Proszektúra

A világ összes médiuma a válságtól visszhangzik, a tőzsdék meredeken zuhannak, mindenki szabadulni igyekszik a percről percre értéktelenedő papíroktól. A krízis a pénzügyi szektorból indulva megállíthatatlanul átterjedt a globális gazdaság szinte összes területére. Zuhan a bizalom az elektronikai-, a szolgáltató- és az energiaszektor termékei iránt egyaránt. Hiába mondja el Bush a tévében naponta kétszer, hogy megoldották a válságot, betömték a réseket, megszüntették a szivárgást, a szarszagot mégis mindenki érzi, és aki csak teheti igyekszik kiszállni a buliból. Itthon egyelőre nem olyan vészes a helyzet. Ennek oka kézenfekvő. A fejlett nyugatról kiinduló lökéshullámok előbb az epicentrum közelében végeznek hatalmas pusztítást. Eltart egy darabig, amíg a perifériára megérkeznek a romboló hatások. Az előszelét már érezni, de a vihar még nem ért ide. Azzal kapcsolatban ne legyenek illúzióink, hogy ha ilyen nehezen küzdenek meg vele a leghatalmasabb gazdasági hatalmak, akkor milyen pusztítást fognak okozni ezek a hullámok a békeidőben is sokkal ingatagabb alapokon álló gazdaságunkkal.

Hacsak...

Nyugaton egyértelműen látszik, hogy a korábban a piaci fundamentalisták által oly hevesen ostorozott állam az egyetlen olyan szereplő, ami képes lehet a válságot megoldani, vagy legalább a káros hatásait enyhíteni.

A fejlett nyugat kormányai nem is haboztak az adófizetők dollár és euró százmilliárdjaival segíteni a könnyelműségük és profitéhségük miatt bajba jutott cégóriásokon.

A recept tehát adva van. Most a kormányon a sor.

Persze van nekünk semmilyen gazdasági elképzeléssel nem rendelkező, tökéletesen hitelét vesztett kisebbségi kormányunk, válságban lévő Parlamentünk, és semmilyen alternatív gazdasági elképzeléssel nem rendelkező ellenzékünk.

Röviden: van Gyurcsányunk és van Orbánunk.

Gyurcsány talán még örül is a válságnak, mert most aztán akármi is történjen itthon, már lesz mire hivatkoznia. Nem ő kúrta el, hanem a válság miatt esnek a bérek, a válság miatt csökken a termelés, a válság miatt zuhan az export, a válság miatt rosszabbodik az életszínvonal.

Szerintem ahogy titkon a múltkori vasúti szerencsétlenségnek is örült, hiszen kiállhatott az ország népe elé, és előadhatta a könnyekig megrendült érző szívű empatikus embert, úgy most is örül kicsit. Ha valaki, akkor ő aztán biztosan tisztában van vele, hogy a gazdaságunk még a világgazdaság derűsebb időszakaiban is csak kemény és sok áldozatot kívánó, azaz gyakorlatilag keresztülvihetetlen reformok árán lett volna menthető. Most azonban semmit sem kell majd tenni, csak a világgazdaság válságára hivatkozva karba tett kézzel nézni a gazdaság összeomlását, miközben nemzeti csúcsot szervezünk, és a viharba jutott hajó nyugodt kapitányaként pózólunk a fotósok előtt.

Utána a vízözön.

Öregecskedő, egykor szebb napokat megélt, és jobb sorsra érdemes párt parlamenti képviselőcsoportja családi okok miatt a biztos megegyezés reményében sürgősen keres alig használt, kilóra megvehető, független képviselőt, elárvult frakciója számára. Jelentkezéseket „Normális Magyarország” jeligére kérjük az MDF elnök asszonyánál, vagy Herényi Károly frakcióvezető úrnál leadni.

Valami ilyesfajta apróhirdetést képzeltem el, amikor tudomásomra jutott, hogy az Index információi szerint Dávid Ibolya az MDF országos választmányának szombati ülésén képviselői honoráriumát is felajánlotta Almássy Kornélnak, ha lemond országgyűlési képviselői mandátumáról. A pártelnök a hírek szerint attól sem zárkózott el, hogy Almássy a pártból való kizárás helyett megkapja a 2010-es választásokon az MDF országos listáján a 6. helyet. A választmányi ülésen a frakció megszűnésének egyik lehetséges és legegyszerűbb megakadályozási módjaként vetették fel ugyanis, hogy a megfigyelési ügy miatt a képviselőcsoportból két hete kizárt Almássy mondjon le a képviselőségről. Ebben az esetben ugyanis az országos listán szerzett mandátumot a párt egy újabb emberrel tudná betölteni.

Végül is nincs ebben a hírben semmi meglepő, Hiszen azt eddig is tudtuk, hogy a politikusoknak is létezik egy piaca, ahol megvehetők, eladhatók. Az is elég egyértelmű volt, amikor annak idején az MDF, mint a legfüggetlenebb párt meglehetősen rejtélyes körülmények között megállapodott a Schmuck Andor féle Tisztelet Társaságával, és az utóbbi szervezet parlamenti képviselőt is delegált. Most pedig annak az Almássy Kornélnak tesznek üzleti ajánlatot, akit pár napja még mélységesen lesajnáltak és soraik közé befurakodott Fidesz bérencnek tartottak. De hát az üzlet, az üzlet.

De mennyit is ér egy képviselő Magyarországon? Természetesen a mindenkori kereslet kínálat érvényesül itt is. Manapság, a költségvetési tárgyalások idején ez a szezonális piac úgy fest, hogy jóval nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Az MDF esetében pedig különösen így van a frakció akut megszűnésének veszélye miatt. Aki esetleg nem számolt volna még utána, annak elárulom, hogy Dávid Ibolya sajátos vételi ajánlata jelen esetben annyit jelentene, hogy Almássy lemondását közel 400.000 Ft összegű tiszteletdíjjal honorálná. Arról nem szólnak a hírek, hogy netán a közel 270.000 forintnyi költségtérítési átalány is részét képezné-e a kontraktusnak. Nem tudni Almássy pontosan hogyan dönt majd, talán az is lehet, hogy megpengette, ő szívesebben átvállalná ez ügyben Herényi Károly frakcióvezető úr jövedelmét, akinek a tiszteletdíja, költségtérítése és szállásdíja együttesen meghaladja a havi egymilliót is.
 

A nézettség mindenek felett? A sajtóban rendszeresen közlik a tévéműsorok nézettségének adatait. Nem ismerem pontosan ezek a mérések milyen szisztéma szerint zajlanak, de már csak a saját tévénézési szokásaim miatt is azt kell, hogy mondjam, nem biztos, hogy ezek az adatok, finoman szólva, teljesen egzaktak. Ugyanis én a műsorokat távkapcsolóval a kezemben szoktam szemmel követni, s rendszeresen szörfözök ide-oda a különböző műsorok között. Előfordul, hogy akár egy mondat közben is átkapcsolok, aztán vissza.  

A heti tévénézettségi adatokat egyébként rendszerint az RTL csatorna vezeti, amelyet a TV2 követ. A többiek a toplistán nem is nagyon rúgnak labdába.  Érdekes kivétel viszont a közszolgálati televízió Napkelte című műsora, amelyik évek óta folyamatosan azzal fényezi magát, hogy a „Napkelte az élen!”, vagyis valamennyi többi tévéállomást olymértékben megelőzi a reggeli nézettségben, hogy a többit együttesen nem lesik annyian, mint őket. A számokat kerekítve ez azt jelenti, hogy őket átlagosan mintegy 35- 40 % kíséri figyelemmel, szemben a TV2 20% és az RTL 15 %-ával. A Duna tévé reggeli műsorának nézettsége ezekben az öndicsérő statisztikákban szinte elenyésző, 1-2 %, az ATV  és a Hír TV pedig egyáltalán nem szerepel ezeken a listákon. Mindez már csak az okból is érdekes számomra, mert az előbbinek a reggeli Jam című műsora szerintem sok esetben igen változatos és informatív. Sőt, mindamellett, hogy az ATV-t kifejezetten baloldali csatornaként tartják számon, a hírműsora (is) igen kiegyensúlyozott, sokkal inkább, mint a reggeli nézettségik rekorder, ám mostanság már teljesen beszűkült Napkeltéé, amelyiknél többnyire Lendvai Ildikó, Horn Gábor, Dávid Ibolya, illetve ezek alteregói váltogatják egymást, s „üdítő” kivételként időnként feltűnik a lassú beszédű Tarlós. Arról nem is szólva, hogy vajon mitől lenne oly nézett a szombati - artikulációs problémákkal küszködő - Verebes, és a vasárnapi, még Verebesnél is súlyosabb problémákkal küszködő Lakat T.?

Szóval valami nem stimmel a mérésekben!

A két kereskedelmi csatorna küzdelme a nézettségért nem abban merül ki egyébként, hogy ki hoz létre minőségileg különb produkciót. Éppen ellenkezőleg. A tévés főguruk – általam ismeretlen okokból - úgy gondolják, hogy az emberek azokat a műsorokat nézik többen, amelyek a legerkölcstelenebbek, s a legalantasabb ösztöneikre hatnak, és ezért mindketten ilyenek kiötlésében versenyeznek. S most nem is elsősorban a Big Brotherszerű sorozatokra gondolok, ahol kukkollóként leshetjük a ketrecekhez hasonló műteremlakások bekamerázott helyiségeiben tébláboló kétlábú egyedek szapora bazdemgolását, üzekedését, böfögését és fingását, hanem az olyan történésekre, mint például legutóbb szegény Albert Györgyi halála. Ez az esemény például történelmi magaslatokba repítette az RTL ezzel foglalkozó műsora aktuális nézettségét, ha jól emlékszem a számra, közel kétmillió nyolcszázezren ültek ekkor a képernyő elé.

Ügy tűnik a TV2 sem akart lemaradni e területen sem: Ezért ők pedig – miután nekik mostanában nem volt olyan szerencséjük, hogy valamelyik híresebb celeb haláláról tudósíthassanak, s egyelőre viszont még nem tartunk ott, hogy a nézettség kedvéért valamelyik hírességet (a cél szentesíti az eszközt alapon) esetleg eltegyenek láb alól – azt találták ki, hogy élő egyenes adásban bemutatnak egy igazi, eredeti echte pedofilt.

Valljuk be őszintén, eddig mindig csak olvastunk róla, hogy itt is, meg amott is pedofilhálózatot göngyölítettek fel, elborzadva, szörnyülködve értesülünk, hogy közöttük még egyetemi tanárok is voltak, sőt emlékezetem szerint hazánkban a közelmúltban egy SZDSZ-es politikust is ilyesmivel vádoltak, de az élő adás varázsa az azért egészen más. Most ezt az izgalmat adta meg nekünk a TV2. Amiben persze ezuttal a magyar rendőrség is készségesen segített. Hiszen a hírekből egyértelmű, hogy a pedofiliával gyanúsítható tettes kilétéről a rendőrség már a tévéadás előtt értesültetett, miután már korábban készhez kapta azt a feljelentést, amelyben egy csepeli nő a saját testvérét vádolta meg azzal, hogy az aktuális barátjával együtt fajtalankodásra késztette az ő és a testvére gyerekit.. Mégis, a feljelentett személyt csak a műsor után fogta el, precízen kivárva az adás végét, s egyenesen a stúdióból kisérték be őt a kapitányságra.

Úgy látszik a magyar rendőrség – a Szolgálunk és védünk szent jelmondata alapján -  a szlogen sorrendjét betartva, előbb szolgált, s csak aztán védett. Szolgálta a TV2-t, vagyis a csatorna minél nagyobb nézettségét, s ezen keresztül nyilvánvalóan az egész nemzet érdekét, amikor az adást -  természetesen szabályszerűen és törvényesen 12-es bekarikázott számmal - hagyta szépen lefolyni.

Azért én a rendőri vezetők helyében a fentiekben leírt rendőrségi eljárás ismeretében elgondolkodnék ennek a Szolgálunk és védünk szlogennek a fenntarthatóságán. A szolgálunk kifejezés, szerintem ugyanis félreérthető. Hiszen, mint tudjuk, a kutyáknak is ilyesmiket szokták mondani a betanítás során.

Ide hozzám! Leülsz! Jó kutya vagy. Szolgálj!
 

Tegnap arról írtam, hogy a bíróságon Weiszdorn Róbert bocsánatot kért Kaiser Edétől azért, hogy az általuk elkövetett bűncselekmény miatt őt és Hajdút ítélték el.

Beszámoltam arról is, hogy a Kaiseréket ártatlanul elmarasztaló bíróságok, s az őket ártatlanul megvádoló ügyészség viszont még ez idáig nem tartották szükségesnek a bocsánatkérést. De úgyszintén nem az a rendőrség sem, amelyik máig tisztázatlan okokból és körülmények között 25 millió forintot még ki is fizetett valakinek, aki sokban segítette a Kaiserék elleni alaptalan vádak megalapozását.

Az volt a végkövetkeztetésem, hogy úgy látszik, erkölcsi téren a magyar igazságszolgáltatásnak, sőt a magyar politikai elitnek is, azért van még mit tanulnia az alvilági kemény fiúktól és gyilkosoktól.

Most meg azt a meglepő hírt olvasom, hogy a budapestiektől csütörtökön elnézést kért a NATO főtitkára, Jaap de Hoop Scheffer a közlekedési dugókért. Mint köztudott a NATO védelmi miniszterei csütörtökön és pénteken tanácskoznak Budapesten, s péntek délután, távozásukkor meglehetősen nehéz lesz kijutni a ferihegyi reptérre.

Demszky Gábor tojásos zakójára mondom, nem értem ezt a főtitkári mentegetőzést!

