztam, de a rendőrök készségesen útbaigazítottak a kordonok erdejében. A tüntetésen pedig több ezer roma és nem roma vett részt. Ezt mindenki láthatta, aki egyébként meghallgatta a felszólalókat, köztük a magával ragadóan beszélő Daróczi Ágnest és a többieket is. Ági szenvedélyes szónoklata közben egyébként még a nap is kisütött kis időre. (A Parlament előtti unalmas szövegelések közben viszont már ismét csepergett.)

Ámde a „kész átverés show” mint kedvelt televíziós műfaj kapcsán nem is az MNO-ról, meg a Hír Tv-ről akartam szót ejteni. Hanem Gyurcsány Ferencről, a nagy manipulátorról és túlélő művészről, a politikai élet Houdini-jéről.

A miniszterelnökünk már többször bebizonyította, hogy nagyon ért az ilyesfajta show-műsorokhoz. Emlékezzünk vissza, amikor a 2006-os választások előtt vaskos paksamétákat cipelészett, amelyek telides-tele voltak az MSZP programjával, nemzetgyarapító elképzeléseivel. A választási győzelem után a paksaméták eltűntek, jött helyettük az őszödi „szenvedélyes igazság-beszéd”. Amelyet persze nem mindannyiunkkal osztott meg, hanem csak egy szűk körű hasonszőrű vezetői elittel, némi borozgatás közben. (Ami egyébként 16 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett volt ajánlott) Amiről persze hónapokig kussoltak a résztvevők. S amikor ezt a beszédet valaki mégis nyilvánosságra hozta, Gyucsány azonnal újfent a nagy igazmondó szerepében próbált tetszelegni.

Kész átverés volt az euró-bevezetés ígért időpontja is, de átverésnek bizonyult az is, amikor sokakkal elhitette, most aztán már vége a tespedésnek, szarakodásnak, a Medgyessy féle felelőtlen osztogatásnak, irgum-burgum jön a konvergencia-program, s jönnek az igazi, valós reformok. Hát a reformok nem nagyon jöttek, hacsak nem lehet ennek tekinteni széfek ezreinek beszerelését a vécépapír nélküli kórházakba. Jöttek viszont a megszorítások, iskolabezárások, vasúti járatfelszámolások, stb..

Gyurcsány szereti azt az átverési trükköt is, amit úgy hívnak, adócsökkentés. A módszer egyszerű, mindig adócsökkentési terveket kell emlegetni, s közben adókat kell emelni. Mindig mást kell mondani, mint amit teszünk. S ha az ellenzék teszi ugyanezt, azt populizmusnak kell nevezni.

De a romatüntetésre visszatérve, az sem volt semmi, amikor a cigányokat finoman odaterelték a Charta tüntetés helyszínére, a Kossuth térre. Természetesen nem erőszakkal, de más útja a résztvevőknek nem nagyon volt. Így aztán az is a Charta rendezvényén találta magát, aki eredetileg nem is oda igyekezett. Ezzel is többen lettek a piros-sapkások.

Végül azért mégis azt mondom, érdemes volt a gyengéd erőszaknak engedni. Olyan élménnyel lettem gazdagabb, sok-sok cigány barátommal együtt, amilyennel eddig még sohasem. A parlament elé érkező romákat percekig tartó taps, éljenzés és egyéb láthatóan őszinte rokonszenv megnyilvánulások fogadták. Ebben a néhány percben az ott vonulók úgy érezhették, Magyarország befogadta őket. Ha nem is túl sok időre. És, ha nem is az egész ország, csak egy kisebbik része.

Azért arra kíváncsi lennék, a Fidesz-tábor mikor tapsolja meg a cigányokat.
 

Attól, hogy egynéhány pszichopata vezérletével pár száz frusztrált egyén nekiront a fővárosának és felgyújtja, összetöri, miért kéne nekem Gyurcsány Ferencet szeretni? Attól, hogy néhány gőzös fejű gazda traktorral akarja Budapestet meghódítani, miért kéne nekem (a mai) Demszky Gábort szeretnem? Miért kéne nekem azt a Gergényi tábornok urat kedvelnem, akinek a szabadjára engedett fakabátjai 2006 október végén úgy garázdálkodtak Budapest utcáin, mint egy idegen megszálló hatalom hordái a középkorban?

Miért kéne nekem azzal az emberrel együtt mozgalmárkodnom és tüntetnem, akinek– ha valóban tenné a dolgát, mint ahogy a blogjában soha nem mulasztja el megjegyezni – nem tüntetnie kéne hanem törvényesen fellépni az agresszív szélsőségek ellen.

Miért tüntetnék egy olyan miniszterelnökkel együtt, akinek a jelenlegi, magát baloldalinak nevező hatalmi apparátusa nem nyújt kellő védelmet a Magyar Gárda fenyegető attraktív, arrogáns vonulgatása, és nyíltan hirdetett kirekesztő szellemisége ellen, a Magyarok Nyilai ellen, a Toroczkay, Budaházy ,Tomcat félék ellen, a Kurucinfonak még a náci propagandára is hajazó, példátlanul primitív és aljasul gyűlölődő fenyegetőzései ellen, a Magyar Önvédelmi Mozgalom ellen. És még lehetne sorolni a félig legális, illegális, mindenféle másságra fenekedő egyre szaporodó csoportokat

Miért tüntetnék egy olyan hatalom mellett, amelynek a rendőrei ártatlan embereket zaklatnak, sőt nem egyszer bántalmaznak, különös erőszeretettel a roma származásúakat, miközben pedig még országgyűlési képviselőket sem tudnak megvédeni a csőcseléktől. Pl Lévai Katalint a melegfelvonulás után. Sőt, adott esetben nem, hogy nem védik meg, de még bántalmazzák is. Pl. Révész Máriuszt.

Miért tüntetnék egy olyan hatalom vezetőjével, amelyik hatalom a fővárost rendszeresen provokatív módon ostromlott erődhöz hasonlóvá teszi és a fél belvárost kordonokkal keríti körül, miközben kihívóan cirkál több ezer kommandós az utcán, akkor, amikor a Kossuth tér környékén tizenöt elmeháborodott "hazafi" "Debillel" , "Lanczer Satu Ferdinánddal", s néhány hozzájuk hasonló figurával az élén hülyeségeket ordítozik.

Szóval – úgy döntöttem - nem megyek a Magyar Demokratikus Charta megmozdulására.

Ott leszek viszont a romatüntetésen. Így látom jónak, mert a cigányság most rászorul a szolidaritásra, Rászorul a szélsőjobbos, már-már katonai szervezetek elleni védelemre. Ha már az állam erre nem képes, álljunk ki a romák mellett mi igazi civilek.

A Magyar Gárda védelmében a józanabb jobboldalon is olyasmiket hajtogatnak, hogy teljesen alaptalan a cigányság félelme, ez a szervezet jóravaló, békés emberekből áll, még soha nem bántott senkit, sőt a magyar kultúra ápolása, a közbiztonság fenntartásának segítése – ja és persze a parlagfű-irtás – érdekében szerveződött. Nem igaz, sőt rosszindulatú rágalom, hogy az egyenruhájuk szimbólumaik, zászlaik a nyilas időket idéznék, s bármely összejövetelük a cigányok ellen irányulna.

Nemrégiben volt szerencsém tapasztalni, mit jelentett ez a bombasztikus békesség a gyakorlatban Megjegyzem annak idején a moszkvai Vörös-téren is nagyon békésen vonulgattak a harckocsik és az atomrakéta-hordozó trélerek. Mégis az egész világ számára félelemkeltők voltak. Úgy, hogy álságos ez a békés vonulgatás duma a cigánytelepek környékén. Főként, ha az embernek van szerencséje közelebbről is ismerni néhány fazont a vonulgatók közül.

Egerben a közelmúltban került sor eme békés társaság egyik fellépésére a barokk belvárosban a Bazilika lépcsősora előtt. A lajbis, buggyos nadrágos, bakancsos fekete sereg katonásan felsorakozott háttal a Liceumnak, tekintetét a főparancsnokra szegezve (ne nevezzük vezérnek, nehogy megsértsük őket, nagyon érzékenyek), s annak pattogó kemény beszédét fegyelmezetten vigyázzállásban végighallgatta. Amíg a rendezvény tartott, a főiskola épületétől a templomig nem is lehetett feljutni, mert az egész térséget lezárták a város lakói és a turisták elől, a területet Árpádsávos mintázatú műanyag szalaggal vonták körbe és azokra marcona őrök vigyáztak. A beszéd tartalmát nem tudnám felidézni, de az biztos, hogy nem a hagyományőrzés, vagy a parlagfű-irtás szükségességéről volt szó, sokkal inkább a haza felrázásáról és burkolt célozgatásokra az állítólagos cigánybűnözésről.

Szóval a gárdistáknak nem kéne megjátszani azt, mintha nem tudnák, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják.
 

Nem értem ezt a dolgot sehogyan sem. Állítólag lelepleztek egy kiterjedt hálózatot, valamiféle árnyék-titkosszolgálatot, amelyet az UD Zrt működtetett, és amelyik befurakodott szinte mindenhová, számítógépes kémprogramokkal még a kormányzati gerinchálózatot is megtámadta. Nem tudom, mi az a kormányzati gerinchálózat, ámbátor nagyon jól hangzik. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy az ellenség keze betette a lábát. A híradások szerint egyre szaporodik azok létszáma, akikről kiderült, hogy úgymond célszemélyek voltak az UD Zrt számára. Először Dávid Ibolya neve merült fel, aztán a sajtó hírül adta, hogy a feltételezhetően megfigyeltek száma igen jelentős. A mai Népszabadság címlap-sztoriként arról számol be, hogy „számos más politikusról és közéleti személyiségről, valamint a politikusokkal kapcsolatban álló vállalkozókról gyűjtött adatokat az UD Zrt.” Az újság „információi szerint”, több vezető beosztású pénzügyminisztériumi tisztviselő, köztük Keller László államtitkár is célszemély volt ennek a – úgy tűnik - meglehetősen igen zártkörű részvénytársaságnak a számára.

A Népszabi más újságokra – Népszava, hvg.hu – hivatkozva, óvatosságból azért egy nagy kérdőjellel megspékelve, megemlíti Bajnai Gordon és Laborc Sándor nevét is, mondván, hogy „őrájuk is elkezdtek dolgozni.” Az újság azt is ismerteti, hogyan, milyen módszerekkel és eredménnyel (eredménytelenséggel) történtek ezek a megfigyelések.

Az újság kíváncsi olvasóival nem mulasztja el közölni azt sem, hogy „Forrásaink valószínűsítik, hogy további megfigyeltek nevei kerülnek hamarosan nyilvánosságra.”  Bízzunk is benne, hiszen az én forrásaim szerint Veres János pénzügyminiszter úr állítólag máris kiakadt azon, hogy milyen pancserek ezek ott a Zrt-nél. Mi az, hogy az államtitkárát aztat megfigyelik, őt meg le sem szarják?! És nehogy má’ ez a zöldfülű Bajnai fontosabb legyen mint ő! Hogyan tudja majd elmesélni az unokáinak, hogy kispofáim, én a Gyurcsány kormány legfontosabb célszemélye voltam. Orbánék tőlem fostak legjobban!

Na, de elárulom, mit nem értek ebben az egészben! Állítólag épp arról szól most a történet, hogy az UD Zrt titkos hálózatát felszámolták. Olyannyira felszámolták, hogy a házkutatások során állítólag még a gyanúsított gyerekének a komputerét, és a számítógépes játékait is lefoglalták. Akkor hogyan lehetséges, hogy a kémprogram mégis tovább működik? Mert, hogy működik az kajakra biztos. Hiszen a Népszabadság és a többi újság valahonnan továbbra is csak rendszeresen informálódik arról, hogy kiket, mi módon figyeltek, vagy akartak megfigyelni az egykori titkosszolgák ott az UD Zrt-nél. Kit, kiket takar a „forrásaink” ,”informátoraink” megjelölés? Netán a média is ismeretlen feladóktól kapja az ismeretlen eredetű CD-ket? Hiszen tudtommal az ügyben intenzív nyomozás folyik Laborc Sándor titkosszolgálati főnök múlt heti feljelentése alapján. A rendőrségi nyomozás pedig – úgy gondolom - nem tévesztendő össze valamiféle piaccsarnoki pletykálkodással, sőt még egy permanens sajtótájékoztatóval sem.  Nem is egy Big Brother, amit a tévé folyamatosan közvetít. A rendőrség szokta ugyan a közvéleményt időnként tájékoztatni a munkájáról, de ha így tesz, ezt nem titkokban – néhány kedvenc sajtóorgánumnak súgva - teszi. Így nem is tehetné. Azt fel sem tételezem Garamvolgyi úrról és társairól, hogy szolgálati-, ne adj isten államtitkokat szivárogtatnának ki a haver újságíróknak egy folyamatban lévő nyomozásról.

Így viszont nem marad más, mint annak feltételezése, hogy valaki, vagy valakik továbbra is lehallgatnak és megfigyelnek. A UD Zrt ezek szerint tovább működik. Az ezerfejű hidrának (vagy cézárnak?) nem sikerült minden fejét levágni. Csak most már a tevékenységük fő irányát a pénzügy-miniszérumból áttették a rendőrségre. Vigyázat, én idejében szóltam!
 

Egy közeli rokonunk, ismerősünk váratlan és rejtélyes eltűnése valójában többnyire nagyobb megrázkódtatás, mint, ha a halálhíréről értesülnénk. Szeretteink halálának bizonyossága szörnyű érzés, de mégis végleges lezárása egy adott személyhez fűződő viszonyunknak. Előbb-utóbb kényszerűen tudomásul vesszük, belenyugszunk, hiszen tudjuk ő már nem fog visszajönni. Az eltűntek visszatérésében azonban mindig lehet reménykedni, akár húsz év multán is.

