Proszektúra

Vezető hír, hogy Zuschlag János zárkájában, ahol két társával együtt tartózkodott, a kukában, egy cigarettás dobozban bukkantak rá a heti ellenőrzést végző börtönőrök egy becsempészett mobilra. Egyelőre ügyészek vizsgálják a híváslista alapján, vajh kié lehetett a kérdéses készülék, kik, mióta, meddig és mire használhatták.  Bár az index híradása nem tér ki rá, de nyilván az is érdekes lehet, hogy miként került be oda a kérdéses kis távközlő szerkezet.

Mielőtt túlságosan is felháborodnánk azon, hogy egyesek a rács mögött mit megengednek maguknak, nem árt felidézni azt az alapvető több évszázados jogelvet, amely szerint senki nem tekinthető bűnösnek, amíg ezt a tényt bíróság vele szemben jogerősen meg nem állapította. Márpedig Zuschlag ügyében még elsőfokú ítélet sem született.

Valamikor a középkorban még a bűnösségi vélelem érvényesült, amelynek fontos eleme volt a beismerő vallomás kicsikarására – mint a legfőbb bizonyíték megszerzésére – irányuló tortúra, azaz kínvallatás. Amennyiben a delikvens a legszörnyűbb kínzások hatására sem ismerte be például az akkori időszak legkiemelkedőbb bűneit, a házasságtörést, vagy a felség-, esetleg istenkáromlást, és persze ha túl is élte a vallatást, akkor még az is megtörténhetett vele, hogy felmentették a vád alól. Mert, ha viszont beismerte és elítélték, akkor következett a testcsonkítás, szemkiszúrás, kerékbetörés, felnégyelés, stb., míg kisebb vétségeknél esetleg megelégedtek a kalodába zárással.

Manapság már azonban a világ valamennyi jogállamában a jogszabályok az ártatlanság vélelmét fennen hirdetik, miszerint senki sem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására, épp ellenkezőleg a hatóságok dolga a bűnösségünk bebizonyítása. Az persze elég szomorú, hogy jó néhány rendőrőrsön ez a jogelv manapság sem jelent mást, mint a beismerés verés általi kicsikarását. Legfeljebb ma már ilyen célra nem szöges korbácsot, tüzes vasat, körömletépőt használnak, hanem megelégednek a gumibottal, tonfával, viperával, ilyesmivel.

Az ártatlanság vélelme elvileg azt is jelentené továbbá, hogy az eljárás alá vont személy csak addig, és oly mértékben, korlátozható szabadságjogaiban, amennyiben azt a büntetőeljárás érdekei azt megkívánják. A bűnüldöző hatóságok, élükön a Legfelsőbb Bírósággal nem győzik hangoztatni, hogy például az előzetes letartóztatás nem előrehozott büntetés.

A kérdés tehát az, ugyan miért ne telefonálhatna szabadon bármikor bárkinek is egy előzetes letartóztatott? Mint ahogy azt sem érthető, miért kell neki egy olyan szigorú börtönrendhez igazodnia,, mint ha máris elítélt lenne? Miért kell hajnalban kelnie, ágyát elvágólag bevetnie, a smasszerok előtt magát vigyázzba vágnia, szigorúan kötött időben étkeznie, fürdenie tévét néznie, rádiót hallgatnia? Miért kéne bármit is egy rigorózusan meghatározott szabályzat szerint cselekednie, mint ha legalább is légiós-katona lenne Miért kéne ezeket tennie egy olyan valakinek, aki a törvény erejénél fogva is ártatlannak tekintendő? A letétben levő pénzéből miért csak meghatározott összeget fordíthat a személyes szükségleteire? Miért nem tölthet szabad levegőn tetszés szerinti időt, miért csak legfeljebb egy órát?  Miért kell kötelezően takarítania? Miért van bekorlátozva még az étkezései időtartama is? Miért nem találkozhat például gyakrabban a hozzátartozóival csak havonta egyszer?  Miért nem élhet akár házaséletet is?

És ami a letartóztatott helyzete szempontjából különösen érdekes lehet, még a védőjével sem tanácskozhat bármikor, hanem szigorúan csak akkor, amikor a büntetés-végrehajtási intézet munkarendje ezt lehetővé teszi. Miért fontosabb az intézet munkarendje, mint az ártatlanság vélelme? Mi itt a cél valójában, a büntetőeljárás sikere, vagy az intézeti és zárkarend? Melyik van melyikért?

Ellenvetésként persze, legalább is a telefonnal kapcsolatban felhozható, hogy ez az ördögi szerkezet valóban alkalmas arra, hogy annak segítségével akár tanúkat is befolyásoljon valaki. Ez igaz. Nagyon naiv ember azonban az, aki azt hiszi, hogy, ha valakinek nincs telefonja, az más módon nem tud tanúkat befolyásolni, akár például mondjuk a rokonai segítségével. Mint ahogy nagyon naiv ember az is, aki úgy gondolja, hogy egy ilyen szerteágazó, bonyolult több ezer oldalnyi aktából álló gazdasági ügy büntetőeljárása során a felmentő ítélet néhány tanú pár perces felhívásával, befolyásolásával elérhető. Ráadásul az eljárás már bírósági szakban van, ami annyit jelent, hogy a rendőrség már minden lényeges szereplőt többszörösen is jegyzőkönyvileg kihallgatott.

Naiv ember az is, aki azt gondolja, egy börtönben csücsülő vádlott – ha akar - nem tud olyan védőügyvédet sem felfogadni, aki szükség esetén a megfelelő tanúkat megfelelő módon el tudja igazítani. Törvényesen pedig akár azt is megteheti, hogy a rendőrségi, valamint az eddigi tárgyalásokról felvett bírósági jegyzőkönyveket a tanúknak megmutatja. Ezt semmilyen jogszabály nem is tiltja.

Kissé furcsa számomra az is, hogy amíg többszörös gyilkossággal vádolt klán tagok bizonyos ostoba jogszabályok jóvoltából otthon csücsülhetnek, s éjjel-nappal annak telefonálhatnak, akiknek csak jólesik, sőt személyesen is azzal találkoznak, akivel csak akarnak, addig ez a Zuschlag nevű úr – aki időközben az általa elsikkasztott nevetségesen kevés 75 milla jóvoltából a nemzet közellensége lett – ezt nem teheti meg. Állítólag néhányan az alvilági nehéz emberek közül szabályos röhögő görcsöt kaptak, amikor a vádiratot elolvasták.  Csak, hogy mást ne mondjak, Tocsikékat tízszer ennyiért felmentették. A bankvezér mintegy ezerszer ennyiért ejnyebejnyét kapott. Mások ellen pedig tízezerszer ennyiért eljárás sem indult. És – nem hogy az ügyészséget, de - a kutyát nem érdekelte, hogy kinek, mikor, mit telefonáltak.

Pedig azok lehettek ám az igen érdekes beszélgetések.

 Ahogy nem is oly régen, az igen rövid idő alatt meglehetősen kétes hírnévre szert tevő Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg a szó szoros értelemben belerobbant a hazai köztudatba, hasonlóképpen teljesen váratlanul jelent meg a politikai színtéren egy másik egyre öntudatosabb, bár kevésbé radikális önbíráskodó alakulat: a Vállalkozások Érdekvédelmi Szervezete (VÉSZ).

Jogerősen szeptember 15-én jegyezték be, jelenleg 41 taggal rendelkezik. Eddig két helyen, Szegeden és Budapesten léptek akcióba. A szegedi ügyben egy Bt.-t bízott meg egy Kft. több turistapihenő megépítésével. A munka elvégzése után a Kft. - akinek a tulajdonosi körében holmi helikopteres vállalkozót is emlegettek - a kivitelezőnek 22 millió forintot nem fizetett ki, arra hivatkozva, hogy nem "jó" szerződés alapján történt a munkavégzés. A budapesti Béke Liget társasház esetében pedig a fővállalkozó Kft. volt az, amelyik az alvállalkozók elmondása szerint majd 200 millió forinttal tartozik. Volt, akinek egy fillért sem adott, másokat megfenyegetett, hogy érjék be kevesebbel, és akkor kapnak valamennyit. Eme fellépéseiknek igazát nem vitatom, a hátterüket nem igazán ismerem. Most azonban a VÉSZ megint csatába indult, ám ezúttal az egri kórházvédőkkel összefogva a HospInvest Zrt.-t nyílt levélben arra szólította fel, hogy három napon belül hagyja el az egri kórházat, mert ha nem, a demonstrálók megszállják a cég székhelyét, illetve vezetőinek otthonát, ingatlanjait. (Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a kitelepítés és megszállás a betegeket hogyan érintené. A komcsi betegeknek bizonyára annyi.) Az ultimátumot Éliás Ádám, a VÉSZ vezetője stílszerűen, igazi népvezérkénét, egy teherautó platójáról hirdette ki a HospInvest Zrt. budapesti székháza előtt. Az eseményt jó magyar szokás szerint néhány motoros, két tucat autó, és egy félbusznyi egri kórházvédő, valamint sok-sok újságíró szemlélte.

A VÉSZ szónoka szerint. az egészségügy közérdek, és ott nincs helye a profitnak, a piacnak.  Azt nem tette hozzá, hogy az állításai a busás – adómentes - főorvosi paraszolvenciákra természetesen nem vonatkoznak.  A hírek szerint a Hospinvest hiába mutatta be azokat a dokumentumokat, amelyek azt igazolják, hogy működésük törvényes, ezeket a VÉSZ nem fogadta el, sőt "bele tekinteni sem volt hajlandó".Deák Gábor, a zrt. alelnöke elmondta, a nem egészen egyórás tárgyalás eldurvult, s a VÉSZ három embere „Kard ki kard!" felkiáltással elviharzott. Deák szerint Éliás Ádám nem volt hajlandó elfogadni a Hosplnvest érveit, miszerint a pályázat alaki hibáját pótolták, és ettől még a vitatott szerződés teljesen jogszerű. Éliás a miheztartás végett közölte: „Nem a falvédőről jöttem!” „Deák úr a szokásos valótlanságokat akarta előadni", mondta, s szerinte az alelnök még káromkodott is. A VÉSZ elnöke leszögezte, a Hosplnvestnek távoznia kell Egerből, ez pedig nem megy másképp, mint megszállással. Közölte, senkit sem bántanak, de hogy konkrétan mikor és mit fognak csinálni, arról nem kívánt beszélni.

Egyébként a HospInvest ügyben már megszoktuk, hogy a kórházvédők támogatóiként hasonló naftalinszagú, múzeumi figurák, senyők, sámánok, vitézek, lépnek föl, továbbá olyan magukat tömegszervezetként feltüntető egyéb hangzatos elnevezésű alakulatok verik a nyálukat, mint például a Kisgazda Polgári Egyesület egri szervezete, vagy a az úgynevezett Egri Forradalmi Emlékbizottság, akiknek egy vagy két tagjuk van, élükön a malacos vitéz Sziki Károllyal.

Sőt, sokan nem is tudják, hogy időközben a HospInvest elleni akcióba egy újabb hangzatos elnevezésű csoportosulás is bekapcsolódott. 

A magát Magyar Hazát Védők és Elszámoltatók Szövetsége Észak Magyarországi Irodálya (!) megnevezéssel illető szervezet az egyik - az egri kórház privatizációjának megszavazásáért felelős – megyei önkormányzati képviselőnek a napokban fenyegető hangvételű levelet juttatott el, miszerint:

„2006.szeptember 20-án megtartott Ön megjelenése nélküli tárgyaláson  az 5 tagú bizottság 4-1 arányban kimondta a bizonyítékok alapján, hogy Ön

H A Z A   Á R U L Ó

akit a Szent Korona Alkotmánya értelmében felelősségre kell vonni.

A bizottság fentiek alapján az alábbi határozatot hozta meg.