Ezzel az az én bajom ugyanis, hogy mindenki tudja talán, a főtitkár úron kívül, hogy. Budapest közlekedése nem csupán a NATO csúcsok alkalmával katasztrofális, sőt mondhatni kaotikus, hanem úgy általában minden nap, éjjel-nappal, vagyis mondhatni, nonstop. Mégsem emlékszem olyasmire, hogy emiatt akár Gyurcsány Ferenc, akár Demszky Gábor, akár más, a közlekedésért felelős főmufti egyszer is elnézést kért volna tőlünk. Sőt ezek az urak például 500 Ft-os dugódíjról fantáziáltak, miközben a mai napig nem tudták megoldani, hogy aki nem akar Budapesten keresztül utazni, az a várost elkerülhesse. Sőt mindeközben a belvárosban mélygarázsok, óriási parkolóházak épülnek - többek között a kormányzati negyedben: a város ezzel is csak az autósokat csábítja továbbra is a város centrumába.

Ugyanakkor a tömegközlekedés ritkításán is törik a fejüket, azok állítólagos veszteségessége miatt, bár úgy tűnik az ötlet egyelőre elvetélt, miközben viszont ezen vállalatok vezetői rendszerint mégis horribilis jövedelmeket markolnak föl.

Antal Attilát például pályázat nélkül, Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes javaslatára nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés - a kormánypártok és több ellenzéki képviselő támogatásával - 2007. január elsejétől a vezérigazgatói posztra. Munkaszerződése 2011 áprilisáig szólt, 1,5 milliós havi jövedelme és prémiumai alapján legalább 60 milliós végkielégítés járt volna. (Mellesleg: ezzel a fizetéssel a MÁV-nál a 30 legjobban kereső dolgozó közé sem került be.)

Szóval, visszatérve a lényegre, Budapest nem csupán a NATO csúcsok alkalmával lakhatatlan város, hanem úgy általában mindig. Ezért viszont még tudtommal senki sem kért tőlünk soha elnézést.

Egyik rokonom a közelmúltban Etyekre költözött ki a fővárosból, ahonnan használt tetőcserepeket is vitt magával a falusi házikó palatetejének kicserélése céljából. A helybéliek nem tudták elképzelni, mi a csudának festette be a cserepeket az új szomszéd szürkés-feketére. Nem akarták elhinni, hogy a fővárosi levegő tette ilyen koszossá.

Vajon ezért például ki kér a fővárosiaktól bocsánatot? Jó, én készséggel elhiszem, hogy vannak Budapestnek olyan részei, ahol a cserepek ével múlva is szép élénkvörös színűek maradnak. De a pártok és kormányok által oly hőn szeretett nyugdíjasok többsége sem ilyen környékeken lakik.

Ki kér azért bocsánatot, hogy a fővárosban az embereknek bizonyíthatóan átlagban 3 évvel alacsonyabb a várható életkoruk, mert oly mértékű a környezet szennyezettsége?

Mindezért is majd szintén a NATO főtitkára fog engedelmünkért esdekelni? Vagy netán megint csak Weiszdorn Róbert?

Netán a kapuban szemlesütve toporgó, kezeit tördelő Szent Péter?

A mai Magyar Nemzet beszámol a Kaiser Ede elleni perújítási eljárásról, amelynek az a lényege, hogy az újabban felmerült bizonyítékok szerint őt ártatlanul ítélték el a móri, nyolc áldozatot követelő bankrablás miatt. Önmagában ez a hír, azt hiszem már nem sok újdonsággal szolgál a számunkra, annál inkább érdeklődésre tarthat számot az a fényképpel is illusztrált aktus, amikor Weiszdorn Róbert éppen bocsánatot kér Kaiser Edétől azért, hogy az általuk elkövetett bűncselekmény miatt ártatlanul őket ítéltek el. Maga a fénykép is önmagáért beszél, a talpig feketébe bujtatott fegyveres álarcos kommandósok által körbevett Weiszdorn és a talpig feketébe bujtatott fegyveres álarcos kommandósok által körbevett Kaiser férfiasan, egymás szemébe nézve tisztázzák a félreértést.

Szinte látni és hallani véli a nyájas olvasó, amikor Weiszdorn azt rebegi: bocs’ öreg a kellemetlenségekért, amiért hagytuk, hogy helyettünk titeket ítéljen el az ország legbölcsebb bírája, mire Kaiser könnyed válasza: ugyan tesókám, szóra sem érdemes, ám azért legközelebb jobban gondoljátok meg az ilyesmit.

Szóval nem anyázza a másikat, nem küldi el melegebb éghajlatra, hanem a bocsánatát kéri, és megbocsát, ahogy ez ilyen echte úriemberek között szokás.

De az embert nem hagyja nyugton a gondolat, miért nem a teljesen fals ítéletet hozó, s a tömegmészárlással végződő bankrablásban tök ártatlan embereket előítéletesen életfogytiglanra, illetve hosszú szabadságvesztésre ítélő első és másodfokú bíróságok kértek bocsánatot Kaisertől a kommandósok gyűrűjében, s miért egy Weiszdorn Róbert nevű úr, aki arról nevezetes, hogy állítólag ő volt a részese az újkori hazai kriminalisztika története legbrutálisabb bűntényének? Az ő erkölcsi mércéje ezek szerint ezt megkívánta, a bíráké nem?

Miért nem jutott továbbá eszébe bocsánatot kérni Kaiser Edétől azon ügyészségnek sem, amelyik az ő és társa ügyében oly fantáziadús vádiratot alkotott, amelyiknek egyetlen szépséghibája csupán az volt, hogy elejétől végéig kitalációnak minősült?

Na és persze nem kértek elnézést a fotón feszítő kommandós egyének, és az ő főnökeik sem, amiért elfogult nyomozást folytattak, s ennek során például kifizettek 25 millió forintot egy olyan valakinek, aki jelenleg is ismeretlen helyen tartózkodik, bár bűncselekmények elkövetés miatt állítólag körözés alatt áll. (Kíváncsi lennék, hányadik helyen szerepel a rendőrség körözési toplistáján?)

De még valami, ezeknél fontosabb is eszembe jutott e sajátos körülmények között lezajlott bocsánatkérési aktus kapcsán! Egy Weiszdorn Róbert nevű többszörös gyilkosságban részvétellel gyanúsított bűnöző elnézést kér egy bankrablótól, vagyis egy másik nem is akármilyen bűnözőtől azért, mert az ártatlanul ült miatta az el nem követett bűnök miatt. Az ember szinte meghatódik ezen, s szinte már egyfajta nemzeti büszkeség önti el amiatt, hogy milyen magas erkölcsi szinten állnak nálunk még a bűnözők is. Hát azért, úgy tűnik, a magyar fajból még sem veszett ki az úri virtus! Még a nehéz fiúkból sem. Él még a magyar. Lesz még magyar feltámadás!

Ám aztán felidéződik bennünk a mai magyar politikai elit viselkedése, s rájövünk, hogy sajnos a helyzet azért korántsem ilyen jó. Náluk a bocsánatkérés bizony egyáltalán nem szokásos. Az anyázás és a balhék egymásra kenése annál inkább.

Úgy, hogy a társasági illemszabályokat illetően bizony van még mit tanulniuk a magyar politikusoknak a magyar alvilágtól.
 

Megkezdődött a Zuschlag-per. A 113 oldalas vádiratot több mint öt órán keresztül két ügyész ismertetett. Ebben a rabszíjon bevezetett Zuschlagot, valamint 15 társát bűnszervezet keretében elkövetett csalással vádolták, az általuk okozott kár összegét mintegy 75 millió forintra taksálták, amiről az elsőrendű vádlott már ötvenmilliót vissza is fizetett. Akkoriban – úgy emlékszem – talán néhány újság firtatta is, hogy miből, de aztán a dolog,úgy tudom, annyiban maradt. Egyébként is biztosan legalább olyan kielégítő válasszal ő is tudott volna szolgálni, mint Juhász Ferenc egykori hadügyér, amikor arról faggatták, honnan a pénz a családi hajlékának felépítéséhez, és milyen cégek milyen áron végezték a munkákat

De a tárgyalás hírére visszatérve, úgy hallottam, hogy a bűnszervezeti minősítés és az okozott kár összegének hallatán az alvilágban néhány közelebbről meg nem nevezett klán-tag, valamint egy-két épp szabadlábon lévő bérgyilkos nevetőgörcsöt kapott, s majd halálra röhögték magukat, de különösen az nyerte meg néhány, a lakosztályában whiskyzgető bérgyilkos tetszését, amikor a rabszíjra fűzött össze-vissza bilincselt vádlottat is meglátták.

Állítólag az esemény hasonló reakciókat váltott ki bizonyos vállalkozói üzleti körökben, valamint a bankvilág bizonyos szektoraiban is. Sokan, a rutinosabb számla-gyárosok közül pedig nem is értették, hogy a jóistenben lehet ilyen pitiáner összeg lenyúlása miatt ilyen gyorsan lebukni? Hogy lehet valaki ennyire pimf, kis kétbalkezes?  Ráadásul rangos politikus létére! Ami ugye külön szégyen. Akadt olyan jobboldali érzelmű gazember is állítólag, aki mindebből olyan messzemenő következtetést is levont, hogy a komcsik nem csak, hogy az ország irányítására képtelenek, de rendesen már lopni sem tudnak.

Mindenesetre, a híradások szerint Zuschlag nagyon magabiztosnak tűnt, talán már kiokosították a hazai igazságszolgáltatás szokott menetéről, valamint annak várható végeredményéről.

Az eljárás beindul, snagy dérrel-dúrral, tévések, fotósok tapossák egymást legalább az első két tárgyalási napon. Ezt követően az érdeklődés lanyhulni kezd, ami csak akkor hág megint a tetőfokára, amikor valami olyasmi hangzik el, ami a jelenlegi politikai elitet érinti, vagy esetleg valamely prominens személy kihallgatását tűzik napirendre, akit perrsze azonnal bele is kevernek az ügybe a megfelelő irányultságú sajtóorgánumok.  Majd mély csend lesz megint, esetleg pár hónap múlva jön majd egy-két kósza hír,hogy a tárgyalást néhány vádlott, vagy tanú betegsége miatt halasztani kell. Közben kicsit fel fog még izzani a levegő a tárgyalóteremben az Európai Parlamenti választások környékén is. Aztán így szépen kihúzzuk a jövő évi törvénykezési szünet kezdetéig, majd valamikor jövő ősszel esetleg az ítélet kihirdetésére is sor kerülhet.

Az első fokú ítélet egyébként vagy felmentés, vagy pedig elítélés lesz. Ezt a határozott állításunkat néhány neves bűnügyi védőügyvéd szakvéleményére alapozzuk, akik szerint szinte biztos, hogy az eljárás vagy azzal fog végződni, hogy a vádlottakat vagy egy részüket bűnösnek mondják ki, vagy pedig azzal fog végződni, hogy a vádlottakat vagy egy részüket felmentik. A jogászok szakvéleménye abban is megegyezik, hogy az ügyben bejelentett fellebbezések folytán ezt az ítéletet másodfokon vagy megváltoztatják, vagy nem, vagy esetleg csak részben. Az elitélteket lehet, hogy felmentik, a felmentetteket lehet, hogy elítélik. Az eddigi tapasztalatok alapján mindenesetre arra van nagyobb esély, hogy tök eltérő ítéletek fognak születnia különböző bíróságokon, amelyeket aztán a harmadfokon eljáró bíróság megint gyökeresen meg fog változtatni. De addig azért eltelik egy-két év. A pesszimistábbak szerint a jogerős bírói ítélet a pénzbüntetések összegét már euróban fogja tartalmazni.
 

Most akkor megszűnik az MDF frakció vagy nem szűnik meg?

Még 1999-ben, az akkori kormánypárti képviselő csoportok a Házszabály módosítását kezdeményezték az alkotmányellenesen fenntartott MIÉP-frakció helyzetének rendezése végett. Azt a kezdeményezést azonban, hogy a frakciók minimális létszámát tíz főre csökkentsék, nem támogatták a szocialisták és a liberálisok. Akkor nem.

Nagy előrelépés volt, hogy ötpárti egyetértéssel sor került a Házszabály módosítását célzó országgyűlési határozati javaslat benyújtására és elfogadására 2007 decemberében. Ez a módosítás rendezte a frakcióalakítás mellett, a függetlenek helyzetét, a bizottsági rendszert és a beszédidő szabályait is.

A jelenleg is érvényes Házszabály szerint megszűnik a frakció, ha a képviselőcsoport létszáma 10 fő alá esik, közölte Halmai Gábor alkotmányjogász. Márpedig Vas képviselő úr esetleges kilépésével 9 főre csökkenne az MDF képviselőcsoportja Bár a szabályozás jelen esetben igen egyértelműnek tűnik, a kérdés ettől még az Országgyűlés ügyrendi bizottsága előtt fog eldőlni, ahol viszont többségi szavazás dönt.

Elvileg tényleg nagyon világosak a rendelkezések. Amennyiben Vas János kilép, Herényi Károly frakcióvezető, még ha Gyurcsány Ferenc sírva is fakad ennek hallatán, akkor sem tehet mást, 72 órán belül be kell jelentenie a frakciója megszűnését, vagy ha ezt elmulasztja, Szili Katalin kötelessége kimondani azt.

Ám Herényi nem az a fajta, aki könnyen bedobja a törölközőt ilyen esetekben. Hiszen emlékezzünk csak, nem is oly régen, négy éve zajlott egy másik MDF-es bokszmeccs a Parlamentben. Akkor a jogszerűtlen kizárások miatti tiltakozásul hét képviselő kilépett az MDF-frakcióból. Ennek előzménye az volt, hogy 2004 szeptemberében Herényi Károly, aki akkor is az MDF parlamenti frakciójának vezetője volt, írásban jelentette be Szili Katalin házelnöknek, hogy Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László "kizárás miatt nem tagjai az MDF képviselőcsoportjának". Ez a lépés nem volt jogszerű, a frakcióvezető ugyanis nem a házszabálynak megfelelően járt el.