A legszörnyűbb azonban mégis az, amikor ismeretlen körülmények között meghal valakink, s soha nem tudjuk meg az igazat, mi történt vele. Egy balassagyarmati alig negyven kilós diáklány, Balogh Erika szeptember 15-én Hatvan és Aszód között kizuhant a vonatból. A hivatalos verzió szerint a lány percekkel a szerelvény Aszódra érkezése előtt valahogy kinyitotta a százhússzal száguldó vonat nehéz vasajtaját, kilépett rajta, és zuhantában becsukta azt maga mögött. Az apuka szerint a rendőrök azonnal kijelentették, csakis öngyilkosság lehetett. Ám a család azóta is az igazságot keresi: ha lányukat már nem kaphatják vissza, legalább tudni szeretnék, mi történhetett. Erika aznap a miskolci jogi egyetemről igyekezett hazafelé egy aznap délutánra esküvőre, ahová a szüleivel együtt hívták meg.. Indulása előtt még hazaszólt. Édesanyját később lánya telefonjáról már a vonat kalauza hívta: a megrémült szülővel azt közölte, lánya csomagját megtalálták a vonaton, de Erika nincs sehol. Leszállni nem látták. A családdal csak este közölték: lányukat halva találták a sínek mellett. A kalauz először azt mondta, kezelte a lány jegyét, majd azt, hogy nem látott semmit. Az sem világos, mi történt a lánya ékszereivel? Fülbevalóit, karláncát ugyanis nem találták meg.

Ez  év nyarán felröppent a jó hír, a rendőrség rászánta magát a gyanúsabb felderítetlen ügyek aktáinak leporolására, ismételt átvizsgálására. Nem tudjuk még milyen eredménnyel. Egyelőre olyan nagy visszhangja nincs a dolognak. Azt viszont tudjuk, hogy az eltűnési ügyek és az ismeretlen eredetű balesetek kivizsgálása körül hosszú ideje valami nincs rendben, holott a számuk növekedik. Az eltűnt személyek életkora 8-10 évestől a nyolcvanvalahány év közötti, az összetételük az öreg, magukról már alig tudó beteg emberektől a kalandvágyó fiatalokig, depressziós betegektől a valaki, vagy valami elől menekülőig terjed

Nyolc éve tűnt el az akkor ll éves Till Tamás. A bajai vadaspark mellett látták utoljára, a kerékpárjára is ott bukkantak rá néhány hónappal később. Azóta senki sem látta. Nem tudunk semmit a 2006-ben eltűnt szabadszállási vállalkozóról Rózsa Sándorról sem.

Strehó Gergő, 17 éves szécsényi futballista, 2006. február 11-én Budapesten tűnt el rejtélyes körülmények között. Az adatai a rendőrség honlapján tévesen szerepeltek: Gergő nem 75, hanem csak 60 kg; és eltűnésekor semmilyen személyes irata, így a személyi igazolványa sem volt nála!

Kiss Gábor 17 évesen tűnt el Egerből szintén még 2000 októberében. Otthonról azzal indult el, hogy a barátaival egy koncerten fog részt venni. Attól kezdve senki sem látta. Pontosabban felismerték még nem sokkal később egy kis vegyesboltban, furcsa kinézetű emberek társaságában, másnap kora reggel pedig a városhoz közeli egyik falu főutcáján vélte őt látni a helyi – már nyugdíjas - körzeti megbízott rendőr felesége. Határozottan állította, hogy az eltűnt fiú volt az, méghozzá olyan szituációban, hogy őt erőszakkal betuszkolták egy személyautóba, azzal a kísérő szöveggel, hogy „Hiába léptél meg faszfej, úgy is utolértünk!”

A rendőrök azonnal kijelentették, az eltűnés oka a kalandvágy, s az esetet csak később kezdték komolyan venni, de akkor sem törték nagyon magukat. A család kitartó több éves küzdelme kellett ahhoz, hogy az ügyben a nyomozást elrendeljék. Pedig az eltűnést követően a fiú is előkerült. Dunaújváros határában találták meg a holttestét a Dunában. A szakértők szerint az eltűnése után szinte azonnal megtörtént a tragédia, a gyerek a vízbe belefulladt. Azt azóta sem tudja senki, hogyan került a l7 éves gimnazista Egerből a Dunába. Aki mellesleg az osztály egyik legjobb tanulója volt, s az eltűnése előtt egy héttel értesült arról, hogy megkapta Eger város ösztöndíját.

Egy ország mentális állapotáról szerintem az is sokat elárul, mennyire törődik az állampolgáraival. Olyan-e mint egy jó szülő, aki aggódik az eltűnt gyermekéért, vagy erősebb a bürokratikus, száraz hivatalos szemlélet, aminek nem az a lényege, hogy miként tudok az állampolgáraimon segíteni, hanem az, hogy miként tudok ügyes-bajos problémáktól szabadulni. Öreg könyökvédős hivatalnokok még ma is úgy oktatják a tanoncokat, hogy az első és legfontosabb teendő egy ügyirat feldolgozása során az, hogy megpróbáljunk tőle megszabadulni, hová lehet áttenni, s megkíséreljük átpasszolni. Egyik helyen a megyehatáron egy tóban - igaz régebben történt - ismeretlen vízben úszkáló vízi-hullát fedeztek fel. A két szomszédos megye rendőrei napokig lökdösték azt ide-oda, hogy szabaduljanak tőle.

Az internetes portálok tele vannak eltűnt emberek keresésével. Aki olvasgatja őket, megrendülten tapasztalja, majdnem mind egy-egy segélykiáltás. Segítsetek megtalálni azt, aki nekünk oly fontos!

A hatóságok azonban nem sok empátiával vannak megáldva e tekintetben sem. Az első reakció nagyon gyakran az elhárításé. S, ha mégis belefognak a vizsgálatba, gyakran abban sincs sok köszönet. Az ilyen ügyek kivizsgálásával ugyanis legtöbbször a kezdő munkatársakat bízzák meg.

Pedig, ha azt feltételezzük – ami korántsem túlzott következtetés -, hogy az eltűnési ügyeknek csak egytizedében történt bűncselekmény, akkor is nagyon nagy a baj. Hiszen, gondoljunk bele, száz eltűnési ügy mögött tíz esetben a legsúlyosabb bűncselekmény, gyilkosság áll. Gondoljunk például a Szlávy Bulcsu ügyre, ahol vagy tíz évvel később találták meg a holttestet a garázsban elásva.

Vannak akik nem hiszik el az olyan ostoba közhelyeket, hogy a baloldaliak azok mind „komcsik”, a jobboldaliak pedig egytől-egyig „fasiszták.” Akik nem aszerint alakítják véleményüket egy adott hatalom, adott kormány működéséről, illetőleg bármely politikai esemény ürügyén, vagy akár „csak” egy „szimpla” rendőri brutalitás kapcsán, hogy éppen az ő kedvelt vezérük és csapata van-e hatalmon, avagy a gonosz ellenség. Akik önállóan gondolkodnak, s nem valamelyik politikai tábor mantráit szajkózzák. De sajnos, úgy látom, ilyenek egyelőre nem túl sokan vannak.

A rendszerváltozás utáni fiatal demokráciánk torzulása bizony, valljuk be, valamikor éppen ott kezdődött el, amikor az akkori legnagyobb ellenzéki párt, amelyik már akkor is a leghaladóbbnak, legliberálisabbnak fényezte magát (és ezt akkor sokan el is hitték róla), nyíltan egy törvénytelen és erőszakos demonstráció, a taxisblokád mellé állt. Akkoriban nekem sem volt ellenemre a naftalinszagú MDF vezette kormánynak, s azon belül is a parlament ablakában egyensúlyozó, prókátorból avanzsált belügyminiszter uramnak betartani. Akkor még fel sem merült bennem sem, hogy ez a taxis-megmozdulás nem az irgalmatlanul magasra – talán hatvanvalahány forintra – emelt benzinárak miatt történt, nem a civil kurázsi bátor megnyilvánulása volt, hanem az első súlyos lékvágás az egyébként is még igen vékony jégen táncoló demokráciánkon. (Bocs’, de ez a vékony jégen táncolás nagyon jól hangzik!) Akkoriban bennem is erősebb volt a szabadelvű SZDSZ iránti szimpátia, mint a törvények feltétlen, „maradi”, „konzervatív” tisztelete. Pedig valójában nagyon cikis volt az a szitu. Ha akkor a jogállamiság normáit a hatalom komolyan veszi, és teszi a dolgát, tízezreket kellett volna államellenes bűntettekért azonnal sittre vágni. Köztük nem egy volt közismert Kádár-rendszerbeli ellenzékit. „Szerencsére” volt egy Árpi bácsink, aki némi hezitálás után átvágta a Gordiuszi-csomót, s közkegyelmet hirdetett. S „szerencsénkre” Horváth Balázs nem azt tette, mint Gergényi főkapitány úr jó tizenhat évvel később. Nem lövetett a tömegbe, sem lejárt szavatosságú füstbombákkal, sem kétes eredetű gumilövedékekkel. (Bár a suttogó propaganda akkoriban híresztelt ilyen terveket.)

Az úgynevezett politikai elit azóta is mindent megtesz azért, hogy rövidtávú politikai hasznai elérése érdekében fortélyos jogi csűrés-csavarással, de ha kell, akár nyíltan is megszegje a neki nem tetsző szabályokat, avagy kötelezettségei ellenére bojkottálja az ilyenek meghozatalát. S ami még nagyobb baj, az SZDSZ egyes vezetői változatlanul egyfajta ellenzéki szerepkörben tetszelegnek azóta is. Mintha föl sem fogták volna, hogy az üldözöttekből villaépítgető, kaparjkurta kegyurak lettek. Demszky főpolgármester, akinek érdemei a demokratikus rendszer megteremtésében elévülhetetlenek, utóbb főmuftiként komoly identitásválságba került. Az még csak hagyján, hogy dudálással tüntetett a fővárosi kátyúk ellen, ahelyett, hogy felszámolta volna azokat, de az már mindennek a teteje volt, amikor a 2006-os rendőri brutalitás ellen sem lépett fel, sőt megjutalmazta a szadista rendőri vezetőket. S miközben a főváros közlekedése – nem csupán a kátyúk miatt - katasztrofálissá vált, a dugókat úgy kívánta megszüntetni, hogy megtiltotta a traktorok behajtását.

Azért is örülök e brutalitást bemutató Túlkapások című könyv megjelenésének, mert ezt olyan valaki írta, akiről tudom, hogy nem egy hatalmi csoport önös érdekeit képviseli. Hanem a normális emberekét. Akik szeretnének egy normális országban élni. Persze nem a Dávid Ibolyai értelemben. Ha értik, mire gondolok.

Végezetül, azt a fentebb hangoztatott véleményemet, hogy független gondolkodók nem sokan vannak, azzal egészíteném ki, az ilyen írások segíthetnek abban, hogy szaporodjanak.

Egyik ritkán látott ismerősöm a minap, amikor összefutottunk, szomorúan újságolta, hogy a napokban igen nagy tragédia érte, hosszú, súlyos betegség után meghalt az Edina nevű egyetlen leánygyermeke. Miután az elhunytnak nem volt sem házastársa, sem gyermeke, egyéb közeli rokona, a lakótelepi kis garzonlakását az édesapja örökölte meg. A gyászoló apukának persze volt saját háza, ezért a leánya egykori - immár üresen álló - otthonát meghirdette sürgős eladásra. Hamarosan jelentkezett is egy család, s július első napjaiban megkötötték a kontraktust. Ahogy az ilyenkor szokás, a szerződő felek gondoskodtak arról is, hogy a közművek átkerüljenek az új tulajdonosok nevére. Valamennyi helyen, így természetesen a gázszolgáltató cégnél is közölték az átíratáskor azt a szomorú tényt is, hogy a volt tulajdonos elhalálozott. A vevő családja a lakást birtokba vette, az én ismerősöm pedig igyekezett az őt ért súlyos gyászos eseményt úgy-ahogy feldolgozni.

Aztán a lakás eladását és az új tulajdonosok beköltözését követő jó másfél hónap elteltével a gyászoló apuka ajánlott küldeményt kapott az illetékes gázszolgáltató cégtől, mint az elhunyt lánya örököse. Ebből a Tisztelt Fogyasztó! megnevezéssel kezdődő levélből a hazai szolgáltatási kultúra plasztikus bemutatása céljából érdemes idézni.

„A 2008. augusztus. 27-én megtartott felülvizsgálatról készült szakértői vélemény alapján megállapítást nyert, hogy a fenti fogyasztási helyen szabálytalan gázvételezés történt. A szabálytalan gázvételezés tényét ön nem ismerte el.

A szabálytalan gázvételezés időtartamára vonatkozó kötbér 240.000 Ft. A szabálytalan gázvételezéssel kapcsolatos egyéb költségek is Önt terhelik (kiszállás, gázmérő le- felszerelése, plombálás, gázmérő ára és szakértői díjak), melyről a számlát illetékes egységünk szintén hamarosan megküldi.

Felhívjuk figyelmét a közüzemi szerződésben foglaltak betartására!

Tisztelettel: TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. Felhasználó Rendszerek Ellenőrzése ……régióvezető.”

A levélhez gázipari szakértői véleményt is mellékelték, amelyik megállapította, hogy a leány egykori, ám időközben értékesített lakásából több hónappal a halála után, s már jóval az új tulajdonosok beköltözése után megvizsgált és leszerelt gázórán „a mérőeszköz működését befolyásoló külső beavatkozás történt.”

A szakértő abból következtetett erre, hogy a számlálóházat a mérőházra felfogó 3 db csőszegecs közül az alsó le volt esve, a szakértő szerint „fel volt szakítva”.

A : TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. Felhasználó Rendszerek Ellenőrzése…… régióvezetőjének minden bizonnyal olyan szakértőt sikerült ezúttal igénybe vennie, aki nem csupán a gázmérőeszközökkel kapcsolatos beavatkozások értő vizsgálója lehetett, de halott-látó és gondolatolvasó is egyben. Ha nem így lett volna, honnan is tudhatták volna, hogy a külső beavatkozást nem az új tulajdonos, hanem a halott, illetőleg annak asztrálteste végezte el? Hacsak a gázóravizsgálat közben fel nem figyeltek valami kifejezetten ilyesmire utaló paranormális jelenségre.  Imbolygó fényekre, halk sikolyokra, stb. Honnan tudhatták továbbá azt is, hogy a halott, illetve az örököse, akit egyébként a vizsgálatról nem is értesítettek, a szabálytalan gázvételezést nem fogja elismerni?

A gázipari szakember a véleményében – csak úgy mellékesen – megjegyezte azt is, hogy a mérő pontossági értéke egyébként 3,35 %, ami nem felel meg az MKEH által meghatározott pontossági értéknek, „ezért működése nem megfelelő, kismértékben plusszos.”