Ön hazaárulás vétségével vádolható, ezért a darabonként 300.000 Ft feletti vagyonának, beleértve a vele közös háztartásban élők vagyon tárgyainak megsemmisítését rendeljük el. Felhívom figyelmét, hogy a Bizottság az eddigi cselekedetei alapján nem mondta ki az ön személyének  fizikai megsemmisítését, de amennyiben az Egri Markhot Ferenc Kórház működését átveszi a Hosp Invest és emiatt haláleset következik be….új tárgyalás során kimondhatja az ön személyének likvidálását.”

Nem tudni a likvidálást hogyan hajtanák végre, fővesztéssel, golyó által, netán felnégyeléssel. Nem tudni, hogy az érintett képviselő mennyire riadt meg az ítélet olvastán. Nem tudni azt sem, ki áll – kik állnak - a hangzatos Magyar Hazát Védők és Elszámoltatók Szövetsége „irodálya” mögött és kik mondák ki ezt az egyelőre viszonylag humánus ítéletet. De nem kizárt, hogy egyes korábbról mát jól ismert személyek fogalmazták meg a kórházvédők köréből.

Mint tudjuk, a közelmúltban eljárást indítottak a rendőrök az RTL Klub munkatársa ellen a mozgássérülteknek kiállított uniós parkoló-igazolványok hamisításáról készített riportjával összefüggésben. Aki nem tudná, ez annyit jelent, hogy először is gyanúsítottként kihallgatták őt, amelynek során persze nem csak a bűntettéről kérdezgették, de egy sor személyes adatáról is kifaggatták, kikkel él együtt, kinek mennyi a jövedelme a családban, s egyáltalán miből él, milyen ingó és ingatlan vagyonnal rendelkezik, stb. Kíváncsiak arra is, rendelkezik-e valamilyen tetoválással, anyajeggyel, pörsenéssel, egyéb ismertetőjeggyel. Aztán a kihallgatása után következett az úgynevezett „rabosítás”, amelynek hallatán egyébként sokan rémülten arra gondolnak, hogy bilincsbe verve máris be kell vonulniuk a börtönbe. Pedig „mindössze” csak az történik ilyenkor, hogy a kezeinket bemázolják valami undorító fekete kulimásszal és az ujjainkat, majd a tenyerünket többször is egyenként rányomkodják egy papírlapra, aztán egy számot adnak a  kezünkbe, a falhoz állítanak és több nézetből is lefényképeznek, majd mindezeket az adatokat nyilvántartásba helyezik.. Súlyosabb esetekben DNS mintát is vesznek.

Szóval ilyesmit élhetett át ez a riporter is azért, mert nem hogy egyszerűen csak végezte volna a dolgát, s dicsérgette volna kritikátlanul nyakra-főre a derék zsarunkat, mint például a Kék fény műsorvezetői szokták, hanem még segített is a bűnüldöző hatóságoknak egy korrupció leleplezésében, méghozzá egy olyan országban tette ezt, ahol  az egyik legkedveltebb közmondás az, hogy Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, s ahol egy  Zuschlag nevű figura például azon háboroghat a telefonban, hogy nem kap kellő segítséget bizonyos magas politikai köröktől az ellene és társai ellen indított büntetőügy megúszásában. (Apropó, tudja már valaki a választ arra a kérdésre, hogy miből fizetett be a vádlott az eljárás során ötvenmillió forintot?)

De visszatérve az RTL riporterének ügyére, a rendőrség magatartása üzenetértékű: jobb, ha nem kotnyeleskedünk bele a nyomozók munkájába.

Még szerencse, hogy Kondorosi Ferenc úr a zéró tolerancia nagy híve - kivéve a halaszthatatlan kuglófsütés bizonyos eseteit - , valamint az új rend (nuovo ordine) és szabadság kormánybiztosa azonnal közbelépett és bátran kinyilatkoztatta a sajtóban, megelőzve a döntésre illetékes hatóságok állásfoglalását is, hogy az újságíró nem követett el bűncselekményt, ezért a rendőrségnek és az ügyészségnek azt a törvényi rendelkezést kellett volna alkalmaznia miszerint a büntetőeljárást meg kellett volna szüntetni. Amit a riporter elkövetett ugyanis, az nem veszélyes a társadalomra.

Megnyugtató számomra, hogy ebben az országban, azért legalább egy állami potentát, egy kormánybiztos, ha kell azonnal a helyén van. Az más kérdés, hogy miért nem látta ezt az esetet azonnal ugyanígy a riportert rabosító intézkedő rendőr, ennek a rendőrnek a felettese, ennek a felettesnek a felettes felettese, valamint a felügyeletet gyakorló ügyészség, a felügyelet gyakorló ügyészség felettese, és így tovább egészen az országos főkapitányig

A mai hírek szerint viszont mégis leesett a tantusz az illetékes szerveknél is, és a fővárosi főügyészség a nyomozást megszűntette a riporterrel szemben, mert nagyon helyesen úgy vélte, hogy az újságíró cselekedete nem volt veszélyes a társadalomra.

Ezzel az állásfoglalással én mégis csak részben értek egyet.  Komoly hiányérzetem van. Ugyanis a főügyészség félbehagyta a gondolatmenetét, amikor ezzel a sommás megállapítással az ügyet lezárta.

Kedves ügyészség, az szerintem is – s mint láttuk Kondorosi úr szerint is -  rendben van, hogy az újságíró leleplező tette nem volt veszélyes a társadalomra! De azt miért nem tetszettek hozzátenni, hogy nem hogy nem volt veszélyes, dr kifejezetten inkább hasznos?

És még egy kérdést feltennék a tisztelt ügyészségnek: vajon miért nem találta társadalomra veszélyesnek az ügyben az ártatlan embert rabosító rendőri szervek cselekedetét?

Rabosították a rendőrök az RTL Klub munkatársát a mozgássérülteknek kiállított uniós parkoló-igazolványok hamisításáról készített riportjával összefüggésben.

Szolgálunk és védünk Ezt hirdeti az idióta rendőrségi szlogen évek óta.

Kit szolgálnak, kit védenek? Ez a megválaszolandó kérdés. Szerintem az kapizsgál jó helyen, aki a házőrző kutyákra asszociál. A „szolgál” ugyanis tipikus kutyaidomító jelszó. Gyere, szolgálj, ami annyit jelent, hogy a hűséges jószág e felszólításra egyből iszkol a gazdija lábaihoz és két lábra állva átszellemült pofával, kinyújtott nyelvvel liheg. S persze várja a jutalom kockacukrot, vagy kolbászdarabkát. A szolgál felszólítást gyakran követheti aztán a hozd ide, vagy a fogd meg (rabosíts) parancs is, amiket a jól idomított kutyus szintén lelkesen végrehajt.

De a „védünk” is kutyamentalitást idéző kifejezés. S ahogy a jó házőrző jószág a szolgálatot, úgy a védelmet is a mindenkori gazdája számára biztosítja. Őt védi, míg a többieket megugatja, de ha kell meg is harapja. Vagyis nem mindegy, hogy a rendőrség kinek, kiknek a kutyája, vagyis ezeknek a szolgáló és védő ebeknek kik a gazdái, kik idomítják őket, kik tartoznak a falkához. Mert miattuk, ha kell, fél Budapestet kordonokkal, betonkoloncokkal kerítik el. Ha kell azt is megtiltják és megakadályozzák, hogy például Medgyessy ex-miniszterelnök házához vonulhassanak az elégedetlenkedő békés tüntetők.

A mindennapi történések azt bizonyítják, az átlagnép nincs benne ebben a szolgálandó, védendő falkában.  Így a szerencsétlen naiv riporter sem, aki ráadásul azt hitte, majd ha ő segíti a rendőrség munkáját a korrupció elleni harcban, akkor még meg is dicsérik érte. Ehelyett bűnügyi nyilvántartásba vették és eljárást indítottak ellene. Még jó, hogy nem verték jól pofán. Most érti meg talán ő is annak a falfirkának az igazságát, miszerint: „segítsd a rendőrség munkáját, verd össze önmagad!”

A rendőrség évtizedek óta bizonyítja, hogy alkalmatlan az irtózatos méretű korrupció kezelésére. Néha, nagy ritkán, akkor is főleg politikai megrendelésre látványosan lecsapnak egy-két emberre – lásd Székely és Szabadi ügyét, a Tocsik ügyet, Kulcsár ügyet, Zuschlag ügyet, stb. – őket aztán nagy dérrel-dúrral megbilincselve rabláncon a kamerák előtt ide oda hurcolják, a diadalittas parancsnokok pedig orrba-szájba nyilatkoznak, ám de még ezen esetekben sem sikerül kideríteniük valójában szinte semmit a tényleges háttérről, sőt sokszor még az sem biztos már utólag, hogy történt-e bűncselekmény.

Léteznek aztán olyan milliárdos korrupciógyanús ügyek, amelyek még csak el sem érik a magyar rendőrség ingerküszöbét. Lásd a Gripenek történetét, a STRABAG és egyes pártok érdekes kapcsolatát. Hát még a rengeteg eset, amiről nem is hallottunk! A közbeszerzési eljárások közül szinte alig akad, amelyik ne lenne gyanús sőt nem egyszer nyíltan beszélnek arról, hogy mennyi százalékot kell leadni.

Ha feljelentést teszünk – hacsak nem főbenjáró vétekről, emberölésről, ilyesmiről van szó, megpróbálnak minket lerázni, elzavarni. S, ha mégis felveszik a panaszunkat, abban sincs sok köszönet. Néhány hét vagy hónap multán kapjuk az obligát értesítést, hogy nem történt a sérelmünkre bűncselekmény, illetőleg, ha történt, nincs meg a tettes és „a további nyomozástól sem várható eredmény.” S ez még a jobbik eset. Mert még az is előfordulhat, hogy minket, sértetteket büntetnek meg. Ellopták az erdődből a fát, s nem akadályoztad meg, büntetést érdemelsz hát.  Az erdőnket persze nem védi meg a szolgáló és védő rendőrség, mint ahogy a fatolvajokat sem sikerül fülön csípnie, legföljebb a legkisebbeket néha.

A színesfémtolvajlással ugyanez a helyzet. Évek óta óriásiak a károk, de szinte semmit sem tesznek ez ellen. Egy-két piti tolvajt elkapnak mutatóban, és jól megverik őket, a lopott cuccot a nyomorultaktól fillérekért felvásárló dúsgazdag orgazdákhoz viszont szinte sohasem jutnak el. Beszélünk jogszabály-módosításokról is, de nem történik semmi. Zéró toleranciát is inkább azok ellen hirdetnek egyenruhásaink, akik nem kötik be a biztonsági övüket.

Uzsora is évtizedek óta létezik, rettenetes méretekben, de nem nagyon vették, veszik észre. Álságosan azt mondják, nem bűncselekmény, holott mindenki látja, hogy mi folyik segélyosztási napokon. Csak egy érdeklődő rendőr és egy kamera kellene hozzá. Évekig gazdagodott – gazdagodik jelenleg is? - pár tucat ember azon is, hogy a legszegényebbek szociálpolitikai kedvezményét nyúlták le. Az illető nagycsaládosnak adtak, ha adtak egyáltalán pár százezer forintot, a többi sokszor a bankügyintézőkkel összejátsszva az ő adómentes hasznuk volt.

Az utóbbi időszakban divattá vált a banki trezorok falból kitépkedése is. Az országban már több tucat ilyen eset történt. Miért nem lehetne a trezorokba olyan berendezést tenni, szerintem fillérekből megoldható lenne, amelyik ilyen esetben az ellopni szándékozott pénzt megfestené?

Mindenki tudja, hogy hazánkban felfoghatatlan méretű a fekete munka mértéke és az adócsalás is. De egy olyan országban, ahol még egy volt minisztert és pártelnököt is az a gyanú érheti, hogy nem kér számlát a vendéglőben, akkor mit várunk az egyszerű emberektől?

.S akkor még nem beszéltünk a rasszista és terrorista jellegű támadásokról, Amiket a Magyar Gárda, Magyarok Nyilai, Nemzeti Őrsereg, Kurucinfo stb. hajt végre, vagy a rájuk hivatkozók. Mit tudunk róluk? Szinte semmit. Kit, kiket kaptunk el, a néhány ügyetlen pátkai polgárőrön kívül?

