Proszektúra

Havasiné Orbán Mária a hivatalos szocialista indokolás szerint – egyelőre legalább is úgy tűnik - több okból sem lehet a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Először is, nem tud angolul. Az e körülményt szóvá tevőket az cseppet sem zavarja, hogy az egész szocialista frakcióból mindössze négy embernek van felsőfokú angol nyelvvizsgája, és még tízen tudnak úgy-ahogy tárgyalási szinten megszólalni (egy interjú kapcsán volt szerencsénk hallani például Gyurcsány nyökögését, aki egyébként is, nem ártana, ha inkább szlovákul tudna beszélni), miközben 106-an a szocik közül egy kukkot sem tudnak Shakespeare nyelvén.

Az MSZMP (Copryght by Sólyom László), vagyis az MSZP részéről erősen kifogásolták azt is, hogy a jelenleg táblabírósági elnöki tisztet betöltő bírónőnek nincs tudományos munkássága.

Nem emlékszem, hogy ilyen szempontok például a legutóbbi, vagy akár a korábbi Legfőbb Ügyész kinevezésénél bármilyen szerepet játszottak volna. Vajon mivel lenne jobb elnök Havasiné attól, hogy értekezéseket írt volna mondjuk az áruszavatosság XIX. századi szabályozásának egyes problémáiról olyan szaklapokba, amelyeket mindössze néhány ütődött egyetemi professzor olvas el? A korábbi elnök dr. Lomniczi Zoltán kétségtelenül több mint negyven szakmai könyv szerzője illetve szerkesztője volt, és részt vett több kiadvány lektorálásában is. Tudományos folyóiratokban és szaklapokban számos tanulmánya jelent meg, és mégis, mire mentünk vele?

Az elutasítás tényleges indoka azonban alighanem egészen más.

Sokak szerint valójában az bassza a szocik csőrét, hogy Havasiné Orbán Mária a Fideszhez kötődik, s ezért nem lehet a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Egy Legfelsőbb Bírósági elnök ne kötődjön sehová. Legfeljebb, ha már muszáj – gondolják a szocialisták – akkor inkább mihozzánk.

Hogy mégis mi lenne ez a kötődés? Hát az az unokaöcs, aki a Fidesszel szimpatizál. Nem tudom a szocialisták esetleg azt is vizsgálták-e, hogy Havasiné valamelyik felmenője nem volt-e ráadásul esetleg még kulák is?

Egyébként már a lánykori neve is roppant gyanús.

Bazmeg még az is lehet haver, hogy valamikor őtet is Orsósnak hívták! Láttam én már karón varjút.

Azért elég vicces ám ez a Magyar Alkotmány is!

Az országot az egész világban reprezentáló, a Parlament által elfogadott törvények sorsáról döntő, kegyelmi joggal felruházott, hadsereg-főparancsnoki teendőket is ellátó, a legmagasabb állami kitüntetéseket osztogató köztársasági elnök megválasztásához végső soron elegendő a képviselők felének, plusz egy képviselőnek a szavazata. Ugyanez a helyzet a miniszterelnök esetében is. A köztársasági elnök által javasolt legfelsőbb bírósági elnöknek viszont már kétharmados többségre van szüksége.

A köztársasági elnök, aki egyértelműen politikai funkciót tölt be, az Alkotmány szerint megtestesíteni hívatott a nemzet egységét - ilyen-olyan-amolyan umbuldákkal, egy- két egymással lepaktáló párt farvizén besunnyoghat a budai palotájába.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke viszont nem politikus, nem testesít meg semmit, de nem is erre találták ki. Az lenne a dolga, hogy egy ütőképes, az eddiginél jobban, törvényesebben és hatékonyabban működő bírósági szervezetet hozzon létre. Ehhez viszont úgy látszik nem elég a bizonyított hozzáértése, valamint a szakma akarata (ugyanis, mint tudjuk, az OIT is melléállt 7:6 arányban) hanem neki kétharmados parlamenti elfogadottság kell.

Hát erre az alkotmányra varrjunk gombot.

Nem tudom van-e valamilyen közös etimológiai gyökere a magyar és a magyaráz szónak, de egy biztos a magunkfajtánkra jellemző, hogy mindig mindent meg tudunk magyarázni.

 Emlékszünk még Gyurcsány híres mondására arról, hogy ő nem hazudott, csak nem bontotta ki az igazság minden szeletét.

Mindenesetre a mai nap egy ilyen magyarázkodós, szeletelős nap volt.

Az egyik reggeli tévéműsorban a dinnye-öntögető Karsai József képviselő úr magyarázkodott a tőle megszokott vehemenciával. Addig-addig szeletelgette az igazságát, amíg az szét nem repedt.

Amikor ugyanis megkérdezték tőle, mit szól a Nyakó házaspár költségtérítési ügyéhez, akkor Azurák Csabának azt az elképesztő választ adta, hogy őt a költségtérítések ügyében hívták ide be a stúdióba, ezért erre a konkrét kérdésre nem volt felkészülve. Aztán lányos zavarában, a parlamenti és pártbeli kollégája védelmében a 36 milliót elosztotta kettővel – mondván a házaspár egyik felére már csupán ennyi jut – és végeredményként 16 millió jött ki neki. Aztán addig osztott-szorzott (de inkább osztott), míg el ne jutott a bagatell 300.000, vagy 350.000 Ft körüli havi összegig.

S mindezek után arról kezdett el siránkozni, hogy a szegény parlamenti képviselőnek talán minden virágcsokorról számlát kéne kérnie? Meg a tomboláról? Ez a számlagyűjtés nagyon sok felesleges papírmunkával járna ám! (Kíváncsi lennék, mit szól ehhez mondjuk az Auchan könyvelője?)

Miközben egyre jobban kezdtük megsajnálni a szegény Karsai urat, és a hozzá hasonszőrű képviselő társait, ez alatt ő, rossz lelkiismeretünket még tovább fokozandó, csak úgy mellékesen arról is panaszkodott Azuráknak, hogy egy képviselőnek bizony nem lehet ám nőzni, és kocsmázni.

 Érdekes magyarázkodás volt aztán az is, amikor az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt fejtegette egy internetes újságban (FN), hogy az emberek továbbra is bíznak a rendőrségben, és jó a közbiztonság, a statisztikák pedig javulnak. Vidéken viszont még valóban létezik egy picike „kistérségi biztonsági deficit”. Gondolom, az ezredes úr a falusi konyhakertek fosztogatására, az erdők kíméletlen tarra vágására, kézigránátos és kéjgyilkosságokra, valamint a cigánytelepek sorozatos felgyújtogatására és az ottani lövöldözésekre gondolhatott e picike „biztonsági deficit” kapcsán.

Bencze József országos főkapitány úr egy mai tájékoztatójában (ATV – "Nagy teher a rendőrségnek a romák közötti háborúk lecsillapítása" címmel) pedig arról győzködött bennünket, hogy milyen nehéz dolga van a rendőreinek „Vannak megyék, Heves, Borsod, néha Szabolcs, ahol bizony az elmúlt időszakban sok esetben 300-400 fős kis helyi háborúkat kellett lecsillapítanunk, ami nem elsősorban romák és nem romák között zajlott, hanem romák és romák között”

Ha ezt a vélekedést a Kurucinfo hírportálján olvastam volna, mondjuk a „Cigánybűnözés” rovatban, egy Gárdavezető szájából, cseppet sem lepődtem volna meg rajta. Ott ugyanis cigányügyben megszokottak az ilyen durva és primitív hazudozások. Itt már nem is az igazság bizonyos szeleteinek elhallgatásáról, hanem jóval többről van szó, tisztelt Bencze úr!.

Heves megyében ugyanis „az elmúlt időszakban” nem hogy „sok esetben”, de egy esetben sem zajlott „több száz fő részvételével” semmilyen „helyi háború”.

Hacsak azt nem tekinti ilyennek a tábornok úr, amikor a hevesi búcsúban több mint tucatnyi rendőr bántalmazott durván, és alázott meg egy roma családot? Csakhogy az sem az elmúlt időszakban történt, hanem már másfél évvel ezelőtt volt, s még a mai napig sincs a nyomozása lezárva. Egy héttel később pedig, 2007. július elején, valóban megtámadtak egy romák lakta házat más romák, a hevesi cigánytelepen, és felgyújtották azt, de a rendőrségnek valahogy nem skerült időben odaérnie.

Azóta Heves megyében is természetesen történtek mindenféle bűncselekmények, mint ahogy a többi megyében is, de "több száz fő részvételével zajló helyi háború" egy sem. Hacsak az az eset nem sorolható ide, amikor 2008. augusztus elején tarnazsadányiak 20-22 autóval megjelentek egy tiszanánai férfi lakásánál, és kövekkel megdobálták az ablakait. A ház tulajdonosa értesítette a rendőrséget, akik mire odaértek, a tettesek már addig távoztak.

Legújabban rájár a rúd a szocialista és szabad demokrata politikusokra. A minap Nyakó Istvánt érték igaztalan támadások pusztán csak azért mert élve törvényes jogaikkal ő és a neje felvették a jogszabályok szerint nekik járó költségtérítéseket. Eközben meg sorra tartóztatták le a fővárosi kerületi liberális párti potentátokat.

És most meg itt van az újabb hír, ez a lemondás a Zuschlag ügy kapcsán. Mielőtt valaki félreértené, nem Gurcsány Ferenc, nem Arató Gergely, vagy Kiss Péter, s nem is a többi olyan, jelenleg is fungáló politikus-vezető lemondásáról van szó, akiknek a neve a Kecskeméti Megyei Bíróság tárgyalásain szóba került a sajtó beszámolói szerint. Hiszen tudjuk, hogy a felsorolt személyek semmilyen módon nem keveredtek bele a vádban szereplő disznóságokba, ezért ez okból lemondani sem lehetett volna semmi okuk. Hogy honnan tudjuk, hogy a felsoroltak biztosan nem érintettek a most folyó büntetőper történéseiben? Hát természetesen onnan, hogy kategorikusan cáfolták a közreműködésüket, sőt vehemensen ki is kérték maguknak a nemtelen gyanúsítgatásokat. Szóval nem ők mondtak le most sem, hanem Lusztig Péter, az egykori baranyai megyei főkapitány, majd később országgyűlési képviselő mondott le tanácsadási díjáról, mégpedig biztos havi 300.000 Ft-tól vált meg, ami azért szép summa. Például a – mostanában bizonyos körökben annyira irigyelt - szociális segélyezettek közel egy évi juttatásának összege. (Igaz, ez utóbbi segélyezettek ennek fejében nem is adnak tanácsokat Draskovics Tibornak. De ha adnának is, abban a miniszter úrnak aligha lenne sok köszönete. Nem tenné ki az ablakba.)

Havi háromszázezer fixszel az ember persze könnyen viccel. Főleg, ha azt nézzük, hogy mindezért esetenként csupán néhány okosságot vártak el Lusztig úrtól a magas főhatóságnál. (Hol lehetne egyébként ezeket az okos tanácsokat megtekinteni, hátha mi is okulnánk belőle? Persze jó magyar szokás szerint alighanem 90 évre titkosították őket.)

Lusztig úr természetesen egyébként nem a most folyó kecskeméti büntetőeljárás miatt - hanem más jellegű elfoglaltságára hivatkozva – kérte, hogy ne hosszabbítsák meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal kötött szerződését. Gondolom, mindez a miniszter úr nagy bánatára történt így. Most aztán főhet a feje, hol talál majd ennyi pénzért még egy ilyen bölcs tanácsadót?

Szóval ez a lemondás mindenképpen becsülendő dolog, még annak ismeretében is, hogy Lusztig úr, aki korábban több éven át Lamperth Mónika belügyminisztersége alatt a tárcavezető kabinetfőnök-helyettese is volt, feltehetőleg ezután sem kerül az utcára és a hajléktalanok sorsára, marad még mit aprítania a tejbe.

A 2003-ban nyugállományú dandártábornokká előléptetett volt politikus, akinek korábbi élettársa volt Bathó Erzsébet, a Tribuszer-ügy egyik vádlottja,  az évek során több vállalkozásban is részt vett és egyéb tisztségeket is viselt. Igazgatósági tagja a Mecseki Erdészeti Zrt.-nek, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési, és Közbeszerzési Zrt.-ben pedig felügyelő-bizottsági tagságáért visz haza némi kis pénzt. Emellett egy pécsi ügyvédi iroda munkatársa és 1993 óta van egy építőipari vállalkozása is.

De azért, ismerjük el, mégis szép dolog ez a lemondás a részéről. Még, ha nem is teljesen önként történhetett.

Mások is követhetnék ám a példáját azzal, hogy a tucatnyi pénzes tisztségeik és funkcióik közül legalább csak egy részéről  lemondanának.

Ha már a szoci kormányunk is csak munkáért akar segélyt adni, hát az sem lenne hülye elgondolás, ha másoknak meg csak munkáért adnának fizetséget, meg százezres tiszteleddíjakat.

Ez lehetne a monoki modellel szemben a magyar modell.

Amikor valamely politikusunk hirtelen valamilyen – többnyire piszkos anyagi – okokból a közérdeklődés középpontjába kerül, akkor lepődünk meg azon, hogy milyen keveset tudunk róla egyébként.

Bizony ez a helyzet a gyakorta csípős nyelvű, kicsit durvábban fogalmazva: nemegyszer nagyarcú és nagypofájú Nyakó István esetében is.

Az még odáig teljesen rendjén való lenne – mi az hogy, nagyon is! -, hogy kiderült róla, az államkasszát ott csapolta meg ő is ahol csak tudta. Hiszen ő is, akár csak a többi képviselőtársa, mindenféle pártállástól függetlenül, teljesen törvényesen tehette ezt.  Mármint az általuk hozott, és elfogadott személyre szabott kivételező jogszabályok alapján.