Herényi akkor a kizárás indoklásakor úgy fogalmazott, hogy az érintett politikusok már nem saját pártjuk, hanem a Fidesz érdekeit képviselik, politizálásuk eltér az MDF által képviselt eszméktől és a párt érdekeivel is ellentétes. Herényi ugyanakkor elismerte, hogy nem a képviselőcsoport döntését követve zárta ki őket, azonban mintegy mentegetőzve hozzátette, hogy ezt a döntést pár nappal később a párt országos választmánya jóváhagyta.

A házszabály rendelkezéseinek megfelelően viszont a kizárásról csak a frakció dönthetett volna, a frakcióvezető önállóan nem. A kizárt képviselők erre alapozva indítottak pert, s ennek eredményeként a Fővárosi Ítélőtábla Herényi Károlyt nyilvános bocsánatkérésre kötelezte.

Szili Katalin házelnök viszont annak idején kétségtelenül igen nagy szívességet tett Dávid Ibolyának és kis csapatának, amikor Herényi jogtalan lépését minden fenntartás nélkül akceptálva közölte, hogy a számára az Országgyűlés működőképességének érdekében a frakcióvezetők döntései a mérvadóak. Szerinte a házelnök csak a frakcióvezető, Herényi Károly bejelentéseivel foglalkozhatott, mert különben kaotikus állapotok jöttek volna létre.

Ezt követően aztán az MDF-ben újabb tisztogatásokra került sor: az MDF-frakció rendkívüli ülésen zárta ki a képviselőcsoportból Lezsák Sándort és Balogh Lászlót. Erre az ülésre azonban nem hívták meg a pártelnökkel szemben álló Lakitelek Munkacsoport tagjait.
Azután tovább soványodott az MDF parlamenti frakciója. 2004 novemberében hét képviselő - a "lakitelkiek" -  kilépett az MDF-frakcióból: Ékes József, Püski András, Németh Zsolt, Pichler Imre, Fülöp István, Csampa Zsolt és Medgyasszay László.  Akkor az MDF képviselőcsoportja nyolc főre csökkent, Dávid Ibolya mellett már csak Gémesi György, Csáky András, Karsai Péter, Pettkó András, Sisák Imre, Csapody Miklós és Herényi Károly maradt. Az akkori házszabály értelmében a történtek nyomán megszűnt az MDF-frakció, ám még a hét képviselő távozásának a napján Herényi Károly bejelentette: nyolc taggal újjáalakult az MDF frakciója. Herényi jegyzékben tudatta Szili Katalin házelnökkel, hogy a képviselőcsoport a tagok egy részének kilépése miatt megszűnt, ám egy másik jegyzékben, azt is közölte Szili Katalinnal, hogy nyolc taggal újra megalakult az MDF parlamenti frakciója, amely ismét őt választotta elnökké.

Szerintem Herényi úr most nehezebb helyzetben van, ha az MDF frakciót életben szeretné tartani.

Az elnökválaszát megelőzően az UD Zrt ügye – és a postaládában talált CD - látszólag az MDF javára szolgált, hiszen úgy tűnt a széteséssel fenyegetett párt fellazult sorait rendezte. Most viszont Schmuck Andor dobbantott egyet és minden újra veszni látszik.

Ám ahogy Herényi Károlyt ismerjük, szinte biztos, hogy megint kitalál majd valamit. Legfeljebb esetleg megint megszegi majd picit a házszabályt. És talán ismét számíthat Szili Katalin segítségére is ebben. Természetesen kizárólag az Országgyűlés működőképessége érdekében.

Mint tudjuk, a Tasnádi Péter ügyében eljáró elmeorvos szakértőt azzal gyanúsítják, hogy hamis szakvéleményt adott, néhány milláért cserébe. Azt állította a bíróság előtt, hogy Tasnádi évek óta agysorvadásban szenved. Más elmeszakértők viszont ezt erősen vitatták. Ám őket emiatt nem gyanúsítják semmivel.

Ez most onnan jutott eszembe, hogy egy másik Péter, a szegény Gergényi Péter, volt budapesti rendőr-főkapitány egy nagyon peches ember, a híradások szerint pont akkor lett beteg megint, amikor a bíróságra kellett volna mennie. Egyszer már a korábbi, júniusi tárgyalása is elmaradt, hasonló okból.

S úgy tűnik, ezzel végleg le is zárul a vele szemben szolgálati visszaélés vádjával indított büntetőeljárás. Ugyanis, a szabályok szerint a szolgálati jogviszony megszűnését követő egy év elteltével az eljárás már nem folytatható.

Én csak azt nem értem, hogy egy ilyen velejéig tisztességes rendőrparancsnok, aki a Francia Becsületrend lovagi fokozatának tulajdonosa, sőt a Budapestnek nevezett műveleti terület főpolgármesterének a díjazottja is egyben, igaza tudatában miért nem áll oda akár nagybetegen is a vádlói elé és vágja a szemükbe, hogy ártatlan, mint egy ma született rendőrkutya.

Mélyen tisztelt bíróság – mondaná a tőle megszokott szenvedélyességgel - mindenképpen kérem a tárgyalás megtartását, a betegágyamnál is, de akár távollétemben is, mert én ártatlan vagyok, s még a látszatát is kerülni szeretném annak, hogy így akarnék kibújni a felelősségre vonás alól! Rendületlenül bízom a magyar igazságszolgáltatásban, s abban, hogy elhiszik az állításaimat.

Bár ha én lennék a maguk helyében én nem hinnék magamnak, még azt sem amit kérdezek. De ezt csak zárójelben jegyzem meg.

De nem akarok én helyette beszélni és a nyugdíjas dandártábornok úr fogadatlan prókátora lenni! Ám biztos vagyok abban, hogy Gergényi Péter maga is azt szeretné, ha nem csupán ezt a pitiáner szolgálati visszaélés vétségét vizsgálnák ki vele szemben, hanem, a további aljas pletykákat megelőzendő, áttekintenék az egész pályafutását, különös tekintettel a 2006. októberi szereplésére is. S akkor kiderülhetne, hogy ő mindig is a törvényesség pártján állt. Nem hiába adták neki azt a megtisztelő nevet, hogy a Vasprefektus. Arról nem ő tehet mégsem, hogy a rendőreiről sorozatosan estek le az azonosító jelvények a nem megfelelő rögzítés miatt, ezt azért már még sem ildomos az ő nyakába varrni. Jó, hogy még azt nem kívánták tőle, hogy ő tűzte volna fel azokat a francos azonosítókat egyenként a zsaruk gallérja alá egy ziherejsz tűvel. Ami pedig a viperákat illeti, amikor a tévéfelvételek ellenére váltig tagadta, hogy a rendőrei ilyeneket tartottak volna maguknál, akkor homoki viperákra (Vipera ammodytes) gondolt bizonyára. Ilyesmik meg tényleg nem voltak náluk, tudtommal.

Na mindegy, egyelőre nem tehetünk mást, mint hogy minél előbbi gyógyulást kívánjunk a Vasprefektusnak.

Várhatóan október második felétől három héten át, este 10-től reggel 6-ig irányonként csak egy-egy sávban lehet majd közlekedni az Árpád hídon – adta hírül a hvg.hu

Szóval forgalomkorlátozás lesz az Árpád hídon.

Figyelem, pont az Árpád hídon! Korlátozás! És csak egy-egy sávban engedik majd a magyart. Értik? Egy-egy Árpádsávban. S ráadásul éppen október vége felé korlátoznak bennünket. Pont október vége felé. Értik? És pont este 10-től.

Hát hogyne értenénk.

Na most nekem senki sem jöjjön azzal a kamudumával, tisztelt honfitársaim, hogy mindez csupán a véletlen műve lenne. Egy frászt. Most már az Árpád-sávos lobogó után az Árpád hidat is be akarják tiltani. Ezek.

Hát ezeknek már semmi sem szent?

Árpád vezér, Álmos vezér, csodaszarvas, turulmadár. Sámándob, kelevéz, szittya szattyánbőr.

Sorra meggyalázzák mind a szent nemzeti szimbólumainkat ezek a, ezek az izék. Már majdnem kimondtam, kik. De fegyelmezem magam.

Dülledt szemű madárnak nevezni hazánk szent állatát. Még ilyet.

Tetemcafatnak Szent István jobbját. Hát mikor mondtunk mi annakidején ilyesmiket például a Lenin mauzóleumban fekvő bebalzsamozott úrra? Sohasem mondtunk ilyet, mert nem is mertünk volna. Inkább sorban álltunk előtte, hogy megnézhessük.

De ezeknek már semmi sem szent drága honfitársaim. Ezek még képesek Viktorra is ráfogni azt az aljasságot, hogy falábú, s tán javára válna, ha a meccseken jó nagy kötényt kötne maga elé, hogy a görbe lábai között át ne guruljon a labda.

Meggyalázzák Madáchot, kifigurázzák a Szent Koronát. Micisapkához hasonlítják. Majd kapnak ők Micisapkát, meg Micimackót csak kerüljünk egyszer hatalomra.

De mielőtt kicsúszna a számon, hogy kikről is van szó, visszafogom magam.

A mai Magyar Nemzetben Körmendy Zsuzsa példát szolgáltat arra, hogy miként beszéljünk úgy a magyar nemzeti szalonokban, hogy valójában senki sem foghassa ránk, hogy mi, hogy szóval, hogy bárkikről is azt állítanánk, hogy izé.

Körmendy Zsuzsanna sem állított senkiről sem ilyesmit, amikor terjedelmes cikkben csupán reagált a Tarka Magyar egyik szervezőjének, Deák Gábornak arra a megjegyzésére, hogy a civil szervezetek ezzel a demonstrációval szeretnék jelképesen visszafoglalni a belvárost a szélsőjobboldaltól. Az újságírónő mindehhez csupán annyit fűzött hozzá, miszerint azon, hogy kié a belváros, lehetne vitatkozni: „De polgári állam volnánk, isten őrizz, hogy utánanézzünk, kik vásárolták fel a belváros luxuslakásait, üzleteit, üzletházait. Maradjunk annyiban, hogy azok, akiknek elég pénzük volt.”

Maradjunk annyiban. Mármint, ha polgári állam volnánk.
 

Szekeres Imre lehet az egyik kelet-európai jelölt a NATO-főtitkári posztra. Amikor ezt a kérdőjeles mondatot megláttam, hirtelen azt hittem tán vírusos lett a számítógépem. Szekeres Imre a NATO élén. Ahogy elkezdjük ízlelgetni magunkban ezt a hírt, egyre több gondolat tolul az agyunkba.

Szekeres Imre, aki már az érettségije évében belépett az MSZMP-be, harminc évvel ezelőtt a Veszprém Megyei KISZ Bizottság titkáraként, majd első titkáraként tuti, hogy maga sem gondolt arra, miszerint egyszer majd a kizsákmányoló kapitalista rend lakájai és szekértolói azért jönnek ide Magyarországra puhatolózni, hogy vajon ő alkalmas-e egy ilyen, a kommunizmus alapjait békésen építgető szocialista tábort fenyegető agresszív katonai tömörülés irányítására.

Alkalmassága számomra egy pillanatig sem kétséges. Azért, mert egy percig sem volt soha katona? Hogy ilyen alapon nem, hogy NATO vezető, de még hazánk honvédelmi minisztere sem lehetett volna? Ugyan kérem, ez csak kötekedés, egy honvédelmet irányító vezetőnek nem lőni kell tudnia, vagy a társaival egyszerre menetelni. Egyébként is állítólag, már gyerekkorában nagyon szeretett ólomkatonákkal játszani. Ilyen alapon Torgyán, a belvárosi sztárügyvéd sem lehetett volna földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, ráadásul kisgazdaként. Hiszen még a zabot és rozst sem tudta egymástól megkülönböztetni. Mégis milyen jól bevált, azóta is emlegetjük. Na és hány olyan politikusunk is van, aki az élet legkülönbözőbb területein is megállja a helyét. Draskovics például hol a pénzügyeket, irányítja miniszterként, hol az igazságügyet. De volt ő már banki vezető és MVM elnök is.

Szóval ennyit a szakmai alapú kötekedésekről! Ráadásul az Interneten egy felvételen láttam Szekeres Imrét valami Gripen avatáson vagy ilyesmin beszélni, az ott látottak ékesen meggyőztek arról, hogy ha kell, nem csak a csatamezőn, de a söntés, akarom mondani a fehérasztal mellett is megállja a helyét. Legfeljebb egy egészen picikét imbolyog néha.

Nem szeretem a magyarokban ezt a kishitűséget. Ugyan miért ne lehetne Szekeres NATO főtitkár? Mint ahogy szerintem itt lenne az ideje Göncz Kingát is az ENSZ élére jelölni. Jó, lehetséges, hogy a szlovákok egy picit talán tiltakoznának ellene, de a konfliktushelyzet nem tűnik oly vészesnek, akár egy jó erős fésűvel is feloldható.

Az azért kicsit elgondolkodtató mégis, hogy Európában milyen rossz a káderhelyzet. Tényleg nincs más alkalmasabb erre a legfőbb hadvezéri posztra? Vagy a magyarok hadi sikerei inspirálták a választást? Dicsőnek kis jóindulattal sem nevezhető történelmi múltunkat ismerve, ezt azért kötve hiszem. Bizony nagyon-nagyon régen volt már az, amikor Európa nyugati felén azért sopánkodtak a népek, hogy "A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!" De aztán jött Augsburg és Merseburg. (Mostanában a Magyarok Nyilai pedig inkább már hazai vizeken vagánykodnak.)

Szóval, szerintem inkább az lehetett a szempont, hogy az utódnak könnyebben kimondható neve legyen mint a jelenlegi titkárnak, Jaap de Hoop Scheffernek.