Vagyis, magyarul megfogalmazva, az óra többet mért a fogyasztott mennyiségnél +3,35 %-kal.

Vagyis a gázszolgáltató folyamatosan becsapta a pontatlan órával a mindenkori gázfogyasztóját. Igaz, csak kismértékben, Végül is nem sok az a 3-4 %! Egy-egy lakossági fogyasztó esetében csupán évi 10-15 ezer forint. Egymillió fogyasztó esetében sincs több 10-15 milliárdnál. Bagatell a halott által elkövetett gázlopáshoz képest.

Azért egy udvarias figyelmeztetést ez is megér.

Tisztelt TIGÁZ-DSO stb!

Az Önök által elvégeztetett szakértői vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy az Önök részéről szabálytalan gázfogyasztásmérés történt.  A szabálytalan gázfogyasztásméréssel kapcsolatos költségeket, kötbéreket és egyéb költségeket ki fogom számlázni Önöknek több millió honfitársam nevében is. 

Addig is felhívom figyelmüket a közüzemi szerződésben foglaltak betartására!

Tisztelettel:

Egy bizonyos Tomcat, alias Polgár Tamás nevű illető - ahogy magát előszeretettel aposztrofálja: nemzeti liberális blogger, szoftverfejlesztő, demoscener és pólókereskedő, megtisztelt azzal, hogy egyik minapi blog-bejegyzésemhez észrevételeket fűzött. 

Valójában ki is ez a Tomcat? Nem tudom. Talán ő sem magáról.
Mindenesetre érdekes dolgok estek meg vele az elmúlt időszakban.

2007. április 3-án például a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Szabadság téri megemlékezését zavarta meg, amiért előállították,  A fogdában állítólag kijutott a rosszul őrzött cellából és a fogdanaplóba beírta Gyurcsány nevét, majd a lapot kitépte és a blogján közzétette.

Aki valaha is élvezte már egy rendőrségi kóter vendégszeretetét, annak ez a történet igen nehezen hihető. Ennyire hanyag, ostoba őrök legfeljebb ötvenes évekbeli másodosztályú westernekben, vagy Szovjet kémfilmekben fordultak elő. Magam előtt látom a szunyókáló kövér foglárt, oldalán a vaskos kulcscsomóval. S feszülten lesem, amint Tomcat ügyesen leemeli a fel-felhorkanó smasszer nadrágszíjáról a szükséges kulcsokat. Mindeközben izgalmas zene szól. Aztán hősünk odaoson az őrszemélyzet irodájához és megkaparintja a fogdanaplót is. A félrészegen hortyogó sameszok ott sem veszik észre. Kiszakítja a megfelelő lapot, persze, hogy ezt sem észlelik. A kitépett oldalt aztán a szájába gyűri (esetleg a fenekébe dugja, mint az egykoron világhírű Pillangó című film főhőse) és a lepedőkből összekötött hágcsó segítségével a vécéablakon keresztül távozik.

Legalább ilyen érdekes történet volt az is, amikor az ORFK-székház elleni géppisztolyos támadás másnapján (!) az épületbe állítólag minden ellenőrzés nélkül bejutva, ő is megtekintette a találatot kapott nyílászárókat, majd eközben morózusan, tanárbácsisan rá is ripakodott a miniszterelnökre – „Nem érzed magad felelősnek?” Ezután, mint ha mi sem történt volna, hagyták, hogy beüljön Bene László és Petrétei József közös sajtótájékoztatójára is.

2007. április 9-én pedig Szanyi Tibor sajtótájékoztatóját zavarta meg igen sikeresen, felháborodottan fennhangon kikérve magának, hogy őt lefasisztázzák.

(Megjegyzem, hogy ő viszont természetesnek és megengedhetőnek tartotta ugyanezt Vona Gáborral kapcsolatban, amikor fasisztának, antiszemitának és homokosnak nevezte.)
De elnézést a kitérőkért, valójában arról akartam beszámolni, hogy Tomcat úr megtisztelt a hozzászólásával, azzal a minapi bejegyzésemmel kapcsolatban, amelyiknek azt a címet adtam, hogy „Van-e Dávid Ibolyának nagymamája?”

Ebben említést tettem a hazai jobboldal több furcsa figurájáról – Szabó Albertről, Bácsfi Dianáról és másokról -, egyebek között megemlítve, hogy „Egyikőjük maga dicsekedett azzal is, hogy egy ízben összefutott egy rendőrtiszt (!) ismerősével, akivel megrendszabályoztak néhány graffitis fiatalt, a tettlegességet sem mellőzve.”

Tomcat láthatóan erős izgalmi állapotában az alábbi kommentet fűzte az idézett részhez.
 „Ó, hát célozgatunk, célozgatunk, kedves kolléga? Miért nem írod le nyíltan, hogy szerinted a Magyarok Nyilai tagja vagyok? Ha már ilyen szépen körülírtad azt a három évvel ezelőtti esetet, amikor szájonkaptam egy kis falfirkász csírát. Vagy az ilyen egyértelmű rágalmazáshoz már nincs pofád?
Várjál, tudom a választ: te nem rám gondoltál, hanem "akinek nem inge", ugye? Na, akkor felelj szépen: ki az, aki rendőrtiszt ismerősével graffitiseket fegyelmezett, de nem én vagyok?
Ja, és a kurva anyádat mosogasd össze Szabó Alberttel meg Bácsfi Dianával. Az lehet, hogy ügynök volt. A szemem elé viszont ne kerülj, mert a fogaid nélkül mész haza, te névtelen szarházi patkány.”

Erre én is válaszoltam. Persze nem az ő fennkölt, ám férfias stílusában. Íme:

„Kedves Tomcat!
Tudod az a baj, hogy ha nem vagy ügynök, az rosszabb, mintha az vagy.
Mert ha ügynök vagy, akkor nyilván a dolgod az, hogy lejárasd, hiteltelenné tedd a a kormány radikális kritikáját, és kihozd Gyurcsányt a gettóból, ahova zárta magát. A Hollán Ernő utcai eset évek óta az első volt, hogy Gyurcsány emberek közé mehetett anélkül, hogy megdobálták volna, és anyáztak volna rá. Sőt. Meg is tapsolták a birkák. Ebben az esetben nem elhanyagolható volt a közreműködésed, ezzel nyilván te is tisztában vagy.

Szóval ha nem vagy ügynök, akkor viszont azt kell mondjam, hogy ostoba vagy, mint a többi balfasz, akikkel mostanában együtt mozogsz, ahelyett, hogy értelmes emberek közt töltenéd a napjaidat.

Tudod, nem csak te alakítod a környezetedet, hanem a környezeted is alakít téged.”

Később még utóiratként mindehhez hozzáfűztem:

„Majd elfelejtettem kedves Tomcatnek elmondani, hogy a fogsorom Egerben, a Deák Ferenc utca 7. alatt található, dr Magyar Elemér szájában.”

Az UD Zrt-nél és annak egyik vezetőjénél tartott házkutatással kapcsolatban hivatalos nyilatkozatokban az is elhangzott, hogy nem csak magántitok-, hanem államtitoksértés gyanúja is felmerült az üggyel érintett személyekkel összefüggésben. Nem tudom, konkrétan milyen államtitkok milyen megsértése kerülhet szóba, egyáltalán tényleg szóba kerülhet-e ilyesmi, ezt majd gondolom a most folyó vizsgálat úgy-ahogy tisztázza, ha tisztázza.

Az viszont bizony nem kizárható verzió, hogy - finomabban fogalmazva Demeter Ervinnél – Szilvásy és csapata is sértett államtitkot.

Hogy miből gondolom ezt?

Azon ősi kriminalisztikai tétel ismeretében jutottam ilyen feltételezésre, amelyik szerint egy bűneset vizsgálatának mindig egyik legfontosabb alapkérdése az, hogy a tett, kinek állt érdekében, illetőleg kinek nem állhatott érdekében. Qui prodest?

Jelen esetben tehát az a kérdés, kinek használt az, hogy a jelen hazai politikai viszonyok közepette kitudódjon egy olyan beszélgetés tartalma, amelyet az UD Zrt egyik vezetője – egy volt titkosszolgálati alkalmazott - és az egyik nagybank elnöke folytatott. Amelyik beszélgetés lényegében egy ellenzéki pártelnök egy másik ellenzéki párt általi „kicsinálásának” tervéről szólt.

Az még csak-csak elképzelhető, hogy valamelyikük, vagy akár mindketten is ezt a beszélgetést rögzítették. A nyilvánosságra hozatala azonban nekik aligha állhatott az érdekükben. De, ha mégis, akkor sem ez a sunyi, alattomos mód – egy ismeretlennel Dávid Ibolyának elküldeni - felelt volna meg az érdekeiknek, hanem éppen a saját tisztázásuk érdekében ezt nyíltan tették volna, megfelelő eligazító kommentár kíséretében, s ezzel megúszva az utólagos kínos magyarázkodást is.

Miután pedig azt tudjuk, amit már maga a titkosszolgálat vezetője is elismert, hogy korábban az UD Zrt ellen titkos vizsgálatot indítottak, amelynek keretében telefonlehallgatások is történtek, akkor nem kell Marple kisasszony logikájával rendelkezni ahhoz, hogy rájöjjünk, az ominózus telefonbeszélgetést is az a szervezet rögzíthette, amelyiket legfelsőbb szinten Szilvásy miniszter úr irányít, aki ugye a kisebbségi MSZP kormány egyik oszlopos tagja, Gyurcsány közeli barátja.

Vajon érdekében állt-e egy MSZP kormány titkosszolgálatának ennek a beszélgetésnek a mostani nyilvánosságra hozatala?

A kérdés már költői, a tények meghaladottá tették. Az MDF-et megosztó elnökválasztás körüli viharfelhők az utolsó pillanatban, a Fidesz szimpatizánsnak gondolt Almássy lelépésével egy csapásra elvonultak, Dávid Ibolyának sikerült megszabadulnia a veszélyes riválisától, s így ő egyetlen jelölt maradt. Ezzel egy időben pedig sikerült egymásnak ugrasztani a két legjelentősebb hazai ellenzéki erőt, az MDF-et és a Fideszt is, épp akkor, amikor a kormányzás igencsak válságban van. (Laborcz Sándor úr a KGB-nél még a „bomlasztás” címszó alatt tanulhatta az ilyesmit.)

Szóval, nagyon úgy néz ki, a lehallgatott telefonbeszélgetés kiszivárogtatása a kormányköröknek állt érdekében, s erre nekik is volt leginkább lehetőségük. Ha pedig ez így van, akkor fel kell tenni azt a kérdést is, ezt törvényesen megtehették volna-e?

A nyilvánvaló válaszhoz nem kell Marple kisasszonynak lenni, még az egykori tévéfilmbéli rendőrnő, Linda logikája is elegendő.

Tud-e valaki egyetlen példát is mondani, ami azt igazolná, hogy a hazai titkosszolgálat – hogy a Gyurcsány nevű blogger kedvenc szóhasználatával éljek – rendesen teszi a dolgát, vagyis hasznosan ténykedik, s valami komolyabb eredményt is tud felmutatni? Derítettek-e fel veszélyes kémet, ellenséges titkos ügynököt, jutottak-e gaz terroristák nyomára, fedeztek-e fel az államhatalom elleni összeesküvésre irányuló komolyabb kísérletet? Előztek-e meg egyetlen terrorakciót is? Nem tudunk ilyesmiről. Mint ahogy azt is mély titkolózás övezi, hogy ezt a másfél évtizedes töketlenkedést mennyire modern technikával, milyen létszámmal, milyen fizetésért végzik, hány embert hallgatnak le, hányat figyelnek meg hány besúgóval, milyen költségekkel?

Tudunk-e ezekről a dolgokról azon kívül bármit is, hogy a róluk időnként mégis kiszivárgó hírek alapján a munkájuk abszolút eredménytelennek,sőt időnként már-már nevetségesnek nevezhető? Mert ha lenne a tevékenységüknek bármi komolyabb eredménye, az állam önfényező vezetőinek első dolguk lenne azt világgá kürtölni.

A titkosszolgálatunknak a mai napig fogalma sincs például arról, hogy kik állhatnak a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg fellengzősen primitív elnevezés mögött. Bizony ez nem egy Világnemzeti Népuralmista Párt, vagy Magyar Hungarista Mozgalom, esetleg Magyar Jövő Csoport, ahol többnyire orvosi esetek, önjelölt váteszek nyíltszíni bohócmutatványaiban gyönyörködhettünk. Ha esetleg bárkinek az lenne az ellenvetése, hogy az is lehet, sok ismerettel rendelkeznek a Magyarok Nyilairól, csak a vizsgálat érdekében nem hozzák nyilvánosságra, akkor azt szeretném csupán tudni, miért hagyják, hogy mégis újabb és újabb akciókat hajtsanak végre? Ráadásul igen érdekesek ezek az akciók. Mennyire hihető az, hogy a korábban már megfenyegetett Szilvásy titokminiszter balatoni kastélyát - na jó, nevezzük csak egy puritán palotának! – mindenféle lebukási veszély nélkül meg tudják közelíteni, ott jelentős kárt okozó robbantást tudnak végrehajtani? Nem félnek a kameráktól, szomszédoktól, egyéb csapdáktól? Honnan tudják, hogy a miniszterünk ennyire balek, hogy a többszöri fenyegetőzés ellenére sem őrizteti a villáját? Figyelemmel a más vezető politikusokat érintő, nem sokkal korábbi Molotov-koktélos támadásokra is? (S még a Kormányzati Jósda szolgáltatásait sem veszi igénybe.)

A Magyarok Nyilai miért ennyire biztosak a dolgukban, hogy még dokumentálják is a bűntetteiket? Furcsa, mennyire tájékozottak ezek a szélsőjobb szervezetek a titkosszolgálatok, és a nem nyilvános információk háza táján! Megszerzik bírák, ügyészek, vezető politikusok nem publikus adatait – lakáscímét, telefonszámát, e-mail címét, sőt egyenesen magának a titokminiszternek a telefonszámát is. Bejutnak olyan helyekre, ahová még hivatalos egyének és ügyvédek is csak meghatározott céllal és külön engedéllyel, igazolványuk birtokában léphetnek be, beszédet mondhatnak felhevült tömegnek a főváros szívében, miközben állítólag az ország rendőrsége őket keresi. Egyikőjük maga dicsekedett azzal is, hogy egy ízben összefutott egy rendőrtiszt (!) ismerősével, akivel megrendszabályoztak néhány graffitis fiatalt, a tettlegességet sem mellőzve. Egyébként már jóval korábban is felmerültek érdekes adatok a szélsőjobb vezetőinek esetleges titkosszolgálati érintettségével kapcsolatban. Annak idején elterjedt például, hogy a megnyilvánulásaiban elvakultan antiszemita Szabó Albert útlevelének tanúsága szerint a szülei Izraelben élnek, a rendszeresen náci karlendítéssel aerobikozó Bácsfi Diána apja pedig a nemzetbiztonsági szolgálat tisztje, majd a belügyminisztérium munkatársa volt.