S aki ezt kifogásolni merészeli – mint most egynémely újságíró - , az a legjobb esetben is megkapja azt az önérzetes választ, hogy ennek a 36 milliónak a zsebre tétele pont olyan, mint amikor a házastársak egy cégnél dolgoznak és a férj és a feleség is étkezési hozzájárulásban részesül.

Hogy ennyi pénz egy házaspár hány éves (pontosabban hány száz éves) étkezési hozzájárulásának felelne meg? Arra a volt adószakember, mostanság pedig a Parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja tapintatosan már nem tért ki. Aki viszont mégis tovább kívánná forszírozni ezt a 36 milliót – meg a többi, ilyen-olyan-amolyan jogcímen felmarkolt egyéb milliókat – az könnyen megütheti ám a bokáját, mert ilyenkor szoktak következni az érintett politikusok fenyegetőzései azzal, hogy pert indítanak mindenki ellen, akik rontani merészelik a jó hírnevükhöz fűződő jogaikat. (Csak azt tudnám, tisztelt bíróság, hogyan lehet Magyarországon egy politikus hírnevét lerontani?)

Nyakó Istvánnak az Ország Háza honlapján fellelhető további személyes adatait böngészgetve más érdekes és furcsa adatokhoz is hozzájuthatunk.

Az életrajzából megtudhatjuk például, hogy 1986-ban az edelényi Izsó Miklós Gimnáziumban érettségizett. Ettől az évtől gyakornok Edelényben és Miskolcon a városi tanácson. 1988-tól pedig a Borsod megyei adófelügyelőségnél ellenőr, majd 1992-1993-ban Perkupa és Varbóc településeken körjegyző. Közben az Államigazgatási Főiskolán tanult. 2000-től pedig a Miskolci Egyetem szociológia szakának hallgatója.

Érdekes stílusú megfogalmazások! Nem azt közlik, hogy az említett iskolákat elvégezte, hanem, hogy egyikben tanult, a másiknak pedig a hallgatója. A honlapon viszont iskolai végzettségként „érettségi, Izsó Miklós Gimnázium Edelény, 1986” került feltüntetésre. Igaz a kérdéses honlap utolsó módosításának dátumaként jó régi dátum, 2006.08.30. szerepel  Nem tudni tehát a mai napig sem, hogyan végződtek Nyakó István úrnak a felsőfokú diploma megszerzésére tett kísérletei. Ha már 1993-ban főiskolai tanulmányokat kezdett, 2000-ben pedig már egyetemi hallgató volt, 2006 nyaráig nem illett volna mindkettőt vagy legalább az egyiket befejeznie, és valamilyen diplomát szereznie? Vagy megszerezte, csak szerénységből elhallgatta előttünk? Vagy ennyire hihetünk a legfőbb hatalmi szervünket bemutató hivatalos honlap valóságtartalmának?

A képviselő úr nyelvtudása rovatban egyéként az angolt tüntette fel, de hogy a nyelvismeret milyen fokú, az a rubrika szintén üresen maradt.

Sokakat persze ez annyira nem is érdekel, azt viszont nem bánnánk, ha a magyar nyelvet valamivel magasabb fokon művelné az MSZP szóvivő.

Feltűnő, hogy az utóbbi időkben a vidéki polgármesterek egyre jobban aktivizálódnak. Egyre-másra tűnnek föl a médiában és mondják az okosságokat.

 Az első, a monoki polgármester Szepessy Zsolt, nyíregyházi vállalkozó nagy vihart kavart megnyilvánulása volt. A sajtó 2008 májusában adott hírt arról, hogy, Monokon bevezette az országba először a közmunkáért segély programot, az azóta már Monoki modellként elhíresült rendszert.

A polgármester talán arra gondolt, e cselekedetével ő is beírja magát a hazai történelembe, akár csak nagy elődje, az ott született Kossuth Lajos. (Bár ezt a dicsőséget Olaszliszka is magának követeli.) Azt nem tudom, az unokáink történelemkönyveiben tényleg szerepel-e majd, de az biztos, hogy sikerült médiasztárrá, sőt celebbé avanzsálnia anélkül, hogy pókokat evett volna, vagy valahol Afrikában bungee jumpingolt volna. Sőt ennek érdekében még kutyaházba sem kelett bujnia, mint a mezőkovácsházi polgármesternek.

Szepessyt követte, az ugyancsak az erkölcstelen segélyen élők ellen fellépő Ivády Gábor, Ivád első embere, akinek egyébként is különösen érzéke van a különféle magamutogató performanszokhoz.  Ha kellett, a Parlament előtt koldult szendvicsemberként egy kisbuszért, de korábban már utcaneveket is árusított a falujában.  Újabban pedig barátságos focimeccset rendezett magyar és szlovák polgármesterek között. Arról viszont kevesen tudnak, hogy amikor Ragályi Elemér filmet kívánt forgatni az ártatlanul elítélt roma Pusoma Dénesről, a falu szülöttjéről Ivádon, akkor a polgármester ehhez nem járult hozzá, mondván, a falu népe ezt nem nézné jó szemmel. Így aztán az Ivádra szánt jelenetek Egercsehiben készültek el.

Az elmúlt évben kezdte bontogatni a szárnyait egy másik nagy vidéki reformer gondolkodó, Drávapiski polgármestere, az SZDSZ táján is vihart (vagy szart?) kavaró Mali Zoltán, aki újabban az uzsora ellen hirdetett engesztelhetetlen, kérlelhetetlen harcot.

Az ő politikai karrierje is érdekesen kezdődött, hiszen a biliárdasztalok felújításából élő siklósi vállalkozó egyszer csak megjelent a hetvenegynéhány választójogosulttal rendelkező Drávapiskiben és 2006-ban 38 szavazattal – döntő fölénnyel - polgármesterré választották. Egyébként néhány hónap alatt több százzal növelte a környékbeli SZDSZ tagok számát, csupán Drávapiski 72 választópolgárából 56-ot szervezett be.

2007. februárjában a Népszabadságból értesültünk arról, hogy faluja képviselő-testületével megszavaztatta, hogy vegyenek neki egy szolgálati autót 4-6 millió forintért, amit korlátlanul használhatott volna. A körjegyzőség gátolta meg végül is a jármű megvásárlását

Ugyanezen időben a Magyar Nemzet pedig azt írta meg róla, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság lopásért pénzbüntetésre ítélte, amiért fiatalkorú társával együtt egy gyermelyi vendéglátóhelyen kávéfőzőt, fémtermoszt, s egyebek mellett csokoládét lopott, majd kifosztotta a játékgépet és az üzlet kasszáját. De úgy látszik Mali úr igazolta azt a mondásnak a helyességét, amely szerint a rablóból lesz a legjobb pandúr. Hiszen ő volt az egyike azoknak akik „leleplezték” az SZDSZ elnökválasztás körüli botrányokat.

A felsorolt sztárpolgármesterek azonban mindeddig ügyeltek arra, hogy cselekedeteiket és nézeteiket a romákkal egyértelműen direkt módon ne hozzák összefüggésbe.

A helyzet azonban most már ebben is megváltozott.
Pátkán a nyáron Molotov-koktélokat dobtak romák lakóházára. A támadással polgárőröket gyanúsítanak, egyik állítólag be is ismerte a tettét.  Füri Béla helyi polgármester viszont időközben „együttélési szabályzatot” fabrikált. A „helyi alkotmánynak” nevezett dokumentum olyasmiket ír elő, hogy az utcán köszönni illik mindenkinek, tilos szemetelni, magánportára csak a tulajdonos engedélyével szabad bemenni, be kell tartani a közlekedési szabályokat. Aki e normákat megsérti, Pátkán nemkívánatos személy. Az alig burkoltan a cigányoknak címzett helyi statútumban az viszont már nem szerepel, hogy más házát nem szabad felgyújtani sem Molotov-koktéllal, sem anélkül.

a Kiskulacházi polgármester a napokban viszont már nyíltan azt harsogta egy tüntetésen, hogy elég volt a roma erőszakból.

A ma reggeli TV2 mokkájában pedig a kamatos pénz egy újabb elszánt ellenfelét ismerhettük meg Taktaharkány polgármestere személyében. Aki az uzsora elleni küzdelemhez adott az ország vezetőinek újabb tippeket, miközben persze nem mulasztotta el reklámozni a kitűnő jégborukat is. De ő legalább nem cigányozott.

Sokak szerint a szocialista rendszer elsorvasztotta többek között a civil képződményeket is. Szerencsére a rendszerváltozás után alapvetően megváltozott a helyzet, s a különféle politikamentes polgári szerveződések, egyesületek, mozgalmak virágzásnak indultak. Ma már az ilyesféle csoportosulások bőségéről beszélhetünk. Igaz, néha követhetetlenek, mikor, s hogyan jönnek létre, meddig, s milyen célokkal léteznek.  És az is igaz továbbá, hogy a magukat civilnek nevező szervezetek igen jelentős része úgynevezett politikai hátszelű, és támogatású, valójában álcivil szerveződés, amelyek viszont adott esetben – teszem azt a közmédiák kuratóriumaiban - komoly szerepet játszhatnak a személyi döntésekben. A magukat civilnek aposztrofáló különféle csoportosulások egy része valójában baloldali és MSZP, SZDSZ holdudvarba tartozó, míg a keresztények, nemzetiek és hazafiak különféle tömörülései többnyire Fideszes, MIÉP-es, Jobbik-os kötődésűek, és a jobboldalon, valamint a szélsőjobboldalon helyezkednek el.

 Utóbbiakból csak az ismertebbek és hangosabbak is hosszasan sorolhatók: Civil Jogász Bizottság, Egyesült Magyar Ifjúság, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Hazafias Magyarok Szövetsége,Hegyvidéki Trianon Társaság, Justitia Bizottság, Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete , Lelkiismeret '88 Csoport, , Magyar Nemzeti Bizottság 2006, a Honfoglalás 2000, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége, Millenniumi Hagyományőrző Alapítvány, Nemzeti Erők Szövetsége, Nemzeti Érzelmű Motorosok, Goj Motorosok, Nemzeti Gárda, Nemzeti Jogvédő Alapítvány, Nemzeti Őrsereg, Nemzettel a Hazáért Összefogás Közössége, Népi Írók Baráti Társasága, Rendszerváltó Fórum, Szent Koronát Szolgálók Szövetsége, Szentendrei Nemzeti Konzervatív Kör, Történelmi Vitézi Rend. S természetesen e körbe tartozik a legnagyobb visszhangot kiváltó, s „szerencsétlenséget hozó” Prikezsia gárda, vagyis a tavaly alakult Magyar Gárda.

Többségük fő jellemzője a rendpártiság, a keresztény magyar erkölcs és tisztaság hirdetése, sőt általában a szűken, faji alapon értelmezett magyarság védelme, kultúrájának megőrzése – terjesztése. (Állami pénzt egyelőre nem tudnak úgy lenyúlni, miként a baloldali „civilek”,  mint például Zuschlagék, de ami késik nem múlik. Lesz itt még Fidesz kormány. Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér.) Egyelőre viszont csak azt hirdetik fennen, mint például a Nemzeti Érzelmű Motorosok, miszerint: „Minden, a törvény adta lehetőséggel, valamint a motorjaink hangjával tiltakozni fogunk a magyarokat ért jogtiprások ellen. Követeljük, hogy a magyarok a kisebbségekkel azonos jogokkal rendelkezzenek, valamint a kisebbségeknek a magyarokkal azonos kötelezettségeik legyenek Magyarországon.”  A célzás a kisebbségekre aligha vitathatóan a cigányokra vonatkoztatható.

Ám most könnyen meglehet, hogy a hazai civil paletta színesedni és bővülni fog, ugyanis nem kell nagy jóstehetség annak előrelátásához, hogy hetek, hónapok kérdése a különféle hasonló mentalitású „civil” cigány szervezetek létrejötte, egyesületi formában vagy a nélkül. Lehet, hogy Roma Gárda lesz a nevük, lehet, hogy Cigány Önvédelmi Szervezet, lehet, hogy Fekete Párducok, de a lényege mindegyiknek ugyanaz lesz, a cigányság megvédelmezése. Nem titok, hogy ez az elképzelés már több romaközösségben felmerült, s elárulom, sok helyen már fogalmazgatják az alapító-okirat tervezeteket.

S attól kezdve nem csak a „magyarok” fognak masírozgatni és motorozgatni a cigánytelepek környékén, hanem a „cigányok” is, a lakókörzeteik védelmében a saját otthonaik környékén, de ne adj isten ők is elkalandozhatnak ám majd a „magyartelepekre”, és azok tájékára is.

Szóval így néz ki a honi civil társadalom a XXI. század elején.

Ma reggel türelmetlenül siettem az ablakunkhoz megnézni, vajh mit is hozott, hozott-e egyáltalán valamit a Télapómikulás Azért voltam izgatottabb a szokottnál, mert aggódtam amiatt, hogy az egész világon átívelő gazdasági recesszió miként hat ki a honi mikulásiparra. Lehet, hogy itt is leépítésekre került sor, és ezért az idén az egész mikulásozás elmarad.

 A Mikulást azért nevezem egyébként télapómikulásnak, mert már magam sem tudom, mi is az igazi neve. Előbb Mikulás volt sokáig, de aztán kezdték elhitetni velünk, hogy az öreg szakállast valójában nem is Mikulásnak, hanem Télapónak hívják. Mostanában meg ismét mikulás lett belőle. Na mindegy, a lényeg a lényeg, hogy hozzon valami ajándékot. S akkor tőlem hívhatják akár dr. Horváth Ágnesnek is.

De ne csomagot hozzon, mert nekem a csomagokról sajnos még mindig Bokros Lajos, újabban meg Gyurcsányék jutnak az eszembe. S az ő csomagjaik általában reformoknak nevezett megszorításokat, és növekvő számú álláskeresőnek nevezett munkanélkülieket tartalmaznak..