Szekeres Imre kinevezését azért egyelőre még ne vegyük teljesen készpénznek. A döntéshez állítólag mindenképpen meg kell várni az Egyesült Államokban az elnökválasztást, az USA-nak ugyanis meghatározó a szerepe a NATO működtetésében.

Gyurcsány a Tarka Magyarról

Az alaphangot a főblogger számára a Népszabadság adta meg, amikor úgy összegezte a Tarka Magyar eseményeinek tanulságait, hogy „oly mértékben akartak integrálni mindenkit, hogy a megmozdulás tartalmát veszítette.”

Gyurcsány Ferencnek láthatóan megtetszett ez az írás, különösen annak összegző okfejtése, és a legutóbbi blogbejegyzésének gondolatmenetét ő is erre a gondolatmenetre fűzte föl. Egyébként is várható volt a miniszterelnöki odabaszás (bocs, de a miniszterelnöki környezetben erre szocializálódtam!) azok után, hogy úgy megszívatták azzal, hogy ki is irt alá előbb, s ki pofázta ki a csatlakozását időnek előtte, és egyáltalán minek is tolja oda a képét a demonstrációra.

Szóval azt írta a blogjában, hogy „Motoszkál bennem, hogy értékeljem a kezdeményezést, különösen az elmúlt hét megszólalásait, megjegyzéseit követően. De nem teszem.„

És persze, hogy nem bírta ki, hogy mégis megtegye! Nem is akárhogyan, amikor is a blogja végén leszűrte a szerinte legfontosabb tanulságot. Íme: „És ez az utolsó megjegyzés is fontos: ami még nem önbecsapás. Mert újfasiszta vagy antiszemita a demokratával nem foghat össze. Ha összefognak, akkor ott valami hibádzik. Gyerünk Barátaim, hétfő van, tegyük a dolgunkat!”

A miniszterelnöki alattomosan kemény szavakat az újfasiszta antiszemiták és a demokraták összefogásának lehetetlenségével kapcsolatban (ahol nyilvánvalóan Orbánra, Semjénre és köreikre célzott) örömmel csócsálták tovább a blogjának lelkes kommentelői is.

„Én nagyon örülök, hogy ez a "nagyon szélesre húzzuk a határokat" elhangzott.” – írta az egyik.

Az egyik igen markánsan fogalmazó hozzászóló pedig ezt fűzte hozzá: „Nagyon egyet értek Miniszterelnök Úrral, csak én megtehetem, és meg is teszem, hogy keményebben fogalmazok.
Egy frontban kell állnia a növekedő és erősödő szélsőjobbal szemben, mert az rákfenékje (!) a még törékeny demokráciánknak. Ezért felháborított az IA-nak (!) a közleménye-megosztó és durva volt.”

Egy ugyancsak hasonló hangnemben fogalmazó hozzászóló még ennél is tovább ment, amikor azt írta: „Az egyik, a témával foglalkozó blog egyik hsz-ét olvasva ugyanis rájöttem, hogy ezek a szervezők valami olyat szerettek volna, ahol az elkötelezett baloldaliak karon fogva menetelnek Tomcattel, merthogy tarka a magyar. Bódis Kriszta aki ezt a cirkuszt csinálta a miniszterelnökkel szégyellje magát”

Nesze neked Magyar Tarka! Kellett neked mindenféle fasisztákkal kokettálni! A kedves levélíró a gazdijának megfelelés nagy igyekezetében persze elfeledte, hogy Tomcat ellentüntetést akart, nem pedig karonfogva menetelést Bódis Krisztával. És viszont.
Igazi, baloldaliakra jellemző őszinteséggel és nyerseséggel fejezte ki magát az is, aki összegezésül azt írta: „Bármit is próbálunk csinálni, akár a kormány, akár a kormányzó párt, akár a civil szervezetek, akár az egyes ember a jobbítás szándékával, a fejlődés, a közélet tisztulása, a demokrácia építése érdekében, az országrontók minden lerombolnak, bemocskolnak, összemosnak saját mocskukkal, elferdítenek, hazugságaikkal beburkolják, haszontalanná, undorító mocsokká változtatják.”
És végül két olyan kommentelőt idéznék, akik szinte poétikus magaslatokba emelkedve fejezték ki a demonstráció lényegét.

„Én ezt éreztem akkor is, amikor azzal dicsekedett a szolgalelkű média, hogy Orbán volt az első pártelnök, aki aláírta a "Tarka magyar" nyilatkozatát. Cinizmusával bemocskolta....., a kezdeményezés lelkét rontotta meg.”

„Sumákolva, a színfalak mögött szervezés ürügyén a két oldal egymás ellen való kijátszásával, a tüntetés céljának a szétmaszatolásával gyakorlatilag arra akarták felhasználni ezt a megmozdulást, hogy a rasszista szerecsent mosdassák, csak ezt a potenciális résztvevőkkel elfelejtették közölni.”

Rasszista szerecsen mosdatása. Igazán gyönyörű ez a költői kép.

Még mindig ez a piréz-ügy foglalkoztat.  Adva van egy trükkös közvélemény-kutató, amelyik többek között azt tudakolja a jónéptől, hogy hogyan is van ezekkel a pirézekkel?

Ami ugye azért érdekes, mert a pirézek egyáltalán nem léteznek. Na jó, nem vitás vannak szép számmal olyanok, akik a valóságban létező népeket is utálják, ez esetben igazából tényleg csak az lehet vita tárgya, hogy hányan lehetnek. Ha a jobboldali pártokat médiumokat és a táborukat szemügyre vesszük, akkor úgy tűnik elég sokan. Vagy ha bizonyos focicsapatok szurkolótáborának rigmusait, huhogását hallgatjuk. De hát azért mégsem ezek a Kurucinfo és társainak emlőin nevelkedett huhogó kétlábúak reprezentálják az országot. Ráadásul a rasszizmus és kirekesztő gondolkodás minden ellenkező híresztelés ellenére sem párt- és oldalfüggő.  Bizony a baloldali szekértáborokban is jócskán akad ilyenekből.

A hazai idegengyűlöletet mégsem szabadna úgy kommentálni, mint ahogy néhány magát liberálisnak és baloldalinak tartó úr teszi. Érteni vélem én őket, akik azokat a jól bejáratott közhelyeket szajkózzák humorosnak vélt tálalásban, hogy a magyarok már csak ilyenek, úgy en bloc mindannyian. Vagyis magyarán megmondva, a magyarok mindenben ilyen végletesek és szélsőségesek. A magyaros virtus.  Sírva vigad a magyar. A magyarok a legnagyobb számban öngyilkosok, és alkoholisták a világon. A magyarok halnak meg leghamarabb. Magyarország egy következmények nélküli ország.  S most íme kiderül, hogy mindennek tetejében még a pirézeket is gyűlöljük eszeveszettül. Mi a magyar mostan? Rút szibarita váz.  Avagy, ahogy a költő mondja: Pirézek, pirézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog az végleteknél?…

Vajon hányan hallottak arról, hogy az Európai Parlamentben a bolgárok és a románok csatlakozása után jött össze a szélsőjobb frakció megalakításhoz szükséges létszám, a minimum 20 fő, aki az EU tagállamoknak legalább az ötödét képviseli (ez jelenleg hat országot jelent). Az új frakciónak 7 francia (Front National), 5 román (Nagy Románia), 3 belga (Vlaams Belang), 2 olasz (Lista Mussolini, Movimento Sociale Fiamma Tricolore), valamint egy-egy bolgár (Ataka), brit (független), illetve osztrák (FPÖ) tagja van.

Magyar nincs köztük. (Vagy csak egyelőre nincs?)

Az nem vitás tény, a Tárki felmérése szerint a felnőtt magyarok majd egyharmada, mintegy 2 millió ember idegengyűlölő, míg a befogadók ennél jóval kevesebben vannak (10 %, kb 600.000 ember.) Legtöbb a hezitálók, vagyis mérlegelők száma, a felnőtt lakosságra vetítve 58 %, vagyis közel 3,5 millió ember. A vizsgálatot végzők úgy tapasztalták, hogy a mérlegelők kétharmada tagadná meg a pirézek befogadását, míg egyharmada befogadná őket.

A pirézekkel kapcsolatosan azért el kellett volna gondolkodni azon, vajon mennyire vehetők komolyan ezek a válaszok? Ugyanis elképzelhetetlen, hogy a felnőtt lakosságnak ebből a bizonytalankodó 58 %-ából senki ne tudná, hogy pirézek pedig nem léteznek. De, ha egy jórészük nem is tudná, hogy nem léteznek, értelmes ember akkor sem adhatna komolyan olyan választ velük kapcsolatban, hogy megtagadná a befogadásukat, mert utálja ezt a népséget, avagy szívesen látná őket a portája környékén. A bizonytalan mérlegelők válaszai értékelésének szerintem akkor lett volna értelme, s akkor lehetett volna azokból valamilyen komolyabb következtetésre is jutni, ha az értékelők azt is vizsgálták volna, hogy a válaszadók közül hányan tudtak, illetőleg hányan nem tudtak a piréz népcsoport fiktív voltáról.

Ám, ha ezek szerint a felnőtt népességnek ez az idegenellenesség szempontjából „mérlegelőként” számon tartott mintegy 58 %-a, vagyis mintegy 3,5 millió ember, egytől egyig mégis annyira ostoba is, hogy valamennyi biztosan hisz a pirézek létezésében, akkor is jogos a kérdés, közülük azok az egyharmadot kitevő mérlegelők, akik a Tárki szerint a pirézeket mégsem utasítanák el  – mintegy 1,2 millió ember - vajon mi a  jó francot mérlegeltek akkor, amikor meghozták pirézbarát döntésüket?  És mit mérlegeltek azok, akik elutasították őket? Szerintem már önmagában ez is bizonyítja a felmérés, de legalább is a válaszadások abszurd és komolytalan voltát.

Jó, tudom, annak idején az egyik tévésorozatban a rabszolgasorban sínylődő Isaura szabadítására is gyűjtöttek pénzt minálunk, de azt azért mégsem hiszem, hogy Magyarország a három és félmillió komplett hülye országa lenne.

Szerintem a komplett hülyék száma legfeljebb hárommillió körül van.
 

Isten éltessen kedves Feri!

Jelentem, a Ferenc napi felvonulás jól sikerült. Ami alapvetően azt jelenti, hogy a rendőrök nem vízágyúztak, nem lövöldöztek könnygázgránátokat, és nem rugdostak meg senkit sem. De nem ruháztak meg senkit az ellentüntető hazafiak sem, nem gyújtottak fel autókat, nem dobáltak utcaköveket és Molotov-koktélokat, s szarral sem öntöttek le senkit. Igaz, maga a ünnepelt és udvartartása csak az esemény legvégén tűnt föl a menetben, tán nem akarta az egész Andrássy utat végiggyalogolni, fáradt lehetett, hiszen, mint a blogjából tudjuk, minden nap futni szokott a Margit sziget környékén, bár mostanában az Achilles-ina kicsit rendetlenkedik. Szóval csak a Szépművészeti múzeumnál csatlakozott a demonstrálókhoz. De hát jobb későn, mint soha. Így legalább felgerjesztette a már lankadó figyelmet. Mert nem egyedül jött ám. Vele jöttek a családtagok, barátok és több tucat titkosrendőr. Bár nem hívta senki, sőt ellenkezőleg, de ennek ellenére állítólag jövet, menet megtapsolták.

Isten éltessen hát kedves Feri!

Aztán Feri a többiekkel együtt elmormolta – vagyis ahogy ilyenkor elegánsan, sőt eufemisztikusan fogalmazni illik: hitet tett – az Alkotmány 70. §-a mellett, amely szerint a "Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül".

Kár, hogy a rendezők a 70. § többi részét már idő hiányában nem ismertették.

A 70/B §. A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához

70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.

70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

Sőt, a rendezők ide vehették volna akár a 18. §-t is, miszerint a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez

De kezdhették volna a felolvasást és ünnepélyes fogadalmat mindjárt a 2. §-ában írtakkal is, amely szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam ahol minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. (Korábban még dolgozó népről szólt a rendelkezés.)

Szóval lett volna még itt néhány alaprendelkezés, amelyikről érdemes lett volna szót ejteni. Na mindegy, legközelebb talán már ezekre a törvényszakaszokra is sort keríthetünk.  De, javaslom, akkor a rendezők ne azt kérjék majd, hogy a politika és a politikusok tartsák távol magukat, hanem éppen ellenkezőleg. Legyenek ott mindannyian, és ott a Hősök terén a nép előtt, szívükre tett kézzel tegyenek fogadalmat mindezek betartására. 

Bár az is lehet, jobban hangozna a fogadalomtétel valahol Szabolcsban, vagy Ózd környékén.

Ennek viszont így nem sok értelme van. Néhány ezren vonulgatnak a fővárosi hermetikusan lezárt utcáin, terein. Miközben tovább pusztul lefelé az egész ország. A feszültségek napról napra nőnek. Az elnyomorított, munkanélküli falvak népe az éhhalál szélére sodródott, a segélyekből élők nem csupán a kirekesztő előítélettől szenvednek, de a zsarolóktól is. A munkanélküli tömegeket pedig nem csak a nyomor, a betegség (pl. az ismét megjelenő tífusz) sújtja, de sújtja az előítélet is. Ha egy cigánytelepen lakó harminc családból kettő tolvajlással igyekszik életben maradni, akkor különösen a jobboldali médiumok, élén az olyan, az országunk elnevezését is lenyúló sajtóorgánumokkal, mint a Magyar Nemzet azonnal pellengérre állítják az egész közösséget. Címlap-sztoriként.