Az első emlékezetes titkosszolgálatot érintő töketlenkedés, ami eszembe jut, a Baja Ferenchez és köréhez kapcsolódó Nyírfa-ügy (Zsurki vodkagyár), ahol a kelleténél lelkesebb titkos szolga a nyírségi szocialisták állítólagos viselt dolgai után eredt. A viselt dolgokat nem vizsgálták tovább, de neki gyorsan a körmére koppintottak. Földi Lászlót, az egykori hírszerző tisztet azért menesztették az Információs Hivataltól, és állították bíróság elé, mert állítólag törvénytelenül készített másolatokat szocialista politikusok neveit is tartalmazó hírszerzési aktákról. A perben végül jogerősen felmentették, ezután 2005-ben érdekes módon már az MDF kampányigazgatójaként tűnt fel.

Aztán a múlt ködéből felrémlik előttem - az időpontokat, és konkrét eseményeket illetően már elég homályosan - Szájer József és Torgyán József háza elleni robbantások ügye, Deutsch Tamás családjának – nagymamájának - titkos, törvénysértő megfigyelése és Faragó Lajos magánnyomozó neve is, aki Pokorniról gyűjtött anyagot. Földi úr ebben is érdekes szerepet játszott, amikor bizonyos dokumentumokat milliós nagyságrendben vásárolt meg a saját pénzén.

Igen emlékezetes volt az is, amikor a választási bukásától joggal rettegő Gyurcsány 2006 március 28-án a tavaszi országgyűlési választási kampány hajrájában bejelentette, hogy a választási nagygyűléseken bűnözői körök robbantásos merényleteket akarnak elkövetni a magyar belpolitika destabilizációjának érdekében. A szlovák alvilág nehézfiúi elleni nyomozásból származó információkra alapozott drámai közlés pont az MSZP és a Fidesz nagygyűléspárbaja előtt pár nappal történt. Orbán Viktor a Kossuth térre, Gyurcsány a Hősök terére hívta támogatóit.

Kétségtelen, hogy a titkosszolgálatnak esetenként az ellenzéki vezetőket is sikerült behülyítenie.  A berezelt Orbán Viktor például 2006 őszén csak egy bérelt páncélterepjáróval mert a fővárosban furikázni. Egyik alkalommal pedig a Kossuth tériek meghívását is a személye elleni támadás fennálló lehetőségére hivatkozva mondta le.

Aztán jól emlékszünk arra is, amikor Szilvásy György, a titkosszolgálatokat is irányító kancelláriaminiszter parlamenti bizottsági zárt ülésen számolt be a Nemzetbiztonsági Hivatal titkos eszközökkel rögzített információiról. Ám előtte nyílt ülésen is ismertette ezek lényegét. Eszerint a rendzavarók szélsőjobboldali információs hálózatot hoztak létre, és közülük néhányan kapcsolatot tartottak a Fidesz politikusaival is, Demeter Ervin Grespik Lászlóval, Ékes Ilona, aki egyébként a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke volt - Tomcattel beszélt. Ezek azonban egyelőre nyolcvan évig titkosak maradtak.

A később nyilvánosságra hozott lehallgatási jegyzőkönyv két állítólagos randalírozó (egyikük a Debil néven elhíresült tüntető)  egyébként abszolút érdektelen beszélgetését rögzítette. De a „Mucuska-gate” sem volt semmi! A titokügyi államtitkár Gyurcsány Ferenc kérésére az ügyről jelentést készített. E jelentés egy részének titkosítását utóbb feloldották, és az immár nyilvános, igaz, részleges információk alapján Tóth András elismerte, hogy az Oktatási Minisztériumbeli munkája kapcsán egy hölgy – akinek bizonyos hazai politikusokhoz fűződő kapcsolata is beszédtéma volt -  a Határon Túli Magyarok Hivatalának alkalmazottjaként minősített információhoz jutott, sőt, a hivatalba bejárva még férje is.

Az államtitkár igen sajátos logikai fordulattal kijelentette, hogy egész kémügy szervezőinek az volt a célja, hogy a törvénytelen módon megszerzett minősített adatokat eltorzítva politikai botrányt keltsenek és ellehetetlenítsék a kormány munkáját. Tehát nem azért háborodott fel, hogy Magyarország érdekeit sértő államtitoksértések történtek, s az azokkal kapcsolatos információk a cégtől kiszivároghattak, nem a cégnél a felelősöket kereste, s nem is a saját felelősségét és lemondását fontolgatta a példátlan botrány miatt, hanem azon puffogott, hogy az államtitoksértéseket felhasználva az ellenzék politikai botrányt akart kirobbantani.

Most ez a töketlen titkosszolgálat újabb kétes sikerrel büszkélkedhet. Állítása szerint leleplezte egy Fidesz közeli cég gonosz adatgyűjtési manipulációit. Egyelőre még meglehetősen keveset tudunk minderről, állítólag a cég vezetője – aki egykoron az Orbán kormány titkosszolgálatánál NBH műveleti főigazgató-helyettes volt - a fia játék-DVD-in is őrzött szigorúan titkos adatokat Dávid Ibolya lumbágójáról. Az ügyben Laborcz úr, a titkosszolgálatunk legújabb vezetője tett feljelentést lőfegyverrel visszaélés miatt. Ő az, aki a szakma csínját-bínját még a KGB-nél sajátította el, s ezért a nyugati világban bizonyára igen nagy megbecsülésnek és közbizalomnak örvend. Lehet, hogy Laborcz úr tényleg a szakma kiválósága, de ez a jelző ez ügyben sem illik sajnos a beosztottjaira. Az ugyanis már az első pillanatban kiderült, hogy engedély nélküli lőfegyverekkel a cégvezető egyáltalán nem rendelkezik. Ez azonban nem zavarta a tucatnyi rendőrt abban, hogy a lakása minden szegletét átkutassák és elvigyenek mindent, aminek valami köze van az elektronikához. Állítólag az automata mosógépet is felpakolták a teherautóra.

Egyelőre a lefoglalt cuccot szakértők tanulmányozzák avégett, hogy kiderüljön, tényleg történtek e magán- és köztitoksértések.

Mindenesetre azért, biztos, ami biztos, Demeter úr a Fidesz egykori minisztere és titkosszolgálati szakértője máris tiltakozott az ellen, hogy őket  ebbe az egészbe Szilvásy és bandája bele akarják keverni.  Erről az a vicc jut eszembe, amikor a romát megkérdezi a rendőr: hová mész cigány? A megszólított riadtan válaszol: miféle tyúk?
 

Mostanában a kormányfő nagyon sokat dolgozik, csak meg ne szakítsa magát. Bizony elég egy rossz mozdulat, egy átlagosnál nehezebb kávéscsésze, koktélos pohár, törvénymódosító javaslat, ne adj isten brifkó megemelése, ilyesmi, s jön a hetekig tartó derékfájás, s a táppénz. Most például éppen azt olvasom, hogy ez a hónap is nagyon sűrű programokat ígér számára, pusztán csak az útépítés terén is, hiszen szeptemberben több sztrádát is felavat majd állítólag.

A híradások szerint a jövő kedden, 16-án adják át az M0-s keleti szektorát. A 26,5 kilométeres út Vecséstől Ecser, Maglód, Pécel, Nagytarcsa, Csömör, valamint a főváros XVII., XVI. és XV. kerülete mellett az M3-asig tartó keleti szektor kétszer kétsávos autóút lesz

Egy héttel később, szeptember 23-án helyezik forgalomba az M6-os autópálya M0-s és az érdi tető közötti szakaszát. Ez a Vegyépszer által épített 11,4 kilométeres útszakasz minden bizonnyal az újkori magyar sztrádaépítés történetének legtöbbet csúszott útja egyébként: eredetileg 2006 tavaszán akarták forgalomba helyezni.

Szeptember 30-án ideiglenesen befejeződik az M0-s építése is. Az M0-s északi szakaszát a Strabag és a Hídépítő konzorciuma építette 62 milliárd forintért. Ezt is nyolchónapos csúszással adják át.

Ezekről a csúszásokról nem a miniszterelnökünk tehet persze. Ahogy a blogjában ezt oly plasztikusan megfogalmazta: 2008.08.25. 13:49 –kor

„Olvasom a plakátokon: Gyurcsány a hibás. Akár imponálhatna is, hogy az ellenzék ily rettenetes befolyást tulajdonít nekem, hogy a világ és személyes életünk számtalan konfliktusa, gondja-baja mögött mind én állok.”

„Politikai, társadalmi abszurd. Egyébként a rosszabb az, hogy vajon mit hisznek azok, akik ilyet kitalálnak. Milyen egyszerű világlátást, mentalitást feltételeznek a magyarok millióiról azok, akik úgy gondolják, hogy ezt be lehet adni az embereknek?”

Gyurcsány aztán már csak tudja, hogy mit lehet, s mit nem lehet beadni a nem egyszerű világlátású és mentalitású magyarok millióinak!

A kormányfő buzdító írásaiból bizony egyértelműnek látszik, hogy vége már annak a másfél évnek, amit a „szenvedélyes igazságbeszédében” úgy emlegetett, mint olyan időszakot, amikor majd belegebedtek, de nem csináltak semmit. Azóta egészen más a helyzet. Most már szakadatlanul dolgozik, s szinte minden blog-bejegyzése azzal zárul, hogy „Hát akkor gyerünk Barátaim, tegyük a dolgunkat!”

Jellemző az iménti buzdító felszólítással végződő - 2008.09.11. 14:34 –kor közzétett - gondolatainak egyéb része is persze. „Lassan készülünk a parlamenti évadnyitóra, jövő héten kezdődik az őszi ülésszak. Bármennyire is nehéz időnként megtalálni a legjobb megoldást, szerepet a parlamentben, azért ez a demokrácia megkerülhetetlen intézménye. Úgyhogy nem bánom, hogy elkezdődik, bár mi tagadás, jó volt ez a két és fél, három hónapos csend. Ezernyi dolgunk van még ősszel, amit el kell intéznünk.”

A miniszterelnök úr tán valami freudi elszólással évadnyitóról, s szerepről értekezik. Mint ha valami színházban lennénk. Vagy tényleg ott is vagyunk?

A Charta tervezett megalakulása előtti napon ezt a bejegyzést tette: „Úgyhogy, drága Barátaim, tegyük a dolgunkat továbbra is! Holnap megalakul a Magyar Demokratikus Charta. Ne lógassuk a lábunkat, küzdjünk meg az igazunkért, a többség támogatásáért! Én készen állok erre!” És a mondandó vége: „Tehát lassan indul a politikai nagyüzem. Gyerünk Barátaim, tegyük a dolgunkat!”

Egyszóval Gyurcsányt nem hibáztathatjuk azért, hogy országunk egyre inkább a béka segge alatt az EU tagállamok ranglistáján. Ő aztán nem lógatja a lábát, s teszi a dolgát továbbra is. A barátaival együtt.

De még a sztrádákhoz visszatérve, a késedelmekért természetesen az útépítők sem a felelősek, mint azt néhány ezoterikusan gondolkodó honfitársunk képzelné.

Például az utóbbi M0-s átadási csúszásának a hivatalosan elhangzó oka az volt, hogy az árvizek miatt a hídépítőknek több mint 230 munkanapja esett ki. Márpedig – tegyük a szívünket a kezünkre - Magyarországon egy rendszeresen kiöntő folyó közelében ugyan miért kéne árvizekre számítani?

Ami pedig a jelenlegi helyzetben alapvetően az egész ország jövőbeni sorsára is kiható, a kormány és az SZDSZ tárgyalásinak kimenetelét illeti, arról Gyurcsány a 2008.09.10. 11:11-kor közétett bejegyzésében azt fogalmazta meg: „A tiszta beszéd híve vagyok, ezekben az ügyekben is. Az ezoterikus sejtetéseket nem tartom alkalmasnak bonyolult kérdések megbeszélésére.”

Vagyis a végrehajtó hatalom feje most is, mint minden ügyben, ebben a kérdésben is a tiszta beszéd híve. Amiként korábban is.

(Magyar filmsorozat-tervezet.)

A film elején vágóképek.  Csajágaröcsöge-Beach távlati képei, esti fényei felülnézetből. Aztán a kamera azt mutatja, hogy egy tehénszaros töredezett aszfaltúton tizennégy éves forma cigánygyerek fut, s őt mintegy 8-10 kommandós üldözi szirénázó járőr-kocsikkal, szitkozódva. Izgalmas küzdelem kibontakozásának lehetünk tanúi, s már-már ügy látszik, hogy az elvetemült bűnöző roma suhanc felülkerekedik, és sikerül neki olajra lépnie. De aztán a hős, bátor zsaruk mégis legyűrik, és kitartó küzdelemben megbilincselik, majd jól összerugdossák.

A laborosok eközben a betörés helyszínén tesznek-vesznek. Kiderül, a fiatalkorú épp egy fazék paprikás krumplit akart eltulajdonítani, amikor rajtaütöttek.  Prosztó Emil és Vaker Marcsa a fazékban található krumpliból pipettákba apró mintákat vesznek és mikroszkóp alatt vizsgálgatva megállapítják, hogy a lábasban lévő étel bizonyára magyar paprika felhasználásával készült, mert a háromnegyed része téglapor, a benne főtt kolbász pedig kínai kutyahús és fűrészpor keveréke. Ezzel erősen szűkül az elkövetői kör. Főként azért, mert egy sorozat-paprikáskrumpli tolvajjal állunk szemben, s ez már a harmadik ilyen eset Csajágaröcsöge környékén az elmúlt napokban.

Nagy is a pánik a környéken lakók körében. Már a Magyar Gárda is érdeklődik, egy békés felvonulás erejéig.