De a Mikulásnapi ideológiai vitákat félretéve, maradjunk a száraz tényeknél, miszerint tegnap este kiraktam a cipőimet az ablakba. Előtte szépen kipucoltam, fényesre vikszoltam, mert úgy hallottam a Mikulás csak azoknak ad ajándékot, akik ezt megteszik. Sajnos nem voltam tekintettel arra, hogy földszintes a lakásunk, és nincs rács az ablakon. Ma reggel ugyanis egy szem csokoládé nem volt benne, sem virgács. De még a cipőim sem találtam meg. Nem csak az enyéim tűntek el, de az egész családé. Beszéltem a szomszédokkal, ők is így jártak

Az első gondolatom az volt, hogy maga a Mikulás emelte el a cipőinket. Meg volt szorulva, s hát istenem! De aztán ezt a gondolatot elhessegettem magamtól, hiszen azért az i. sz. 3. században 52 éven keresztül Myrában póspökösködő, a névnapján ajándékokat osztogató Noel Baba (törökül "Ajándék Apa") és később Szent Miklós néven szentté avatott Mikulás tán mégsem süllyedt odáig, hogy már cipőlopásra is vetemedjen. Habár láttam én már karón varjút, de egy katolikus szent püspökről már azért mégsem várható ilyesmi. (Még, ha esetleg egy rabbi lenne az illető.)

Ami ennél sokkal valószínűbbnek látszott, hogy valamely utcai járókelő emelhette el, ugyanis tüzetesebb vizsgálódás után azt is észrevettem, hogy este szellőztetés után kissé nyitva felejtettük az ablakot.

Természetesen a rendőrséghez fordultam, feljelentést akartam tenni. Amint beléptem a kapitányság kapuján azon nyomban egy tucatnyi kommandós vetette rám magát, és tepert le a földre. Megbilincseltek, lefényképeztek, ujjlenyomatot vettek rólam, s persze dns mintát is. Később derült ki, hogy összetévesztettek egy nemzetközi körözés alatt álló belga pedofillal. Talán a palócos tájszólásom keltett bennük gyanút.

Ezután viszont már nem volt akadálya, hogy előadjam a panaszomat. Az ügyeletes tiszt azonban sajnálattal közölte, hogy nem tud az ügyemmel érdemben foglalkozni, mert az okozott kár nem éri el a húszezer forintot. Mondtam, hogy nem csak az én cipőmet lopták el, hanem az egész családét. Mindez pedig már a várható ajándékokkal együtt is meghaladja az említett szabálysértési értékhatárt, tehát bűncselekmény. Kioktatott, miszerint nem tudhatom, hogy a lopásokat egy és ugyanazon Mikulás vagy akárki más követte el, hiszen mostanában már belőlük is több van, éles a verseny a Mikuláspiacon is. A Józsefváros környékén már megjelentek a kínai Mikulások is. Megnyugtatóan közölte még, hogy ráadásul nagy szerencsém is van, hogy nem a fáimat lopták el az erdőmből, mert akkor most még mindennek a tetejében jól meg is büntetnének, amiért nem vigyáztam az értékeimre. Látva elszontyolodásomat annyit azért jóindulatúan elárult, hogy szerinte még az is elképzelhető, hogy valamelyik másik területen ténykedő Mikulás lopta el a cipellőket, nem az aki a mi körzetünkbe szokott adakozni. Még azt sem zárta ki, hogy egy nyári Mikulás lehetett a tettes. Ugyanis a Mikulások is a közöttük kialakult versenyben esetenként bizony nemtelen eszközöket is bevetnek az egymás ellen. Hiszen bizonyára hallottam már róla, hogy néha a taxisofőrök is megpofozzák egymást a drosztokért folytatott küzdelemben.

Ettől hangos most a sajtó. Ettől az újabb miniszterelnöki könyvbemutatótól. Én nem tudom, miért van az, hogy egyébként viszonylag értelmes, normális emberek - na jó nevezzük őket inkább politikusoknak -, időnként kényszerét érzik annak, hogy fényezzék magukat, s emészthetetlen marhaságokat írjanak a népük épülésére és okulására. Tavaly Orbán Viktor egyenesen az ünnepi könyvhétre időzítette az Egy az ország című művének a közreadását.  Természetesen írásának a vezérgondolata az volt, hogy „egyszerű és világos alapelveket kell lefektetnünk, egyenes beszéddel, őszintén kimondva az igazságot.”

Olvasom a hvg hu mai hírlevélésben, hogy a könyvszerkesztő szerrint egy ugyancsak „végletekig őszinte ember”,  Gyurcsány Ferenc Blogkönyvének bemutatására tegnap került sor

A híradás szerint a kötet szerkesztője: bámulatosnak tartotta, hogy „ez a sok-sok – néhol jogos, de többnyire nemtelen és igaztalan – támadásnak kitett ember hogyan képes túllépni e mai kocsmán az értelemig és tovább”. Eme laudáció szerzőjének a költő ,mai kocsmájának emlegetésekor bizonyára az az egyik fotó alá rendezett, miniszterelnöki gondolat járhatott a fejében, amelyik szerint "talán magam sem bírtam volna a végleteknek ezt a játékát, ha nem mennének szívmelengetően jól a család dolgai" Naná, hogy a kocsmán túllépés miatt mennek szívmelengetően jól azok az otthoni dolgok! Talán túl kéne lépni a politikában is a mai kocsmán Feri!

Aki élt már az előző rendszerben is, annak persze nem szokatlan dolog, hogy a nagy vezetőink könyvet írnak. Szentségelve rágtuk át magunkat tudszoc tanulmányaink során – hogy nagyhírtelenjében csak őt említsem - jó néhány Lenin köteten. Akkoriban, az emlékezetem szerint legalább harminc könyvből álló Lenin összes nélkül – kezdve a Mi a teendő?-től Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka című íráson át egészen A proletárforradalom és a renegát Kautsky című remekművig - még egy jobb téesziroda sem létezhetett.

A tegnapi könyvbemutatóról megtudhattuk eyébként, hogy Vágó István a Gyurcsány- blog keresőjébe beütötte Orbán Viktor nevét, így ellenőrizve, hogy hányszor említette ellenlábasát a kormányfő. "Nekem kettő jött ki" - mondta elégedetten. A hvg hu. szerint Vágó, ezzel azt igyekezett alátámasztani, hogy „a szocialisták vezetője ritkán veszi szájára és lényegesen kevesebb jelzővel illeti a jobboldali ellenlábasát, mint ahogyan az a másik oldalon gyakorlattá vált.”

Vágó úrnak szerintem nem jól működik a keresője. Azt nem vitatom, hogy egyéként jól van. Én ugyanis beleolvastam a miniszterelnök úrnak csak az utóbbi egy-két hónapban készített bejegyzéseibe és egészen más eredményre jutottam. Igaz, a blog-címekbe valóban ritkán kerül be a Viktor neve. Ilyet, az utóbbi időkben csak egyet találtam, mégpedig a 2008.11.10. napit. A tétmeccsekről c. 2008. 09.17.-i blogbejegyzés  viszont háromszor is tartalmazza az ellenzéki vezér nevét. Az írás lényege, hogy „Orbán évek óta kerüli a vitát és egy mesterséges művilágot épít maga köré…A tét nélküli konzultációkat szereti, azokat a szituációkat, ahol csak kinyilatkoztat. Úgy viselkedik, mint egy vezér, aki megmondja, ki méltó arra, hogy vele szóba állhasson.”

Több ízben Gyurcsány, igaz név nélkül, de felismerhetően utal Orbánra. A 2008.09. 24.-i bejegyzés szerint: „Olvasom az ellenzék vezérének tegnapi nyilatkozatát. Azt mondja, hogy jelentősen kell csökkenteni a hiányt, és nagyon kell csökkenteni az adókat. Számot valahogy már megint nem sikerült mondania. Attól fél, mint ördög a tömjénfüsttől. Ez már nem egyszerűen hazardírozás, hanem nyilvánvaló hazugság.”

2008.09.30.-i bejegyzésében arról ír, hogy „A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint teljesen természetes, hogy ők kíváncsiak valakinek a múltjára, kutakodnak, vizsgálódnak, adatbázisokat készítenek, elkülönítik egymástól a barátot és a politikai ellenfelet. Az ellenféllel szemben pedig szerintük minden megengedhető. Nincsen sem morális, sem fizikai gát.”

A 2008.10.08.-i bejegyzésében pedig Gyurcsány az egész Fidesz pánikkeltő magatartását nevezte rendkívül felelőtlennek. „Bűnnek tartom azt az érzést kelteni, hogy a magyar pénzügyi-gazdasági rendszerben súlyos válság-közeli jelenségek lennének.”  

A Gyurcsány könyv bemutatóját egyébként a szokásos háttérzajként szolgáló hazaárulózáson és anyázáson kívül még az tette érdekessé, hogy néhány idősebb asszony a Blogkönyvvel esett neki a rendezvény megzavarójának. A tojásdobálós ügyek után kicsit elbizonytalanodtam, hogy most akkor ez alkotmányosan megengedett véleménynyilvánítás volt-e az öregecskedő hölgyek részéről, avagy jogsértő cselekedet? Az az igazság, nem láttam még a könyvet, nem ismerem a főbb paramétereit: méretét, súlyát.

Na mindegy, gyerünk barátaim és ellenségeim, tegyük a dolgunkat! Ki könyvvel, ki a nélkül.

2006. október 23-án a rendőrség és a randalírozók összecsapásai során néhányan behatoltak a Városháza parkban szabadtéri kiállításon bemutatott régi T-34-es harckocsiba, azt beindították, és a rendőrök sorfala ellen indultak vele. A tank, mintegy 150 méter megtétele után, néhány lépéssel a rendőrök előtt állt meg.

 A híradások szerint az ügy tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Gárda egyenruháját viselő H. György vádlott kíséretében megjelent a Magyar Gárda több tagja is. Ezzel feltehetőleg szimbolikusan is ki akarták nyilvánítani, hogy szolidaritást vállalnak H. Györggyel, és a két évvel ezelőtti békés tettével.

Igen, a sokat rágalmazott gárda védelmében is feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy ez egy békés cselekedet volt, hiszen, ha a Magyar Gárda nem így ítélte volna meg, nem is fogadta volna sorai körébe a veterán harckocsizót.

Hiszen a Magyar Gárda ugyanis, mint tudjuk, gy keddiminden galád, hazug ballibsi, komcsi és roma híreszteléssel ellentétben egy rendkívül békés szervezet

Ízlelgetem a 2007. augusztus 25-én zászlót bontó Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző egyesület Alapító nyilatkozata magasztos és fennkölt szövegét, de bevallom, az istennek sem találok benne olyan passzust, ami megközelítőleg is vonatkoztatható lehetne valami olyasmire, miszerint egy gárdatag kötelmei közé tartozna a nemzeti ünnepünkön műemlék tankkal grasszálás a főváros terein és parkjaiban.  

Ez a tevékenység a legjobb indulattal sem nevezhető karitatív és szociális missziók támogatásának és szervezésének, de nem tekinthető katasztrófa-elhárítási, rend- és polgárvédelmi feladatnak sem. A parlagfűirtást már nem is említve.

Hacsak egy ilyen harcjárműnek a nemzeti ünnepünkön való mozgatása nem sorolható be a hazafiúi kötelezettségek azon körébe, amely szerint a gárdatagtól elvárható, hogy ápolja a magyar kultúrát és történelmünk emlékeit, adja tovább a felnövekvő generációk épülésére. Ennek a "leápolásnak" és "továbbadásnak" a módozatai nyilvánvalóan igen sokfélék lehetnek. Együtt masírozgatás,  közös éneklés, zászlólengetés, és mint a mellékelt ábra mutatja, akár egy harcijárművel való közlekedés is. De csak és kizárólag a felnövekvő generációk épülésére.enharckocsizót.gyar Gárda közé sem passzust, ami arra vonatkozna, mit cs

Szerintem egy ilyen látványos harckocsi manőver a legkevesebb az, amit egy híján 1100 évvel a dicsőséges pozsonyi csata és egy híján 300 évvel az ónodi országgyűlés után, egy békés szándékú gárdatag megtehet, ezzel is üzenve mindazoknak, akik régóta sóvárognak egy szebb magyar jövő után.

Várom, mikor kerül sor egy újabb békés Gárda felvonulásra valamelyik cigánytelep környékén. Természetesen békés harcjárművekkel együtt.

Bizony, akár Kádár sleppje is kitalálhatta volna ezt a programot, meg ezt az esély dumát, olyan jól hangzanak. Előre a szocializmus, akarom mondani a munka útján! Esélyt a becsületes munkának!

Végre rendet teszünk már e területen is, miután az oktatást, közlekedést, egészségügyet oly szépen megreformáltuk, hogy az anyja se ismerne rá. S most végre feltehetjük az í-re a pontot, felléphetünk a gazdaság kifehérítése érdekében is. Reszkess, te sötétben bujkáló feketemunkás!

Út a munkához. Út a kényszermunkához? Éljen a monoki modell!

Az alapprobléma persze az, hogy sok a munkás, de kevés a munka. Ráadásul oly magasak a munkaviszony közterhei, hogy nem is éri meg legálisan munkásokat foglalkoztatni. Így aztán a többség feketemunkából és segélyekből kénytelen mégis csak megélni, ha egyáltalán kap feketemunkát is. Mert sok helyen még az sincs. No, de nem baj, majd csinálunk mi legális munkát. Legfeljebb nem lesz semmi értelme. Egyik nap kiássuk a gödröt, másnap betemetjük. Vége a gondtalan világnak, a segélyekből dőzsölésnek!

A munka nemesít. A munka dicsőség dolga. Aki nem dolgozik, az…

Meghatározó MSZP-s politikusok véleménye szerint, akik szinte a minimálbérért keményen dolgoznak, azoknak az igazságérzetét nagyon bántja, hogy a segélyből és néhány napi fekete munkából hasonlóképp meg lehet élni. Nem a betegek munkára szorításáról van szó – ismételgeti a kormányzati kommunikáció -, hanem azok szankcionálásáról, akik képességeiket tekintve alkalmasak lennének hasznos tevékenységre, mégsem teszik. Kiszűrésükre úgynevezett "munkatesztet" dolgozna ki a minisztérium.