Mindezek fényében különösen szégyenletes az, amit ezzel a tévériporterrel műveltek.

Ha egy kis tisztesség lenne a riportert rabosító rendőrök főnökeiben, akkor a rabosító rendőröket rabosítanák, esetleg még önmagukat is. De örökre.

Még néhányat alszunk, s nemsokára eljön az örömteli nap, amikor mi bloggerek eldönthetjük, hogy két választható, és egy nem választható kategória közül melyikbe soroljuk be magunkat.

A Csizmás Kandúr kategória annyit tesz, hogy egyáltalán nem abajgatnak bennünket mindenféle reklámokkal, cserében mi sem rakhatunk ki hirdetéseket, Ez azoknak jelent ideális választást, akik maguknak, a családtagjaiknak, a baráti körüknek vagy egy kialakult kis közösségnek írnak, és olvasottságilag egyáltalán nem vágynak rivaldafényre.

A Kétpúpú Teve viszont leegyszerűsítve azt jelenti, hogy megengedjük, hogy a Blog.hu hirdetéseket helyezzen el a blogunkon. Az Index címoldalán lévő blogajánlók közé ezen posztok közül válogatnak nagyobb eséllyel.

Ezt a módozatot értelemszerűen az olyan aktívabb bloggereknek szánják, akik saját maguk is tudnak/akarnak szöveges vagy hagyományos hirdetést szervezni, illetve azoknak, akik ugyan nem „sales-mágusok”, de olthatatlan és leküzdhetetlen grafomániájuk miatt szeretnének rengeteg olvasóhoz eljutni.

Kedves nyuszómuszókáim, máris elárulom, hogy mindenféle kényszer és felszólítás nélkül a Proszektúra nevében minősített többséggel, sőt név szerinti szavazással teljesen nyilvánvalóan csakis olyan döntést hozhattam, hogy immár a blog-kultúrában is a hirdetéseké a jövő.  És ezért én is beállok a sorba, a kétpúpú tevék népes táborába.

Hiszen, mint tapasztaljuk, a médiában, de főleg a kereskedelmi tévékben már úgyis régen az az elv érvényesül, hogy a nonstop műsorfolyam látványos reklámblokkokból áll össze, amelyek közötti rövid szüneteket pedig mindenféle hitvány, élvezhetetlen műsorok töltik ki, méghozzá többségük olyannyira ócska, és olyannyira szar, hogy a kedves néző szinte megváltásként várja már, hogy stipi-stopi, valami üdítő hirdetés következzék. Például a kisfiam is sokkal többet tud már a legbüdösebb vécét is játszi könnyedséggel tisztán és illatosan tartó Harpic Max-ról, vagy a legmakacsabb szennyeződéseket is eltávolító szuper mosópor csodákról, és szívesebben is nézi őket, mint például az idióta sorozatokat, vagy Győzike viharos magánéleti kálváriájának stációit.

Régebben még a hirdetések kezdetekor rutinosan a konyhába és a vécébe menekültünk, most meg a nassolást és a pisálást, éppen ellenkezőleg, a műsorok idejére tartogatjuk.

De visszatérve a blog-reklámokra, most már csak az kérdés, hogy abba lesz-e majd beleszólásunk nekünk egyszerű mezei kétpúpú tevéknek, hogy a mi blogjainkon miket reklámoznak? Hiszen valljuk be, azért nem mindegy, hogy valami haspuffadás-gátlót, intim betétet, esetleg egy ránctalanítót vagy hajnövesztő szert nyomatnak-e állandóan a posztunkon, vagy éppenséggel valami szenzációs potencianövelő szert, netán az örök élet receptjét ajánlgatják majd.

Várom az illetékesek válaszát, Addig is bónuszként az új idők új szeleként közreadok máris egy ingyenes felhívást: erősítsétek a szervezeteteket Béres cseppel! (Most három üveg áráért négyet kaphattok, négy darab 30 ml-es üveget tartalmazó kiszerelésben!)

Ja, és persze éljen a netrisk! Szerezze be minél előbb azt is, akár mi is lett légyen az.

És mindezek megvásárlásához igényeljen ám fix kamatozású Új Magyarország mikrohitelt, mégpedig most! Akár tízmilliót is kaphat. (Abból aztán jó sok haspuffadás-gátlót és intimbetétet is lehet majd vásárolni.)
 

Mai friss hír, hogy őrizetbe vettek egy 22 éves rakamazi fiatalembert, aki tömegverekedésre készülő csoport tagja volt Vasmegyeren. A konfliktus a Magyar Gárda és a romák között robbant ki.  A kisebbségi önkormányzat elnöke azt mondta, a Magyar Gárda tagjai életveszélyesen megfenyegették, hogy éjjel Molotov-koktélokkal gyújtják rá a házát.

Ebben az évben a romák elleni hasonló támadások április közepén kezdődtek a Tolna megyei Fadd településen. Azóta jó néhány ilyen eset történt, s nemegyszer éles lőfegyvereket is használtak.

Eddig mindössze egy esetben sikerült tisztázni úgy-ahogy, kik is lehettek a tettesek.

Pátkán 2008.06.03.án, keddre virradóra hajnalban dobtak Molotov-koktélokat romák lakóházára. Szerencsére senki nem sérült meg. A támadással helyi polgárőröket gyanúsítanak, egyik be is ismerte a tettét. A helybeliek szerint korábban egy roma fiú ittasan elgázolt egy, a Molotov-koktélos támadással gyanúsított polgárőr családjába tartozó lányt. A romákat akkor életveszélyesen megfenyegették. Füri Béla helyi polgármester viszont időközben - nyilvánvaló romaellenes célzattal - „együttélési szabályzatot” fabrikált. A „helyi alkotmánynak” nevezett dokumentum olyasmiket ír elő, hogy az utcán köszönni illik mindenkinek, tilos szemetelni, magánportára csak a tulajdonos engedélyével szabad bemenni, be kell tartani a közlekedési szabályokat. Aki e normákat megsérti, Pátkán nemkívánatos személy. Ismereteim szerint a helyi statútumban az viszont nem szerepel, hogy más házát nem szabad felgyújtani.

Fényeslitkén 2008.06.15-én cigány fiatalok sört vettek egy italboltban, közben valamin összeszólalkoztak a gyanúsítottal, aki rugóskésével mindkettőjüket megszurkálta. Az egyik, 14 éves fiú a helyszínen életét vesztette, 16 éves társát súlyos sérüléssel vitték kórházba. A férfi azt állította, hogy nem csak erősen ittas volt, de nyugtatókat is beszedett, így semmire sem emlékszik.

A Pest megyei Galgagyörkön  2008. 07. 22.-én a Rákóczi utca három, romák által lakott lakására hétfőn, kevéssel éjfél után lőttek rá. A támadás során személyi sérülés szerencsére nem történt. Azt, hogy pontosan hány lövést adtak le fegyverekből, a rendőrség nyomozati érdekből (?) nem közölte.

Piricsén 2008.08.08.án  péntekre virradó éjjel –ismeretlen tettesek több Molotov koktélt dobtak az egymás melletti két lakóépületre, amelyben gyerekek is tartózkodtak, valamint sörétes puskából is lövéseket adtak le egy idős asszonyra, aki a lábán súlyosan megsérült; s a fia házára is rálőttek. A Nyírbátor melletti Piricse polgármestere úgy vélte: szó sincs romák elleni etnikai támadásról, az uzsorakölcsön, amelyet a faluban cigányok bonyolítanak, állhat a merénylet hátterében.

Székesfehérvárott 2008 augusztus 21-én kedden késő este kövekkel dobáltak meg egy több lakásos házat. Az egyik lakásban számítógépező kislányt fejen találták, életveszélyesen megsérült, még aznap éjjel megműtötték. A támadás a Hosszúsétatéren, egy romák lakta háznál történt.

Érdemes idézni, hogy a Tomcat féle Bombagyár eme hírt mily sajátos élcelődő stílusban tálalta, csipetnyi kétséget sem hagyva az iránt, hogy kiknek drukkol az eset kapcsán.

„A tizenkét éves lány sérülését az összefoglalókban, főoldalakon mindig életveszélyesnek minősítik, holott már tudható, a lány rövid ideig volt válságos állapotban.... Bár tizenkét éves, mindig kislányként hivatkoznak rá, ami viszont egyéb esetekben nem jellemző egy ilyen, már csak neccesen gyermekkorú fiatalra. A történet szerint egy szórakozóhelyről érkező tizenegy fős csoportból hatan dobáltak, ezt a térfigyelő kamerák felvételei bizonyítják. A fiatalok vélhetően nagyon részegek lehettek, ha ennyire hülyék, és még körül sem néztek a kamerák miatt.”

Nyíradony-Tamásipusztán 2008. szeptember 6.-án éjfélkor érkezett a riasztás a rendőrségre a házigazdától, hogy a házukra rálőttek. A rendőrök megállapították, hogy a ház ablakán két lövés ütötte nyom látható, és a lakásban is több tárgy megrongálódott. Személyi sérülés azonban szerencsére nem történt, bár a szobában két felnőtt és négy gyermek aludt. Az érintett család kimondottan szegény, nincs haragosuk, békésen éltek a faluban. A támadás óta rettegnek, nem tudják, kinek állhatott érdekében, hogy éppen az ő házukat támadják meg

Tarnabodon 2008. szeptember 29.-ról szeptember 30.-ra (vasárnapról hétfőre) virradó éjjel, a Tarna utca legvégében több családi ház ellen intéztek támadást ismeretlenek. A fekete ruhások a házakra Molotov-koktélokat dobtak, s ezenkívül golyós és sörétes puskákkal is számtalan lövést adtak le. Csak a vakszerencsén múlott, hogy senki nem sérült meg. Az egyik lakás viszont szinte teljesen kiégett. A rendőrség már másnap elfogta az általa gyanúsított személyeket, mindhárman roma származásúak. A legfőbb bizonyíték egy olyan különösen védett tanú vallomása volt, aki az egyik gyanúsított családjának állítólag haragosa. A rendőrség felhívásában 500.000 forintot ajánlott fel annak, aki az esetnél használt fegyverekről információval szolgál. Egyébként az egyik gyanúsított elfogásának szenvedő alanyai közül tizenketten feljelentést tettek a kommandósok ellen, brutális, embertelen intézkedésük miatt.

.Az eddigi kirívóan legsúlyosabb eset a borsod megyei Nagycsécsen 2008. 11.02.én vasárnapról hétfőre virradóra történt. Éjfél után nem sokkal, ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő lepusztult családi házra, illetve annak lakóira. A támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő a helyszínen meghalt. A rendőrség előbb egy, majd tízmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A közvélemény itt is, mint valamennyi korábbi esetben, élesen megoszlik abban, hogy rasszista motívum vagy cigányok közötti uzsorás leszámolás áll-e az esetek hátterében. A szélsőjobb valamennyi esetben az utóbbit kárhoztatja, a bal-liberális oldal pedig mindegyre a rasszizmust emlegeti, holott egyik oldal sem rendelkezik perdöntő bizonyítékokkal.

Egzakt választ persze csak akkor kaphatnánk, ha a rendőrség ezeket az eseteket sikerrel felderítene. Egyelőre azonban erre kevés az esély. A kellő elszántság hiányzik hozzá, vagy a megfelelő szakértelem? Vagy mindkettő? Vagy még valami más is?

Pedig nem ártana a felsorolt az ügyeket komolyabban venni. Amíg lehet. Felháborító, hogy a közbiztonságért felelős hatóságok képtelenek az erőszak ilyen mérvű növekedésének gátat vetni. Mert a zsaruk tétlensége akkor is súlyosan elitélendő, ha az igazolódna, hogy uzsorások állnak a fenti esetek többsége mögött. (Hacsak a derék zsaruink nem úgy vannak vele, hogy az nem olyan nagy baj, ha a romák kicsit megritkítják egymást.)