Mindeközben Dikó Erik gumibottal ujjlenyomatot rögzít a romagyerek ujjairól, s azokat a számítógépén futtatva összehasonlítja a romagyerek ujjaival. Látjuk a komputer képernyőjén az ujjlenyomatok futását, amit legföljebb néha szakít meg egy-két áramszünet. Alig két hét elteltével Dikó diadalmasan jelenti a főnökének, Kun Horációnak, hogy az ujjlenyomatok teljesen megegyeznek.

Közben Tripper Feri DNS mintát vesz a cigánygyerektől, de nem a nyálvizsgálattal, hanem, ahogy mifelénk a rendőrök az etnikumnak nevezett egyénektől szokták: folyékony vér formájában, a teste különböző részeiről, orrának betörésével, hátának kihasításával stb.

Vágókép következik megint: a csajágaröcsögei Ne tovább! Pub és környéke. Csikkekkel teli pocsolyák és hányásnyomok. A sötétben néhány részeg imbolyog.

Ismét a bűnügyi labort látjuk, kiderül, hogy a betörő-palánta DNS mintája nem egyezik a helyszínen talált mintával.

Főnök, van egy rossz hírem, még sem ez a büdös cigó az elkövető, jelenti Dikó Erik Horációnak. Kár, reflektál Kun Horáció, pedig már részletesen be is ismerte az imént a kirendelt ügyvéd előtt. De van egy jó hírem is, folytatja Dikó. A helyszínen talált köpetet és vizeletet megvizsgálva megállapítottuk, hogy az a főkapitány úr legújabb barátnőjétől származik, tehát ő a paprikás krumpli tolvaj! Horáció gúnyosan mosolyog: nem, nem a parancsnok csaja az elkövető, ő csupán a főnökkel együtt kíváncsiságból vett részt a helyszíni szemlén!

Közben újabb bonyodalom támad, dr. Ligeti Alexx már félig felboncolta a romagyerkőcöt – s már épp a feje tetejét vágja fűrésszel körbe -, amikor kiderül, hogy Horáció tévedésből rendelte el a boncolását, a fiú szabadlábra helyezése helyett.

A fiúnak gyorsan visszaragasztják a fejebúbját, s elengedik.

Horáció párás szemekkel néz utána…

(Folyt. köv.)

Sorra-rendre dőlnek ki a csontvázak a különféle szekrényekből. Csak az utóbbi néhány év termése,amelyeknek politikai vetületei is vannak: Kulcsár-ügy, Gripen-ügy, MÁV Cargo, Strabag.  Aztán a kifejezetten politikai természetű balhék: őszödi beszéd, reformkudarcok, koalíciós válság, a közbiztonság drámai romlása. Van még jó néhány szekrény, csak most nagyhirtelen ennyi jutott eszembe.

Tény, hogy mostanában sorozatban derülnek ki olyan dolgok, amelyekből nyilvánvaló, hogy sehol semmi nem működik normálisan ebben az országban. A lebukást pedig többnyire nem valami szisztematikus ellenőrzés okozza, ilyen nincs mifelénk, hanem valami véletlen. Ma már a feljelentők sem a régiek. Korábban azért legalább az irigy emberekben bízhattunk, akik lesték és jelentették a körülöttük zajló stikliket. Ma már a spiclik is közömbösek. Hiába a többmilliós vérdíjak, senki sem jelentkezik, legfeljebb a szélhámosok, mint például Kaiser ügyében. Bizony, sok esetben még a sértettek sem mernek már megszólalni.

Nem tudom, van-e még a világon olyan ország, ahol ennyi felügyelő-, ellenőrzőbizottsági tag ücsörög mindenféle Rt-ben, miközben fogalmuk sincs arról, hogy mi lenne e tisztségükből fakadó teendőjük a busás tiszteletdíjak felmarkolásán kívül.

És ne mondja nekem senki, hogy a dolgokért egyedül Gyurcsány a hibás, a dolgokat ő kúrta el. Ezt közösen baszarintotta el a mindenkori politikai hatalom. Azt nem állítom, hogy a vezetőink egytől–egyig bűnözők voltak, vagy jelenleg is azok lennének (tisztelet a kivételnek), de az azért mégis csak elgondolkodtató például néhány miniszter és efféle magas beosztású úr leköszönését követő civil pályafutása, s mégis csak feltűnő az is, hogy túl sok olyan fotó forog közkézen, ahol államférfiak, vagy egykori potentátok köztörvényes bűnözőkkel virítanak közös felvételen.

Aki nem jogi szakember, hüledezve olvassa azt a legújabb bűnügyi hírt is, miszerint hamarosan szabadulnak a Koszi-Klán emberei, gyilkosok, rablók, zsarolók, ilyesmik. Na nem azért engedik el őket, mert kiderült az ártatlanságuk, hanem, mert hamarosan letelik a három év. Ha pedig letelik, akkor mese nincs, ki kell engedni még a legszadistább sorozatgyilkost is. A nyomozás pedig a meggyanúsítástól kezdve mindössze két évig tarthat. Ezt mondja ki a törvény. Az a törvény, amelyik tipikus magyar termék. Ez is úgy készült persze, mint a lucaszéke, vagy mint mostanában a négyes metró. A megnevezése szerint 1988-as, de mégis csak 2003-tól érvényes. Ráadásul már a hatályba lépése előtt is többször módosítani kellett. A sok toldozgatás, foldozgatás ellenére bizony nem egy jogi remekmű.

Annak az ügyvédnek, akinek a szégyentől és a felháborodástól szinte lángolt az arca a Kaya Ibrahim és Josip Tot eset kapcsán, eme jogi fusermunka tudtommal egyáltalán nem emelte meg a testhőmérsékletét, sőt a szeme sem rezdült. Pedig az ő minisztersége alatt eszkábálták össze.

A miniszter és a többi jogalkotó nem gondolták végig, hogy ez a két év teljes képtelenség, hiszen éppen a kiemelkedő súlyú ügyekben lehet számítani az eljárás elhúzódására, ahol sok esetben többirányú szakértői vizsgálatokra is szükség van, amik adott esetben nagyon is időigényesek. Ugyanakkor a szakértői vizsgálat ideje is beleszámít a határidőbe. Ráadásul, ha a szakértő még egy kicsit befolyásolható is….

A miniszter 2003-as nyilatkozatából azonban kiderült, ő ezt a problémát egészen másképp látta. Egy újságírói kérdésre a sajtótájékoztatóján azzal összefüggésben, hogy az új rendelkezések életbelépése kapcsán akkoriban több bűnelkövetőt is kiengedtek a börtönből, azt mondta: nem az a probléma, hogy ezek a személyek szabadlábra kerültek – valamennyijüket kisebb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították -, hanem az, hogy ennyi ideig fogva tartották őket jogerős bírói ítélet nélkül. Ez a fura magyarázat az akkori esetekben lehet, hogy elfogadható volt, de ezúttal nem kisstílű csirkefogókat fognak kiengedni, hanem olyan nehézfiúkat, akik – ha tényleg elkövették azokat a gonoszságokat, amivel vádolják őket - , bizony jobb lenne, ha a hűvösön maradnának még néhány évtizedig. Hiszen némelyiket akár életfogytiglanra is ítélhetik, az ellenük emelt vád súlyossága alapján.

A mostani hírt még furcsább megvilágításba helyezi az, hogy a HVG már tavaly augusztusban arról cikkezett: A Koszi-Klán és rendőri szálak című írásában, hogy magas beosztású rendőrök neve is szerepel az ügy aktáiban, a gyilkosság gyanúsítottjai – mint vallották – üzleti, illetve baráti kapcsolatban álltak különböző beosztású rendőrökkel. A hetilap az ügyvédek súlyos jogsértéseinek gyanújáról – egyes vádlott-társak hamis vallomásokra rábírásáról – is beszámolt.

Ami mindezekben a hírekben szerintem közös, az az, hogy kiderült, nem csak a törvények végrehajtói nem állnak feladatuk magaslatán, de olykor azok megalkotói sem. Sőt egyes furcsa törvényi rendelkezések kapcsán esetenként sokakban felmerült a gyanú, az adott rendelkezések parlamenti elfogadtatása jól behatárolható személyi kör anyagi érdekeit szolgálja.

Diktatúrákban bevett dolog a sajtótermékeket szigorú állami irányítás alatt tartani, és a hatalom számára nemkívánatos cikkeket, riportokat, elemzéseket, filmeket, hanganyagokat letiltatni, betiltani, visszíhívni, törölni, megsemmisíteni. Nem mindenki tudja, vagy hiszi el, hogy a szabadversenyes piaci demokráciáknak nevezett rendszerekben is működik egyfajta cenzúra, bár a képzeletünkben élőnél sokkal kifinomultabb, és rejtettebb módon.

Nálunk utoljára állami irányítású cenzúra az átkosban volt, azonban manapság sem ritka az olyan ország, ahol ilyen-olyan módon beleszól a médiumok életébe a hatalom.

A szabad véleménnyilvánítás blokkolásával kapcsolatban elsősorban Kínát szokták említeni, de mielőtt Kínával részletesebben foglalkoznánk, érdemes egy pillantást vetni a szólásszabadság védelmére létrejött Global Voices Advocacy aktivistái által készített világtérképre, amin azokat az országokat tüntették fel, amelyek vagy rendszeresen, vagy legalább egy-egy alkalommal cenzúrázták a sajtótermékeket.

Kína a saját apparátusán kívül nagy megbecsülésnek örvendő, jóhírű nemzetközi transznacionális vállalatok segítségével is cenzúrázza a határain belül elérhető szellemi termékeket. A nyomtatott sajtó és a hagyományos elektronikus médiumok, mint a tévé és a rádió cenzúrázása könnyen kivitelezhető, a részben anarchisztikus szerkezetű internet megregulázása és kontrollálása azonban már nagyobb falat. Kína megegyezett a Google-el, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy a Google lefeküdt Kínának, hogy a kínai internetfelhasználók ne érhessenek el bizonyos Kína kritikus tartalmakat. Ha például az ember Pekingben beüti a keresőjébe, hogy "free Tibet", akkor - a Kínai Nagy Tűzfalnak nevezett rendszernek hála, - pontosan nulla találatot fog kapni eredményként, míg ha az ember Magyarországon írja be ugyanezt, akkor 5.860.000-et.
Érdekesség, hogy ha a google.cn-t, azaz a Google cenzúrázott kínai változatát itthonról, Európából hívjuk be, akkor minden további nélkül 4.770.000 találatot kapunk a "free Tibet" szókapcsolatra.

A tavaszi tibeti zavargásokról például a kínaiak biztosan nem láthattak az alábbihoz hasonló képsorokat,

mert a Youtube számukra tökéletesen meg volt tisztítva az eseményeket bemutató felvételektől.

Bár Kínát kritizálni jelenleg nagyon trendi a fejlett nyugaton, azért a pekingi olimpia alatt a biztonság kedvéért egyetlen sajtóorgánum sem élt a lehetőséggel, hogy elmarasztalja Kínát. A riporterek szinte egybehangzó véleménye volt, hogy az olimpiát nem szabad átpolitizálni. Hasonló lehetett az 1936-os Berlini Olimpia megnyitóján náci karlendítéssel felvonuló francia küldöttség véleménye is, amint ez az alábbi felvételen is jól látszik 4.40-től kezdve.

Nem tartozik a cikk tárgyához, de érdekességként megemlíthető, hogy az olimpiai lánggal való futást Göbbels, a náci Németország propagandaminisztere találta ki. Amikor tehát egyesek arra hivatkoznak, hogy azok az aktivisták, akik idén Londonban és Párizsban megpróbálták eloltani a lángot, azok megszentségtelenítik az olimpia eszméjét, akkor jó tudni, hogy milyen eszme is az, amit éppen megszentségtelenítenek.

Magyarországon a nyilvánvaló politikai indíttatású cenzúra többszöri sikertelen próbálkozás után végül elérte a kuruc.info-t, amely honlapot a magyar hatóságoknak idén nyáron több alkalommal is sikerült hosszabb időre kivonnia a forgalomból. Ha magyar szolgáltatónál üzemeltették volna a honlapot, akkor már réges régen nem lenne elérhető a kurucinfó tartalma, a derék kurucok azonban sokáig nagy ravaszul a cionista világösszeesküvés szívének tartott USÁ-ban ketyegő szervereken működtették a honlapot, mígnem végül a magyar hatóságoknak sikerült valahogy rávenni az amerikaiakat, hogy kapcsolják le a szélsőséges, uszító nézeteiről elhíresült magazin szervereit. Feltételezésem szerint a meggyőzésben fontos szerepet játszhatott az amerikaiakban neuralgikus szorongást kiváltó terrorizmus kifejezés többszöri és ismételt használata a kurucinfóval összefüggésben.

A portál egyébként ezekben a percekben gond nélkül elérhető, tehát valószínűleg találtak másik szolgáltatót maguknak.

A fent leírtak tulajdonképpen csak bevezetőjét képezik a címben megfogalmazott állításnak. Míg a cenzúra az emberek fejében a fentiekhez hasonló vagy elmúlt, meghaladott rendszerek, vagy jelenleg is regnáló diktatúrák sajátja, addig a valóságban létezik egy burkoltabb cenzúra, egy kevésbé látványos mechanizmus, ami pedig nem más, mint a szponzoráció, a reklám.

Ez a cenzúra nehezen tettenérhető, de azért időnként ha figyelünk, mégis megmutatja magát. Amikor pár éve először pattant ki a Strabag balhé az SZDSZ körül, akkor sokan nem vették észre, hogy a botrányról tudósító konzervatív lapok hirtelen ejtették a témát, majd egész oldalas Strabag hírdetések jelentek meg bennük.

Ugye emlékszünk, hogy az állandóan csődbemenni akaró Postabankot egymás után két ellentétes érzelmű kormány is százmilliókkal konszolidálta, és a sajtó mindkét esetben bátran kussolt. Alaptétel ugye mindenkit megkenni, ha az ember nagy disznóságon töri a fejét.