Ez a munkateszt szerintem is ugyancsak kurva jó ötlet!

De én kissé kiterjeszteném az alkalmazási körét a falusi cigánytelepeken túlra is. Például ugyanilyen munkatesztet alkalmaznék akkor is, amikor teszem azt magas  állami vezetők kinevezéséről döntenék. Csak fordított előjellel kutakodnék az ilyen páciensek háza-táján. Náluk nem azt vizsgálnám, hogy bár a képességeiket tekintve alkalmasak hasznos tevékenységre, ennek ellenére miért nem teszik mégsem, hanem éppen megfordítva.

Vagyis azt nézném, hogy miként lehetséges, az, hogy ha a képességeiket tekintve nem alkalmasak hasznos tevékenységre – mint ahogy legtöbbjüknél ez a helyzet -, akkor mégis miért teszik, illetve tehetik ezt. Vagyis miért kapnak újra és újra zsíros álláslehetőségeket, annak ellenére, hogy már számtalanszor bizonyították alkalmatlanságukat a különféle munkateszteken.

Ezek a figurák továbbra is ott ülnek a jól fizető állásaikban, ahelyett, hogy húsz-harmincezer forintos szociális segélyből élnének. (Plusz esetleg még némi kamatos-pénzből.)

Mindenki jobban járna.

Tehát az ő esetükben a szlogen: esély helyett segély.

Ezt az elvet például mindjárt alkalmazhatnák mondjuk éppen aszociális, akarom mondani a szociális és munkaügyi miniszter estében, aki bankvezetőként kapott esélyeit annak idején többször eljátszotta. Az akkori újsághírek szerint három bankos állása volt, ebből kettő kapcsán gyanúsított lett, az egyik pénzintézet pedig később tönkre is ment.

Nem tudom, tényleg így történt-e, de a miniszter-asszony ügye egy alaposabb munkatesztet azért megérne.

Már megint ezek a kurva magyarok! Ha komolyabb bűnözésről van szó, tetszik, nem tetszik, szinte azonnal mindenütt magyarokba ütközünk. Ungur bungur lapte gros, scurge pe izmene in jos!

Nem szívesen teszem, de nem lehet nem észrevenni ezt a jelenséget. Sokáig próbáltunk ugyan mellébeszélni, a dolgot eltitkolni de most már nem lehet tovább halogatni, az igazságot bizony ki kell mondani. Beszélni kell erről a jelenségről: az egyre tűrhetetlenebb méreteket öltő magyarbűnözésről. Sőt előbb-utóbb hatékonyabb eszközökhöz is kell folyamodni. Fel kell vonulni békésen a magyarok lakta településeken, és békésen tüntetni kell ellenük. Természetesen román, szlovák, és egyéb szomszédok népeinek zászlait lengetve. És előbb-utóbb létre kelll hozni valami békés, ám hatékony gárdát is ellenük.

Nem telik el egyetlen nap sem, hogy ne hallhatnánk ezeknek a pörköltzabáló tirpákoknak valamely visszataszító bűnös cselekedetéről.

Most folyik például éppen a Zuschlag ügy tárgyalása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Napról napra derülnek ki újabb sötét disznóságok, hogy ezek a zsíros bugaci parasztok a mérhetetlen pénzéhségükben mi mindenre voltak képesek. Számlagyár számlagyárat követett,és persze követ most is, ahol valamely bozgor magyar párt emberei gyártották, s gyártják mázsaszám jelenleg is a hamis papírokat, hogy maguknak s pártjaiknak tíz-száz milliókat megszerezhessenek. Mindenki tudja, hogy egy egy parlamenti párt egy-két százmilliót fordíthatna törvényesen választási kampányára, s azt is mindenki tudja, hogy ennek persze a többszörösét használják fel ilyen célra. Mindenki tudja, mégis a pártkasszák vizsgálata alapvetően mindig mindenhol mindent rendben talál.

A magyarok, vagyis a hungry-k, olyan népség, amelyik végtelen pénzéhségében minden gaz galádságra képes. A hazai milliárdos is bevallottan minimálbér után adózik, ha itthon adózik egyáltalán, mert az okosabbja külföldi székhelyű, kétes hírű offshor cégeket üzemeltet, csak, hogy egy fillért se kelljen az állami kasszába befizetnie. Közülük még a szélsőjobboldali legsovinisztább újságíró is szlovák rendszámmal üzemelteti az autóját, sőt még dicsekszik is vele, csak, hogy megúszhassa a pár ezer forintos hazai adó kifizetését. A baloldali kádkő és műkorund gyáros pedig kedvezménnyel kapja az áramot az üzemébe, nagy tételben. Mindebben sem a jobb-, sem a baloldal nem lát semmi kivetnivalót.

Ezek az elfuserált Attila-fajzatok naponta milliárdokkal károsítják az államukat mindenféle telekspekulációkkal is.

Bevált módszer például, az állami ingatlanokat csókos haveroknak olcsón elpasszolni, akik azokat zsírós felárral adja tovább. De elfogadott az is, hogy egymás cégeit levajazott, személyre szabott tenderekkel segíteni, ahol például kakaóbiztos számítógépeket, postásbicikliket lehet dupla, tripla áron az államra rásózni, jól menő állami cégeknél lehet jól fizető, de semmilyen felelősséggel nem járó felügyelő-bizottsági, igazgatósági tagsági funkciókat szétosztogatni, tíz-százmilliós EU-s pályázati pénzek lenyúlására maffiahálózatokat működtetni. Lehet fillérekért megszerzett állami szőlőterületek után mérhetetlen támogatásokat kapni, csak ne mi nyerjük a legtöbbet jelszóval, s lehet szőlőterületet jobbminőségű termőrégióba átsoroltatni. Et cetera. Et cetera.

Ha valahol arról hallunk, hogy milliárdok elsíbolása folyik, legyen szó Gripen repülőgépekről, autópálya-építésekről, szinte biztosak lehetünk benne, hogy mindenütt a kurvi mad’arikba, vagyis a curva boangenekbe ütközünk.

Ahogy annakidején ez egyik magukfajta mongol-tatár keverék írójuk oly találóan meg is fogalmazta erről a népségről: Magyarország a rokonok és a panamák lápvilága.

Szerintem itt az idő, hogy a mértékadó internetes portálok, így a Kurucinfo is minél előbb megnyissák a Magyarbűnözés című rovatukat. Bőven rászolgált erre ez a kurtalábú, mongolszemű, fokhagymaszagú társaság. És lehet sorakoztatni a példákat.

A minap egy tizennégy éves kislányt meggyilkoltak. A tettes, vagy tettesek kiléte még ismeretlen, de sokan már határozottan tudják, kik voltak azok. Egyes gyűlölködő hírportálokon már a nevük is közszájon forog. Sokak számára nem is kell ehhez semmilyen bizonyíték, hiszen oly nyilvánvaló a válasz.

 Nem is oly régen egy másik faluban, annak is a legszélén két embert végeztek ki Molotov-koktéllal és vadászpuskákkal. A tettes vagy tettesek kiléte még ismeretlen, de nagyon sokan már tudják, kik voltak azok.

Természetesen a válasz mindkét esetben az, hogy cigányok. A közbiztonság romlását ugyanis az emberek többsége egyértelműen a „cigánybűnözés” rovására írja

Vak, aki nem látja, hogy Magyarországon az utóbbi években valóban drámaian romlott a közbiztonság. Vak az is, aki nem észleli, hogy ezzel egyidejűleg drámai mértékben nőtt hazánkban a rasszizmus, elsősorban a cigánygyűlölet, de valamelyest ezzel együtt az antiszemitizmus, sőt általában az idegenellenesség.

Az utóbbi években olyan bűnesetek történtek, amelyek valóban el kellett volna, hogy gondolkodtassák azokat az embereket, akik a hatalmi pozíciójuknál fogva a legtöbbet tehették volna a helyzet folyamatos romlásának megállításáért.

A rendszerváltozás utáni kormányok és azok belügyérei azonban mind képtelenek voltak már a bűnüldözés, bűnmegelőzés kérdéseit is a helyükön kezelni. S képtelenek voltak erre az úgynevezett független hatalmi ágak, főként a törvényalkotó Parlament, de a bíróságok, ügyészségek is.

Nem tudtak gyakorlatilag semmit sem kezdeni az erőszak nagymérvű terjedésével.  Egy idő után például kinyilvánították, hogy a futball-huliganizmus megfékezése tulajdonképpen nem is az ő dolguk.

Egyre kevésbé tudják megvédeni a kisemberek életét, testi épségét és magántulajdonát is, miközben persze soha nem látott mértékben virágzik az őrző-védő és a biztonságtechnikai szakma a leggazdagabbak körében. A jobb módúak számára sorra épülnek azok a lakóparkok, ahová már akárki, földi halandó be sem teheti a lábát. Magánrendőrségek alakulnak mindenfelé, miközben az állami rendőrség pedig szép fokozatosan leépül. Túlóráztatott, rosszul fizetett, s ezért rosszkedvű egyenruhások szolgálnak és védenek bennünket.

A magyar rendőrség többek között ezért sem szeret, és nem is tud módszeresen nyomozni. Annál inkább kedveli a gyors, látványos sikereket. Nagy élvezettel csapnak le például a kommandó alakulatok romatelepekre, vagy olyan helyekre, ahol a szegényebb romák szórakoznak. Előszeretettel használják az erőszakot, a fenyegetéssel, kényszerrel kicsikart beismeréseket, valamint a besúgókat, fogdaügynököket, lehallgatásokat, de az egyéb bizonyítási eszközök, főként a szisztematikusságot, kitartást, és hozzáértést igénylő tárgyi bizonyítás eszközeinek alkalmazása során már bajban vannak. S az ilyesfajta, félig meddig törvénysértően felépített - összetákolt ingatag vádakról döntenek aztán – „hozott anyagból” – mindenfajta személyes felelősség nélkül olyan előítéletes ügyészségek és bíróságok, akiknek szintén nem erősségük a törvényesség, különösen az ártatlanság vélelmének tisztelete.

A felsorolt szervek vezetői pedig olyanok, akikről a legjobb esetben is azt lehet állítani, hogy politikailag elkötelezett, de szakmailag kellően hozzá nem értő emberek. De ennél rosszabb esetre is akad sajnos példa.

Pedig egy nagyon egyszerű, ám fontos igazságot be kéne mindenkinek látni: a bűnözés növekedése soha nem elsősorban a bűnözők hibája és felelőssége, hanem a mindenkori bűnüldözőké. A bűnüldözés pedig egy nagyon nehéz szakma, amelynek az irányítását nem a haverokra kéne bízni, hanem a szakemberekre.

.

Tényleg nem értem, hogyan lehettek azok az egyenruhások odaát ennyire kezdők és amatőrök, sőt balfácánok az emberverésben - mármint a mieinkhez képest! A felvételeken egyértelműen – az egész világgal együtt - azt láthattuk, hogy miként bolond tehén az anyjának, egyszerűen csak nekirontanak a tömegnek - mit tömegnek: a magyaroknak, a honfitársainknak, a magunkfajtáknak, a véreinknek! -, aztán ütik-vágják őket, mint a répát.

Igaz, később azt állították, hogy komoly okuk volt rá, mármint a magyar vendégszurkolók aprítására, de amikor erre nézvést bizonyítékokat kértek, követeltek tőlük, akkor persze hozzáfogtak mellébeszélni, mint Csikkes Pityu barátom, amikor lopáson érték tetten a szomszéd krumpliföldön. Ugyanis a dunaszerdahelyi stadionban készült képeken a felvételeket akárhányszor újra játsszuk is, mindig ugyanaz az idillikus közegű szurkolótábor látszódik.

A rendkívül békésen demonstráló, pardon: szurkoló! – „a Szlovákia nevű ország valójában nem is létezik”, meg a „nagy Magyarország” feliratú, és egyéb, a magyar felsőbbrendűséget hirdető állításokat egyébként színes illusztratív térképekkel is szemléltető -  nézőkre durván rátámadtak az állig felfegyverzett szlovák kommandósok. Az ottani ostoba zsaruk meg sem kísérelték leplezni, hogy a támadást az a nacionalista indulatuk motiválta, miszerint egyszer s mindenkorra elvegyék az ilyen, a hazájuk polgárainak az önérzetét sértő provokációktól a kurva magyarok: mad’arik kedvét. Akiknek még a külügyminisztere is egy a szlovák nemzeti érzelmeket sértő, provokatívan rendezetlen kinézetű, kócos fehérnép.

(Kész szerencse, hogy Jan Slota nem meleg identitású politikus! Milyen szörnyűségeket mondana akkor Gyurcsányról?)

Szóval, a magyar rendőrök bezzeg másként intézik az ilyesmit! 

Ők már annak idején a demokratikus ellenzék elleni fellépéseik során megtanulták, hogyan kell ezeket a dolgokat megfelelő alattomossággal úgy kezelni, hogy mindenképpen győztesen kerüljenek ki. a szituból.

A főpolgármester urat annak idején a zsernyákok jól elabriktolták, miközben a nagyközönség a médiából arról értesült persze, hogy Demszky volt az, aki egymagában – holott akkoriban még sokkal keszegebb, és vékonypénzűbb volt ez a nagyszerű forradalmár - eltángált egy szakasznyi rohamrendőrt, s ezért hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás is indult ellene.

Akkor ez bejött a hazai fakabátoknak, s sokan elhitték ezt a képtelen verziót, főleg persze a náluk is hülyébb feletteseik.

A zsaruk ezt a jó szokásukat továbbra is megőrizték, mondhatni a demokratikus jogállami viszonyok közé is átmenekítették.