Ha viszont tényleg rasszista motiváció áll a háttérben, akkor még súlyosabb a nyomozóhatóságok felelőssége. Hiszen a cigányok csak rájuk számíthatnak. Az esetek kapcsán feltűnő ugyanis, hogy a helyi közösségek sehol sem a sértett romák mellett állnak ki, hanem a történtekért is őket hibáztatják.

Vagy azt szeretné kedves hatalom, ha a romák is gárdát alakítanának? Mint annak idején amerikában a fekete párducok?

Mostanában egyre többet hallani az életünk mindennapjait átható, egyre terjedő erőszakról, családon belül és családon kívül, iskolában, munkahelyeken, utcán, akárhol. Illetve nem csupán halljuk ezt, de néha saját bőrünkön tapasztaljuk is.

Megverik az étteremben a horribilis számlát kifizetni nem akaró vendéget, bántalmazza a taxis az utasát. Rendőrök vernek országgyűlési képviselőt és viszont. Diák ugrik a tanárnak, tanár a diáknak, a gyerek szülője mindkettőjüknek. Megdöbbentő volt az az eset is, amikor a trabantos pisztollyal fejbelőtte az őt leszorító kamion vezetőjét. Egyre durvul az élet.

S a variációk száma szinte végtelen.

De, hogy már egy pap is ilyesmire vetemedik?

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt indított nyomozást pénteken a rendőrség a Vas megyei Győrvár plébánosa ellen, aki tettleg bántalmazta a helyi postást, és ex-sekrestyést. Elmondása szerint a plébános és házvezetőnője gépkocsival utána hajtott, megállították és a pap többször is megütötte. A postás legalább tizenhét ütésre emlékezett.

Most ne ragadjunk le olyan apróságon, hogy vajon mit keresett az esetnél a plébános házvezetőnője. Lehet, hogy a ház mellett ő vezette az autót is, mert a pap miséről jött éppen, s félt a Kondorosiféle zéró toleranciától.

Nem tudom, van-e olyan kitétel a vallási tanításokban, amelyik szerint egy plébános nem verheti meg a volt sekrestyését? Felszínes bibliai ismereteimmel én nem találtam ilyet. Szép számmal fellelhetők ugyan erőszak ellenes passzusok, mint például az az állítólag már Mózes által is hangoztatott kívánalom, mely szerint "Szeresd felebarátodat, mint tenmagad.”

Jézus pedig kifejezetten az ellenség szeretetéről beszélt a Hegyi Beszédében. „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad az igazaknak és hamisaknak.”

(Mt 5, 43-48)

Némiképp ehhez hasonló elvárást fogalmaz meg az a jól ismert – vitatott eredetű – ősi hittétel is, hogy „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!”

(Aki esetleg nem emlékezne, e mondás szellemében ténykedett egykoron Grespik László is a Napkelte stúdiójában, persze azzal a szépséghibával, hogy az ott megkövülten álló kérdezők soha nem hajítottak még egy fél téglát sem Grespik úrhoz, aki viszont valóságos kenyérrel dobálózott)

De visszatérve Györvárra, a postást felháborították a történtek, az általa összeszámolt legalább tizenhét ütés, ezért telefonon jelezte az esetet a püspökségen, ahol azt a választ kapta, "rendezzék az problémájukat egymás között a plébánossal", nem kívánnak az ügybe belefolyni. Remélem, a rendezést nem úgy gondolták, mint a falusi kocsmák környékén. Gyerünk ki, oszt intézzük el egy az egyben! Face to face.

Engem nem teljesen nyugtat meg az a közlés sem, miszerint a hitelen haragú plébános sajnálja a történteket, a tettlegességet maga is elítéli, és ezért hajlandó bocsánatot kérni. A plébános – mint mondta -  a benne felgyűlő feszültség miatt veszítette el béketűrését, amit nagyon sajnál.

Arra gondoltam, mi lesz, ha legközelebb bemegyek például a tisztelendő úrhoz meggyónni bokros bűneimet, s ő a benne felgyülemlő feszültségek miatt feloldozás helyett a gyóntatószékben jól meggyomroz?

Vagy éppen egy keresztelőn veszíti el a türelmét, és a keresztaput lerugdossa a templomlépcsőn, amiért az eltéveszti a miatyánk szövegét? Esetleg a ministránsfiúk fülét húzgálja meg, amiatti felháborodásában, mert savanyú a misebor? Arra már gondolni sem merek, hogy az isten szolgája egy házasságkötés kapcsán az egész násznépet abriktolja el, mert nem elég hangosan mondják az áment.

Elnézem Tomcat alias Polgár Tamás nevű úrnak a mai Népszabadság kiemelt helyén közölt színes fényképét, amint szerényen és illedelmesen, combjaira helyezett kezekkel, okos, figyelő tekintettel, de az ártatlanul megvádoltakra jellemző picike kis daccal mered a bírói pulpitusra, akárcsak Steinmann, a jó tanuló, Karinthy Frigyes írásában. Ez alkalomra szemüveget is feltett, ezzel is hangsúlyozandó, hogy ő nem egy primitív terrorista, még csak nem is valami eszement szélsőjobbos tojásdobáló figura, hanem egy megfontolt, komoly, a hazája sorsárért aggódó férfiú.

Ahogy annak idején Karinthy megfogalmazta, az különleges ünnepélyes esemény: amikor Steinmann, akarom mondani Tomcat felel. A tekintetéből, pózából valami magabiztos fensőbbség sugárzik, egy olyan ember fensőbbsége ez, aki tisztában van a pillanat történelmi jelentőségével. Tomcat a vérbírái előtt, írják majd magyarázóan a történelmi tankönyvekben eme fénykép alá. A kései utókor nebulóit legfeljebb az fogja zavarni a fotót mustrálgatva, hogy a padsorokban miért csak alig néhány ember ül a nemzeti nagyság háta mögött.

Egyébként bizonyára Polgár úr is a híveitől zsúfolt padsorokra számított, hiszen már hetek óta folyamatosan toborozta őket. Titkon abban is bízott tán, hogy a jelentősebb hírportálokon egymásba érnek majd az izgalmas felvételek a biztonsági őrök és a Tomcat-rajongók ádáz összecsapásáról és küzdelméről a bírósági folyosókon. Blogjában utóbb fanyalgott is amiatt, hogy „A tárgyalást csak Sodi blogger és a Bombagyár TV részéről Kesigomu filmezte végig, a "nagy" médiának elég volt a vádirat felolvasása, és az arra adott válaszom.” (Hogy ki az a Sodi, meg Kesigomu? Beismerem komoly műveltségbeli hiányosságaimat, de fogalmam sincs. Na nem baj, az utókor már biztosan tudni fogja kik ők!)

A közveszély okozás előkészülete és a robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntette miatt emelt ügyészi vádat természetesen Polgár úr megértette, de azzal egyáltalán nem értett egyet, hiszen dehogy is készült ő robbantásra, dehogy is volt neki szándékában bárkit bántani. Mindig körültekintéssel járt el, a médihatás elérése volt a célja, nem az, hogy bárkiben is riadalmat keltsen.

Az újságok beszámolói szerint a bíróság kihallgatta tanúként Tomcat egyik közeli barátját is, aki szerint az igaz, hogy a vádlott figyelemfelkeltő akciókat szervezett többször is, de fel sem merült soha, hogy olyat tegyen, amellyel emberek épségét veszélyeztetné. Ő, dehogy tenne ilyesmit, akit egyébként is a hit, remény, szeretet jelszavai vezéreltek mindig is, világ életében.

Eszembe jutott minderről, amikor egyik bejegyzésemben Polgár Tamás úrról értekeztem

Megírtam ebben azt is, miszerint ő maga dicsekedett el azzal is, hogy egy ízben összefutott egy rendőrtiszt ismerősével, akivel megrendszabályoztak néhány graffitis fiatalt, a tettlegességet sem mellőzve

Tomcat úr válaszát szó szerint idézem: ”… kurva anyádat…a szemem elé ne kerülj, mert a fogaid nélkül mész haza, te névtelen szarházi patkány.”

Polgár Tamás úr felfogása szerint tehát a graffitis fiatalok tettleges megrendszabályozása, vagy a neki nem tetsző bloggerek fogának kiverése senki épségét nem veszélyezteti és természetesen nem is kelt riadalmat, legfeljebb médiahatás elérésére alkalmas.

Vagy lehet, hogy a kedves Tomcat mégsem olyan, mint amilyennek most a bíróságon mutatta magát, mégsem Steinmann kései utóda, hanem legfeljebb a szintén Karinthy által megírt rossztanulóé?

Akár így, akár úgy, az viszont biztos, hogy ezentúl teljesen jogtalanul használja, úgy is mondhatnánk: bitorolja a bombagyár nevet. Hiszen épp maga cáfolta a bíróság előtt ebbéli minőségét.

Ezért kérjük, hogy haladéktalanul változtassa azt meg mondjuk a találóbb bombasztikus-gyárra.

Ráadásul a bombagyár titulust időközben egy volt olimpikonunk is lefoglalta. Hacsak róla is ki nem derül majd később, hogy csupán médihatás elérése volt a célja a teherautónyi robbanóanyaggal és robbantószerrel.

Kapcsolódó bejegyzések:

http://proszektura.blog.hu/2008/09/14/van_e_david_ibolyanak_nagymamaja

http://proszektura.blog.hu/2008/09/15/tomcat_vitakulturaja

Kis filozofálgatás az amerikai elnökválasztás eredménye kapcsán.

Sajátos módon Magyarországon még Barack Obama győzelme is cigánykérdéssé „fajult.”

Néztem a TV2- ben a reggeli Mokkában Ungvári Tamást, aki Azurák Csabával arról beszélgetett, mi lenne, ha nálunk cigány lenne az ország első számú vezetője.

Ungvári Tamás - ahogy magát nevezi: író, műfordító és kritikus -  még a kérdés feltevését is visszautasította, mondván, amíg a hazai cigányság nomád mentalitású, addig nincs miről beszélni.

Hallgatom a hírneves polihhisztort, és nem tagadom, elkeserít, hogy éppen egy a liberalizmusára, kisebbségek megkülönböztetett védelmére oly érzékeny ember beszél ekkora hülyeségeket.

Azt már régen megszoktam, hogy ha bármely fórumon romaügyben valaki támogatóan megszólal, akkor azonnal szembetalálkozik azokkal a vádakkal, hogy bezzeg élne cigányok mellett, lakna cigánytelepen, kerülne kórházban cigány betegek közé, járna a gyereke cigányokkal egy osztályban, stb. akkor persze nem így gondolkodna.

Ezek az acsarkodó emberek mind abból indulnak ki, s ez jellemző sajnos Ungvári Tamás gondolkodására is, hogy a hazai cigányság valami homogén népréteg, teljesen azonos mentalitással, tudásszinttel, kultúrával, világfelfogással.

Hát vegyük már észre, hogy nem csak a fehérbőrű magyarok, de a cigányok sem egyformák.

Nincs úgy általában cigány. Vannak cigányul egy szót sem, vagy alig tudó cigányok, akiknek már a nagyszülei sem ismerték a cigány nyelvet, vannak aztán olyan cigányok is, akik anyanyelvi szinten beszélnek valamilyen nyelvjárást, a romani mifelénk beszélt dialektusát, a lovárit, vagy a beást és szintót.  Ám ezek az eltérő nyelvismeretű emberek más tekintetben sem egyformák. A csak magyarul tudó magyar cigányok például kevéssé tartják magukat cigányoknak, mint teszem azt az úgynevezett oláhcigányok. (Tapasztaltam egyébként azt is, hogy sajnos a magyar és oláhcigányok is esetenként kölcsönösen lenézik egymást.)