Nem tartozik a média fősodrához a Szélsőközép szerkesztőségének története, akik pár éve a Budapest Rádióban indítottak a kétpárti politikai megosztottsággal és a cégek növekvő túlhatalmával szembemenő szabadszájú, kritikus műsort. A Pont FM 88.1-en folytatták, ahonnan a vezetőség szponzori érdekekre hivatkozva idővel kirúgta a műsorvezetőket. Ezután elszegődtek a liberális érzelmű RadioCafé 98.6-hoz, ahol cirka egy hónap elég volt, hogy az egyik főszponzor megelégelje szókimondó stílusukat. A szponzor ultimátumot intézett a rádió vezetőihez. Vagy a Szélsőközép megy, vagy ő. Igaz a Szélsőközép az amúgy alacsony hallgatottságú adót látványosan felhozta, mégis nekik kellett menniük, mivel nem állt mögöttük szponzor. A szerkesztőség egy része a halványan jobboldali Budapest TV-ben is lecsapta a biztosítékot kéthetente jelentkező műsorukkal. A mozgástér látványos beszűkülését az erősen jobbra álló Echo TV-ből való kirúgatásuk koronázta meg. Látható, hogy a mai magyar médiastruktúra nem tűr meg szabad és független véleményt sem képernyőn, sem az éterben. A Szélsőközép példáján is látszik, hogy a műsorkészítőnek ma választania kell egy árkot, lapátot fogni a kézbe, és ásni, ásni, ásni. Csak ebben az esetben lehet tartós foglalkoztatásra számítania.

A médiumok körül cégek, befektetők csoportosulnak. Míg azok a cégek, amelyek nem rendelkeznek elég forrással ahhoz, hogy a nagy pártok véleményének propagálásával foglalkozó összes sajtóorgánumot szponzorálják, azok kénytelenek választani egy oldalt maguknak, addig a tőkeerős nagy nemzetközi cégek apolitikusak, és lehetőleg minden médiumban igyekeznek jelen lenni reklámjaikkal.

Amikor egy cég éves szinten százmilliókkal "támogat" egy portált, napilapot, egy tévé-, vagy rádióadót, akkor tulajdonképpen az adott médium lojalitását vásárolja meg. Ma Magyarországon tudtommal nincs olyan előfizetéses lap, amelyik meg tudna maradni a piacon a reklámbevételei nélkül.

Ebben a helyzetben nem nagyon fordulhat elő, hogy bármely médium tényfeltáró cikket, vagy műsort közöljön olyan potenciális szponzorainak visszaéléseiről, mint mondjuk a Shell, a McDonald's, a Coca Cola, vagy a Nike.

A cenzúra ma a szponzoráción keresztül hatékonyabban érvényesül, mint amikor a régi rendszerben a cikkeket véleményezésre el kellett küldeni a cenzornak. Akkor ugyanis a cenzor értelmi képességeit időnként ki lehetett játszani, és az olvasónak lehetősége volt a sorok között olvasni. Ma az újságírók - megelőzendő a bonyodalmakat, - öncenzúrát gyakorolnak. Saját maguk elől pedig egyetlen gondolatukat sem tudják elrejteni.

Egerben változatlanul helyzet van. Sőt egyre fokozódik. A kórházvédő proletár-főorvosok által vezényelt közproletárok néznek farkasszemet az egykori kiszes komcsik által pátyolgatott HospInvest nevezetű gaz kapitalistákkal. Volt itt már több nagygyűlés, ünnepélyes eskü az egyik oldalon, munkahelyi kutakodás, rendőrségi feljelentés a másikon.  A tiltakozó megmozdulások egyre sokrétűbbek: most például mozaiksztrájk, ülősztrájk, éhségsztrájk vette kezdetét egyszerre. (Méghozzá sajátos formában, a dolgozók egymást váltják. Ez némely rosszmájúak szerint így inkább fogyókúra.)

Miénk a gyár, magunknak építjük, sulykolták a háború után a tőkéseket elzavaró nagyapáinknak egykoron. Most a hevesi megyeszékhelyet olyan plakátokkal tűzdelték teli, melyek szerint „Miénk a kórház.” A plakátokon a HospInvest csupa kisbetűkkel hospinvest-nek íródott, akárcsak nemecsek ernőé a Pál utcai fiúkban.

Lehet, hogy sokak számára egyértelmű, de a számomra nem teljesen világos, a „miénk” szócska kiket takar? A megye, a város lakosságát? Vagy a kórházi dolgozókat? Az ötvenes években egyszerűbb volt az ilyesmit eldönteni. Népi demokráciában éltünk, s a „miénk” a dolgozó népet jelentette úgy anblok, mindenkit. Leszámítva az osztályellenségeket.

De tényleg, kiké is az egri kórház? A népé, vagyis mindenkié? Vagy inkább arról van szó, mint igazából volt az ötvenes években is? Amikor mindenkit egyenlőnek mondtak, de azért voltak egyenlőbbek? Akik a gyárat nem építették, csak a bársonyszékeikben ücsörögve hangzatos jelszavakkal buzdították a népet? Nem azok emberei tiltakoznak, tüntetnek, folytatnak-e most is éhség-sztrájkot, akik mindeddig jól megéltek abból, hogy a magánpraxisukat is állami háttérrel és segítséggel folytatták? Vagy tényleg a kizsákmányolt, agyonhajszolt, törvénytelenül túlóráztatott, alulfizetett betegápolók, asszisztensek, takarítók maguktól érzik úgy, hogy eddig övék volt a kórház, és azt tőlük most a HospInvest fogja rútul elorozni?

(kép forrás: Heti Válasz)

Megértem a kis beosztottak aggodalmát, hiszen azzal riogatják őket, hogy akkor majd elveszítik közalkalmazotti státusukat, s nekik annyi. Jön majd a mohó karvalytőke és teljesen lerabolja a kórházukat. És félnek attól is, mi van, ha tönkre megy a HospInvest? Hát nem sokkal jobb az állam csecsén élni? Biztonságban, nyugalomban. Hiszen eddig is azt tapasztalhatták, hogy amikor már nagyon nagy a hiány, akkor mindig jön a jóságos állam bácsi megtestesítőjeként a megyei önkormányzat, s a zsebébe nyúlva gavallérosan kifizeti a többmilliárdos cechet. Azokat a tartozásokat, amelyeknek jelentős része a pazarlásból származik. Abból például, hogy a kórház eszközeinek használatából származó haszon jelentős része magánzsebekbe vándorol.

Az egyik egri internetes portálon – HEOL – folyó vita két hozzászólója jellemzően megfogalmazta a két végletes véleményt.

"Csakugyan azt hiszitek, hogy kórházunk számos dolgozója pusztán passzióból protestál, ragaszkodva foggal-körömmel a nyomorúságos kis fizetéséhez. Fogalmatok sincs mi szabadul Egerre a HI odakerülésével. Ti fogtok kutya módjára nyomorultul elpusztulni, ha a cég megkezdi a takarékos gyógyítását. Ami miatt az összes orvosi egyetem megvonta a HospInvest kórházak akkreditációját.”

És egy jellemző válasz:
„Nem, egy pillanatig sem hiszi senki, hogy passzióból protestál. Hisszük azonban, hogy féltik a paraszolvenciájukat. Még inkább azonban, hogy tovább szeretnék használni a magán- és magán jellegű rendeléseikhez a közkórház infrastruktúráját. Az utóbbi a nagyobb pénz.”

Avagy válaszféle azon kérdésre, hogy: minden magyar pártra ráhajtott a Strabag?

A Keresztapa-filmtrilógiában említett consiliere, vagyis a Corleone család ügyvédjének a jellemezésére hangzik el: hogy ő bizony speciális praxist folytat. Ez jutott eszembe azokról az útépítésekről, ahol szintén speciális megoldásokat alkalmaztak, völgyhidakat építettek völgy nélkül, alagutakat hegyek nélkül. A Balaton környékén elsőként megvalósított völgyhíd 41,5 milliárdba került, az M6-os autópálya Szekszárd és Pécs között pedig 250 milliárd forintért készül el, benne egy 8 kilométeres szakasszal, melyben 4 alagút és 3 völgyhíd is helyet kap és csupán ez a 8 (!) kilométer 40 milliárdot kóstál. Mindez egy olyan lankás vidéken, ahol se hegy, se völgy nincs, csak búzamezők és szőlőbirtokok! Ahol korábban legfeljebb artézi kútért fúrtak, vagy ha borospincére vágytak, netán, ha sírt ástak, akkor merészkedtek a föld alá.

Talán nem csoda hát, hogy az épülő alagút többször is beomlott, s egyéb súlyos balesetek is történtek. Mindezek ellenére határidőre, 2010. március 31-re befejezik az M6-os autópálya építését - jelentette be Roland Jurecka, a kivitelező STRABAG SE igazgatótanácsának tagja.

De ezek a hírek már nem is lennének annyira érdekesek, ha most nem olvashatnánk ismét egy osztrák újságban, a Profilban a Strabag és bizonyos hazai pártok állítólagos gyümölcsöző financiális kapcsolatairól – szinte valamennyi pártból ismert politikusok nevét is említve -, miközben persze tudjuk azt is, hogy a Strabag nyeri évente a legtöbb közbeszerzési tendert hazánkban. Mindenestre, ha csak félig igazak az osztrák lap értesülései, akkor is igen csak el kéne gondolkodni azon, hogy Magyarországnak most esetleg mégsem szakértői kormányra, hanem sokkal inkább szakértői rendőrségre lenne szüksége. Mert az cseppet nem rendjén való, hogy a hazai zsaruk nagyon profik a tilosban parkolók leleplezésében, a biztonsági öv nélkül autókázók, gyorshajtók kiszűrésében, sőt esetenként ártatlan emberek szemének kilövésében, vagy cigányverésben, de a milliárdos síbolásokat akkor sem veszik észre, ha az kiüti a szemüket. S cseppet sem rendjén való az sem, hogy ha nagy kínkeservesen le is folytatnak egy-egy ilyen eljárást, ami több évig is elhúzódik, akkor jönnek a bíróságok és össze-vissza, egymásnak tök ellentétes ítéleteket hoznak. Vagyis, az az igazság, nem csupán szakértői rendőrségre és szakértői ügyészségre, hanem szakértői bíróságokra is égető szükség lenne. Ha csak a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek kicsit hatékonyabban dolgoznának, Gyurcsánynak sem kéne, hogy főjön a feje, honnan varázsolja elő azt az ezermilliárdot, ami kéne hagymázos adócsökkentési terveihez.

Persze azért az lenne a legjobb, ha az útépítő cég is alapból szakértői lenne, amelyik a minél olcsóbb kivitelezésre törekedne, s ott nem építene alagutat, ahol erre semmi szükség, de ha már mégis erre vetemedne legalább tisztában lenne a legalapvetőbb geológiai törvényszerűségekkel, mielőtt belevágja a löszbe a kapáját. De hát miként is várható ez el egy olyan országban, ahol a szakértőiség leginkább csak egy-két speciális területre, a korrupció és adócsalás lebonyolítóira jellemző?

Szóval egyelőre sajnos nem látjuk az alagút végét, csupán a többször beomlott alagutat.

Talán a Szilvássy-birtokot a napokban meglátogató csuklyások érdeklődését is a 343 fős lélekszámú falu vendégcsalogató honlapja keltette fel.

„Szeretettel köszöntjük Önt Lesencefaluban, a Keszthelyi-hegység keleti oldalán található kis településen.
Bízunk benne, hogy a településünkről készült honlap megtekintése után kedvet kap arra, hogy ellátogasson hozzánk és személyesen is üdvözölhetjük.
Reméljük, hogy a nálunk eltöltött idő kellemes kikapcsolódást és maradandó élményt nyújt Önnek és családjának!”
Óriási robajra ébredt Lesencefalu 343 lakóinak egy része, amikor eddig ismeretlen maradandó élményekre vágyó látogatók bombát, vagy valami más robbanóanyagot dobtak a nemzetbiztonsági miniszter, Szilvásy György házára, feltehetőleg neki és a szomszédoknak is maradandó élményeket szerezve. Mint számítani lehetett rá, a sajtóban persze azonnal megindult a találgatás.

A szomszédok beszámolója abban megegyezett: hogy hajnali kettőkor robbanás rázta meg a települést. Léder Müller Éva, Szilvásy György szemközti szomszédja például azt mesélte a távirati irodának: tűz nem volt, csak nagyon erős benzinszag. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója pedig azt jelentette, hogy Lesencefalu főutcáját ellepték a rendőrök, s egész napra lezárták. Egyes sajtóinformációkból úgy tudni: biztonsági kamerákkal is őrizték a birtokot, tehát a felvételekről kiderülhet, mi is történt valójában. Elhangzott olyasmi is, hogy robbanás történhetett, mivel a nyaralóval szemközti ház fala is megrepedt. (Bár a szembe szomszéd erről mit sem tudott.) Egy másik tudósítás szerint a helyszínelők viszont semmiféle robbanóanyag maradványait nem találták.
Az egyik hírügynökség pedig egyenesen azt adta tudtunkra, hogy a helyszínelés alatt megszületett előzetes vélemény szerint közönséges festékhígító lobbant be a nyaralónál, melyet benzinnel vagy gázolajjal kevertek össze korábban. Az esetet semmiféle fenyegetés nem előzte meg, s a helyszínen sem találtak arra utaló nyomokat, melyek megszervezett merényletre utalnának, vagy arra, hogy a ""robbantást"" csoportosan követték volna el. A szomszédok feltehetően a hígító belobbanását, majd szétdurranását vélték robbanásnak. Mások szerint viszont Szilvásyt már korábban is többször is halálosan megfenyegették.

Szóval valami oknál fogva nem, hogy csökkent volna, hanem egyre inkább nőtt a homály. Az viszont mintegy mellékesen kiderült, hogy Szilvásy György nevén három lesencefalui ingatlan is szerepel: 2200 négyzetméter szántóföld, 3600 négyzetméter telek, rajta 120 négyzetméteres házzal, valamint egy másik, 80 négyzetméteres ingatlan.

Az ismeretlen tettes(ek) fejére közben ötmillió forint vérdíjat tűztek ki.

De vajon kiderül-e valaha is, kik voltak a tettesek?

Próbáljunk kicsit találgatni. Szlovák terroristák tették? Uzsorás pénzbehajtók? Albán bérgyilkosok? Vagy önmerénylet és biztosítási csalás történt? Esetleg önbetörés, leltárhiány miatt? Elterelő titkosszolgálati akció, mint Kassa bombázásakor? A Fidesz szószólójának, Szijjártónak a bosszúja az elbukott sajtópere miatt? Vagy a Magyar Nemzet újságírói tették, mert korábban vegzálták őket a titokminiszter emberei? Róluk aztán pláne el lehet képzelni. Amiket ez a megátalkodott Seszták Ágnes is irogat! Vagy Zuschlag, amiért Szilvásy benne hagyta őt a szarban? Egyszóval vakargathatták a fejüket zsaruk a számtalan lehetséges verzió felállításánál. (A félreértések elkerülése végett, még mielőtt valamelyik őrszobán ebben a nagy melegben valaki komolyan venné, ezeket a variációkat humornak szántam!)