Vagyis a rendőri brutalitás alapelve most is: hazudd azt, hogy ő támadott meg téged!

Ma reggel a Napkeltében Fodor Gábor kicsit pironkodva ismerte el, hogy a Parlamentben véletlenül félrenyúlt az egyik szavazás kapcsán. Épp az ellenkezőjét nyomta annak, mint amit akart. Azt már csak én fűzöm hozzá, hogy tette mindezt annak ellenére, hogy a híradások szerint minden párt használ olyan előjelző embereket – némelyik többet is -, akik párttársaiknak mindig bekiabálják, éppen melyik gombot is kell megnyomni. Ám még így is előfordult, több képviselő nem is egyszer elnézte a jelzést, és tévesen voksolt. A hibázók azzal mentegetőztek, hogy bizony nagyon sok a döntésre váró kérdés, s az ember nehezen ismeri ki magát bennük.(Csak aztán nehogy egyszer egy ilyen tömeges mellényúlás folytán tévedésből hadat üzenjünk például Szlovákiának.)

 A gombnyomogatás kapcsán a tisztelt házban már több esetben történtek skandalumok.

Micsoda botrány kerekedett például abból, amikor tizennyolc évvel ezelőtt Hámori Csaba az MSZP részéről más helyett nyomta meg a szavazógombot! Az eset súlyosságát maga Torgyán József doktor ecsetelte szokásos alagsori humorával átszőtt felszólalásában, kiemelve, hogy éppen akkor történt ez a példátlanul galád eset, amikor az alaptörvényünkön olyan – az ország kormányozhatóságát alapvetően meghatározó - fontos módosításokat kívántunk végrehajtani, mint például „a nép által gyűlölt Kádár-címer helyett végre a koronás címer kerülhessen Magyarország minden hivatalára és minden okmányára” „De ezt a törekvésünket, igen tisztelt Ház, igen tisztelt Elnök úr, egy súlyos provokáció zavarta meg, nevezetesen az MSZP padsoraiból… olyan szavazatot adtak le, amely szavazat leadásánál a hely nem volt foglalt, magyarán mondva üres hely szavazott. …A Kisgazdapárt nem gondol arra, hogy Hámori Csaba képviselőtársunk lett volna az, aki ilyen módon visszaélt volna a helyzetével. (Derültség!) Sokkal inkább gyanakszunk arra, hogy nyilvánvaló, akkor, amikor az üres hely szavazott, itt valamiféle gépi visszaélésről van szó, a gonosz gépre gyanakszunk, amely az MSZP-t ilyen nehéz helyzetbe akarta hozni.”

A Parlamentben később is történtek persze hasonló ügyek. Kiemelhető a 2007. júniusi eset, amikor mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő,

Az mszp-s Nyakó István – a múltat végképp elfeledve – rögtön kijelentette, hogy Kispál visszaélt a képviselői esküjével, a választók bizalmával és a házszabállyal. Szerinte ez nem stikli, hanem csalás, szabálysértés, és ha ezek után a Fidesz megtűri a soraiban, akkor az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez a csalás a frakció tudtával, esetleg utasítására történt. Kispál Ferenc később aztán lemondott mandátumáról.

Végül is nem túl eredeti ötlet, amit mindebből ki akarok sütni, sőt biztos, hogy sok embernek eszébe jutott már hasonló. Az ilyesfajta vétlen és vétkes hibák egyaránt elkerülhetők lennének, ha az egész képviseleti rendszerünket átalakítatnánk, s úgy működtetnénk, mint mondjuk egy részvénytársaságot. Emlékezetem szerint talán Kóka, vagy valaki hozzá hasonlóan okos úr korábban már pedzegetett is ilyesmit, igaz ő az országirányitás kapcsán.

Tehát a reformelképzelésem lényege, hogy nem kéne 386 képviselő, csupán minden pártnak egy-egy, attól függően ahány párt eléri az öt százalékos küszöböt. A maximum féltucatnyi honatya, vagy éppen honanya a pártjaikra leadott szavazatok arányában voksolhatna egy adott kérdésben. Így kisebb lenne a tévedés lehetősége, talán mindegyikőjük meg tudná jegyezni a saját akaratát.

Ráadásul ennyi ember jóval kisebb helyen – akár a parlamenti büfében is – elférne, s az így felszabaduló irodákat és üléstermeket más hasznosabb célokra lehetne hasznosítani. Például óvodának, iskolának, de akár hajléktalanszállónak is megfelelne. De a merkantilistább szemléletűek figyelmét felhívnám arra, hogy jó fekvése miatt e helyeken lehetne akár plázát, bankot, vagy esetleg szállodát is üzemeltetni.

Az utcára kerülő több száz képviselő a sleppjével együtt pedig mondjuk közhasznú munkát végezhetne. Például akár Pesten is elkelne egy kis takarítás, kátyútalanítás vagy éppen a kutyaszar összegyűjtése.

Az e reformból származó anyagi megtakarítások – úgy vélem - szinte felbecsülhetetlenek lennének.

Már éppen egy könnycseppet készültem kimorzsolni a szemem sarkából, annak hallatán, hogy a képviselőink név szerinti szavazással, megszavazták a saját jövedelmük megkurtítását, ami annyi jelent, hogy a továbbiakban – jövő februártól – a költségátalányukat 15 %-os adó fogja terhelni.

 Ráadásul valamivel korábban már az MDF egyik politikusa Makay Zsolt közleményében jelentette ki, hogy akkor lehet az emberek megértését kérni, ha a politika önmagán kezdi a megszorításokat. A javaslat értelmében az MDF-frakció nagylelkűen lemondana a költségtérítése 18 százalékáról.

Micsoda szép dolog ez valójában, hogy ilyen áldozatkészek ezek az emberek! Igazi hazafiak, akik baj esetén tettekkel is bizonyítják hazafiasságukat!.

Szóval ilyesmiket gondoltam, s már kezdtem teljesen elérzékenyülni, hogy tényleg hogy félreismertem én ezt a bunkó bagázsnak gondolt parlamenti társaságot, amelyik Szilikatalinostul, mindenestül korábban még azon is vérig sértődött, hogy a jogellenes folyosói bagózásukról néhány fürkész újságíró jóvoltából a nagyközönség is tudomást szerezhetett.

Ám ekkor ráakadtam egy érdekes tavalyi írásra.

 Az index 2007 novemberében adta hírül, hogy az Országgyűlés elnöke és alelnökei kiemelt díjazást kapnak. Szili Katalin házelnök tavaly szeptemberben például 1 435 200 forintos bruttó fizetést, és 287 040 forint költségtérítést. Utóbbit azért, mert a választókörzete Pécsen van.

Szili annak ellenére veszi fel ezt a pénzt a cikk szerint, hogy belföldi utazásairól a Köztársasági Őrezred gondoskodik, mivel védett vezető, budapesti szállását - törvény alapján - pedig az állam biztosítja egy budai zöldövezetben lévő rezidenciával.

Az Országgyűlés honlapján a 2008. októberi adatok szerint Szili 1 507 350 Ft bruttó fizetésben részesült és ezen felül immáron még további 301 470 Ft költségtérítést is felvett.

Nos, most eme adójogszabály-módosítás következtében jövő februárjától le kell majd mondania a költségtérítéséből neki is havonta mintegy 45.000 Ft-ról. Ahhoz képest viszont, hogy – kimutatható tényleges költség hiányában – jogosan neki valójában egy fillér sem járna ilyen címen, hát ez nem egy túl nagy áldozat a részéről

Szerintem a képviselő hölgyek és urak éppen azért választották ezt a 15 %-os megoldást, hogy eltitkolhassák, hogy a többségük számára ez a bizonyos költségtérítési átalány, amelyik a legkisebb mezei képviselő esetében is 150.000 Ft körül mozog, valójában semmi más, mint egy adózatlan jövedelem, amely mögött semmilyen tényleges valós költség nincs. Tehát még mindig sokkal jobban járnak a 15 %-os adóval, mint, ha tényleges csak azokat a költségeiket számolhatnák el, amelyekről számlával rendelkeznek. Akkor ugyanis kiderülne a turpisság.

Vagyis ez a jogszabály nem áldozat részükről, hanem egy kollektív porhintés.

Nagy port vert föl az a hír, amelyik szerint a Fővárosi Bíróság az UD Zrt ügyébeni ismeretlen tettesek ellen folyó nyomozás keretében meghosszabbította az egyik gyanúsított előzetes letartóztatását.

 Ez eddig rendjén is való lenne, hiszen a bíróságnak többek között ez is a dolga, hogy ilyesmiket is tegyen, ha kell, s ha ezt indítványozzák az arra jogosultak. A problémát azonban esetünkben az okozta, hogy ebben az ügyben még egyelőre nincs gyanúsított, és sem az ügyészség, sem a védelem nem is fordult fogva tartás hosszabbítási óhajjal a tisztelt ítélkező tanácshoz.

A bíróság annak az ügyvédi kérelemnek a tárgyában hozott egyébként ilyen krudélis határozatot, amelyik az ügyben lefoglalt tárgyak kiadására irányult. Hát istenem, így járt szegény tanult kolléga! Lefoglalás megszüntetését igényelte, és előzetes letartóztatás meghosszabbítása lett belőle. Legközelebb majd óvatosabban kér bármit is a tisztelt hatóságtól.

Minderről a diákkoromnak az a kedves pincér bácsija jutott eszembe, akit azért szerettünk, mert mindig meglepetést okozott azzal, hogy mást szolgált fel, mint amit rendeltünk. Ha három féldeci konyakot és három pohár sört kértünk tőle, akkor például megtörtént, hogy két kávét hozott és négy nagyfröccsöt. Így aztán minden egyes találkozásunk a bizonytalanság kellemes izgalmával járt együtt.

A magyar bíróság persze a háza táján történt újabb blamázsról, jó szokása szerint, ezúttal is csupán annyit volt hajlandó az ostoba, jogban járatlan pórnép orrára kötni, miszerint adminisztratív hiba történt, amit persze észlelt és kijavított. Hogy mi volt ez az adminisztratív hiba, úgy gondolták, ez maradjon csak az ő titkuk.

Büszkén jelentem, eme rejtély titkát nekem mégis sikerült rövid idő alatt megfejtenem.

Mancika volt az oka.

Szerintem, aki a munkájához számítógépet szokott használni az jól ismeri ezt az alattomos hibázási lehetőséget, legyen esetleg jogász, vagy újságíró, vagy valami hasonló. Szokásos ugyanis az, hogy adott esetben nem új dokumentumot nyitunk meg, hanem egy korábbit felülírunk. És, ha nem vigyázunk, bizony benne maradhat az előző dokumentumból valami oda nem illő szöveg.

Egyik esetben például meglehetős megdöbbenéssel olvastam egy olyan vádiratot, ahol a sikkasztással vádolt férfi elkövetőnél a tettének bizonyítékaként az ügyészség - egyebek mellett-  a terhességvizsgálat eredményére is hivatkozott. Aztán ott is kiderült, mi okozta a problémát. Az adott számítógépen korábban egy csecsemőgyilkosság vádiratát készítette el az ügyész, s annak egy részét elfelejtette törölni Mancika, a titkárnője az újabb vádirat megírása során. S az inkriminált rész a későbbi felületes átolvasás során benne maradt.

Az UD Zrt jogi képviselője mindenesetre nagyon találóan fogalmazott, amikor a letartóztatást meghosszabbító döntést kézhez kapta. "Ilyenkor azért különösen örülök, hogy a halálbüntetést eltörölték."

Bodoky Tamás érdekes interjút közöl egy SZDSZ vezetővel: Vágta közben nem lehet lovast váltani címmel az index-ben. Ebben említés történik arról is, miszerint „a Kenedi-bizottság jelentéséből kiderül, hogy a rendszerváltás után rendesen megvezették a magyar társadalmat. Az iratok megsemmisítése, eltüntetése és visszatartása következmények nélkül folyhatott. Az illetékes politikai döntéshozók tudatlanságból, naivitásuk, félrevezethetőségük okán vagy éppen a szolgálatok kulcsszereplőivel való tudatos összjátékban elfogadták, hogy az információk zömét a szolgálatoknál kell tartani, más információkkal pedig játszottak, manipuláltak.”

Aztán szóba kerül, hogy „A Horn-kormány idején az SZDSZ kezdeményezésére felállt egy iratfeltáró bizottság, amelyet lényegében szintén megvezettek a szolgálatok, az iratfellelő helyek egy jelentős része, ahogy az iratoké is, rejtve maradt előttük.”

S most itt az úgynevezett Kenedi bizottság, amelyik közel egy éven keresztül szintén nem vitte jóformán semmire.  Valami nagy titok lappang mindezem kudarcok mögött, ami nem magyarázható pusztán egy-két érdekesebb, közismertebb személy esetleges érintettségével!

Egyébként egy buta vicc jutott eszembe, amelyik szerint az apácát megerőszakolja valaki az erdőben, mire ő kifakadt, hogy fel fogja az illetőt jelenteni többrendbeli nemi erőszakért. A tettes hüledezve kifakad, de hát csak egyszer erőszakoltam meg! Mire az apáca: miért, hová siet annyira?

Vagyis a magyar demokrácia megcsúfolásával kapcsolatban az a kérdés is megválaszolatlanul maradt, hogy az még csak rendjén való, hogy egyszer megerőszakolható, félrevezethető a hatalom. De Gulyás is elismeri, hogy többször is ilyesmi történt, mindenféle következmény nélkül. És persze történik most is!

Az interjú talán egyetlen hibája, hogy a Kenedi bizottság legutóbbi tevékenységével kapcsolatban a riporter nem kérdez rá például egy igen fontos momentumra. Oké, rendben van, az iratok egy része magánkézbe került, egy része megsemmisült! Ezek már befejezett tények. De mi van azokkal a mágnesszalagokkal, amelyek egyelőre még nagyon is léteznek, s azokon jelenleg is megtalálható az összes releváns titkosszolgálati adat, s amelyekhez hozzájutáshoz, rendbetételükhöz, archiválásukhoz elég lenne mindössze egy néhány százezer forintos szoftver beszerzése.