A börtönök tele vannak pitiáner bűncselekmények miatt elítélt nyomorultakkal, miközben a felső tízezer hobbiból politizáló vezetői egymást figyeltetik, s persze mószerolják, de azért lebukni soha nem buknak le akár hány milliárdot lopnak is.. Amikor meg már igen nagy a baj, s borulni látszik a bili, akkor viszont mindig összefognak. Emlékszünk, elhíresült választási szlogen volt példul a LOP STOP. Beszéltek üvegzsebről is, még törvényt is hoztak. Kár, hogy még azok sem vették komolyan, akik kitalálták. Sőt.

Na mindegy. Egyelőre ez is valami, ami most történt. Öt-hat ezren a másság elismeréséért, a toleranciáért tüntettek. S néhányukban talán egy pillanatra a többi idézett alkotmányos rendelkezés betartásának a kívánalma is felmerült.

De még a tegnapi Ferenc napi tüntetésnél maradva. Az esemény azzal zárult végül, hogy mindenki kézzelfogható jelét is adta a tarkaságának. Lehet-e véletlen, hogy Gyurcsány az ő tarkaságát éppen a piros színnel fejezte ki? S nem volt-e abban valami dezsavű érzésünk, amikor azt a piros valamit a nyakába kötötte? Mint a mókus fenn a fán.

Isten éltessen hát kedves Feri!
 

Valahogy nem akar ez nekünk összejönni.  Most például holnapra igen rossz időt, jelentős lehűlést jósolnak, esővel, záporral, sőt esetleg zivatarral. Ami szinte biztosan befolyásolja majd a  Tarka Magyar tüntetésen megjelentek számát. S ez azért talán még sem egy olyan szabadtéri színházi rendezvény, ahol esőnap is van megjelölve. Persze egyébként sem lettek volna százezren, ez elég merész kijelentés volt a rendezők szájából, de zuhogó esőben még a tízezer is nagy sikernek számítana. (Persze a rohamrendőröket és a Molotov-koktélos, csuklyás ellentüntetőket is beleszámolva.)

Pedig a baloldal is nagyon meg akarja ám mutatni, hogy ők is tudnak tömegeket mozgatni Régebben még az volt a baloldali meghatározó vélemény, hogy micsoda dolog az, utcára vinni a politikát?  Mostanában azonban – talán kormányzás helyetti pótcselekvésként is, a Viktor! Viktor! köztéri sikereit megirigyelendő – Gyurcsány is egyre gyakrabban próbál erőt mutató demonstrációkat szervezni, igen csak kivívva ezzel elsősorban a szélsőjobb haragját. Ráadásul a Hollán utcában történtek után a miniszterelnök alighanem vérszemet is kapott. Hiszen ott és akkor mindenképpen kommunikációs győzelmet aratott. Egyrészt ő és hívei kisebb meglepetésre jóval többen voltak, mint a magukfajta, nem idegen szívű forradalmárok, másrészt Tomcat és társulata elkövették azt a hibát, hogy a kamerák kereszttüzében teátrálisan begyalogoltak a könyvesboltba vásárolni, amivel látványos körülmények között éppen annak ellenkezőjét bizonyították, mint ami miatt a boltot korábban valakik felgyújtották, vagyis, hogy az állítólag zsidó boltos a nemzeti érzelmű hazafiakat nem szolgálja ki. Hát ki lettek szolgálva alaposan, sőt úgy fogadták őket, mint valami díszvendégeket!

Aztán nem sokkal később, a botrányos meleg-felvonuláson történtekre válaszként, jött Gyurcsány újabb húzása, a Magyar Demokratikus Charta, amellyel „a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni nemzeti önvédelmet” kezdeményezett. Egyesek szerint az ötletgazda múltja miatt helytállóbb lett volna a Magyar Népi Demokratikus Charta elnevezés. Amelynek a megalakulását, és a tervezett utcai megmozdulást első felindulásában a miniszterelnök már akkor be is jelentette, aztán persze elemi erejű felháborodását, egyéb búját-baját feledve elvonult jól megérdemelt nyári vakációjára a többi elemi felháborodottal együtt. Az ominózus felvonulásra pedig végül szeptember 20-án került csak sor. Igaz, közben az elképzelés is már tovább finomodott, ugyanis a kormányhoz hű cigánypolitikusok szintén rájöttek arra, hogy a Charta-tüntetés napján nekik is feltétlenül demonstrálniuk kell. Méghozzá úgy, hogy a romák megmozdulása előbb kezdődjön valahol a közelben, s aztán ők is vonuljanak át teljesen önként a Charta-tüntetés helyszínére. (Hogy mindeközben azt a marhaságot ki eszelte ki, hogy Kolompár Orbán mintegy Ágnes asszonyként Árpád-sávos zászlót tisztogasson a koszos Dunában, azt nem tudom, de nem ártana, ha az illető kicsit tanulná még a szakmát. Ennél még Kerényi Imre művész úrnak az Erzsébet téri színes labdákat hajigáló performansza is elviselhetőbb és fantáziadúsabb volt. Pedig az sem volt semmi.)

Mindezt persze még a baloldalon is számosan szimpla politikai játszmának, kormányfői túlélő-show-nak tekintették és nehezményezték, hogy Gyurcsány és köre túlzottan rátelepszik a jobboldali szélsőségek elleni kezdeményezésekre. Ezért aztán sokan távol is maradtak az eseménytől. Ráadásul az is felmerült jó néhányukban, hogy a kormányfőnek talán nem tüntetnie kéne a szélsőjobbos bandák ellen a melegfelvonuláson történtek miatt, hanem határozottabban kéne fellépnie. Határozottabban és törvényesebben.

Most is ugyanez a dilemma sajnos. Adva van egy nagyszerű kezdeményezés. Bebizonyítani, hogy Magyarország nem csak minden másság elleni intoleráns, akasztással fenyegetőző, rasszista, homofób gyűlölködő egyénekből áll, akik legszívesebben még a pirézeket is a lámpavasra száműznék, hanem többségében ez egy szerethető, barátságos tájéka a világnak.

Csakhogy sokan gondolják úgy, hogy Gyurcsány és körének megjelenése ismét rengeteg olyan embert is távol tart majd, akik egyébként a meghirdetett célokkal teljes mértékben egyetértenek. Ráadásul ez a megmozdulás már a nevében is sokkal szimpatikusabb, mint a Gyurcsány és köre által feltalált melegvíz, a Magyar Cbarta. Egyrészt a Tarka Magyar nem egy korábbi mozgalom elnevezésének lenyúlása, másrészt, s nekem ez is nagyon tetszik benne, magyar neve van. Igen, MAGYAR neve van. Persze lehet gúnyolódni azon, hogy magyar tarka, meg magyar marha, de én most fogadatlan prókátorként szeretném ezt az eredeti névadást megvédeni. Hiszen lehet, hogy mostanság nem trendi az ilyesmi, amikor az utcai művészetet Street Artnak illik nevezni, a villámgyülekezés az Flashmob, a bringás felvonulás pedig Critical Mass. Bizony, a tarka szóra is találhattunk volna rengeteg találó angol kifejezést. Diversity, brindle, brinded, checkered, dappled, fancy, laced, mottled, pied, medley, motley, sőt akár gaudy (de nem Gaudi-Nagy.)

Sokak számára talán jobban is hangozna így: Magyar Diversity, vagy Magyar Motley – amely utóbbi szó egyébként tarkaságot, tarkabarkát, zagyvaságot, sőt még bohócruhát is jelent.

Mindent egybevéve, ha esik, ha fúj, én mégis drukkolok a Magyar Tarka sikerének. Mert azt gondolom, néhány politikusunkkal ellentétben, ez a demonstráció a megjelentek többsége számára nem valamiféle szavazatgyűjtő bohócruhás bohóckodást jelent csupán.

Hajrá Tarka Magyar, hajrá kordonok nélküli Tarka Magyarország!

Gyurcsány Ferenc a tegnapi blogjában arról számolt be, hogy Klárával kettesben sétálni indult a belvárosban.  Ahogy ő fogalmazott, lassan andalogtak a Vörösmarty térről indulva befelé a Váci utcán.  Arról hallgatott viszont, hogy vajh hány biztonsági ember andalgott ő és Klára asszony után. A főrangú blogger idillikus képet vázolt föl. Bizonyára jól fel lehettek öltözve a párjával együtt, mert a blog szerint az utca már egyáltalán nem emlékeztetett arra a színes nyári forgatagra, amelynek képe leginkább él benne, inkább majdnem fázósan összehúzódtak az emberek. Gondolom, főként a kapualjakban fekvő hajléktalanok húzódtak össze inkább majdnem fázósan...  A séta közben naná, hogy többen felismerték őket, és gyorsan előkapott mobiltelefonnal le is fényképezték. De nem voltak tolakodóak, inkább kedvesek, ami jó érzés, fűzte hozzá Gyurcsány. Hát igen, jó érzés lehet, ha az ember ennyire népszerű. De mi lett volna, ha valaki nem mobilt, hanem mást kap elő gyorsan a zsebéből? De szerencsére ilyesmire nem került sor, és sétájuk az Andrássy úton folytatódott. A hangulatos blogbejegyzés szerint éppen elhaladtak egy nagy sportruházati cég boltavató, boltnyitó bulija előtt, ahol persze megint csak az lett a sorsuk, hogy fotósok rohantak utánuk. Azt azért nem értem teljesen, miért kellett a fotósoknak rohanniuk a pár után, ha azok andalogtak?

A Gyurcsány házaspár ezután a blogger szerint megtekintette az esti díszkivilágításban pompázó új Megyeri hidat, amelyet káprázatosnak talált, igazi műalkotás, írta róla a miniszterelnök, van okunk büszkének lenni rá. A blogger hencegve és feltette a kérdést: „Kíváncsi lennék, hányan tudják, hogy az ország három legnagyobb hídját mind az elmúlt egy évben adtuk át. Dunaújvárosban a Pentele hidat, a Kőröshegyi völgyhidat és most a Megyerit. A Megyeri a leghosszabb folyami híd, és egyben a legnagyobb felületű híd Magyarországon. A blogoló levonta a tanulságot is, miszerint: „Hidat és utat építő kormány a miénk, nem tagadom, büszke is vagyok rá!” Arról, hogy mennyi kordont építettek ezúttal nem tett említést. És nem foglalkozott persze azzal sem, hogy milyen nevezetes hidak voltak ám ezek a szociálliberális hidak más szempontokból is. Például az igazság kedvéért megjegyezhette volna, hogy ez a leghosszabb híd a legdrágább is volt egyben hazánkban, hiszen a rávezető utakkal együtt 63 milliárdot kóstált. És bizony jócskán csúszott az átadási határideje is. A büszkeségtől dagadó keblű kormányfő elfelejtett említést tenni arról is, hogy a Köröshegyi völgyhíd ára is jócskán meghaladta ám a 40 milliárdot. S az sem biztos, hogy szükség volt rá. Az Állami Számvevőszék szerint nem. A Pentele hídról is elfelejtette a bljogjában megemlíteni, hogy az meg 54 milliárdba került.

A miniszterelnök úr ilyesféle ünneprontó számítgatások helyett azzal zárta blogbejegyzését, hogy: "Ha már ilyen jól sikerült az este, reggel futással kezdtem a napot," Másnap kocogás közben pedig szintén érdekes megfigyelést tett. "Meg kellett állapítanom, hogy az esti szigeti futásokhoz képest van egy jellegzetes különbség. Reggel inkább a fiúk, férfiak dominálnak, este sokkal több lány és asszony fut."  Gyurcsány Ferenc azt nem árulta el, mit gondol ennek okairól. Talán a Fideszt hibáztatja? Ezt sem tudjuk meg tőle ezúttal, s a kormányfő azzal az igen baljós megjegyzéssel zárja a futásról szóló beszámolóját, hogy "Csak az Achilles-inam ne rendetlenkedne időnként!"

Nem tudom nyájas olvasó, mennyire közismert előtted, hogy az Achilles-ín: a lábhajlító izmok egy csoportjának közös ina a sarok fölött. Elnevezése a görög mitológiából ered: Achillest édesanyja a sarkánál fogva a Styx vizébe mártotta, hogy sebezhetetlenné tegye, de a sarkát elfelejtette benedvesíteni, ami később a halálát okozta.

Úgy látszik, még mindig szivárog a kormányzati gerinchálózat.

Reggel ugyanis én is egy CD-t találtam a postaládámban, illetve többet is, de nem mondom ám el, hogy hányat.

Az egyikről annyit azért elárulok, hogy egy hangfelvételt tartalmazott, amelyiken a Fidesz egyik vezetője beszél a párt most lemondott országgyűlési képviselőjével. A személyiségi jogaik tiszteletben tartása okából, miként Dávid Ibolya egykori igazságügy miniszter tette az ő CD-jével kapcsolatban, én sem árulom el, kik is szerepelnek a hangfelvételen, csak a nevük kezdőbetűit közlöm a jogállamiság jegyében. Az egyik beszélgető partner R.R., a másik pedig A. S.

Egy bizonyos parlamenti beszólásról esik szó közöttük. 

R.R. ebben igen erőteljesen nehezményezi , hogy A. S. miért ismerte el szinte azonnal, hogy azt kiabálta az államtitkárnak, hogy „lógni fogsz!”

Először is kerek-perec kapásból le kellett volna tagadni mindent, egy rendes,tisztességes honatya módjára. Ha ez nem vezet eredményre, akkor pedig azt kellett volna állítani, hogy nem is az hangzott el, hogy „lógni fogsz!”, hanem valójában azt üvöltötte, hogy „igen mélyen tisztelt államtitkár úr, az ön kijelentései engem alaposan kihoztak a sodromból, de miután én alapvetően egy igazi jobboldali konzervatív értékek mentén gondolkodó úriember vagyok, a világért sem sérteném meg önt valami olyasféle kijelentéssel, hogy Ön lógni fog!”