Végül is aztán a titok megoldódni látszott, hiszen időközben a bombamerényletet közleményben vállalta magára a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg. Fenyegető beismerésükben kitértek rá, hogy senki sem tudja a politikust megvédeni, és legközelebb már ő lesz a célpont.

Disznószemű Szilvásy!

Ez bizony bomba volt.
Egy kicsi.
De van nagy is.
Most csak a nyaralód volt a cél, de következő te lehetsz!
Senki nem tud megvédeni.
Nekünk nincs honlapunk, a magyaroknyilai.info adatgyűjtési célt szolgálhat.
Senki ne merjen a nevünkben beszélni!

Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg

Na most érdemes kicsit elmerengeni ezen a fenyegető üzeneten. Miért állítja egy terrorszervezet egy belobbant hígítóról valótlanul, hogy habár kicsi is, de bomba? S, ha tényleg a nyaraló volt a cél, miért csak megpörkölték kissé? Miért tartották fontosnak továbbá egy ilyen üzenetben azt a közlést, kissé sértődötten, hogy nekik nincs honlapjuk és senki ne merjen a nevükben beszélni? Meg, hogy milyen célt szolgál a magyaroknyilai. Info? Miért érdekes ez? Egyáltalán mi ez a bőbeszédű szószátyárság és süketelés komoly terroristáktól? Az embernek óhatatlanul Rejtő egyik hőse jut eszébe, a Török Szultán, aki hosszú, ám igencsak zagyva leveleit rendszerint Nedudgi aláírással zárta.

A Magyarok Nyilai először 2007. december 17-én hallatott magáról. Akkor éles lőszerrel többször rálőttek Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára, valamint Molotov-koktél dobtak Kóka János Normafánál épülő házára. Februárban Dunaújvárosban, Cegléden, Gödön, Kunhegyesen és Rácalmáson összesen öt szocialista politikus házára hajítottak Molotov-koktélt.

A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg vállalta magára Csintalan Sándor, a Hír Tv műsorvezetőjének megverését is.

Érdekes módon, akár csak Szilvásy hétvégi háza esetében – nem történt jelentősebb károkozás a többi esetben sem. Csupán megpörkölődött a küszöb, ilyesmi. Csintalan úr is meggyógyult néhány nap alatt.

Hogy ismét Rejtő egyik könyvéből idézzek, a Főorvos mondta azt magyarázólag, amikor Fülig Jimmynek beszámolt egyik turpisságukról: ”úgy kezdődött, hogy mi is zátonyra futottunk, mit tesz Isten, szerencsésen, egy laposabb partrésznél, ahol árnyékosabb volt.„

Szóval  egyelőre nem tudni, ki is kapja majd az ötmilliót. De lehet, hogy a kifizetését 90 évre titkosítják majd.

Sokan emlékezünk még Horn Gyulának a belügyminiszterhez címzett ingerült kifakadására, hogy ami Magyarországon van, az minden, csak nem közbiztonság.  Lehet, hogy igaza volt, csak mindebben az volt szokatlan kissé, hogy ezt a kijelentést az éppen regnáló miniszterelnök tette. Nem ismerem a magyar kormányfők munkaköri leírását, de az tuti, hogy valami olyasminek kell lennie benne, miszerint a kormányt ő irányítja, s annak működéséért is ő a fő felelős.

Sokakban felmerül az az emlékkép is, amikor Demszky Gábor főpolgármester úr is szépen betagozódott a tülkölő autósok közé, a fővárosi kátyúk elleni tiltakozásul.

De nem sorolom tovább a hasonló példákat, csupán a legutóbbit említem. Ezt az idei Chartát. Amit Gyurcsány jelentett be még a nyári melegfelvonulást kísérő erőszakos események kapcsán. Ugyanis az akkori felvonulás – legalább részben a rendőri töketlenkedés hatására is: előbb tiltás, majd engedélyezés, de egy időben és helyszínben ugyanoda bejelentett ellentüntetéssel együtt – valóban csúnya botrányba fulladt. A szélsőjobb portálokon terjengő előzetes felhívások alapján szinte biztosan számítani lehetett az esemény erőszakos lefolyására. Ami persze be is következett, a főváros legfrekventáltabb részei ismét csatatérré változtak.

De ott tartottunk, hogy a jelenlegi miniszterelnök az eseményt követően szinte azonnal közölte, Chartát alapít, és demonstrációt kezdeményez a szélsőségek ellen. Egy nagyon közismert Rejtő szöveg alapján, ha azt akarod, hogy veled ne foglalkozzanak, te olvasd a névsort. Ha azt akarod, hogy ne ellened tüntessenek, akkor szervezd te a tüntetést. Csak hát ezzel a Charta dologgal megint az a baj, ami Horn Gyula vádjával, nem megfelelő szájból hangzott el.

Ráadásul Gyula bátyánk legalább a saját csapatának az egyik tagját csesztette. Mondjuk Gyurcsány is megtehette volna persze, hogy jól letolja a belügyminiszterét. De hát, ezt több okból sem tehette meg. Először is, mert neki nincs is ilyen minisztere. Addig-addig reformálgatta, szervezgette, toldozgatta-foldozgatta az államapparátusát, hogy egyszer csak kiderült, a rendőrség majdhogynem miniszter nélkül maradt.

A másik ok pedig, hogy Draskovics sem egy Kuncze típusú figura, hogy egészen finoman fogalmazzak.

Gyurcsány hirtelen felindulásában már a felvonulást követő napon felvetette a Charta alapítás és a demonstráció ötletét. Annyira azért nem volt felindulva persze, hogy jó két hónapra ne jegelje mérhetetlen felháborodását. Az első nekibuzdulásában Magyar Charta néven nevezett mozgalmat időközben átkeresztelte Magyar Demokratikus Chartára.  Talán attól félt, hogy összetévesztik a Magyar Gárdával? Így viszont sokan egy szélsőjobboldali hetilap nevére asszociálhatnak.

Szerintem találóbb és kifejezőbb lenne a Magyar Népi-demokratikus Charta. Ez mindjárt barátságosabban hangzik az egykori KISZ-es füleknek is.

Mindezzel az eddigi csipkelődésemmel, kötekedésemmel, baszakodásommal – nevezzük, aminek akarjuk – nem az volt a célom, hogy valakit is lebeszéljek az agresszív kirekesztő, rasszista, homofób megnyilvánulások elleni tiltakozásról Sőt ilyenben én is szívesen részt vennék, mert valóban megért rá az idő. De azt szeretném, ha Gyucsány Ferenc nem a soraink között foglalna helyet ötletgazdaként, hanem tenné a dolgát, aminek a fontosságára egyébként a blogjában oly előszeretettel mindig hivatkozik is. Vagyis, mint az állami végrehajtó hatalom legfőbb tisztségviselője gondoskodna a szélsőjobb ellen tüntetők biztonságáról, s testi épségéről.

S mindent megtenne azért, hogy azok az alakok, akiknek többsége egyébként legalább az MTV ostroma óta szerintem közismert a rendőri szervek előtt, ne garázdálkodhassanak újra és újra Budapest belvárosában. S persze máshol sem. Gyurcsánynak továbbá, ahelyett, hogy a tüntetők között ülne, az lenne a dolga – s most csak a közbiztonságról beszéljünk - , hogy mindent megtegyen, ha kell újabb szabályokkal, személyi változtatásokkal, állománybővítéssel, plusz pénzek biztosításával az állampolgárok életének és vagyonának folyamatos megvédése érdekében.

S talán még akkor néhányunk szimpátiáját is visszanyerné.

Egyébként pedig jó lenne, ha tudná, a zéró tolerancia nem csak miránk, őrá is vonatkozik.

Egy megtört nemzet kíséri feszült figyelemmel az egyre inkább magára maradó Gyurcsány bozótharcát a törpepártját maga mögött tudó mind magabiztosabb Fodorral. Egyre inkább úgy néz ki a dolog, hogy Dávid legyőzi Góliátot. Gyurcsány többször megerősítette azon kijelentését, hogy ha a Parlament nem fogadja el a jövő évi költségvetést, akkor ő bizony lemond.

Mivel ezt ezen a sárgolyón természetesen egyetlen teremtett lélek sem hitte el neki, ezért kénytelen volt nagy nyilvánosság előtt újra és újra elismételni, hogy Orbán Viktor is megértse, hogy nem lesz gázár... Illetve dehogyis. Hogy lemond, ha a libsik nem támogatják a szavazásnál. Hiszi a piszi mondhatnánk unottan, és visszasüppedhetnénk napi rutinjainkba, ha közben nem hallanánk, hogy a Fodor Gábor vezette - mostanság semmilyen társadalmi támogatást nem élvező 1%-os - pártocska komolyan vette Gyurcsány szavait. Ők bizony befeszültek, és azt mondják: Gyurcsánnyal nem, nem, soha!

Hoppá! A végén még a parlamenti pártok közül a saját szavazóit talán a legtöbbször szemenköpő, és ennek köszönhetően 2010-re biztosan a házon kívül kerülő SZDSZ lesz az az "erő", amelyik váratlanul 10millió honfitársunk legtitkosabb álmát válthatja valóra.

El tudunk képzelni egy olyan országot, ahol Gyurcsány Ferenc nem miniszterelnök? El tudjuk képzelni Magyarországot Gyurcsány nélkül? Már annyira elszoktunk attól, hogy ebben az országban valami végre alakulhat akár a nép akaratának megfelelően is, hogy először el sem hisszük, később azt hisszük, ez is csak a szokásos politikának nevezett bolhacirkusz része, és csak harmadik nekifutásra kezdjük elhinni, hogy talán csak párat kell aludni, és és és...

Neeeeem, ez kizárt. Hogy Gyurcsány lemondjon, azt senki sem gondolhatja komolyan. Hazudik. Ez nyilvánvaló. De hogyan tudna ezek után is kormányon maradni?

Lárifári!

Ahogy eddig.

Hazugsággal.

Na jó, de milyen módon lehet képes a nullára szűkült mozgásterében mégis megőrizni a pozícióját? Szlovák terroristák? Csak nem. Szélsőjobb? Hm. Talán. Ha valaki még elszúrhatja a jelenleg igen kedvezőnek tűnő helyzetet, akkor az a magyar radikális jobboldal. Na jó, de mit kell tennie Gyurcsánynak azért, hogy újra mozgásba hozza a radikálisokat, akik majd természetük és frusztrációjuk okán olyan előre kiszámítható helyzetet teremtenek, ahol Gyurcsány a nemzet megmentőjeként újraegyesítheti a libsiket a komcsikkal, a tékozló fiút keblére ölelheti az atya? Előrelátóan már a nyár közepén kifundálták, hogy a magyar charta mostanában alakuljon meg, aztán valami tüntetésfélét is összehoznak majd, hogy a középutas szocdemek az utcán vegyék fel a harcot a molotov-dobálásban nagy gyakorlatra szert tett szélsőségesekkel. Ha az NBH támogatását még az oldalán tudja Fletó, akkor akár balhé is kerekedhet a magyar-charta körül, és ugyan ki lesz majd a lángtengerben az az ember, aki - mivel semmi veszítenivalója nem maradt, - a seregek élére állhat?

A szeptember beköszöntével olvasgatom a menetrendszerű siránkozásokat arról, hogy megint milyen rosszul sikerült a hazai nyári turistaszezon. Százalékok repkednek a rettentő recesszió bizonyítására. (Jellegzetes magyar szokás ez a siránkozás. Közismert vicc, amikor Khon úr panaszkodik, minden nap veszteség, amikor kinyitja a boltját. S, hogy miből él? Abból, hogy szombaton zárva tart. Nálunk még a milliárdosok is siránkoznak, hogy milyen rosszul megy nekik. Ez alól legföljebb egy-két ostoba procc újgazdag a kivétel, akik a piros helikopterükre, milliós órájukra vágnak föl.)

De az tényleg igaz, hogy a hazai turizmussal baj van.

Augusztus közepén Görögországban üdültünk, s a nyaralás egyik fénypontja az a fakultatív program volt, amikor egy „kalózhajó” fedélzetén a halálfejes lobogó alatt egy „lakatlan” szigetre hajókáztunk.

A kalózhajón persze nem virtuális áldozatként, hanem kvázi vagány kalózokként tartózkodtunk.  Ami fejenként 22 eurónkba került, vagyis mindössze mintegy 5.000 Ft-ba, ami ha úgy vesszük cseppet sem drága, hiszen a cech magában foglalt mintegy félnapos hajókázását a csodaszép Égei-tengeren, bőséges ebédet a szabadtéren elkészített és feltálalt sült hallal, görögsalátával, s persze korlátlan borfogyasztással, gyakori ouzo kínálgatással. Mind ezenközben sokat fürödhettünk is, nemcsak egy elhagyatott tengerparton, de aki akarta odakünn a nyílt tengeren is megmártózhatott.

A vicces kapitány közben azzal nyugtatgatott, hogy „no cápa, cak picike piranja.”

Mindannyian tudjuk, hogy mifelénk is létezik programszerű kalózkodás a vendéglátásban, csak a külhoninak pontosan a fordítottja. Nálunk ugyanis nem a vendégek játsszák a kalózok szerepét, hanem a kedves vendéglátók. Aki egynémely szórakozóhelyen nem hajlandó a két langyos koktélért félmillió forintot leperkálni, azt a tar fejű gyorstalpaló vendéglátó-ipari szakemberek veszik kezelésbe, s jobb esetben csak halálosan megfenyegetik, s arra kényszerítik, hogy a legközelebbi bank automatából kivegye a pénzét.

Azt is tudjuk, a pesti taxisok miként bánnak a külföldi utasaikkal. Miként kerülik meg felük fél Budapestet, amikor a Keletiből az Oktogonhoz mennek.

Tényleg csoda-e ezek után, hogy folyamatosan csökken a hazai turizmus?