De a cigányság más szempontból sem egységes, homogén csoport. Másként él és viselkedik a nagyvárosokban, városokban élő, s másként a falusi cigányság, s megint másként azok, akiket zenész cigányoknak szoktunk nevezni, közülök nem egy világhírnevet is szerzett. Más mentalitásúak a konszolidált körülmények között élő vállalkozók és megint mások a faluvégi cigánytelepek lakói. És azt is állítom, hogy a cigány értelmiségiek és politikusok semmivel sem butábbak magyar társaiknál. Hogy most csak nagyhírtelen Daróczi Ágnes, Daróczi János, vagy a jogi és középiskolai történelemtanári diplomával rendelkező Kállai Ernő kisebbségi ombudsman nevét említeném. És vajon Mohácsi Viktória, Horváth Aladár, Teleki László, Kolompár Orbán, vagy éppen Farkas Flórián mennyivel hülyébbek, mint Gyurcsány és Szilvásy vagy Orbán és Deutsch? Semmivel. Sőt. Olyan figurákról már nem is beszélve, mint jó néhány megszólalni is alig tudó MDF-es, MIÉP-es, vagy kisgazda potentát.

Nagyot téved az, aki ma pusztán a bőrszín alapján próbál bennünket felosztani, magyarokra és cigányokra. Nincs általában cigány viselkedés, cigány habitus, mint ahogy a búsongó, sírva vigadó magyarok képe is egy ostoba sztereotipia csupán. Akárcsak a hidegvérű angol, a precíz német, s a sármos francia.

Mégis, az úgynevezett cigányok között is egyre jobban terjed ez a furcsa megkülönböztető nyelvhasználat. Gyakran hangzik el valakivel kapcsolatban, mintegy minősítésként, hogy magyar (paraszt), vagy cigány az illető.

Pedig sötétben – és itt most a sötétet, sötétséget átvitt értelemben, az emberi agyra vonatkoztatva is gondolom – minden ember fekete.
 

Most értem haza Nagycsécsről. Az élmény még friss bennem. A Dózsa György úti kiégett, kilőtt ablakú házak előtt a földúton értetlen, felháborodott, megszeppent, gyászoló romák tömege, nagy nagy csendben álldogál. Az utat mindkét irányban polgárőrök autója zárja le. Mellettük még látszik az árokba dobott szakadozott police feliratú műanyag szalag

Annak a háznak a töredezett, repedezett betonlépcsőjén, amelyben két embert lőttek fejbe, rengeteg apró kis színes gyertya világít a halottak emlékére. Odabent sörétnyomok a falon, a padlón korommal kevert emberi vér, valamint néhány földre hullott családi fénykép, rajtuk mosolygó emberekkel, gyerekekkel. A ház fala belülről is koromfekete. Az ablakon behatoló sörétek a lehúzott rolót ripityára szaggatták, mielőtt a két emberbe, egy középkorú férfi és nő fejébe behatoltak volna.

Az ismeretlenek az utca és a község két legszélső házát támadták meg vasárnap éjjel. Először Molotov- koktélt dobtak be az egyszobás lakásokba, majd a keletkezett tűz elől menekülő cigányokat végezték ki hidegvérrel. A két lakás közül azonban csak az egyikben gyulladt meg a pálinkás üvegbe mártott benzines rongy, a pesti srácok legendás fegyvere, a másik besült, ez volt az ott lakók szerencséje. Oda egyébként valami nagyobb tűzerejű vadászlőfegyverrel is belőttek, a lövedék még a ház vastag vályogfalán is áthatolt. A tettesek igen magabiztosak lehettek, mert a tett helyszínét az utcai lámpa jól bevilágítja.

A két megtámadott házban helyi romák laktak, rettenetes, szinte elképzelhetetlen nyomorban. Az asztalon kenyér és szalonna maradék, a tűzhelyen lévő fazék alján valami zavaros folyadék.  Az utcán egy riadtan osonó patkányt is láttam.

Két halott. Sok vagy kevés? Az ott lakóknak irgalmatlanul sok, az ott intézkedő egyik rendőr szerint kevés. Egy helybéli cigányasszony mondta el, hogy ez az egyenruhás – cége nagyobb dicsőségére – olyan megjegyzést tett előttük mosolyogva, hogy csak két cigányt intéztek el mindössze, az nem sok.

A helyiek szerint egyébként a Nagycsécsen történtekhez közeli időpontokban a településhez néhány kilométerre lévő Sajószögeden és Sajóörösön is Molotov-koktélos támadás érte az ottani cigányokat.

S ami nagyon érdekes, nem is oly régen Tarnabodon történt több faluszéli ház  kispénzű nyomorult lakóját érintő hasonló eset. A tettesek ott is éppen vasárnap éjjel – éjfél körül – jelentek meg, ott is volt Molotov-koktélos akció, és golyós és volt sörétes fegyverből leadott lövés is. Ott is az M3-as autópálya közelségében került sor a fegyveres akcióra, akár csak Nagycsécsen, hogy könnyen el lehessen menekülni.  A különbség „mindössze” annyi, hogy véletlen szerencse folytán Tarnabodon nem sérült meg senki, ám több személynek is a feje mellett süvített el a lövés.

A tarnabodi esetet – a Kék Fény adásában elhangzott győzelmi jelentésből tudhatjuk – a rendőrség már jószerével felgöngyölítette. Sikerült egy látványos kommandós akcióval a tetteseket is elfogni, amely akció olyan jól sikerült, hogy még a helyi polgármestert is földre vitték egy kis időre. De a bátor bevetési alegység nem kímélte a többi arra járót sem, még a terhes nőket is hasra fektették csakhogy egy fiatalkorú cigánygyereket elkaphassanak.

A tarnabodi gyanúsítottak helybéli rossz körülmények között élő fiatal cigánygyerekek. A rendőrség, ügyészség, bíróság szerint alaposan feltehető, hogy ők dobáltak Molotov-koktélokat és ők lőttek különböző vadászfegyverekkel Tarnabodon kábítószer hatása alatt.  Igaz, a fegyverek nincsenek meg, de a fiúkon a fizikus szakértő szerint ólom, bárium, antimon, ón nyomait találta itt ott amott, amiből a hatóságok bizonyosnak vették, hogy azok a nyomok csakis  lőszer csappantyú gyúelegytől származhatnak.

Azt hinnénk ezek után könnyű a dolguk a miskolci rendőröknek, hiszen csak el kell számoltatni a tarnabodi fiatalokat, biztosan Nagycsécsen is ők gyilkoltak.

A probléma csak az, hogy a tarnabodi cigánygyerekek előzetes letartóztatásban vannak már több mint egy hónapja, így igen nehezen tudták volna a nagycsécsi akciót végrehajtani. Egyébként pedig a tarnabodi elkövetést is tagadják, Ügyükben egyelőre egy különösen védett tanú vallomása áll a rendőrség rendelkezésére, amelyiket a különösen védett tanú az egyik - állítólagos - elkövető szüleit felkeresve időközben vissza kíván vonni. A mási terhelő bizonyíték pedig a már említett fizikus szakértői vélemény, amelyik csak valószínűsít, de a hatóságok már tényként kezelik.

Kíváncsian várjuk ezek után, hogy a Heves megyei rendőrök megvizsgálják-e majd annak a lehetőségét, hogy a két eset között valamilyen összefüggés nem lehetséges-e. Kíváncsian várjuk azt is, hogy hazánk bűnüldözésre szakosodott hatóságai mikor fedezik fel, hogy a cigánytelepek elleni szaporodó támadások mögött esetleg valami nagy titok lappang.

A romák között viszont egyre inkább erősödik az a vélekedés, hogy valami szervezett erő követi el ezeket a támadásokat. Olyanok, akik komoly ismeretekkel rendelkeznek és nem félnek a cigánytelepeken éjszaka ilyen akciókat végrehajtani. Ilyenek lehetnek például vadászok, de akár rendőrségi alkalmazottak is. 

A hazai sajtó az első pillanattól kezdve megkülönböztetett figyelemmel foglalkozott a Dunaszerdahelyen történt rendőri akcióval. Azt nem állítom, hogy rendőri brutalitással, hiszen, mint már korábbi hazai példákon is megtapasztalhattuk, ilyesmi szóba sem kerülhet egy tökös rendőri intézkedéssel kapcsolatban, történjék az akár nálunk, akár bármelyik környékbeli jogállamban, így akár Szlovákiában is. Az illetékes parancsnokság ugyanis az intézkedésüket követően általában perceken belül közleményt szokott kiadni, amely szerint a történteket kivizsgálták és megállapították, hogy az akciójuk teljesen törvényes, arányos és szakszerű volt.

Ez a helyzet most is. Nem tudom miért csodálkozunk?

A média viszont, ugyancsak a korábbi gyakorlathoz hasonlóan, valami oknál fogva ezúttal sem hisz a rendőri nyilatkozatoknak, hanem ehelyett inkább hisz a saját szemének. A felvételeken pedig az látható, hogy a kommandósok ütik-vágják a népet, mint a répát. Első ránézésre minden különösebb ok nélkül. Sokadik ránézésre is minden különösebb ok nélkül.

Annyiban megértem persze a látványos akció elindítóit, hogy én se nagyon szeretném, ha mondjuk például Debrecenben, egy focimeccsen üvöltöző kopasz románok jelennének meg román zászlókkal és nagy dákó-román érzelmektől áthatva, szidalmaznák a hazátlan magyar bozgorokat, miközben hatalmas feliratokkal hirdetnék, hogy ők most éppen egy ősi román városban, vagyis Dibritinben tartózkodnak.

Megértem, hogy nem szeretik Szlovákiában sem az olyan embereket, akik ország-világ szemeláttára olyan transzparenseket mutogatnak, amelyek például Magyarország térképét úgy ábrázolják, hogy Szlovákia annak egy tartománya.

Megértem azt is, hogy egyáltalán nem szeretik az olyan soviniszta fasisztákat arrafelé sem, akik más népeket lenéznek, megvetnek, gúnyolnak, alacsonyabb rendűnek tartanak, sőt azok ellen uszítanak.

Jellemző és önmagáért beszél a HVIM (Hatvan Vármegye Ifjúsági Mozgalom) felhívása, amely szerint  „A szlovák megszálló hatalom és a szlovák soviniszták átléptek egy határt 2008. november 1-jén Dunaszerdahelyen. Ez nyílt hadüzenet, ezért felkelésre szólítunk fel minden magyart a világon! Magyarok vérét ontották Felvidéken, ezért vérbosszút állunk! Félre kell tennünk most minden kisstílű vitát, ellenségeskedést és összefogva, együtt kell mozdulnunk…”

A szélsőjobb tehát elmebeteg módon vérbosszúra és háborúra készül.

A TV2 Mokka című ma reggeli műsora viszont úgy gondolom, már a másik végletet képviselte, amikor sajátos módon emelte központi témává ezt az eseményt. James Bond film DVD-t és páros belépőjegyet nyerhetett az, aki SMS-ben helyesen válaszolt arra a kérdésre, hogy hol volt az ominózus focimeccs: Sepsiszentgyörgyön, Dunaszerdahelyen vagy Pilisszentkereszten,

Ami a magyar kormány álláspontját illeti, az viszont nehezen dönthető el, hogy arra milyen szó illik. Bölcs önmegtartóztatás vagy pipogyaság? Az okos enged, szamár szenved népi bölcsesség érvényesítése a diplomáciában, esetleg annak a felfogásnak az érvényesülése, hogy bolond lyukból bolond szél fuj? Vagy egyszerűen csak a hallgatni arany felfogás elfogadása?

Nehéz állást foglalni ebben. Nekem nincsenek olyan alapos külügyi ismereteim, mint Göncz Kinga miniszter asszonynak.

Az azonban érdekes kérdés, hogy Vajon mi mit tennénk, ha olyan helyzetbe kerülnénk, mint Göncz Kinga, hogy magas rangú szlovák politikusok a külsőnket sértegetik, sőt Hitlerhez hasonlítanak.