Szóval azt kellett volna sulykolni, hogy valójában ez a fenti mondat hangzott el, csak a mocskos baloldal kiforgatta a szavait, s az összefüggéseiből kiragadva idézett a mondandója végéből. Egyébként is ez a veretes szöveg nem is mint parlamenti képviselőnek hagyta el a száját, hanem az írói munkásságának volt a része. A "lógni fogsz" kitétel, pedig nem valamiféle bitófára utalás, hanem egy prognosztizálás arra nézvést, hogy a mélyen tisztelt államtitkár úr, mindamellett, hogy eddig sem tette a dolgát a hívatalában rendesen, ez után is lógással fogja tölteni majd a napjait. Az viszont sehogyan sem esett a szájára, hogy azt ordítsaa fülébe: „naplopni fogsz!”

A. S. a CD-n hallható lebaltázásra gyönge és erőtlen szabadkozással hebegéssel, habogással reagált, miszerint ő alapvetően egy szókimondó ember (különösen, ha komcsikról van szó), s ezt a negatív tulajdonságát – bár nagyon igyekezett – mindeddig nem tudta levetkőzni.

A beszélgető partnere R.R.a CD-n hallható felvétel szerint ezután szárazon közli A.S.-el, hogy sajnos ezt a védekezését nem áll módjában elfogadni, hiszen nem az a baj, hogy időnként tahóságot művel, hanem az, hogy illene neki is tisztában lennie azzal, hogy az Országházban alapkövetelmény a nagyotmondás, és a lódítás.

S miután A.S. még arra sem volt képes, hogy a riválisok szemébe kapásból belehazudjon, s vétkét letagadja, sőt ahogy ilyenkor szokás, bocsánatkérés helyett a kijelentésén megbotránkozókat azonal perekkel fenyegesse meg, ellene ezért R.R.-nek etikai vizsgálatot kell indítania, amely vizsgálat – ne is reménykedjen – igen nagy valószínűséggel a kizárásával fog végződni.

A. S. ezek után a CD-n rögzített beszélgetést azzal a megjegyzéssel zárja, miszerint, ha tényleg úgy is kizárnák őt, akkor inkább önként lemond a mandátumáról. Persze a többi tisztségéről azért nem. Annyira ő sem lóg ki azért a sorból.

Szart és savat locsoltak a zsidó pornókomédia közönségére 

Toepler Zoltánnak a Gecy című színdarabja a hazai szélsőjobb műértő közönség körében – finoman szólva – nem aratott osztatlan sikert. Olyannyira nem, hogy a hírek szerint ismeretlen csuklyás, maszkos személyek (rendőri zsargonban: úriemberek) támadtak a darab rendezőjére, s őt fekáliával öntötték le. Az eseményt jelenlétével megtisztelte Tomcat, alias Polgár Tamás is, akit állítása szerint az Animal Liberation Front értesített. A támadók szerint a darab magyargyalázó.

Az nem vitás, hogy a polgárok pukkasztása nem feltétlenül esztétikai kategória. Most azonban nem erről szeretnék értekezni, hanem arról, hogy a Gecy címet viselő színmű polgárpukkasztó-e, avagy sem. A darabot nem láttam, de a hírek szerint ártalmatlan bohózat, némi káromkodással fűszerezve. Azt nem hiszem, hogy manapság az ilyesmi elérné az átlagnéző ingerküszöbét. Talán még az oly kényes jobboldali fülek számára sem jelent annál nagyobb megrázkódtatást, mint egy vesztett fradi meccs megvitatása a kommandósokkal, a mérkőzés után a hatos villamos környékén. Szerintem ennél a darabnál még az is polgárpukkasztóbb, ha valaki tévedésből trianoni lepelnek nevezi a torinói leplet.

A polgárpukkasztás megvalósulásához egyébként is alapvetően két dolog szükségeltetik. Pukkasztható polgár és maga a pukkasztás. A beszámolókat olvasva, ha a darab kapcsán beszélhetünk is némi pukkasztásról, a pukkasztást elszenvedő egyének nem tekinthetők polgároknak. Szerintem ugyanis magára valamit is adó polgár – akármilyen oldali is - az nem csuklyában jár, s nem húggyal kevert szarral hadakozik igaza védelmében. Egyszóval jelen esetben polgárpukkasztásról nem beszélhetünk, hacsak nem Polgár-pukkasztásról, arra figyelemmel, hogy a szardobálásnál megjelent Polgár Tamás nevű úriember is. (Hogy ismét a rendőrségi szakzsargonnal éljünk.) 

Egyébként egy igen régi polgárpukkasztó mondás szerint ki szart ragad, szar által vész el.

Ma hajnalban Tarnabodon a Tarna út végén ismeretlen személyek négy családi házat támadtak meg. A házakra több lövést leadtak, valamint Molotov-koktélt dobtak. A Molotov-koktélos támadás nyomán az egyik épületben kisebb tűz is keletkezett. Meggyulladt egy ablakkeret, illetve egy szőnyeg A vizsgálatot még a reggeli órákban a Hevesi Városi Rendőrség nyomozói megkezdték, helyszíni szemlét végeztek, és tanúkutatást folytattak.

Időközben a faluban híre ment a történteknek, így annak is, hogy a cselekményekkel romákat gyanúsítanak és a kora délután órákban egy főként romákból álló nagyobb csoport gyűlt össze a Rákóczi út közepe táján, akiknek a társaságában ott volt a helyi polgármester, P. Zoltán, valamint az egyik a hajnali cselekményekkel gyanúsítható személy, N. Renátó is. Ugyanitt tartózkodott ekkor S. László helyi lakos is, aki úgynevezett roma referensként működött a faluban, s aki a nyomozók kérésre a romák lecsendesítésében működött volna közre, annak érdekében, hogy a hajnal óta tartó rendőri vizsgálat során gyanússá vált két roma fiú előállítása a kihallgatásuk céljából békés körülmények között megtörténhessen.

S. László éppen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével beszélt telefonon, amikor a helyszínen megjelent gépkocsikkal mintegy 15 fekete ruhás, maszkos rendőr, az úgynevezett Agria bevetési alegység tagjai, továbbá ugyancsak tucatnyi nyomozó a Hevesi Rendőrkapitányság állományából. A bevetési alegység kommandósai minden előzetes figyelmeztetés és felszólítás nélkül az ott tartózkodókat lerohanták, s a földre döntötték, előbb N. Renátot, akit meg is bilincseltek, de aztán a többieket is, köztük a helyi polgármestert.

S. Lászlóra, aki éppen telefonon beszélt a főkapitánnyal, durván ráförmedtek és szintén az árokba lökték, lábbal megtaposták, s a telefonját pedig a kezéből kirántva elhajították  Ugyancsak a földre fektették az ott tartózkodó nyolc-tíz többi roma személyt is, korra, nemre tekintet nélkül. Velük rendkívül durván beszéltek, többen csőre töltött fegyvert fogtak rájuk. A földön fekvők közül az egyik gyerek ijedtében bevizelt. Ezt követően minden figyelmeztetés és felszólítás nélkül behatoltak az út szemközti oldalán lakó T. Bálint lakásába, ahol a háziakkal, köztük egy kilenc hónapos terhes asszonnyal, akinek a karján ott volt egyéves gyermeke, üvöltve közölték, hogy a lakást feltartott kezekkel azonnal hagyják el. Odakint őket letérdepeltették, majd a lakásukat átkutatták, mindent felforgattak, összesároztak.

Mindezek a falu lakosai körében igen nagy rémületet okoztak, hiszen az intézkedés alá vont személyek hozzátartozói egyre nagyobb számban gyülekeztek. Végül a rendőrök N. Renátót és a falu egy másik részéből még egy fiatal cigánygyereket magukkal vittek és a helyszínről eltávoztak.

Az eseményeknek igen sok szemtanúja volt, annak egy jelentős részét kamerával rögzítette a Hevesi Rendőrkapitányság egyik alkalmazottja is.

Bizonyos információk szerint a nyomozók a megtámadott házak közelében gépkocsi keréknyomot találtak, felemás gumikkal, amely keréknyomok majdnem Nagyút községig követhetők voltak.

A Kurucinfo egyébként az elsők között számolt be erről az esetről, az MTI-re hivatkozva.s szokása szerint gátlástalanul hazudozik most is, előbb cigány uzsorával kapcsolatos leszámolással hozta a történteket feltételezett összefüggésbe, később már azt állították, hogy a cigányok részéről az idős fehér őslakosok elüldözése a cél, hogy a házaikat elfoglalhassák.

A helyi polgármester pedig tudatmódosító szer hatása alatt álló fiatalokról beszél.

A helyi cigányság körében viszont az a vélemény terjedt el, hogy a történtek mögött provokáció húzódik meg és a faluban hamarosan meg fog jelenni a rendteremtő Magyar Gárda.

A helybéli cigányok félnek. Ki fogja megvédeni őket? A kommandósok?

 A Bourbonokról mondták egykoron, hogy semmit sem tanultak, és mindent elfelejtettek. Illetve, bocs’, de nem teljesen így szól az idézet, ám a magyar pártokra inkább ez a kitekert változat látszik igaznak. Nem tudom, mikor jön már rá arra akármelyik vezető erő minálunk, hogy az emberek (s, most az emberek kifejezést nem az orbánviktori értelemben használnám, ha értik, mire gondolok) nem szeretik a direkt önfényezést. Már az ötvenes években sem jött be, hogy olyan grafikonokkal etettek bennünket, kenyér helyett, amelyek hegyes szögben íveltek fölfelé, akárcsak a legmeredekebb kanyonok falai. Nem vezettek eredményre az agitkák, csasztuskák sem. Ilyesmik például:

„Vezet minket Rákosi, gondol a parasztra, / Annak aki vele tart, nincs oka panaszra. / Sej ! Pártunk egyre fokozza elért eredményét, / Szabad földön tanáccsal védjük meg a békét.”

Az idézett versike egy másik része egyébként talán még ma is aktuális lehet, ajánlom különösen Demszky ellenfelei becses figyelmébe:

„Sej! Épül már a földalatti, csodájára járnak, / Vesszenek el, akik itt háborúra várnak!”            (Forrás: STEFÁNY Judit Felülről szervezett népi kultúra.)

Nem jött be Kádáréknak sem ez az öndicsérő módszer, akik valamennyi újságban váltig azt sulykolták belénk, hogy a szocializmus útján előrehaladva az életszínvonalunk napról-napra emelkedik. Alig kellett négy-öt évet várni egy méregzöld Wartburgra, vagy egy hupikék Trabantra, netán egy telefonbekötésre. No persze az utóbbihoz nagyfokú politikai megbízhatóság is szükségeltetett. Ha haragban voltunk a házmesterrel, akkor aztán várhattunk ítéletnapig a vonalra. És istenem, azok a csodálatos háromévenkénti ötvendolláros turistautak!

Arra talán már a fiatalabbak közül is többen és jobban emlékeznek, amikor a Tovarisi konyec! mámoros jelszavával hatalomra kerülő, s a múltba révedő mentés, kacagányos Antall-éra után, hiába hajtogatta a Fidesz, hogy ha unod a banánt válaszd a narancsot, hiába kínálgatta az MDF újfent a nyugodt erejét, jött Horn Gyulával együtt a haza megmentője, Bokros Lajos, meg az a drágalátos csomagja. Aztán felsejlik az emlékezetünkben az is, amikor Orbán Viktor uralkodása idején kéretlenül ingyen osztogattak a nép körében egy „kormányzati spamot” (Copyright by TótaW.), amelyet Millenniumi Országjáró elnevezéssel illettek, s amely Tóta W akkori találó hasonlata szerint nagyjából olyan volt, mint a betűtészta leves. No persze az MSZP is feltalálta újra a melegvizet, s lám megjelentek azok a brossurák is, amelyek gyászos színükkel, és tragikusan riasztó adatok közlésével azt az állítást voltak hivatottak szolgálni, hogy a Fidesz tönkretette az országot.

A Fidesz holdudvar később sem szokott le arról, hogy újságot nyomtasson propaganda célokból. Utcára került a Magyar Vizsla. Erre az MSZP a szélkakas-kampányával válaszolt, amelynek az volt a lényege, hogy szembeállítja riválisának szavait a tetteivel. (Megjegyzem ezt a szélkakas dolgot már az MDF is megpróbálta elsütni még 1994-ben Hornnal szemben.)

A Magyar Vizsla egy magát Adózók Érdekvédelmi Szövetségének nevező szervezet kiadványa volt, amelynek két példánya jelent meg, előbb három és félmillió, majd kétmillió hétszázezer példányban. Már az egyes írások címei is árulkodóak voltak a lap hovatartozása tekintetében. Hol a pénzünk? – álinterjú Gyurcsány Ferenccel, Ígérni, azt tudnak, A villalakó titka – Gyurcsány Ferenc szemlőhegyi villájáról,  A milliárdos édesanyja nélkülöz?

Aztán, a legutóbbi választások előtt megint a Fidesz következett. Rogán Antal jött, látott és vesztett.  Állítólag az ő kampányfőnöki ötlete volt ugyanis a „Rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogen, rettentően elkeseredett, láthatóan öngyilkosságot fontolgató emberek fényképével. S a Fidesz pont akkor gondolta nyerőnek ezeket a plakátjait, amikor éppen, hogy azt kellett volna Medgyessyéknek keményen felróni, hogy felelőtlenül szétosztogatták, felélték a nemzeti vagyont.

Most pedig íme az újabb idevágó Index hír: „Országos kampányba kezd szórólapokon, óriásplakáton, valamint az írott sajtóban a kormányzati ciklus felénél tartó MSZP az elmúlt két év gazdasági eredményeinek megismertetéséért, közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap.”