Mégis mi ennek az igazi, valós akadálya?

Miért nyilatkozhat Tóth Károly MSZP-s képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke a Magyar Rádióban ezzel összefüggésben pökhendien olyasmit, hogy a pillanatnyi időpont nem alkalmas az ügynökkérdés firtatására, mert „az ország szempontjából, a szolgálatok szempontjából sokkal fontosabb feladatok vannak ennél, például a válság kezelésében, mint hogy a szolgálatok ismét önmagukkal kezdjenek foglalkozni.” (Forrás: Kovács Zoltán – ÉS – Teszik a dolgukat című írása.) Egyébként Tóth Károly a Gyurcsány blogok stílusában még hozzátette azt is, hogy a „kormány teszi a dolgát.”

Persze, ha nem is hangzott el ilyen kérdés, Gulyás József attól függetlenül is elmondhatta volna, mit gondol, mi lehet az indoka annak, hogy immáron sokadszor megint a szolgálatok nyernek

 Sajnos kicsit erre a mellébeszélő stílusra hajaz – habár más összefüggésben, Gyurcsány sorsát illetően - a riportalany azon megjegyzése is, miszerint „képletesen szólva: nem lehet vágta közben lovast váltani.”

Én azért csak rákérdeztem volna: Gulyás úr, milyen vágtáról tetszik beszélni? Esetleg ezt a poroszkálást, tétova araszolgatást és töketlenkedést tetszik vágtának tekinteni? Hacsak persze nem a Geszti féle nemzeti vágtára gondolt a Hősök tere homokkal felszórt aszfaltján.

Az újságíró egyébként dicsérendő módon továbblépett a rendszerváltozás előtti titkosszolgálatokkal kapcsolatos kérdéseken, s megpróbálta a riportalanyát arról is kifaggatni, mit gondol néhány a közelmúltban történt, a titkosszolgálatok érintettségének gyanúját is felkeltő eseményről. Itt viszont azt a fő kérdést kellett volna szerintem kicsit jobban feszegetni, hogy az még csak „rendjén való”, hogy nem jogállami viszonyok között nem jogállami módon működött a titkosszolgálat, de miként lehetséges a nem jogállami eszközök igénybevétele állítólagos jogállami viszonyok között is?

Most megosztani szeretnék néhány olyan titkot olvasóimmal és a blogjaimat közzétevő blog.hu-val, amelyekkel normális körülmények között az ember nem szokott eldicsekedni. Jómagam is meghívást kaptam Bodoky Tamás Túlkapások című könyvének bemutatójára. Bevallom, örültem ennek az írásnak, főleg a bátorsága tetszett, az a szemlélet, hogy egy baloldali liberális gondolkodónak sem kötelező a magát baloldalinak nevező, jogtipró hatalom elvtelen kiszolgálása. Mert fontosabb számára az igazság.

A másik, amit őszintén bevallok, hogy időnként olvasgatni szoktam a Kurucinfo portálját, sőt bizonyos mazochista gyönyört okoz számomra, amikor felfedezem a magyarosított nevemet is egy gyűlölködő, zsidózó írásban, sőt esetenként feltűnök magában az úgynevezett headline-ban is. Ilyenkor mindig meg is emelkedik az olvasottságom, hozzátetszem persze korántsem annyira, mint amennyire a Kurucinfo nevű szennyportál összegányolói ezt gondolnák. Az index blogrovata ugyanis olvasottabb, mint a Kurucinfo.

A legutoljára említett fogyatékosságom már nem annyira erkölcsi, inkább fizikai természetű. Észrevettem, mostanság már nem jól látok, talán szemorvoshoz kéne fordulnom. Most például mintha azt olvastam volna, hogy a Kurucinfo bizonyos írásműveket reklámoz, köztük Bodoky könyvét is.

Ma esti 19:58 Könyvajánló: a 2006-os rendőrterror és túlkapások (x) címmel.

A reklámozott könyvek között ott szerepel Bodoky Tamás:Túlkapások című műve is, - megrendelheti ide kattintva! - amelynek a Magyar Menedék Könyvesház heti ajánlója ad teret olyan örökbecsű alkotások társaságában, mint például:

Gyermekpólók életfa motívummal. („Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted, nem veszhet el, ha eddig el nem veszett!”),

Drábik János, Örvénylés című írása (Amelyiknek az ismertetője szerint „a szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel kényszerítették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi mintegy 4500 milliárd forintba kerül a tagsággal járó terhek viselése. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az úgynevezett támogatás nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének keserves visszapályázgatása”),

Gál Péter József: Szentlélek és turul. („Az 'ezeréves' határ őrei vagyunk. Két történet a gyimesi ezeréves határon.”)

A felsorolt termékeket a megfelelő linkeken lehet megrendelni, vagy személyesen a boltban lehet megvásárolni közli velünk a Kurucinfo.

A Magyar Menedék Könyvesház a Kurucinfon keresztül örömmel közli még azt is a nagyközönséggel, hogy megérkezett hozzájuk az Árpád-sávos szilikon karkötő, továbbá Morvai Krisztina – Magunkfajták című írása, és még sok más remekmű. Például Ladányi Attila műve: A holokauszt- mítosz – mint a liberálnáci diktatúra alapja.

Bodoky Tamás értékes, tanulságos könyvét ilyen és ehhez hasonló szellemi társaságban reklámozza a Kurucinfo.

Bodoky úr, ez most valami provokáció, vagy tényleg idáig tetszett süllyedni?

Azt a jogos bírálatot kaptam, hogy mostanában túl sokat foglalkozom romák ügyeivel. Ezzel kapcsolatban azonban van egy rossz hírem, az élet is túl sokat foglalkozik mostanában ővelük.

Történt, hogy nyáron Siófokon a rendőrök intézkedés alá vonták, vagyis igazoltatták egy személygépkocsi vezetőjét és utasait a TESCO parkolójában. Mit tesz isten, az éber zsaruk éppen egy olyan járművet szemeltek ki, amelyben egy roma sofőr, valamint halmozottan hátrányos helyzetű cigánygyerekek, és kísérőjük tartózkodott. A gépkocsiból mindenkit kiparancsoltak(!) és igazoltattak, sok ember szeme láttára. A rendőrök persze nem találtak semmi olyan dolgot, amibe bele tudtak volna kötni. Pedig egyértelmű, hogy roma emberek egy TESCO környékén mindig gyanúsak, nem árt a fokozottabb elővigyázatosság. A gyerekek kísérője egy önérzetes cigány ember szóvá tette az általa fölöslegesnek, megalázónak ítélt rendőri intézkedést. A zsaruk megorroltak, fegyvert fogtak rájuk, ordítoztak. A mi kísérőnk is elveszítette a fejét, és az utólagos ügyészségi megállapítás szerint ő is "arrogánsan" viselkedett. Ekkor felszólították, hogy szálljon vissza a járműbe, aminek ő nem tett eleget. A rendőrök pedig, bár keményen jártak el, állapította meg a nyomozó ügyészség, de az 55 éves kísérőt nem bántalmazták,"csupán" megbilincselték és előállították. A rendőrségen az előállított eszméletét vesztette, mentőt hívtak, akik viccelődtek kicsit rajta, majd a zsaruk a férfit az előállítóba tették. Pár órával később aztán elengedték.

A rendőri szabálysértési hatóság két hónappal később 30.000 Ft-ra bírságolta, amelynek indoka az volt, hogy a kísérő „a gépkocsiban utasként tartózkodott, aki a rendőri felszólításnak nem tett eleget, az intézkedést akadályozta." "A rendőri feljelentés alapján a terhére rótt cselekmény bizonyított." A határozat ténybeli tartalma mindössze ennyi volt. A bírságoló szerv még azt sem tartotta fontosnak részletezni, hogy az elkövető milyen felszólításnak, miként nem tett eleget. Mint ahogy arra sem tért ki, hogy a rendőrnek joga van-e egy nyilvános parkolóban valakit beparancsolnia a saját járművébe, akár cigány az illető, akár nem.

A módosított 218/1999 (XII.28.) Korm. sz. r. 40/A. § szerint aki a rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagja jogszerű intézkedésének nem engedelmeskedik, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ez az a hírhedt paragrafus, amit a Gyurcsány 2007. március idusa előtt néhány nappal fogadtatott el pánikszerűen, a várható utcai tüntetések visszaszorítására, s amely jogszabály ellen mind a jobboldali, mind a liberális jogvédők tiltakoztak, azt alkotmánysértőnek is titulálták, és az Alkotmánybírósághoz fordultak két ízben is, 2007. májusában és 2008. februárjában. (Úgy tűnik azonban alkotmánybíráinknak nem sürgős!) Dénes Balázs, a Tasz elnöke az Indexnek azt mondta, hogy az új szabálysértés valójában nem új tényállás, hanem a rendzavarás speciális esete. Vagyis a szabálysértés megalkotására a kormánynak nem, csak az országgyűlésnek lett volna hatásköre. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvédje pedig ezt a rendelkezést találóan jogi gumibotnak nevezte, amelyik kifejezetten alkalmas arra, hogy önkényes korlátozás és megszorítás alá kerüljön a gyülekezési jog.

A siófoki ügy érintettje a bírósághoz fordult, nem tudjuk milyen döntés születik majd vele szemben. Az eddigi ilyen jellegű esetekben mindenesetre a bíróságok érdekes döntéseket hoztak. Többnyire elmarasztalták a tüntetéseket felszólításra el nem hagyókat. Az egyik eddig ismertebb ügyben viszont az történt, hogy a megjelölt személyek abból a célból, hogy a kordon létesítésével és a terület lezárásával való egyet nem értésüket kifejezésre juttassák, megkezdték a rendőri kordon szétbontását. A csavaros elemeket megfelelő szerszámokkal, kulcsokkal szétcsavarták, a kordonokat szétemelték, és az egyes elemeket a Kossuth tér üres területére hordták. Nevezettek több helyen, több csoportba oszolva, de egy időben folytatták cselekményüket. Ezen idő alatt két alkalommal is megtörtént a cselekmény abbahagyására vonatkozó rendőri felszólításuk. Ezt követően rendőri kényszerintézkedés nélkül a cselekmény abbamaradt. E körben a bíróság jelentőséget tulajdonított a cselekmény erkölcsi megítélésének s ezzel összefüggésben a cselekmény motívumának. "A rendelkezésre álló adatokból kitűnően ugyanis a cselekményt megvalósító személyeknek a szándéka nem az általuk kifogásolt rendőri intézkedés tényleges megakadályozására vagy ellehetetlenítésére irányult, hanem pusztán azzal való egyet nem értésüket jelképezte cselekményük. A cselekmény társadalomra veszélyességi fokát csökkenti az elkövetés alkalomszerű jellege is", állapította meg a bölcs bíróság.

Reméljük, a cigány ember esetében is legalább ekkora bölcsességet tanúsít majd és rájön, hogy ezt a paragrafust a beszari hatalomnak az elégedetlen tömegekkel szembeni félelme szülte, és később akár alkotmánysértőnek minősül majd, akár nem, talán mégsem arra találták ki, hogy a pökhendi fakabátok leckéztethessenek ártatlan és ártalmatlan állampolgárokat, akár cigányok az illetők, akár nem.

Egyelőre még csak kérdőjellel írom le, de úgy tűnik, elég közel az idő a felkiáltójelhez is.

Az nem vitás, hogy a rendőrség már valamilyen nyomon van. Ezt éppen tőlük tudjuk.

Előbb az Indexen olvastam arról, hogy Bencze főkapitány úr a Napkeltében tett nyilatkozata szerint a romák elleni támadásokat vizsgálva a rendőrség néhány ügy között lát olyan összefüggéseket, amelyek arra engednek következtetni, hogy ugyanaz lehetett az elkövető. Kitért arra is, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda által koordinált mintegy ötven fős nyomozócsoport alakult, amelyhez hét megyei szerv ad műveleti tiszteket, elemzőket, profilalkotókat. A csoporthoz roma származású nyomozókat is vezényeltek.

Ma a Népszabadság online változatában jelent meg írás Embervadászat Nagycsécsen címmel, amelyből kiderül, hogy az újságírók a helyszínen jártak, s beszéltek ők is a nyomozás irányítóival.

A cikk kiemeli, hogy az Északkelet-Magyarországon végrehajtott valamennyi molotovos támadást egyelőre egyedi ügyként kezelik, ám "gőzerővel keresik" az egyes esetek közti összefüggéseket, azonosságokat. "Állítólag már találtak is. Úgy tudni, nem is keveset."

"A nyomozás irányítói optimisták. A belátható közelségben lévő siker reményében arról még nem beszélnek, hogy mit tudnak a támadókról. Nem hagynak kétséget afelől, hogy többet, mint gondolnánk, vagy amennyit nyilvánosságra hozhatnak." Ám azért nem beszélnek mégis mindezekről mert egyelőre azonban mégsem tudnak eleget.

 S most tessék jól figyelni, most jön egy másik árulkodó rendőrségi megállapítás!

"…tízmillió forint abban a körben, ahová a nagycsécsi gyilkosság nyomai vezetnek, akkora összegnek számít, amennyi (...) szembefordíthatja egymással a tettestársakat. Idő kérdése, ki dobja fel a másikat, ki súg a rendőrségnek a cimborákról, rokonokról."

Engedtessék meg nekem, hogy ha a zsaruk profilalkotókat is bevonhattak a bűnügyek nyomozásába, a feltételezett tettesek személyének "felépítése" végett, akkor én is megtehessem ugyanezt, és véleményt formálhassak arról, hogy mit is hisznek a nyomozás irányítói a molotovos, lövöldözős tettesek kilétéről? Vagyis, hogy én is megalkothassam a rendőrség profilját!