Válaszlehetőségek. 1- jegyzékben tiltakoznánk, 2- totális háborút indítanék az adott ország ellen, 3- megfésülködnék, aztán elmennék a James Bond film bemutatójára

A helyes SMS választ beküldők között Jan Slota és Robert Fico autógrammokat sorsolunk ki.

A hazaárulók - hazafiak meccs egyelőre – úgy tűnik -  a hazafiak részéről Egerben vesztésre áll. Ugyanis a megyei közgyűlés megszavazta a megyei kórháznak november 1. napjával a HospInvest kezébe adását. Remélem nincs ennek semmi szimbolikus jelentése, hogy az átadás éppen a halottak napján történt. Egyébként is, az egri betegek már hozzászokta az ilyesféle morbid dolgokhoz. Ha ugyanis kinéztek a kórházablakon, eddig is éppen egy temetkezési vállalat cégérét láthatták az utca túloldalán.

 Pedig a kórházvédő hazafiak mindent bedobtak a HospInvest birtokba kerülése ellen.. Volt itt sámán-táltos-senyő, volt itt vitéz Szíki Károly malacidomár és másodállásban kisgazda-forradalmár, Cser Ágnes szakszervezeti elnök és feljelentő specialista , továbbá egy egykori szkinhed vezér, jelenleg pedig Jobbikos városi önkormányzati képviselő, vezér, sőt az utolsó percekben éjféltájt színre lépett a magafajtákat képviselő országjáró jogvédő Morvai Krisztina is, Vona Gábornak, a Jobbik elnökének oldalán. Ám mindhiába. A kórházat egyelőre elveszítették.

A meccs a megyei önkormányzat ülésén és annak környékén zajlott, bombariadóval kezdődött, majd némi ordítozással, anyázással, dulakodással, sőt kisebb verekedéssel folytatódott..

A küzdelem persze az interneten hozzászólókat sem hagyta érintetlenül. A helyi online újság azon írásához, amely arról számolt be, hogy a megyei közgyűlés szocialista elnöke szerint már nyugalom és megfeszített munka van az egri kórházban 425 hozzászólás érkezett a tegnapi és a mai napon.

A kórházért aggódók egy jelentős része hiányolta, hogy a gyógyítók nincsenek elegen.

„Gyerekek, hospi-fattyak! Mi ez a csend? Mióta kijött a hír, hogy nincs orvos a radiológián, azóta nagy a csend. Lecsúszott a nagy mellény a pelenka helyére? Vigyázzatok, nehogy nagyon büdös legyen!”

 „Változatlanul nincs senki a CSECSEMŐOSZTÁLYON!!!!!!NINCS KARDIOLÓGUS!nINCS RÖNTGENES!TAMÁS EZ GYILKOSSÁG!” – írta egy másik hozzászóló.  A válasz sem késett.

„Fejezd be végre a riogatást, képzeld el, bármennyire is szeretnéd de működő képes röntgenosztály van, röntgen orvosokkal. Azt nem mondom, hogy zökkenőmentes lesz az átállás, de mindenki el van és lesz látva, bármennyire is fájdalmasan hangzik ez neked.”

„Egyszerűen NINCS gyerekorvos a kórházban és nincs röntgenes sem. Ezzel szemben még a tetőn is rendőrök vannak.”, panaszkodott valaki. De ezt is megcáfolta egy másik hozzászóló:

„A gyerekosztályt már többször megcáfolták itt a fórumozók. Volt és van orvos mindvégig, nem is egy.” Egy másik hozzászóló még határozottabban fogalmazott az új tulajdonos védelmében. „Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy valóban minden rendben zajlik a kórházban. Vannak orvosok, vannak nővérek, vannak röntgenesek, sőt! még a gyerekosztály sincs orvos nélkül! Szépen fel fogja építeni a HospInvest. Ugye nem gondoltátok, hogy amit leromboltak a kórházvédők, azt egy éjszaka rendbe lehet hozni? 

Persze erre is érkezett válasz a másik oldalról: „cuncikám, tudom, hogy jött még egy ózdi, tehát összesen 2 rtg-orvos van az osztályon, az egyik részmunkaidőben írt alá, tehát másfél munkahelyet ellátó rtg orvosa van a HI-nek 13 helyett.”

 

A vitafórumon felszólalók igen keményen fogalmaztak a közgyűlés szereplőiről is. Egyikőjük a megyei közgyűlés elnökével kapcsolatosan a következőket írta:

„Hát ugye volt először egy Sós, aki rendőrgyilkos néven vált híressé. És most itt van ez a kommunista barom.” Persze, erre sem késett a válasz a másik táborból, ahol pedig Cser Ágnest célozták meg: „Na mi van csőcselék Ágneska hiába tátott olyan szájat, hogy egy rendes férfi ököl simán bele férne, mégsem lett igazatok. Mehettek kapálni, vagy a vezéretektől tanulni a vályogtaposást.”

És persze, azért itt is megjelent a gonosz ősellenség. „Fel tudja sorolni valaki annak a 21 hazaárulónak a nevét, akik a zsidók kezére játszották a kórházat? Lehetőleg lakhelyük szerint! Köszönöm előre is!”

Hát igen, hamarabb is sejthettük volna, hogy ezúttal is csakis az ő kezük lehet a dologban. Ha már a cigányokra ezúttal még sem lehet ezt a kórház ügyet rákenni.

Ám a másik oldal sem maradt le az ördög falra festésében. „Jó estét! Tegnap este a T. MORVAI MŰVÉSZNŐ és neonáci bűntársai megjelenésekor még azok számára is világos lett, hogy tulajdonképpen kik is állnak ezeknek az un."KÓRHÁZVÉDŐKNEK"a háta mögött, akiknek eddig kétségük lett volna!”

Sokan próbálták az eseményt kriminalizálni is.

„Az én adómat meg odaadják ennek a senkiházi cégnek, ami az APEH adósok listáján volt még a héten a többi hozzá tartozó céggel együtt, és mutyizások tömkelegével Sós és Ambrus segítségével közpénz milliárdokhoz jutott.”

Hát igen az Elvtársak , már nem tudják, hogyan védekezzenek!!!! Már Bonba, riadótól kezdve, minden, játszik!! Van egy olyan, szlogen, Nem kell félni, ......Nem fog fáájni!”

 „Csak a tényekre koncentráljunk. A hospi 100 milliót fizet a kórházért. A megye pedig végkielégítésként 870 millió forintot. A kórháznak 150 millió Ft a tartozása. Könyörgöm!!!! 720 millió Ft-ból palotát lehetett volna csinálni a kórházból!!!!!!!! A hospi 6 milliárdos fejlesztése pedig uniós támogatás, amit a város, és a megye is megkaphatott volna!!!Tehát 6.720.000.000 Ft-ot vettek el tőlünk!!!!!Rablóbanda!!!”

Akadt persze, aki erre is igyekezett megválaszolni a másik oldalról. „720 millából 200 - 400 méternyi autópálya jönne ki, nem kórház. Egy akkora kórházhoz, amit Eger emleget (250-300 ágyas), kellene úgy 10 milliárd, alsó hangon. De ez csak a megépítés, ha kapna rá OEP áldást.”

Kivételesen azért akadt olyan is, aki békíteni próbálta a feleket.

„Mindenszentek napján szüneteljen már a gyűlölködés, vádaskodás akármilyen apró részben is teheti segíteni, és nem gátolni kell a gyógyító munkát.”

De, mint mostanában hazánkban minden vitában, úgy ebben is az ilyesféle hangból akadt a legkevesebb.

A tegnapi ÉS-ben megjelent, s Fecske által jegyzett Hal és háló című glossza egy régi bölcsesség idézetével kezdődik, miszerint a rászorulónak nem halat kell adni, hanem hálót.

A nyúlfarknyi írást az a hír inspirálta, amely szerint egy kis borsodi falu polgármestere ezt az ideát követve kis telkeket juttatott a helybéli településen többségben lévő munkanélküli, segélyeken élő rászorulóknak, „vetőburgonyát is kaptak az új gazdák, és hogy hús is kerüljön az asztalra, kis ketrecekben anyanyulakat.”

És – a nagyobb tisztánlátás végett -  magyarázóan még hozzáfűzte azt is a szerző: „ A nyúl ugyanis nagyon szapora állat.”

Az írás poénja persze előre sejthető: a „rászorultak” ahelyett, hogy a krumplit elültették volna, s a nyulakat szaporították volna, azonnal mindent fölfaltak, s a nyúlpaprikás készítéséhez alighanem a ketreceket is eltüzelték.

A kísérlet nem sikerült hát, állapítja meg Fecske, s levonja a végső, szellemesnek szánt konklúziót is, miszerint „a falu lakói továbbra is várják, hogy a sült hal a szájukba röpüljön. Vagy ússzon.”

Miután az esetnek én is részese voltam, az érintett jogán szeretnék ahhoz néhány tisztázó észrevételt fűzni.

Először is, sajnálattal közlöm, hogy itt valami félreértés lehet a kedves, halászati kérdésekben és akvakultúrában jártas cikkíró részéről, mert nekünk semmilyen repülő, vagy úszó sült hal eltulajdonításának szándékáról nem volt tudomásunk, az esetleges elkövetőket máshol keressék. A nyúl pedig, amit a szokásos dajdajozás közben jó étvággyal valóban elfogyasztottunk, anyám életére esküszöm, nem tudott sem repülni, sem úszni.

Az tény, s elismerjük, hogy a nyúlketrecek kevésnek bizonyultak a főzéshez, így a lakásaink parkettáit is eltüzeltük, ahogy azt a magunkfajták köztudomásúlag mindig is szokták.

Végezetül kijelentjük, hogy szerintünk a szerző által idézett „régi bölcsesség” egy igen nagy butaság. Azt mi, a falucska rászorultjai, egy emberként vitatjuk. Ugyanis szerintünk az eredményes halászathoz nem csak háló szükségeltetik, hanem halászati ismeretek is kellenek hozzá.

Tisztelt Fecske úr/hölgy, ha nem tudná, bizony a halászat is egy szakma! S bizony, ha valaki nem tud halászni, mert nem tanította meg rá soha senki, akkor még egy árva snecit sem tud kifogni, és kiteheti az ajándék halászhálóját az ablakba. Azt még meg sem tudja enni, mint a repülő, vagy úszó sült halat. Vagy mint a krumplit és a „szapora” nyulat.

Nagy tisztelettel: egy borsodi kis falu rászorultjai nevében:

Magyar Elemér

Miközben a környező országokban már az euró közeli bevezetését tervezik, mi egyelőre még mindig a forintunkkal bíbelődünk jó pár évig.

A mai újságokban olvasható, hogy a hamarosan forgalomba kerülő 200 forintos pénzérmén a Lánchíd lesz látható. Ez kapta a legtöbb szavazatot az MNB szavazásán, a voksok mintegy 52 %-át. A második helyen viszont 18 %-al a fehér gólya – Ciconia ciconia – végzett. (Szerepelt még a listán egyébként a Megyeri híd, a fakopáncs és a cifra kankalin is.)

Azon viszont csodálkozom kissé, hogy ha, már madár, akkor a fehér gólya helyett a sok derék magyar honfitársunknak miért nem jutott eszébe például a szent ősi jelképünk, a turul. Hiszen bizonyos embercsoportnak mostanában mindenről ez a sólyommadárféle jut az eszébe. (De érdekes módon nem szavazott senki a Csodaszarvasra, meg a griff-madárra se)

Gondolom, sokan éppen azért nem választották volna ezeket a szimbolikus állatokat, mert az emberek egy részében rossz emlékeket ébresztenek, a fasizmus időszakát, a nyilas korszakot juttatják eszükbe. .

Ám ami a rossz emlékeket illeti, hát a gólyával sem jártunk volna sokkal jobban. Hiszen bizony ehhez a madárhoz is rasszista emlékek társulnak.