Az ellenzék természetesen ezúttal is pontosan úgy reagált erre a hírre, ahogy a mindenkori hazai ellenzék szellemi szintjétől ez elvárható. Szijjártó Péter az adófizetők pénzéért aggódott, mint mindig,  (még akkor is, ha az álmából felkeltik), s újabb százmilliók elherdálásáról értekezett. Bár ezúttal talán nem tette hozzá, hogy ebből a pénzből hány lélegeztető készüléket lehetne vásárolni.

Igaz, az MTI információi szerint ez a kormánypropaganda „néhány tízmillió forintba kerül” mindössze, de hát azért valljuk be, ilyen hülyeségre még az is sok. Mire gondolnak mégis a szocik? Hogy a plakátok, újsághirdetések, szórólapok láttán Tomcat, Budaházy és társai belépnek az MSZP ifjúsági tagozatába? Ott ugyanis mostanság bizonyos történések kapcsán úgy sincs nagy tolongás.

Szerintem erre ne számítsanak. Arra sokkal inkább, hogy a plakátjaikat disznó ábrákkal, szövegekkel összefirkálják, szórólapjaik pedig jobb esetben a kukában landolnak majd.

Észre kéne már egyszer vennie valakinek ebben a kurva országban, hogy a legjobb propaganda az őszinte igazság bevallása.

Szilvásy miniszter úr azt akarja velünk elhitetni, hogy a nemzet biztonságára nem az jelent veszélyt, hogy a titkosszolgálat vagy a kormány tájékáról folyamatosan szivárognak ki különféle hétpecsétes titkok, hanem az a veszélyes, hogy az ellenzék kíváncsi a kormány viselt dolgaira. Szilvásy úr nem azon háborog, hogy a gondjaira bízott szervezet olyan, mint egy nagy rosta, ahol tömegével folynak ki mindenféle titkos információk és adatok, s nem az a kérdés a számára, hogy mindezek hogyan kerülhetnek egy szigorúan elzárt szervezetből folyamatosan napvilágra, szóval nem ezek után nyomoztat felháborodottan, hanem azokat hibáztatja, vagy jelenti fel, akiket a kiszivárogtatás érint.

Szilvásy miniszter úr továbbá azt akarja velünk mindenáron elhitetni, hogy a nemzet biztonságára nem az jelent veszélyt, Laborc úr hányszor járt Moszkvában, hanem, hogy ha az kiderül, járt-e ott és hányszor. Szilvásy miniszter úr szerint nem az az érdekes, hogy egy NATO tagország legfőbb titkosszolgálati vezetőjeként milyen (megengedhető, vagy meg nem engedhető) kapcsolatokat ápol az orosz hírszerzéssel, hanem szerinte az veszélyezteti igen súlyosan az országunk biztonságát, hogy ezeket esetleg megtudja bárki is. Sőt ez az érdeklődés egyik-másik ellenzéki vezető részéről túl azon, hogy a hazánkra roppant veszélyes, ezen felül ráadásul még súlyos államtitoksértést is képez.

Vagyis, ha jól értem Szilvásy miniszter urat, ha valaki pusztán csak kíváncsiskodik a hazai titkosszolgálat legfőbb vezetőjének utazási szokásai felől, már azzal is súlyos államtitoksértést valósít meg.

Pedig, bizony engem is módfelett érdekelne, hogy Laborc úr szíve akkor most hova is húz. Milne szavaival élve, van-e „görbe dolga sok”, mint János királynak, aki „nem volt jó”. Vajon Laborc is szokott e az orosz titkosszolgálat itteni vezetőjével sörözgetni havonta, miként állítólag hivatali elődje (amely tény részleteivel együtt persze bizonyára szintén szigorúan titkos államtitkot képez! Hol, hány sört ittak, ki állta a cechet, stb.), vagy ő inkább borozgatni szokott? Esetleg a whiskyt szereti vedelni? Ha mindez engem érdekel, s én is szeretném megtudni, akkor én is államtitoksértő vagyok, mint Demeter Ervin úr?

Szilvásy miniszter úr bizony így gondolja. Mint ahogy szerinte Almássy Kornél és egyik megyei pártelnök is súlyos bűncselekmény elkövetői lettek, amikor valamiféle zavaros emberrablásról panaszkodnak.

A szombati Népszabadságban azt olvasom, hogy „a nemzetbiztonsági szolgálatok egy nevének elhallgatását kérő munkatársától úgy tudjuk”, hogy „a Cégen belül is megoszlanak a vélemények arról, szükséges- feljelentést tenni az ügyben, avagy kezeljék egészségügyi megoldást igénylő problémaként a két MDF-es politikus állításait.”

Ez a KGB módszereihez hasonló dehonesztáló gúnyolódás azon kívül, hogy primitív és fenyegető is egyben, még valamit elárul erről a hazai titkosszolgálatról – s ebben viszont már cseppet sem a KGB-re hasonlít. Ez a szervezet belül is olyan, mint egy nagy piac, ahol cserfes-szájú kofaként– s feltehetőleg elmeorvos szakemberek bevonásával is - a folyosókon hangos trécseléssel megvitatják, hogy tegyenek-e ez ügyben feljelentést, avagy egészségügyi irányba tereljék az ügyet. A kétségeiket pedig még a döntés előtt megosztják persze, egy nevének elhallgatását kérő szigorúan titkos kilétű sajtószóvivő útján, a nagyközönséggel is.

Én csak azt nem értem, mi van akkor, ha a Cég emberei a demokratikusan lefolytatott vitájuk után mégis az egészségügyi megoldás mellett döntenek majd később. Azt is megvitatták már esetleg, hogyan képzelik ezt megoldani? Netán kommandós zsarunak öltözött elmeorvosok gumibotjukkal fogják Almássy ex-MDF-es és az állítólag elrabolt ex-párttársa térdreflexeinek működését vizsgálgatni?

Az újságíró egyébként „névtelenséget kérő kormányzati források” alapján arról is tudósított, hogy az ügyészség a rendőrséget ha nem is a nyomozás, de a további nyomozati cselekmények felfüggesztésére kérte annak a feljelentésnek az ügyében, amit az NBH vezetője tett az UD Zrt.-vel összefüggésben. Nem tudni persze itt sem, kik a kormányzati források. Tény, az újságcikk többes számban beszél róluk.

Vagyis jól láthatóan nem csak a „Cég” olyan, mint a szita, hanem en bloc az egész kormányzat is.

Ezért gondolom azt, hogy Szilvásy titokminiszter úrnak legalább akkora energiát kéne fordítania ezeknek a réseknek a betömködésére, mint a kormányzati gerincvezeték állítólagos támadói elleni fellépésre. S persze jó lenne már néhány olyan titokról is fellebbentené a fátylat, amelyről nem azért nem tudni semmit, mert államtitok (akkor valószínűleg már rég tudnánk mindent!), hanem azért, mert nem képesek, vagy nem is akarják kideríteni azokat. Gondolok itt a szlovák terroristákra, a Teve utcai merénylőre, a politikusok házait Molotov-koktélokkal támadókra, vagy éppen Szilvásy úr lesencefalui házának megrongálóira. Ahol térfigyelő kamera ellenére robbantottak rejtélyes idegenek. S ahol már a robbantás előtt furcsa mód nyüzsögtek a rendőrök és körözött a helikopter.

Szóval nem csupán Almássy Kornél és társa esetében merül fel az a lehetőség, hogy a titkosszolgálatok őket elmekórtani esetnek tekintik.

Mi is hülyének vagyunk nézve. En bloc.

 

Nem is értem, miért nem haraptak rá erre a mai hírre az olyan virtigli keresztény politikusok sem, mint Semjén Zsolt vagy Orbán Viktor, sem pedig az olyan bősz alkotmányjogászok és jogvédők mint például dr. Kolláth ügyvéd úr, a TASZ, vagy Morvai Krisztina.

A Legfelsőbb Bíróság ugyanis, az újsághírek szerint, precedens-értékű ítéletet hozott egy három éve húzódó rendkívül fontos kérdésben.

Történt ugyanis, hogy Dunaújváros jegyzője a lakossági panaszokkal egyetértve arra az elhatározásra jutott, hogy a Krisztus király főtemplom harangjai zavarják a környéken lakók nyugalmát. A híradások a továbbiakra nézve elég szűkszavúak, nem derül ki belőlük sem a jegyző pártállása – lefogadom, egy istentelen komcsi lehetett az illető, azok képesek csak ilyesmire - , de azt sem tudhatjuk meg, hogy miként kívánta a jegyző úr a harangszó rezgéseit a szerinte megengedett mértékre szorítani.

Tán posztóval boríttatta volna a harangokat, vagy elrendelte volna, hogy a rézharangokat cseréljék ki faharangokkal? Esetleg elrendelte volna, hogy a templomtorony köré építsenek zajelnyelő falakat?

A plébánia a megyei közigazgatási hivatalhoz fellebbezett. A hatóság pedig kimondta, a harangozással kapcsolatos önkormányzati döntés beavatkozás a hitéleti tevékenységbe, amit viszont az Alkotmány, s más jogszabályok is tiltanak. A Fejér Megyei Bíróság viszont, a jegyzővel értve egyet, nem fogadta el ezt a velejéig klerikális reakciós érvelést, mondván, a harang által kibocsátott zajra is vonatkoznak az állami jogi normák, s így a zajhatárérték megállapíthatósága is. Szerencsére a Legfelsőbb Bírói tanács jogerősen pontot téve az ügy végére kimondta, a jegyző nem járhat el zajhatóságként.

Képzeljük el, mi történt volna, ha a legfőbb bírák is a jegyzőnek adtak volna igazat! Képzeljék el, amint a helyi hivatalok sorra hozták volna a tiltó határozatokat. Nagyobb polgármesteri hivatalokban külön Harangügyi Osztályokat és Főosztályokat kellett volna létrehozni. Az ország összes harangját át kellett volna adni az egyébként is mohó színesfém-kereskedőknek. Ez jó kis biznisz lett volna. (Tán csak nem Veres János valamelyik haverja sertepertélt a háttérben?)

Nem érthető persze az sem, hogy ez a harangozás miért csak most vált bírósági üggyé? Miért nem zavarta eddig a bimbamozás évszázadokon keresztül egyetlen magyarországi helység nyugalmát sem? Még az ötvenes évekbeli diktatúrát sem? Miért csak a Dunaújvárosi lakótelepiek pogány füleit kezdte el ez irritálni a XXI. században?

Hogyan lehet az egyébként, hogy amíg Kecskeméten olyannyira megkedvelték az ilyesféle hanghatásokat, hogy még édesbús nótát is faragtak belőle, mondván: „Megcsendült a kecskeméti öregtemplom nagyharangja…”, addig Dunaújvárosban ez tárgyalótermi esetté válhatott, akárcsak egykor a fülemüle füttye Arany János versében. Ugye hallottak már felőle harangozni?

Mindjárt az elején állapítsuk meg, a reklám és a politikai propaganda, piár-tevékenység között egyre több a hasonlóság. A politikai marketing szakemberek rájöttek arra, hogy nincs már helye a több órás beszédeknek, filozófiai igényű eszmefuttatásoknak, hanem itt is, akár csak a reklámokban, néhány másodpercbe kell tömöríteni a mondanivalót. Ekkor van esély arra, hogy az emberek két szappanopera között a politikus szavára is odafigyeljenek. Egy időben a legnépszerűbb reklám az volt, hogy egy szakállas ember csettintett és azt mondta: "Müszi!" Rájöttek hát a politikusok is, hogy a néphülyítéshez elegendő néhány olyan tőmondat, mint, hogy: "a nemzet nem lehet ellenzékben!", "Magyarország benned van!" Az sem baj, ha ezeknek nincs semmi értelmük, csak jól hangozzanak. Jók a rövid idézetek is, mondjuk a Bibliából vagy Bibótól, esetleg Kossuthtól, Széchenyitől, de bejönnek a dakota viccek is.

A reklámiparban lapvető etikai alapelv viszont, hogy nem lehet a saját termékünknek olymódon hírverést csinálni, hogy másokét pocskondiázzuk. A korrekt reklám az, amelyik az adott termék előnyös tulajdonságait felsorolja, s teszi ezt olyan tálalásban, ami felkelti a potenciális vásárlók figyelmét. Maximum még arról lehet szó, hogy egymás mellé tesszük a saját fantasztikusan jó árunkat, s mellé helyezzük a névtelen "másikat", majd azokat összehasonlítva elfogulatlanul megállapítjuk, hogy a miénk összehasonlíthatatlanul jobb. Látunk egy palit például, aki beleesett a pöcegödörbe. A feleség szörnyülködik, de kiderül, nincs rá semmi oka, hiszen a mi mosóporunk a legmakacsabb foltokat is pillanatok alatt eltávolítja a ruházatról, és illatossá teszi, szemben a "másik" mosóporral, amivel hiába csuruszkoljuk, sikálgatjuk, az öltöny büdös és szaros marad. A korrekt hirdetésben azonban a "másik" mosópornak soha nincs semmilyen márkaneve

Az ugyanis elfogadhatatlan és tiltott módszer, hogy például a reklámban kijelentsük, a Pepsi-Cola jobb, mint a Coca-cola, vagy fordítva. Ez súlyos etikai vétség lenne, s ezt minden kezdő reklámszakember tudja.

Tulajdonképpen az ilyen "egyik"-"másik" reklám sem teljesen tisztességes több okból sem, hiszen úgy dicséri a terméket, hogy valamennyi, bár név szerint nem említett hasonló rendeltetésű gyártmányt pedig lehúz, lefitymál. Vagyis azt sugallja, hogy az összes között a miénk a legjobb. Miközben azt azért mindenki tudja, hogy az X márkanevű mosópor épp úgy kitisztítja a ruhát, mint a Z és Y, sőt, ami gyakori vásárlói tapasztalat, sem az X nem mossa ki rendesen, sem a Z és Y, vagyis valójában mindegyik bóvli.