De nem csupán az ilyesfajta vendéglehúzás okoz problémát, hanem a rossz közlekedés, a kosz, az aluljárók bűze, újabban pedig még ehhez egyfajta hungarikumként hozzájárul az is, hogy hetente menetrendszerűen kiürítenek egy-egy városrészt mindenféle rozsdás bombák miatt.

De miért nem lehetne mindebből előnyt kovácsolni?

Marketingesek figyelem! Népszerűsítsük hazánk fővárosát ily módon: bomba ajánlat! Látogasson el a bombák városába! Hangulatos éjszakai kitelepítés a helyi általános iskola tornatermébe. Svédasztal zsíros kenyérrel és vöröshagymával. Pusztamérgesi olaszrizlingből korlátlan fröccsfogyasztás. A program ára mindössze 9990 Ft/fő.

No cápa, no piranja! – mondaná a kapitány. Cak picike fizetőpincér.

Ami a hazai politikában történik, az – bocsánat a közhelyszerű hasonlatért, de – tényleg olyan, mint egy folytatásos szappanopera. Minden esemény, minden történés előre pontosan látható, kiszámítható; ki kivel kokettál, ki kibe szeret bele halálosan, ki kit csal meg, illetőleg kit utál, s ki kivel szemben ármánykodik. Már a történet elején tudhatjuk, hogy az egymással csipkelődő, marakodó, egymásnak beszólogató párocska addig-addig kötekedik egymással, míg végül mégis egymáséi lesznek, és hosszú forró csókban forrnak össze. Snitt.

Pontosan ez az ósdi dramaturgia érvényesült az SZDSZ és az MSZP elmúlt tizennégy éves kapcsolatában. Utálták egymást mérhetetlenül, kezdettől fogva.  Soha a magyar politikában annyi komcsizós pasit egyetlen pártban sem lehetett látni, mint a szabad madaraknál a kilencvenes évek elején. S jött a kemény Kuncze, hogy feltegye az íre a pontot. Horn Gyulával aztán soha! Semmilyen körülmények között!

Végül persze aztán mégis csak egymásra találtak, és megköttetett a boldog frigy.

Nem mondom, voltak kisebb-nagyobb műbalhék, néhanapján elcsattant egy-két képletes pofon, egy-két politikus áldozatául is esett mindennek, de a lényeg mit sem változott.

Ez a mostani koalíciós válság sem más mint egy középszerű színjáték. Épeszű maszopos és szadeszos politikus mostanság nem gondolhatja komolyan, hogy egymás nélkül boldogulhatnak. Hiszen teljes bizonyossággal állítható, egy előrehozott választás biztosan a vesztüket okozná. Az SZDSZ igen nagy valószínűséggel be sem kerülne a parlamentbe, sőt a Munkáspárt és a MIÉP sorstársaként még az állami támogatás alsó egyszázalékos határáig is igen csak ácsingóznia kéne. S a Fidesz biztosan nem melengetné úgy a keblén, mint az egyébként nulla százalékos népszerűségű keresztény-demokratákat. Az MSZP pedig ismét átélhetné azt az érzést, amit már megtapasztalt az Antall kormány idején, milyen néhány százalékos törpe ellenzéki pártnak lenni. S bár nem lehetetlen, de mennyivel nehezebb abból a pozícióból a még meglévő, s felosztható soványka állami vagyont büntetlenül saját javunkra privatizálni. Annál is inkább, mert, mint az igen nagy valószínűséggel várható, az előrehozott választásokat a Fidesz nyerné nagy fölénnyel, s akkor persze e párt farvizén is újfent megjelennének a keresztény hazafias érzelmű lenyúlós alvilági figurák, kiszorítva onnan a szociálisan érzékeny baloldali érzelmű gazembereket.

Úgy, hogy ha csak Fodor Gábor és kis csapata hirtelen nem bolondul meg, akkor mindenféle nyílt vita, piszkálódás ellenére ő és eszmetársai szépen titokban megint lejattolnak Gyucsányékkal és megy minden tovább, úgy ahogy eddig, legalább 2010-ig. Lesz majd még persze kölcsönös fenyegetőzés az egykori koalíciós partnerek között, hogy most aztán már elég volt irgum-burgum, szedte-vette teremtette, de aztán a baráti anyázásokon mégis felülkerekedik a józan ész. Az sem kizárt, hogy esetleg vezéráldozatra is sor kerül a matt elkerülése érdekében, de alapvetően a lényeg nem változhat, a két párt közös ágyba van kényszerítve. Olyan érdekházasság ez, ahol a szülők vágyai érvényesültek, s a gyerekeket senki sem kérdezte, össze akartak-e egyáltalán feküdni.

Bármit mondhat is hát Fodor Gábor (vagy akár Kóka és Gulyás), egyikőjük sem akar Dugovics Titusz lenni úgy, hogy bár az MSZP-t a mélybe löki, de vele zuhan ő is. Ráadásul rossz a hasonlat, hiszen Fodorék szívesebben taszítanák le a vár fokáról a Fideszt, ha tudnák. De a Fidesz legföljebb önmagát lökheti le onnan.

Ebben persze a baloldalon joggal reménykedhetnek, hiszen a 2010-es választásokig még van vagy másfél év hátra, ez alatt az idő alatt pedig a Fidesz biztosan újra mindent megtesz majd, hogy a választásokat megint elbukja. Erre máris vannak komoly próbálkozások, lásd például Orbán egyetemi elszólásait, a „Gyurcsány a hibás” matricák bornírt ötletét, vagy Deutsch Fürnélküli Tamás Playboybéli kitárulkozását. Ráadásul Rogán Antal egyelőre még be sem szállt a kommunikációs küzdelembe. A „köteles” Kövérről már nem is beszélve.

A minap Kerecsenden két cigánygyerek estefelé a kerítésen bemászva bement egy lakatlan házba, ahol valami vashulladék után kutattak. Ezenközben rajtakapta őket a helyi polgármester és két társa. A cigánygyerekek állítása szerint a falu kicsit túlzott igazságérzettől fűtött első embere bántalmazta is őket a tettenérés során. A tolvajpalántákat a bíróság lopás vétségének kísérlete miatt utóbb elmarasztalta.

Ez az eset jutott eszembe, amikor azt a sajtóhírt olvastam, hogy hűtlen kezelés gyanújával kedden előállította a rendőrség a MÁV Cargo jelenlegi vezetőjét, illetve két, egykori vezető beosztású MÁV alkalmazottat. A nyomozók szerint törvénysértő módon, hulladékként adtak el 2000 darab, még működő, vagy kis javításra szoruló vasúti teherkocsit még 2002-2003-ban. A kár több mint egymilliárd forint.

Érdekes következtetésekre jutunk, ha megpróbálunk párhuzamot vonni a két eset között.
Kerecsenden néhány kilónyi – néhány ezer forint értékű – vashulladékot akartak elcsórelni egy elhagyatott portáról a tulajdonos távollétében. Ám a falu vezetője annyira szívén viseli a helyi közösség érdekeit, hogy, ha kell személyesen és igen vehemensen megvédi a legkisebb értékeiket is, s csírájában fojtotta el ezt a készülő gaztettet is.

A MÁV Cargonál ezzel szemben öt-hat évvel ezelőtt úgy lovasítottak meg vagy kétezer darab vasúti tehervagont, hogy évekig a kutya nem vette ezt észre. Kicsit hasonló ez ahhoz az esethez, mint amikor az egyik vasútállomásról egy egész szerelvény lefoglalt olajszállítmány tűnt el szőrén-szálán. Gondoljunk bele, ezeknek a vagonoknak az egyenkénti súlya körülbelül 15 tonna, a kétezeré 30.000 tonna. Ha egy ilyen vasúti kocsinak a hosszát tíz-tizenöt méternek vesszük, az elcsaklizott mennyiség akkor is mintegy húsz-harminc kilométer hosszúságú lehetett. Vagyis ha a köddé vált szerelvény eleje a Keleti pályaudvaron lenne, a vége valahol Gödöllő környékén.

Elgondolkoztam, hány ember kellett ennek a lopásnak a végrehajtásához? Hány embert kellett volna az illetékes polgármesternek felpofoznia, ha ő is olyan túlbuzgó lett volna, mint a kerecsendi kollégája?

És még egy kézenfekvő kérdés. Milyen ország az, ahol a cigánygyerekeket három kiló vashulladék elvitelének még a kísérletéért is már a helyszínen elabriktolják, de harmincezer tonna elhappolását öt-hat évig észre sem veszik? Milyen ország az, ahol legalább több tucatnyian aktívan is részt vesznek egy ilyen grandiózus capcarában (hiszen a tehervagonokat el kellett a vevőhöz – orgazdához - szállítani, azokat ott egyenként szét kellett vagdosni, s újra feldolgozni) és ezek közül az emberek közül senki sem mer erről évekig bejelentést tenni? Mint ahogy soha nem derült ki az eltűnt olajszerelvény sorsa sem.

Elképzelem, amint a gyanúsított MÁV vezetők bementek a színesfém-kereskedőhöz.

- Jó napot kívánunk, X.Y. színesfém-kereskedő úrhoz van szerencsénk?
- Jó napot, én vagyok az, mivel szolgálhatok az uraknak?
- Színesfémet hoztunk eladásra. Vasúti tehervagonokról lenne szó.
- Értem. Hány kiló?
- Hát lehet vagy. harmincezer tonna.
- Hm. Értem. Pakolják le valahol hátul az udvaron. Honnan való? Mert tudják, illegális eredetű cuccot nem veszek.
- Hát találtuk...
- És mennyit kérnek érte?
- Biztosan megegyezünk kedves uram. Alig használt mozdonyok nem érdeklik? Esetleg egy komplett pályaudvar?
- Jöhetnek. De jutányos áron veszek toronydarut, kiselejtezett kilátótornyot, lestrapált lánchidat is. Az Eiffel tornyot tegnap előlegeztem le éppen. Na, de haladjunk, sok a munka. Itt a kezem, nem disznóláb!

Először is, a félreértések elkerülése végett a Népszabadság számomra is a legelfogadhatóbb napilap. De lassan már ezzel az újsággal is úgy járok, mint a hazai politikai elittel. Vagyis, hogy nem az a kérdés, hogy kit kedvelek jobban közülük, hanem, hogy kit utálok kevésbé. Sajnos a Népszabi is züllik folyamatosan, bár még mindig fényévnyire van a Magyar Nemzet vicsorgó gyűlölködésétől, vagy olyan sajtótermékektől, mint a Magyar Hírlap, vagy a Magyar Fórum. De ettől még a tény az tény, „a legkedveltebb” is egyre kevésbé kedvelt.

Volt egy szakállas vicc, már nem emlékszem rá, csak a poénjára. Ketten indulnak egy versenyen és a vesztes úgy kommunikálja a végeredményt, hogy én szereztem meg a második helyezést, míg az ellenfelem csak  utolsó előtti lett.

Ez a vicc jutott eszembe, amikor a Népszabadság címlapján szereplő „Fodor szakértői kormányt kíván” című írást elolvastam. De eszembe juthatott volna a jereváni rádió tudósítása is arról, hogy a hír igaz, csakhogy…

A napilap a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásának eredményét ismerteti, s bizony matematikai zseni legyen a talpán, aki képes eligazodni benne. Na persze a magyar homo politicus már fel van vértezve a kommunikációs trükkök ellen. Mennyi? Harminc. Mi harminc? Mi mennyi?

Aki emlékszik még erre a Hofi szövegre, azt már nem érheti komolyabb meglepetés.

De kezdjük az elején. A Szonda Ipsos közvélemény kutatási megállapításait  ezer fő megkérdezésével végzett országos telefonos reprezentatív felmérésre alapozta. Ezer fő! Ez már egy válogatott focimeccsen is jelentős szám.

Az újság szerint a Gyurcsány programról a megkérdezettek 66 %-a hallott, vagyis mintegy 660 honfitársunk - , s 40 %, vagyis 400 ember, aki  (legalább részben!) ismeri is a tartalmát.

Ennek ellenére, ha hinnénk a Népszabinak, „az ország lakóinak nyolcvan százaléka úgy tartaná jónak, ha az SZDSZ megszavazná a miniszterelnök új programját. Vagyis, bár a hazai populáció közül a felmérés szerint mintegy hatszáznak halvány fingja sincs a programról, s csupán négyszázan hallottak valamit harangozni felőle, mégis a programot kicsit is ismerők mésfélszerese fogalmazott meg erről határozott véleményt.

De tényleg állíthatjuk, hogy a megkérdezettek 80 %-a?n Hiszen az újság a következő mondatában már azt is állítja, hogy az érdemben válaszolók csaknem háromnegyede szerint az ország érdeke az, ha a Gyurcsány programot megszavazza az SZDSZ. Az általános iskola kisegítő tagozatán matematikából buktatási feladat, hogy mennyi – hány százaléknyi – a „csaknem háromnegyed”. Szerintem a csaknem háromnegyed, az kevesebb, mint 75 %. Számításaim helyességét támasztja alá a napilap 2. oldalán közölt grafika is, amely szerint az érdemi válaszolók 72 %-a szerint lenne jobb az ország számára, ha az SZDSZ megszavazná a Gyurcsány javasolta költségvetést és az adótörvényeket.

Egyébként persze van még egy kérdés e megállapításokkal kapcsolatban. Mennyi az érdemben válaszoló a megkérdezett 1.000 főből?

A legkedveltebb napilap igen nagy határozottsággal rögzíti azt is, hogy  „az SZDSZ szavazók között e kérdésben lényegében teljes egyetértés van.”

Erre a megállapításra már nem is eléggé plasztikus az a kifejezés, hogy hab a tortán. Ez már inkább a tortán lévő habon található nagy adag légyszar. A megkérdezett ezer főből hányan is leletnek SZDSZ szavazók? Kis jóindulattal a számukat 2 %-ra, vagyis húsz emberre becsülhetjük. Ez a húsz ember van teljes egyetértésben? Vigyázz Fodor! Magadra maradsz, s akkor megnézheted magad! Az SZDSZ-.ben közel húszan teljes egyetértésben Gyurcsány mögött sorakoztak föl! Igaz, hogy csak egy részük ismeri a miniszterelnök programját, de ők akkor is mellette állnak teljes mellszélességgel! Szóval Fodor, így próbáld meg Gyurcsányt  leváltatni!

 Utóirat: azt gondolom, mi nép megint hülyének vagyunk nézve kedves Népszabadság és kedves Szonda Ipsos.