A régi népi eredetű gyermeknóta szerint ugyanis, mint tudjuk, a gólyának véres lett a lába. Akárhogyan is próbáljuk szépíteni a dolgot, bizony bizony attól lett véres neki, hogy a török gyerek megvágta. Azt ugyan nem tudjuk, hogy ezt az állítást mire alapozták a népdal szövegének kiötlői, hiszen a gólya nem tud beszélni, ő ilyen vádat nem tudott volna megfogalmazni a kelepelőjével. Miért gondoljuk mégis, hogy ha véres egy gólya lába, csakis egy gonosz török gyerek vágásától lehetne az?

Mert a török gyerek eredendően gonosz!

Bezzeg a magyar gyerek! A magyar gyerek viszont csupa jóság. A magyar gyerek az aki meggyógyítja a török gyerek okozta sérüléseket. Persze érdekes az is, hogyan fog hozzá a gyógyításhoz. Nem bekötözi, hanem elkezd lármázni, hangoskodni.

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel, meg ilyesmivel.

Szóval tanulságos ez a versike, csak kicsit talán már idejétmúlt. Ma már más a szöveg.

Gólya, gólya gilice, mitől véres a lábad?

Cigány gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja.

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel, kereplővel, tojásdobálással, Molotov-koktéllal, meg ilyesmivel.

Tartja magát az a vélekedés, hogy Magyarország német megszállása idején nálunk segítette legtöbb besúgó az SS munkáját. Annyi feljelentés egyetlen országból sem érkezett hozzájuk, mint hazánkból.

Tartja magát az a vélekedés is, hogy az 1989-es rendszerváltozás idején a fél-háromnegyed Parlament egykori III/III-as és egyéb tikos ügynök volt. Különösen a pártok és egyházak prominensei körében volt felülreprezentált a szocialista nemzetbiztonsági szolgálat. Találkozunk olyan véleményekkel is, hogy tulajdonképpen az egész rendszerváltás a titkosszolgálatok műve volt. Ha ez talán túlzó állítás is, az szinte biztos, hogy a Cég akkori munkatársainak volt olyan feladatuk, hogy próbáljanak beépülni az akkor szerveződő pártok vezetőségébe.

Az egyes utóbb napvilágra került esetek ezeket a vélekedéseket megerősítik.

A demokratikusan megválasztott miniszterelnökök egyike ötvenhatos pufajkás volt, a másik titkos belügyi alkalmazott, D 209-es elnevezéssel. Egyik jobboldali volt miniszterünkről is kiderült, hogy ugyancsak szigorúan titkos tiszt volt, egy másik viszont csak szimpla titkos megbízott. Volt, aztán akinek az apjáról bizonyosodott be, hogy hosszú ideig együttműködött a szocialista államvédelmi hatóságokkal. De egyes polgármesterek is hírbe kerültek. S hallhattunk olyan mendemondát is, hogy az ismert pártelnök Szatmári fedőnéven volt beszervezve, egy másik pártelnök pedig a katonai elhárítás embere volt egykoron.

Tartja magát az a vélekedés is, hogy amint valamelyik politikai erő hatalomra került, az első dolga volt, hogy a bizalmi embereinek dehonesztáló anyagát eltüntesse, illetőleg manipulálja. Sőt, állítólag korábban is történt már nagymennyiségű iratmegsemmisítés, amire például a Végvéri ügy kapcsán derült fény.

Mostanában aztán még azt is megtudtuk, a Kenedi bizottság vizsgálódásai során, hogy állítólag az egész Kádárkori titkosszolgálati adathalmaz mégis megmaradt mágnesszalagon rögzítve. S az is kiderült – amiben valójában eddig is biztosak voltunk -, hogy a szolgálatok még jelenleg is mindent elkövetnek azért, hogy minél kevesebb állampárti keletű titkukat ismerhessünk meg..

Tartja magát az a vélekedés is, hogy azért nem sikerült a mai napig sem egy megfelelő törvénnyel rendezni ezt az egész besúgó kérdést, mert a fátyol fellebbentése a mai elit körében is még mindig igen nagy botrányokat és megrázkódtatásokat okozna.

A rendszerváltozás környékén még azt gondoltuk, hogy vége annak a világnak, ahol attól kellett félni, hogy bárhol lehallgathatnak, levelinket kibonthatják, s a környezetünkbe pedig téglákat telepítenek. Azt hittük, hogy az ilyen titkos megfigyelések szigorúan törvényes keretek közé kerülnek majd. Mostanában viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy mint sok másban, ebben is illúziókat kergettünk, s nagyot tévedtünk. Azt hittük, hogy az igazságügy miniszteri engedély, meg a bírói engedély meggátolhatja a törvénysértéseket. Ebben is tévedtünk.

Szilvásy miniszter úrnak és a vele lényegében egyivású – bár más pártállású - elődeinek eddigi tevékenysége alapján legalább is alapos a gyanúja annak, hogy a hazai titkosszolgálat teljesen ellenőrzés nélkül tevékenykedhet a demokratikus jogállami keretek között is, s játszhatja ugyanazokat a játékait továbbra is, amiket még a KGB-től sajátított el.

A rendszerváltozás utáni politikai elit, de különösen a szélsőjobboldal, jelenleg sem mentes a titkosszolgálati provokátoroktól. Gyakorta ők irányítják, generálják, katalizálják ez egyes eseményeket, de érdekes módon, amikor kitör a balhé, már sosincsenek ott. S, ha mégis becsukják őket, néhány órán belül szabadulnak.

Elgondolkodtató, hogy bizonyos események miért pont úgy és akkor történtek, ahogy és amikor történtek. A Magyar Gárdát nem sikerült bírói úton felszámoltatni, ez már bizonyosan kijelenthető anélkül, hogy tudnánk, milyen bírói ítélet fog születni az egyre hosszadalmasabb perben, ezért beindult a bomlasztása. S ez – úgy tűnik - máris nagyobb sikerrel kecsegtet. Dávid Ibolya pártelnöksége veszélybe került, itt is jókor érkezett a CD.

Érdekesek azok a különféle terrorcselekmények, merényletek is, amelyek az elmúlt évek során történtek. Valahogy mindig úgy alakult persze, hogy a Molotov-koktéloktól a baloldaliaknak csak a lakásajtaja pörkölődött meg, a jobboldaliak viszont kicsit nagyobb dádát kaptak, hogy csak Szász és Csintalan megverését említsük. A Teve utcai rendőrpalotába is belőttek, de oly szerencsésen, hogy csak az ablakok sérültek meg. Igaz, Szilvásy miniszter úr hátvégi palotájának ajtaja a kelleténél kicsit jobban megégett, ám a nappali perzsaszőnyegeiben nem esett kár, mint ahogy Kóka úrnál sem. De említhetném az Újpesti MSZP iroda kertjében minap talált besült kézigránátot is, ami miatt majdnem kitelepítették fél Budapestet, de amelyikről aztán kiderült, hogy házilag átalakított, s feltehetőleg még annyira sem volt veszélyes, mint a Tölgyesi Krisztián nevű újsütetű terrorista faterjának műhelyudvarán idén júliusban talált második világháborús bomba.

Kíváncsi lennék egyébként, hogy Tölgyesi Krisztiánt ki dobta föl. S miért nem várta meg a lefogásával a rendőrség azt a pillanatot, amikor az állítólagos társai is megérkeznek a tett helyszínére? (A hírek szerint ugyanis a volt cselgáncsozó olimpikon éppen két társára várt, amikor rajtaütöttek a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai.)  Tán nem érdekelte a kilétük? Vagy már nagyon is jól tudták, kik azok? S, ha már nem várta meg, akkor miért nem vette jóval előbb őrizetbe Tölgyesit, mielőtt a bombákat a helyszínre elszállította volna? Miért csak október 23-án este került erre sor az állítólagos robbantás előtt néhány perccel?

Emlékezzünk csak, Budaházyt is éppen 2007. március 15-én sikerült elfogni, holott korábban a rendőrség szemeláttára még beszédet is mondott.

Én igazából csak a Hírtévét sajnálom. Ott szaladgált a belvárosban egész este vagy féltucatnyi riporterük, s szinte semmiről sem tudtak beszámolni. Néha reménykedve kapcsolta ugyan őket a stúdióból a műsorvezető, hátha valahol felrobbantanak valakit, de nem és nem. Nem foglalták el egyetlen közintézmény büféjét sem, nem dobált senki macskakővel, nem kergetőztek a forradalmárok és a kommandósok az Andrássy úton, s tudtommal még egy szar kukát sem gyújtottak fel ezúttal.

A legsúlyosabb kriminális ünnepi esemény az az ütődött pali volt, aki megirigyelve Tomcat hírnevét, bombákkal és egyéb robbantási kellékekkel dugig tömött autóval furikázgatott a fővárosban mindaddig, amíg az éber fő-főnyomozók le nem leplezték. De sajnos nem a tévékamerák szemeláttára. Ha ez a figura nem lett volna hát nem is tudom, a média miről számolhatott volna be. Hiszen a politikusok ezúttal is a szokásos formájukat nyújtották, egymást múlták felül a közhelyes semmit mondásban. Tomcat a korábbi bombagyáros pedig most egészen más vizekre evezve nem átallott az általa korábban megvetett balliberálisokkal barátkozni és velük kötélhúzásban vetélkedni. Állítólag holnaptól kezdve nem is bombagyárosként, hanem Zöld párti kötélhúzóként fog bemutatkozni a híveinek. Csak nehogy úgy járjon ezzel a köteles performanszával, mint a Kövér László annakidején.

Így aztán nem csoda, hogy olyasmik kerültek az ünnepi headline hírek közé, hogy például ketten át akartak mászni a kordonon a lezárt területre. Igaz, fél Budapest kordonnal volt körülzárva, a másik felében viszont oda mehettek volna, ahová akarnak, na persze némi igazoltatás és személymotozás után. De ők mégis a kordonok mögé akartak menni, ki tudja milyen szörnyű gondolatokat forgatva a fejükben. De szerencsére, időben lekapcsolták őket a feladatuk magaslatán álló zsaruk.

Egy embernél pedig közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, rugóskést találtak. Még jó, hogy nem egy üres tojástartódobozt. A miatt talán még őrizetbe is vették volna.

Nekem mégis az a hír tetszett legjobban, amelyik szerint három személy ellen a rendőrök azért kezdeményeztek eljárást, gyülekezési joggal visszaélés miatt, „mert transzparensekkel, demonstrációs jelleggel gyülekeztek”.

Micsoda zamata van ennek a rendőri megállapításnak, ízlelgessük egy kicsit! Micsoda hatvanas évekbeli feeling! Kiemelkedő nemzeti ünnepünkön akadt három olyan elvetemült egyén, akik nem átallott gyülekezni! GYÜLEKEZNI! Három megátalkodott huligán! HÁRMAN! Méghozzá transzparensekkel! Méghozzá demonstrációs jelleggel! Még szerencse, hogy az ezúttal is éber rendőrségünk lecsapott rájuk és időben megelőzött egy sokkal nagyobb bajt. Képzeljük csak el, ha ez a három ember nem lepleződik le, s tovább gyülekezik. Egyre csak gyülekezik azóta is.

Igaz, az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy ha egy nem bejelentett tüntetésen nem történik garázdaság vagy rendzavarás, akkor nem lehet olyan alapon feloszlatni, hogy nem jelentették be. Strasbourgban is hasonló állásfoglalás született nem is olyan régen.

De hát egy dolog mit mond az Alkotmánybíróság, s egy más dolog, mit mond az utca rendőre.

Az állam én vagyok, mondta egykoron a Napkirály. És igaza volt. Az állam én vagyok, mondja most a magyar törzsőrmester. És igaza van.

Nem tudom, szólíthatlak-e így?  Hiszen te is per Imre megnevezéssel illettél. A múltkoriban, vagy úgy négy évvel ezelőtt, amikor megkérdeztél, mit tennék a te helyedben. Akkor nem volt lehetőségünk kitárgyalni ezt a kérdést, mert a válaszomat meg sem várva elsiettél valahová. Ha jól emlékszem az ellenforradalmat ünneplők elől menekültél éppen. Elnézést, tudom, ma már forradalomnak hívják, de olyan nehezen áll rá a szám. Mint ahogy a tiétek is.