Az a főnyomozói állítás, hogy tízmillió forint abban a körben, ahová a nagycsécsi gyilkosság nyomai vezetnek, akkora összegnek számít, amennyi szembefordíthatja egymással a tettestársakat. Idő kérdése, ki dobja fel a másikat, ki súg a rendőrségnek a cimborákról, rokonokról, igen árulkodó. Nem vitatom, hogy akár a Magyar Gárda, akár a Magyarok Nyilai, akár a többi szélsőjobbos szervezet, beleértve a Kurucinfo nevű szennyportált is, időnként anyagi gondokkal küszködhet, hiszen folyamatosan köszöngetik a különféle adományokat. Azt azonban kizárhatjuk, hogy az idézett kijelentéssel eme egyébként jól konspirált szervezetekre céloztak. Mégis mi lehet akkor az a kör, amelyikben a tízmillió ekkora összegnek számít?

Szerintem, egyértelműen a romákra célozhattak. Nem csupán a szöveg sajátos megfogalmazása – "abban a körben", "cimborák", "rokonok" emlegetése – miatt, s nem csupán a roma rendőröknek a nyomozócsoportba bevonása miatt gondolok erre, hanem még ennél nyomósabb okom is van minderre.

Amint tudjuk, a tarnabodi gyújtogatás és lövöldözés gyanújával három tarnabodi roma fiatalember ül előzetes letartóztatásban immáron közel két hónapja. Ha pedig a "gőzerővel" keresés következtében az ügyek között összefüggéseket találtak, nem is keveset, akkor immár megvan a logikus válasz arra is, kik követhették el a többi hasonló támadást. Csakis a tarnabodiak!

Hiszen, ha az ügyek között tényleg összefüggés van, akkor csakis az lehet a logikus variáció, hogy a letartóztatottaknak, netán rokonságuknak, cimboráiknak van közük a többi esethez is. Ha ugyanis nem így lenne, őket már rég ki kellett volna engedni. Ehelyett nem, hogy szabadításuk megtörtént volna, hanem ellenkezőleg, Egerből Budapestre szállították föl valamennyit.

Nem lepődnék meg ezek után, ha a rendőreink "gőzerővel" a tarnabodi cigánysoron keresnék és találnák meg a többi ügy elkövetőit is. Mindenesetre Bencze úr már pénteken olyannyira biztos volt a dolgában, hogy a Napkeltében azt is kijelentette, számukra presztízskérdés megoldani ezeket az ügyeket, amiért ő személyesen garanciát is vállal.

Egyébként kéretik a gondolataimat ismételten szándékosan nem félremagyarázni! Én csak logikusan próbáltam gondolkodni. Azt talán még szabad.

Megjegyzem, ha mégis az derülne ki, hogy a tettesek nyomai tényleg egyes tarnabodi cigányokhoz vezetnek, az semmit sem  vonna le abból, hogy a magyar cigányság túlnyomó része az érzéketlen többségi társadalom áldozata. És a helyzetük napról napra tovább romlik. Aki nem hiszi, látogasson el például a nagycsécsi, vagy a piricsei Molotov-koktélos, lövöldözős támadás színhelyére. Ja, és ne felejtse el azt sem megkérdezni, hogy a károsultak a hatóságoktól milyen anyagi támogatást kaptak. Elárulom, a válasz igen meglepő lesz. Mármint azok számára, akik még hisznek ennek az országnak és vezetőinek a tisztességében.

A Kurucinfo - Magyar Elemér fajvédő kirúgatással, tönkretétellel fenyegeti az ellenvéleményen levőket - címmel számolt be egyik cikkemről, rövid idézetet is közölve belőle, majd gondolatmenetét imígyen folytatta:

"Ahogy általában mindig, a kommenteket most is érdemes elolvasni. Már csak azért is, mert kommentál egy "janos" nicknevű rendőr is, és, finoman szólva, nem a legszebbeket írja szegín romákokról."

A Kurucinfo nem részletezte mik is voltak a kommentelő „"inoman szólva nem a legszebb" állításai. Pedig bizony érdemes lett volna!

"janos 2008.11.20. 15:03:23

NA TE HÜLYE PROSZEKTURA, OLVASGASSÁL aztán KUSSOLJÁL el végre:
www.stop.hu/articles/article.php?id=413596 Szó sincsen semmi rasszizmusról. Cigány bűnözők gyilkolnak cigányokat. Elmehetsz a rasszistázásoddal és a bünöző védenceiddel együtt a picsába."

"janos 2008.11.20. 15:05:55

Ja és te mocskos uszító ganaj geciláda, hozzál EGYETLEN esetet amikor bebizonyosodott hogy rasszista indokkal támadott meg gárda vagy őrsereg vagy más ilyen bohóc maskara csapat cigányokat. Egy se történt. Te viszont közösség elleni izgatást csinálsz már hosszabb ideje ezen a szaros blogon, az index közreműködésével. Ideje hogy a rendőrség is kivizsgálja ezt az uszítást amit itt folytatsz. Fejezd be minél hamarabb azt ajánlom."

 A Kurucinfo a "janos"-nak írt válaszlevelemet azzal a bevezetővel idézte, hogy "Ungár nagyon keményen rászállt Jánosra, és megfenyegette, hogy kirúgatja." Íme az, általam írt fenyegető "kirúgató" üzenet inkriminált része:

"Proszektura http://proszektura.blog.hu 2008.11.20. 15:48:02
Kedves "janos"….Te pedig jobban tennéd, ha nem a rendőrségi számítógépedet használnád a primitív indulataid kiélésére, vigyázz, majd a végén még jelentem főnökeidnek"

A Kurucinfo természetesen azt már elhallgatta, hogy a kommentelők ezt a megjegyzésemet  egyáltalán nem hagyták szó nélkül, a "kedves janos" és még egy hasonszőrű barátja rövidesen válaszoltak is a szokott intelligens stílusukban.

"janos 2008.11.20. 20:58:51

Proszektura:
kispajtás! jobban teszed ha nem fenyegetőzöl a levegőbe mert meglepetések érhetnek. Nem jól méred fel a szerepeket. De ha akarsz gyere jelents a főnökömnek. Tudunk rólad. Várunk."

"FuckJEW 2008.11.21. 08:58:33

Proszektura kis bipsike (!),
Jobb ha leszálsz(!) a Janiról, nehogy véletlenül édesanyád hátán legyél kielégítve..."

Mindenesetre a Kurucinfo levonta mindebből az általános tanulságokat. Ne nem a levélírókról, hanem rólam.

"Ez a "liberális" "tolerancia", igen. Egy szabad országban egy szabad ember azt mond, amit szabad, ugyebár. Gratulálok, Ungár, ezzel a hozzászólásoddal, fenyegetőzéseddel végleg elástad magad. Nem tetszik valakinek a véleménye? Nosza, rúgassuk ki, lehetetlenítsük el. Így megy ez liberáliséknál."

A Kurucinfonak természetesen eszébe sem jutott, hogy milyen mélyen beleesett a saját maga által ásott verembe. Mérhetetlen gyűlöletében fel sem fogta, hogy a nick íróját én pusztán viccből, az őrszobai alpári stílusa alapján tituláltam rendőrnek. Hiszen honnan is tudhattam volna, hogy "janos" fedőnevű fröcsögő egyén tényleg ott dolgozik?  És hogyan is árulhattam volna őt be az általam nem ismert főnökeinél, még ha valóban akartam volna is?

Ugyanakkor persze érdekes módon a Kurucinfo azt viszont minden további nélkül tényleg elhitte erről a gyűlölködőről, hogy rendőr, de maga "janos" sem tiltakozott ez ellen. Hiszen ő sem ezt az állításomat kifogásolta, hanem éppen azt, hogy én a főnökének be akartam őt árulni. Tehát ezek szerint lehet, hogy tényleg ráhibáztam és egy magyar rendőr kommentelt a blogomon ilyesmiket? Akkor ez már önmagában is igen elborzasztó és siralmas helyzetről tanúskodik..

Hogy egyébként ki kit fenyegetett ténylegesen az üzenetváltás kapcsán, azt hiszem az idézett kommentek e tekintetben is önmagukért beszélnek.

Gratulálok Kurucinfo! Ez a magyaros tolerancia és hazudozás, igen.

Így megy ez fasisztáéknál…

Molotov-koktélt dobtak egy pusztadobosi ház udvarára csütörtök reggel hét óra körül. A palack az udvaron tört szét. 12-en voltak a házban, de senki sem sérült meg.  A lakók viszont találtak egy kartonpapírt is a kerítésre akasztva, amire az volt írva: "Meghaltok!"

 Van egy rossz álmom.

.A rendőrség a szaporodó, és egyre durvuló, többnyire romákat ért támadások miatt óriási nyomás alatt áll. Ha pedig ez így van, akkor az is természetes, hogy minél előbb eredményt kell produkálnia, tettest, tetteseket kell találnia. Ha pedig a magyar rendőrség gyorsan elkövetőket szeretne találni, akkor már sajnos tudjuk, hogy mi szokott olyankor történni.

Mindenki emlékszik még, amikor a szörnyű móri gyilkosságsorozat után, már két órán belül azzal álltak elő, hogy megvannak a tettesek Horváth Szilárd és Farkas Róbert személyében. Az ORFK célkörözési alosztálya speciális nyomozócsoportot hozott létre Horváth Szilárd és Farkas Róbert felkutatására és kézre kerítésére.

Utóbbi azóta sem került elő, a feltételezések szerint megölték, Horváth Szilárd azonban négy nappal később feladta magát. A rendőrség három nappal később belátta, hogy a kivégzésekkel mégsem gyanúsítható.

Később ugyanez a rendőrség magabiztosan közölte, még sem ők voltak, hanem Hajdú László és Kaiser Ede. Erre a változatra aztán már az egész igazságszolgáltatás rábólintott, s az ország legjobb bírája állapította meg a felelősségüket - „hozott anyagból” - nem kis fantáziával megtoldva a valóságos tényeket. Ki mások is lehettek volna, ha nem ilyen bankrabló gazemberek? Az ügyet természetesen Magyarország legelitebb rendőri alakulata nyomozta.

Most arról értesülhettünk, hogy ismét különleges nyomozócsoport alakult. A Nemzeti Nyomozó Iroda felderítő nyomozóiból és a megyei kapitányságok szakembereiből álló nyomozócsoport hatáskörébe 51 idei támadás kivizsgálása tartozik.

Bízhatunk-e benne, hogy most eredményesebben fognak működni és valóban megtalálják az igazi tetteseket?

Vagy megint majd néhány cigánygyerek akad horogra, mert megint akad majd olyan is persze, aki a tízmilliós vérdíjak fejében bemószerolja őket?

 De van nekem egy másik nagyon rossz álmom is.

Az, hogy a cigányság előbb-utóbb végleg megunja a teljes kiszolgáltatottságát, a nyomorát, s az egész társadalom által nekik szánt bűnbak szerepét, a rendőri és egyéb hatóságok velük szembeni durvaságait, ha pedig sértettként szerepelnek, ugyanezen szervek tehetetlenségét, érzéketlenségét, az ímmel-ámmal végzett vizsgálataikat, valamint a Magyar Gárda, Nemzeti Őrsereg, Magyarok Nyilai és egyéb alakulatok masírozgatását, fenyegetőzését, provokációit, támadásait.

Pécs Gyárváros nevű része a megyeszékhely leglerobbantabb környéke. Itt áll az a családi ház, amelyre kedden nem sokkal tizenegy óra előtt kézigránátot dobtak. Az elhunyt unokatestvére a nevét nem kívánta elárulni, de annyit elmondott, hogy szerinte a családnak nem volt komolyabb ellensége. Az autókereskedésre, üzletelgetésre tett sajtóbeli célzások pedig legfeljebb annyira igazak, hogy állítólag tényleg történt valami stikli lízingelt személygépkocsival összefüggésben.

A megtámadott ház jelenleg üres, de oda bemenni nem lehet, a bejáratot rendőrségi pecsétek védik.

Jóformán még ki sem hűlt a pécsi városszéli kis házikóban a 37 éves roma férfi és a 32 éves neje holtteste, amikor a helyi rendőrség már magabiztosan kijelentette – mint persze ilyen esetekben mindig -, hogy természetesen semmi nem utal rasszista motívumra: a vizsgálat eddigi adatai szerint nem etnikai jellegű támadásról van szó. Aztán még a szóvivő sokat sejtetően hozzátette azt is, hogy az elhunyt férfi életmódja alapján nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. Nem tudom, mire óhajtott ezzel a tisztelt rendőrségi megmondó ember célozni, talán csak nem azt akarta ezzel közhírré tenni, hogy a meggyilkolt valamiféle bűnöző életvitelű ember volt?

Csak „gratulálni” lehet a helyi rendőrségnek ehhez a sunyi hozzáállásához, ennél alattomosabban a  mocskos szájú Kurucinfo sem tudta volna az eseményeket tálalni, egy olyan bűntény kapcsán, ahol a szülők brutális legyilkolása után négy gyerek – köztük egy két éves - maradt árván, a ahol a legelső hivatalos reakció a nyomozóhatóság részéről mégsem a megdöbbenés, a gyász, az együttérzés és a sajnálat, hanem a mentegetőzés és a cinikus célozgatás volt.

Mennyivel tisztességesebb eljárás lett volna, ha a szóvivő a sértett előéletének és priuszának taglalása helyett amiatt szabadkozott volna a nyilvánosság előtt, hogy a rendőrség egyre kevésbé képes hazánkban a közrendet fenntartani.