A politika azonban még a reklámiparnál is züllöttebb az önfényező módszereit illetően, hiszen ami a reklám-kommunikáció terén egyértelműen tiltott, az itt megengedett. Ugyanis itt nem az zajlik a pártok harcában, mint amit mondjuk a mosóporok küzdelmében megszoktunk. A politikai árucikkek porondján az egyik párt nem úgy fényezi magát, hogy egy "másik" meg nem nevezett, névtelen párthoz hasonlítja magát, hanem konkrétan, kerek-perec kimondja, hogy kik azok a magukat pártnak nevező gonosztevők, akiktől minden körülmények között óvakodjunk. A Piros Párt (PP) szerint a Narancs Párt (NP) rettenetes bajokat zúdítana az országra, ha hatalomra kerülne, a Narancs Párt szerint viszont a Piros Párt valamennyi tagja hazaáruló, és semmi más cél nem vezérli őket, csak az ország tönkretétele. A Piros Párt szerint a Narancs Pártnak nincs semmilyen épkézláb programja, miközben azzal büszkélkedik, hogy bezzeg neki több ilyen is van, ha kell (kot-kot-kot-kot kotkodács), akár minden napra jut egy ország-gyarapító elképzelés.

Egyébként nem mondhatnám, hogy túl változatos a pocskondiázási eszközrendszerük.  A lényeg, hogy elhiggyük nekik, ők minden cselekedetükben a haza felvirágoztatásán dolgoznak, miközben a másik oldal a nemzet tönkretételén fáradozik. S ennek elhitetésére nem sajnálnak bármennyi pénzt áldozni. (Ebben az egyben egyetértenek.)

Most például a PP és a NP azzal a reklámötlettel szórakoztatják a nagyközönséget, hogy azt állítják egymásról, hogy a másik lehallgatta az ő lehallgatásukat.

Felmentette a Fővárosi Ítélőtábla azt a rebiszes törzsőrmestert, akit első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre és lefokozásra ítéltek, mert a vád szerint 2006. október 23-án eltörte egy megbilincselt, védekezésre képtelen őrizetes ujját. A rendőr fellebbezett, és míg első fokon csak tagadott, ezúttal már azt vallotta, hogy a bilincselés után odalépő parancsnoka törte el a sértett ujját, szándékosan.

A jogállamiság szép példája ez a másodfokú ítélet.

Képzeletemben megjelenik a tárgyalóterem. Nem biztos, hogy így rörtént. Bíró úr, most jutott eszembe, vallotta könnyeivel küszködve a másodfokú tárgyaláson dr. Magyar György sztárügyvéd úr védence, én olyan ártatlan vagyok, mint egy ma született főtörzsőrmester, az igazi tettes egy a főnökömhöz hasonló, rendőrnek kinéző egyén volt. Illetőleg ez sem biztos, mert én csak azt láttam, hogy odament ehhez az úriemberhez egy a parancsnokomhoz kísértetiesen hasonlító magas egyenruhás férfiú (ahhoz a rohadék fasisztához) és valamit matatott a bilincse környékén. Lehet, hogy csak megszorította, mert laza volt. Ez azért csak most jutott ez eszembe, mert a nyomozó ügyészségen nagyon meg voltam illetődve, tudja, nem szoktam hozzá, hogy egy szimpla ujjtörésért is zaklatják az ilyen velejéig tisztességes rendőrt az ügyészi, bírói szervek. Én eddig úgy tudtam, a zsaruk felelősségre vonása legfeljebb egy sorozat-bordatörésnél kezdődik. De az is csak akkor jelent problémát, ha a bordák átlyukasztják a tüdőt és az állampolgár, vagyis az úriember perforál, vagy egzitál, vagy mit tudom én. Nem ismerem ezeket a külföldi szakkifejezéseket.

De, már elnézést kérek, egy sima ujjtörés miatt minek ekkor felhajtás?

Azt meg egyenesen kikérem magamnak, hogy az illetőt rohadt fidesz bérencnek neveztem volna. Én nem politizálok, nekem az egyik cigány olyan, mint a másik.

"Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó,
amelyet héberül Bethesdának neveznek.
Öt tornáca van. Ezekben feküvék a betegek, vakok,
sánták, aszkórosok nagy sokasága,
várva a víznek megmozdulását" (Jn 5:2-3).

Hazánk egy emberközpontú ország, mifelénk a politikusok is mindig arról beszélnek, hogy mi kell a zembereknek, s mi jó a zembereknek. Nálunk kiemelten törődnek például a testi fogyatékosokkal is. Egy 1997. évi törvény alapján minden új épület megtervezésekor és kivitelezésekor figyelemmel kell lenni az akadálymentesítés szempontjaira is. Az 1998. évi XXVI. törvény pedig egyenesen azt írta elő, hogy valamennyi középület akadálymentessé tételét fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig el kell végezni. Ehhez képest jelenleg a központi közigazgatási szervek felelősségi körébe tartozó épületek kevesebb mint fele akadálymentes. Ami, a hazai viszonyokat ismerve, legyen szó metró- vagy autópálya-építésről, egyebekről, valljuk be, végül is igen szép eredmény.

Most pedig íme az újabb jó hír: Braille-írással ellátott utcanév-táblák a vakok részére. S, ami különösen szívet melengető, hogy nem valami ócska rozsdás bádoglapokat szántak erre a célra, hanem ezt a nemes ügyet összekötötték a street-art-tal. Kellemeset a hasznossal. Így aztán a  Summa Artium Kht finanszírozásával, (a projektet egy kisebb (?) összeggel támogatta a Fővárosi Önkormányzat kulturális osztálya is) az alkotó összesen 60 ezer, fél centiméter átmérőjű színes félgömböt gyártott az ezer utca-névtáblára, amelyeket október végéig helyeznek el a fővárosban.

A 21 éves szobrászhallgató alkotásában saját bevallása szerint nemcsak az önkifejezésre törekedett, hanem annak is nagy jelentőséget tulajdonított, hogy műve társadalmilag is hasznos legyen, így született meg ez az elképzelés. A ragyogó ötletnek csupán egy szépséghibája van, hogy a vakok nem igazán tudják az egyébként igen esztétikus táblákat letapogatni. Nem csupán azért, mert a hazánkban a mintegy negyvenötezerre tehető látássérült közül kb. minden tizedik – négy-ötezer ember - ismeri a Braille írást, s nem csak azért, mert ebből a négy-ötezerből is az ominózus fővárosi utcákban csupán néhány fordul meg élete során, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy a látványosság érdekében a táblákra nagyított feliratok készültek.  A Braille-írás pedig csak bizonyos méretig olvasható jól az ujjbegyekkel, ám az utca-névtáblák félgömböcskéi - bár az eredeti 1,5 cm helyett az egyeztetések után végül csak 0,5 cm átmérőjűek lettek - nem esnek ebbe a kategóriába. Marad hát a szemet gyönyörködtető látvány, ami mindenesetre talán kissé a látássérültek nehézségeire is felhívja a figyelmet.

Na persze az sem teljesen világos, vajon honnan tudná egy vak ember, hogy mely utcák sarkán találhatók ilyen táblák. Netán megkérdezi valakitől? Akkor ezzel az erővel már az utca nevét is megtudakolhatná, s nem kéne a koszos falakat tapogatnia. (Ahogy Karinthy egyik művében az öreg rovarirtó-kereskedő mondta a módszerrel kapcsolatban: "Agyonütni? Az is jó!")

Az írást persze a látók mégannyira sem tudják elolvasni, de nekik nem is ez a dolguk, nekik a gyönyörködés a feladatuk. Már persze, ha a táblákat -  jobbik esetben - nem fújják majd le néhány napon belül spray-vel amatőr street-art alkotók. Rosszabbik esetben simán ellopják.

Kroll Zsuzsanna, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) érdekvédelmi vezetője úgy fogalmazott: "Megint kaptunk piros ruhát, mikor fekete cipőre lett volna szükségünk" Szerinte a táblákra fordított pénzt sokkal hasznosabban, például akadálymentesített, kihangosított gyalogátkelőkre is el lehetett volna költeni. Ezt a gyakorlatias, pórias, művészetellenes felfogást persze nem osztja sem az emberközpontú társadalmunk többsége, sem a fiatal alkotó és persze a projektgazda sem, amelyik egyébként bevallottan sem akadálymentesítéssel, hanem a kultúra és művészet támogatásával foglalkozik.

Én sem vagyok maradi, támogatom a street-artnak ezt az újabb válfaját, ami nem csak látványosságra, hanem hasznosságra is törekedik.  Végre vége az öncélú műanyag tehenek korszakának, amelyek semmire sem voltak jók, csak álltak ott egyhelyben lecövekelve, mint a barom, s még annyit sem tudtak mondani, hogy búúú…

Az utcai művészet ilyen irányú praktikusabb, haszonelvűbb megközelítése további lehetőségeket rejt magában. Miért ne lehetne például a vakok számára a busz-, villamos- ,troli -és metrómegállókban is Braille-írással kis apró színes gömböcskékből cuki kis menetrendeket is kifüggeszteni? (Az élelmiszerboltbeli árjegyzékekről már nem is beszélve.) Persze azért itt is fontosabbak lennének az esztétikai szempontok. Nem mindegy, hogy milyen színűek és mekkorák lennének azok a műanyag-gömböcskék. Speciális KRESZ táblákat is lehetne készíteni a vakok számára ezzel a módszerrel, esetleg a zebrák egy részét is tarka-barka Braille-írással ellátni.

A vakoknak szánt, színes félgömböcskékkel kidekorált utca-névtáblák fiatal megalkotója egyébként elárulta, hogy néhány éve kezdett el utcai művészettel  foglalkozni, de már is komoly eredményekkel. A színes félgömbök című alkotásával Egerben, Miskolcon, Pécsett és Szombathelyen is találkozhatunk, amelyekért a gázsija közel másfél millió forintot taksált. (Illetve  csak találkozhatnánk velük, de volt, ahol a gömbök kihelyezése ellenállásba ütközött. Mindenütt vannak maradi emberek.)

Az ötletgazdag ifjú szobrász-palánta buzgalma viszont bizonyára nem lankad, talán gyártja már színes félgömbjeit a közhivatalok akadálymentesítő rámpáihoz is.  Igaz, a kerekesszékeket nem lehet majd rajtuk áttolni, de az összhatás garantáltan nagyon művészi lesz.

Business to business.

Demszkynek tulajdonképpen igaza van, ki a fene bírja kivárni azt a több száz évet, mire a kiemelkedő történelemformáló személye a történelemkönyvekbe, történelemformáló életútjának fontosabb relikviái pedig a múzeumokba bekerülnek. (Ha egyáltalán majd odakerülnek  a trehány, slendrián és hálátlan utókor jóvoltából.) Ráadásul mindehhez fel is illik dobni a talpát még a legnagyobb embernek is, hacsak nem diktátor az illető, akinek viszont már életében szobrokat emelnek, s egykori szülőházára, iskoláira,börtöneire emléktáblákat biggyesztenek. (Igaz ezeket viszont a haláluk után többnyire leköpködik és lerombolják.)

Most viszont a Budapesti Történelmi Múzeum, Demszky Gábor önzetlen segítségével áthidalta ezeket az antagonisztikusnak tűnő időbeli problémákat, amikor elhatározta, hogy a főpolgármester záptojásokkal szennyezett nagykabátját is a „haza atyja”: Deák Ferenc kalpagja mellé helyezve, közszemlére teszi. Demszky pecsétes kabátja a továbbiakban olyan illusztris tárgyak társaságában lesz majd látható az utókor számára, mint Batthyány Lajosnak a kivégzésekor viselt inge, vagy gróf Széchenyinek az öngyilkosságakor hordott pettyes nyakkendője.

Hangsúlyozzuk ki az egykori szamizdatos ellenzéki védelmében, hogy nem ő kérte a viseltes felöltője elhelyezését, hanem a múzeum illetékesei. Remélem az intézmény buzgó gyűjtői most már nem állnak meg félúton, nem végeznek félmunkát és a tematikus újkori történelmi kiállításuk további értékes darabokkal fog bővülni. Hogy mindjárt csak Demszkynél maradjunk, be lehetne mutatni azokat a gumilövedékeket és füstbombákat is, amelyekkel a főváros rendőrei a tűntetéseken részt sem vevő békés utcai járókelők szemeit is kilőtték, továbbá azokat a rendőrbakancsokat is, amelyekkel országgyűlési képviselőt, s külföldi turistát is megrugdostak. A harci eszközök mellett pedig jól mutatnának a főpolgármester által az akkori budapesti főrendőröknek adományozott kitüntetések is.

De a kiállítás bővülhetne olyan darabokkal is, amelyek kevésbé tragikus emlékeket ébresztenek az utókori szemlélőkben. Itt lehetne a helyük Orbán Viktor szőlőprésének, futballcsukájának, Dávid Ibolya Balaton-átúszó fürdődresszének,  Semjén Zsolt esti litániákon használt csatos imakönyvének, Gyurcsány Ferike mindazon ünneplő ruháinak, amelyeket a gyakori pápai bérmálkozásai során hordott, sőt Torgyán József hercig pizsamájának, amit a lakása elleni robbantási kísérlet során a TV kamerák előtt viselt.  Meg persze vele kapcsolatban a kiállítási termekben ott díszeleghetne a bor, búza, békesség, sőt néhány hordó is . De itt kaphatna helyt akár Horn Gábornak a népszavazás estéjén (gyakran) használt borospohara is, vagy Kövér László kötele.

Esetleg – ha van elég tér – itt lehetne elhelyezni Deutsch Tamás futballpálya-beléptető rendszerét, Horváth Ágnes trezorjait, és Kóka János piros helikopterét is. Ja, és persze a darabonként több mint egymillióba kerülő, ám garantáltan kakaóbiztos számítógépeket.

A múzeum várja a további közérdeklődésre számot tartó kiállítási darabokat is.