Vajon, honnan, milyen titkos jelből tudta egyébként az illetékes rendőrség néhány órán belül, hogy kizárható a rasszista motívuma ennek a támadásnak? Az igazságszolgáltató szervek általában miért tesznek úgy mindig, mint ha nem tudnák, hogy csak a legostobább fajgyűlölők szokták azt kapásból elismerni, hogy a tetteiket a cigányellenesség motiválja? S persze a leghülyébbek is csak addig hangoztatják ezt, amíg össze nem akadnak egy tanult kollégával, aki aztán szépen kiokosítja őket.  Az első ügyvédi beszélőt követően aztán rögtön ki is szokott derülni, hogy az illető gyanúsított nagyon szereti roma testvéreit, és soha még csak véletlenül sem támadt volna olyasféle gondolata, hogy barna bőrű barátait akár egy szóval is, nem hogy tettel, megbántsa.

Mit vártak volna mégis a baranyai zsaruk, hogy valaki a kézigránáthoz üzenetet  is csatol, amiben szidalmazza a roma embereket, és szörnyű tettének faji indokáról szónokol?

Mindenesetre azok után, hogy csak az elmúlt néhány hónapban tucatnyi hasonló jellegű támadás történt romákkal szemben, már csupán ez okból is elég nagy bátorság kellett ahhoz, hogy a pécsi fakabátok határozottan kijelentsék, a rasszista motiváció ezúttal is kizárható.

Tán nem véletlen, sőt feltehető, hogy az ilyesfajta gondolkodás is közrejátszik abban, hogy ezek az nyomozások oly kevés eredménnyel jártak mindeddig.

Mi mást is tehetnénk mégis,  mint reménykedünk abban, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda által a megyei szervektől most átvett Molotov-koktélos, lövöldözős ügyekben egészen másfajta rendőri mentalitás lesz majd a jellemző. S talán nagyobb eredményesség is.

Megkezdődött a Zsanett-ügy néven ismertté vált eset pótmagánvádas eljárása a Fővárosi Bíróságon Ha népszavazással kéne eldönteni, szinte biztos vagyok abban, hogy a szavazók 90 %-a arra voksolna, hogy a rendőrök tavaly májusban Zsanettet megerőszakolták.

Valószínűleg ugyanilyen eredmény születne egy tévés betelefonálós műsorban is, ahol a nézők emelt díjas sms-ekben a következő lehetőségek közül választhatnának:
1. Zsanettet megerőszakolták a rendőrök,
2. Zsanettet nem erőszakolták meg a rendőrök,
3. Zsanett megerőszakolta a rendőröket.

Csakhogy nálunk ilyen kérdésekben sajnálatosan nem a nép szokott dönteni, hanem az  úgynevezett igazságszolgáltatás gépezete, ami általában sokkal szörnyűbb eredménnyel szokott járni.
S bizony így történt ez Zsanett ügyében is.

Hogy milyen alapon merem állítani mindezt egyszerű újságolvasó érdeklődőként? Aki az ügy iratait még annyira sem ismeri, mint amennyire egy kirendelt védő szokta azokat áttanulmányozni óránként három lepedőért? Hát olyan alapon, hogy megpróbálom a közismert tényeket sorba venni, s azok kapcsán a józan eszemet használni.

Először is, az még csak rendjén való, hogy a sértett hölgy nem lévén tisztában az ilyenkor szokásos eljárással, a vele történtekről nem az illetékes nyomozó ügyészséghez fordult, hanem a rendőrségen tett bejelentést.

Az azonban már cseppet sincs rendjén, hogy a feljelentését végighallgató rendőrök az ügy papírjaival nem rohantak azonnal az ügyészségre, hiszen nekik viszont hivatalból tudniuk kellett, hogy ilyenkor az eset vizsgálatára a rendőrség nem jogosult. A nyomozó ügyészséget ugyanis - többek között - éppen azért találták ki, hogy a rendőrök elleni feljelentéseket ők vizsgálják, s saját kollegáik tetteiben ne a zsaruk döntsenek.

Tudomásom szerint a feljelentést végighallgató egyenruhások megmagyarázhatatlan módon igen sokat késlekedtek a feljelentésnek az illetékes ügyészi szervhez továbbításával.
Miért nem érte semmilyen joghátrány ezért a kirívóan durva bakiért az illetékes kapitányság alkalmazottjait? Miért nem merült fel még a lehetősége sem a bűnpártolásnak velük szemben?

A második, számomra felfoghatatlan mulasztásban az ügyészséget és a rendőrséget egyformán vétkesnek gondolom.
Miért tartott majd két hétig a feljelentett rendőrök beazonosítása? A sértett leányzó bizonyára nem tudott választ adni arra, név szerint kik követték el vele szemben az állított súlyos vétkeket, legfeljebb személyleírást tudott adni róluk. Az is elképzelhető, hogy egy ilyen szituációban nem jegyezte fel a rendőrautó rendszámát sem, egyik rendőrautó pedig általában éppen olyan, mint a másik. Főleg sötétben.

Ám azt azonban már egyáltalán nem értem, hogy mi akadályozta meg akár a felettes rendőri szerveket, akár az illetékes nyomozó ügyészséget abban, hogy néhány percen belül -  jó adjunk nekik e tevékenységre egy órát -  meg tudhassák állapítani azok kilétét, akik az adott időszakban Budapestnek abban a térségében szolgálatban voltak. A rendőrség járőröző tevékenysége ugyanis szigorúan beszabályozott, szolgálati beosztásuk név szerint előre elkészül, a tevékenységük, mozgásuk, esetleges intézkedéseik menetközben is ellenőrizhetőek, ellenőrizendőek, a szolgálatuk befejeztével pedig jelentést is kell írniuk a szolgálati idejük alatt történt eseményekről.
Jó, tételezzük fel, hogy a kérdéses területre beosztott rendőrök nem jelentettek semmit, hiszen nem is tettek semmi olyasmit, amit jelenteniük kellett volna. Ez a feltételezés azonban nem állhatja meg a helyét, hiszen utóbb még maguk a rendőrök is elismerték, hogy akkor éjjel találkoztak Zsanettel, haza is szállították, csak az a találkozó - hogy enyhén fogalmazzunk - nem teljesen úgy zajlott le, mint ahogy a feljelentő állította. A lány sírt, s nem voltak nála iratok, ezért hazavitték őt, hogy igazolni tudja magát.

Az eddigi gondolatmenet alapján eljutottunk tehát az ügy egyik legfontosabb - szerintem mind a mai napig megválaszolatlan - kérdéséhez. Miért tartott majd két hétig az öt rendőr beazonosítása a rendőrség és az ügyészség számára? Hiszen csak bele kellett volna tekinteni a vezénylési iratokba, a szolgálati naplókba, egyéb okiratokba. De két hétig mégsem tartották fontosnak azokba belepillantani. Erre csak azt követően került már sor, miután Zsanettel eljátszották a felismertetősdit, s amelynek során kiderült, hogy az részben eredménnyel is járt - hiszen kettőt közülük határozottan felismert - , hirtelen azonnal fény derült az adott területen tartózkodó valamennyi rendőr kilétére is.

De legyünk ebben is engedékenyek és tételezzük fel, hogy a feljelentés megtételét követő azonnali beazonosítást rendőrség és ügyészség puszta feledékenységből mulasztotta el! Akkor viszont az a kérdés merül föl: mire vártak majd két hétig maguk a Zsanettel szemben - állításuk szerint maximális korrektséggel - intézkedő rendőrök? Hogyan lehet az, hogy miközben a sajtó két héten keresztül a Zsanettet megerőszakoló ismeretlen zsaruk rémtetteit taglalta és utánuk kutatott, addig ők, mintha mi sem történt volna szépen lapítottak, durvábban fogalmazva kussoltak. Maul halten, und weiter dienen! Egy sem állt ki közülük a nyilvánosság elé, hogy figyeljetek már ide drága riporter barátaim és kedves álbotrányokra éhes nézősereg, hát mi nem követtünk el semmi törvénybe ütközőt, s kikérjük magunknak, hogy akár ismeretlenül is, de rólunk bárkik is ilyesmiket állítsanak! S, ha már ők nem tartották fontosnak a mundér azonnali védelmét, hát miért nem tették meg ezt helyettük a felettes parancsnokaik? Miért nem rohantak be a szerkesztőségekbe, stúdiókba azon nyomban apprehendálni mégpedig rögtön Zsanett feljelentésének megtétele után, hogy nem tűrhetik tovább az embereik ily mérvű gyalázását?

Aki a fenti kérdésekre tudja a választ, az beleborzong. Ezek az emberek a törvényesség őrei. Ugyanebben az állományban szolgáltak azok a kollegáik is, akik ártatlan emberek szemét lőtték ki és ujját törték el. Ugyanebben az állományban dolgoztak azok is, akik e durva tettek elkövetőit hamis vallomásaikkal fedezték a bíróság előtt.

A nyomozó ügyészség korrektségéről pedig csak annyit: meg sem várták, hogy Zsanett pótmagánvádas eljárást kezdeményezzen, máris elrendelték vele szemben a rendőrök elleni hamis vád miatti eljárást.

A Nyomozó Ügyészség a térfigyelő kamerák felvételeinek beszerzése során sem járt el kellő gondossággal, a késlekedés miatt ugyanis lejárt az ötnapos határidő, amíg a kamerákat kezelő cég megtartotta a felvételeket.

A ma reggeli TV2 Mokka műsorában azt a feladatot kapták a kedves nézők, hogy 240 Ft bruttó összegért esemesezzék meg, már persze ha tudják, hány nulla van az egymillióban.

Hasonló nehézségű rafkós kérdés lehetett volna szerintem még ezzel kapcsolatban az is, hogy mondjuk hány egyes, vagy hány millió van az egymillióban, esetleg az, hogy hány kilences található az egymillióban. Nehezített feladatként az is szóba jöhetett volna még, hogy a millió az egy szám-e, avagy valamelyik kontinens elnevezése? Bár én legszívesebben azt a kérdést tettem volna fel, hogy hány nulla van a TV2-ben? És hány akad bennünk, a tízmillióban?

A helyes feladatmegoldók között pedig egyébként most is, mint mindig, igen komoly és értékes nyeremények vártak gazdára, ezúttal például páros belépőjegyeket sorsoltak ki mindenféle irtózatosan népszerű koncertekre és más ilyesfajta eseményekre. Azt nem értettem pontosan, de mintha valami babimami elnevezésű programot is emlegettek volna. Aki pedig egy héten keresztül minden nap szorgalmasan megválaszolja sms-ben a hasonló nehézségi fokú kérdéseket, az akár egy egynapos wellness-hétvégét is eltölthet valahol Magyarországon, sajnos pontosan nem jegyeztem meg, hogy hol. De úgy rémlik, nem Ózd környékét emlegették.

Félreértés ne essék, nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy valami miatt pont erre a tévéadóra pikkelek, és őket akarom lejáratni, ezért gyorsan hozzáteszem, rendszeresen ilyesmiket művelnek a gyanútlan és balek nézőkkel más tévécsatornák is. Hasonló szellemi csemegét kínál például az a műsor is, amikor egy ágáló csaj/pasi kötegnyi húszezrest legyezőként lobogtatva, arra kíváncsi, hogy meg tudjuk e fejteni azt a feladványt, hogy mi az a MAAL, amiről egyébként annyit azért könnyítésül elárul, hogy zölden kissé savanyú, de pirosan finom, fán terem, s ha valaki fejére esik, akkor az illető feltalálja a szabadesés törvényét.  Tíz másodpercenként pedig agresszívan felszólít bennünket, hogy telefonáljunk minél többször, annál nagyobb esélyünk van a kötegnyi lóvé elnyerésére!

Nem tudom, s valószínűleg nem is tudhatom – üzleti titok lévén -, hogy hány olyan szerencsétlen balfácánt tudnak naponta befírolni, aki a kérdés hallatán a homlokára csap: anyukám, micsoda mákom van, tudom a választ, s azonnal rohan a telefonjához, nehogy lekéssen a nyereményről. Nem tudom arra sem a választ, hogy valóban szüksége van-e egy komoly kereskedelmi csatornának arra, hogy még ilyen átlátszó módon is lehúzza az embereket. S persze nem tudom azt sem, hogy mindez valójában ténylegesen mennyi bevételt jelent a számukra.

Azt viszont még 2003-ban olvastam valahol, hogy a valóságshow-k pénzügyi mérlegét tekintve a tv-társaságoknál sokkal jobban jártak a távközlési cégek, ezek ugyanis befektetések nélkül jutottak több százmillió forinthoz. Akkoriban Kereszty Gábor, az MTM-SBS Televízió (tv2) Rt. vezérigazgatója és Kolosi Péter, a Magyar RTL Televízió (RTL Klub) Rt. programigazgatója is arról számolt be a Napi Gazdaságnak, hogy mindkét műsorhoz kapcsolódó bevételek között a második helyen állnak az emelt díjas sms-ekből, telefonokból származók. Számítások szerint a Big Brother nézői nettó 1,2 milliárd, a Való Világéi csaknem 700 millió forintot telefonáltak el. Szerintem mindez ma sem lehet másként. Sőt, az összegek feltehetőleg nagyobbak.

A kérdés tehát, hogy a tévék mennyire nézhetnek bennünket hülyének? Hol a határa a nézők gátlástalan becsapásának? Az ORTT és más hivatalok ilyesmikre miért nem figyelnek oda? Mert – úgy tűnik az ilyen pénztárca-nyitogató néphülyítés szerintük teljesen rendjén való dolog. Mint ahogy azon sem akadnak fel, amikor egy este fél tizenegykor kezdődő műsort olyan jelzéssel látják el, hogy tizenkét éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Elfogadhatónak tartják azt is, ha sorozatgyilkosokat és feltrancsírozott hullákat mutogatnak a híradók, de ha véletlenül egy női mell látható, azt már erkölcstelen dolog, ami károsítja a fiatalok lelkét.

Persze az is igaz, hogy ezek az önkéntes sms és telefonálós bevételek semmivel sem tisztességtelenebbek, mint az a tévé-előfizetési díj, amit a mai napig nem töröltek el, csak a fizetési kötelezettségünk szünetel, és helyettünk az állam állja a cechet.