Szóval visszatérve a kedves kérdésedre, ha már ilyen kedvesen megszólítottál, hogy mit is csinálnék most, ha én lennék a miniszterelnök, akkor elmondom. Tudom, te most nehezebb helyzetben vagy kedves fiam, mint én ötvenhatban, hiszen te nem zavarhatod ki az oroszokat, mert már kimentek, és nem hívhatod be az amerikaiakat, mert már bejöttek. Abban is más a helyzet, hogy akkoriban kezdetben a forradalmárokat fasiszta csőcseléknek hittük, míg most a fasiszta csőcselék hiszi magáról, hogy forradalmár.

Na de mindegy. Szóval hát először is titkos tárgyalásokat kezdenék az SZDSZ-el, s megpuccsolnám a jelenlegi kormányomat, beleértve elsősorban saját magamat. Az ilyesmiben már úgy is gyakorlatod van kedves Feri, csak azt kéne megismételned, amit annak idején Medgyessyvel oly leleményesen megcsináltál. Vagyis bejelented lemondásodat, s ügyvezető kormányfőként ténykednél mindaddig, amíg az új miniszterelnököt meg nem választjátok, természetesen az SZDSZ támogatásával. Na persze, te nem mennél neki az SZDSZ-nek utána sem, a korrupt ügyeit emlegetve, hanem épp ellenkezőleg a kormánycseréhez éppen te kérnéd a segítségüket. Ezzel egyébként is nagy szívességet tennél nekik, hiszen Fodor Gábor újsütetű pártelnök úgy is ezt emlegette úton-útfélen, hogy a koalíció helyreállításának a feltétele a te távozásod.

Természetesen a lemondásod kapcsán vinnéd magaddal az egész sleppedet is. Bajnai Gordonnak legalább lenne ideje a hoppon maradt libatenyésztőkkel egyezkedni, Veres Jani visszamehetne a színesfém-kereskedői szakmába, te meg mondjuk újra sportminiszter lehetnél. Ja, persze elnézést, azt a minisztériumot megszüntettétek! Jó, hát akkor lehetnél te is utazó lobbizó nagykövet. Persze leváltanám Gyeneseit is, legalább több ideje lenne kultúrmissziós tevékenységre, a vidéki színházművészet fellendítésére, és a női öttusa támogatására. Csak Szilvásyval nem tudnék mit kezdeni én sem, megmondom őszintén. De hát majd föltalálná ő magát. Esetleg beajánlanám az UD Zrt-hez.

De mindezek előtt a helyedben tartanék egy szenvedélyes igazságbeszédet, csak most nem szűk haveri körben, hanem még most az október 23-án az ünnepély keretében. Beszámolnék arról, hogy igazából egy reformot sem mertem végigvinni, mert mindig fontosabb volt számomra a népszerűség hajhászása, különösen a nyugdíjasok ajnározása, hiszen minden kormánynak ők adják az igazi szavazóbázisát. Beszámolnék arról, hogy igazából semmilyen vállalt elképzelést nem tudtam megvalósítani, az ország megítélése kormányzásom idején egyre csak romlott. Ebben a beszédemben jelenteném be a lemondásomat. A jobboldalt, sőt még a most is randalírozásokra készülő szélsőjobbot is sikerülne ezzel alaposan meglepned. Még az is lehet, hogy az országban a feszültség érezhetően csökkenne, a nemzetközi megítélésünk is javulna.

S, hogy ki lenne az új miniszterelnök? Hát valamelyik pártbeli - nálad népszerűbb – riválisod (ilyenből elég sok akad), aki az ország lakosai számára is elfogadható (ilyenből viszont nagyon kevés van)  Mondjuk Szili Katalin, aki pillanatnyilag a legnépszerűbb a szocialisták között. Aztán úgyis miden népszerűségét rövidesen ugyancsak elveszítené ő is. Te viszont sokat nyernél mindezzel, hiszen még az ellenfeleid is azt mondanák, hogy hát ez tényleg egy karakán pápai gyerek, aki nem habozik még önmagát is feláldozni, ha a haza érdeke úgy kívánja.

S neked is több idő jutna például a blog-írásra, s ebben a válságos helyzetben talán a cégeidre is ráférne egy kicsit nagyobb odafigyelés. Amiket oly erkölcsös módon szereztél. Mi az hogy, nagyon is!

Gyenesei miniszter úr szerint Gusztos Péter igen csak arányt tévesztett, amikor őt lemondásra szólította fel. Tehát, ha jól értjük a mondandóját, nem ő tévesztett arányt, amikor egy haverja könnyű kis nyári darabnak indult, de maradandó darabbá avanzsált, „egy kicsit líra, kicsit dráma, kicsit tragikomédia, szerelem, zene, tánc” - ként jellemzett alkotását kívánta rásózni a minisztériuma által felügyelt városok intézményeire.

Gyenesei miniszter úr tehát semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy a felügyelete alá tartozó vidéki polgármesterek körében ily módon reklámozza Siposhegyi Péter remekbebaszott. akarom mondani remekbeszabott zenés darabját a "Kikötő"-t és a "Hantjával sem takar" című drámáját. Sőt, az önkormányzati tárca vezetője kultúrmisszióként jellemezte saját akcióját abban a levélben, amelyet minisztériumi fejléccel, hivatalos pecséttel küldött szét az ország kőszínházzal rendelkező településeinek.

Gyenesei  levelében utalt arra, miszerint ezzel az  a célja, hogy "az országban minél színvonalasabb kulturális rendezvények kerüljenek megrendezésre, és a színházak, művelődési intézmények egyre szélesebb közönséghez szólva működjenek".

Azt hiszem, mindannyian örülhetünk annak, hogy amikor a hőn szeretett hazánk és a kevésbé hón szeretett OTP-nk ilyen nagy bajban van, a minisztereink akkor sem feledkeznek meg a kultúrmissziós küldetésükről. S ezek szerint nem csupán a kulturális miniszterünk és az apparátusa tekinti az ilyesmit feladatának, hanem eme nemes küldetéstudattól áthatva cselekszik a többi miniszterünk is. Ahogyan Hiller oktatási és kultúrális miniszter úr fogalmazta meg oly szépen és iránymutatóan egy győri konferencián az Eötvös Collégium jelmondatával  : "Szabadon szolgál a szellem"

Elképzelem, amint Gyenesei miniszter úr az ország sok ügyes-bajos dolga intézése után ebédidejében az irodájában gondterhelten éppen azon töpreng, vajon miként kerülhetnének megrendezésre minél színvonalasabb kulturális rendezvények.  Aztán egyszer csak megvilágosodik az agya, a fejére csap és beleszól a házi-telefonjába.

- Icuka jöjjön be, azonnal, le szeretnék diktálni valami nagyon fontos levelet! Hogy a minisztériumi fejléces papíron-e, hát persze, hiszen fontos közérdekű kérdés az, amiért szót emelek, a magyar kultúra ügyének szolgálata vezérel, semmi egyéb. Fontos cél, hogy a színházak, művelődési intézmények egyre szélesebb közönséghez szólva működjenek. Ez pedig Siposhegyi nélkül nem megy. Nekünk Siposhegyi kell. Magyar kultúra=Siposhegyi. A pecsétet el ne feledje majd odanyomni az aljára. Hogy mi van? Mit szólok ahhoz, hogy Pesten egy lepusztult társasházban beszakadt egy lépcsőház, ahonnan több családot ki kellett költöztetni, sőt meg is halt valaki? Nagyon sajnálom, de hát mi közöm nekem ehhez? S remélem a mulasztó közös képviselőt mielőbb felelősségre vonják majd. – Mondaná végül a miniszter úr, és tovább töprengene gondterhelten a magyar kultúra megmentésén.

A Magyar Nemzetben ma Seszták Ágnes úrasszony arról értekezett, hogy mostanában a történések konstans szereplője rendszerint a pofozó, rugdosó, köpködő cigány, ezért mindenki hallgat, vagy elfordítja a fejét. Mindez azzal a hírrel kapcsolatban tolult fel az újságírónő fejében, hogy Érpatakon, ahol ő is született, egy anyuka szidalmazta és megütötte a 15 éves ötödikes leánya tanárnőjét. Mint írja, nem érdekelné a hír, ha nem volna némileg érintett. Ebben a községben volt ugyanis köztiszteletben álló kántortanító az apja, ahol nagy szegénységben éltek a mélyen vallásos népek, még orvos sem volt a községben, de nem loptak, s a gyerekeik is tisztelettudóak voltak, nem volt ott szükség sem a körmösre, sem a nádpálcára. Karácsonykor az éjféli misén pedig boldogan fújták mindannyian, hogy: „Pásztorok, pásztorok, örvendezve…” Szóval idilli világ lehetett az a Horthy-korszak Érpatakon.

Cigányozni újabban alapvetően kétféleképpen szokás mifelénk. Burkoltan és nyíltan. Adva van például az a hír, amelyik szerint Szátokon rendőrök igazoltattak a minap egy személygépkocsit, amelynek ittas volt a sofőrje. Az utasok szembeszegültek a rendőri intézkedéssel, eközben többen mások is körbevették az intézkedő rendőröket, s a végén addig fajult az ügy, hogy a hivatalos közegeknek figyelmeztető lövéseket is le kellett adniuk. A Rendőrség honlapja részletesen és korrekten tálalta az esetet, így azt is, hogy egy személyt őrizetbe vettek (nem tudjuk, ül-e még?), azt viszont nem kötik az orrunkra, hogy mely népcsoporthoz tartozók voltak az elkövetők. Ami úgy vélem nagyon is rendjén való és dicsérendő lenne. Hiszen a Zuschlag ügy, Princz ügy, Tocsik ügy, BAUMAG ügy, Kaiser, illetve Weiszdorn ügy kapcsán sem boncolgatta senki a vádlottak esetleges hovatartozását. És a hasonló kiemelkedő bűnesetek még hosszasan sorolhatók lennének. Érdekel-e valakit is, hogy Szlávy Bulcsu, vagy Balla Irma gyilkosa, Fenyő kivégzője, Boros felrobbantója milyen nemzetiségű volt, magyar-e vagy esetleg valamelyik nemzeti kisebbség tagja?

Aztán persze mégis csak kibújik a szög a zsaruk zsákjából is, amikor a Rendőrség honlapjának szátoki közlése azzal a sajátos dicsérettel fejeződik be, miszerint „a kisebbségi önkormányzat vezetője a rendőri intézkedés során rendkívül segítőkész volt, és szerepvállalása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a helyzet normalizálódott  - annak ellenére, hogy a helyszín közelében szinte pillanatokon belül 80-100 fős tömeg verődött össze -, és  az elkövetők előállításra kerültek, anélkül, hogy kisebbségi konfliktushoz vezetett volna.”

A közlés tehát csak látszólag nem tesz említést az elkövetők faji identitásáról, hiszen a „kisebbségi önkormányzat vezetője”, s „a kisebbségi konfliktus kifejezések” még azon kevesek számára is nyilvánvalóvá teszik, mely népcsoportról is lehet szó, akik egyébként eddig esetleg nem tudták volna. Bármibe fogadjunk, hogy senki sem a lengyelekre, vagy a ruszinokra gondolt! A kisebbségi egyébként is gúnyos szinonimája a cigánynak. Olyan, mint Moldovánál a mozdonyszőke, vagy a Kurucinfo-nál az ork, mokka, putris, stb.

Mostanában a jobboldali sajtó döntő része minden bűntettet nagyítóval vizsgál meg abból a szempontból, hogy rá lehet-e sütni azonnal a bélyeget, hogy cigányok voltak az elkövetői. A Tarnabodon a minap történt lövöldözés, és Molotov- koktélos gyújtogatás kapcsán a Kurucinfo már akkor tudta a tettesek származását és (uzsorakamattal összefüggő) motivációját, amikor még el sem fogtak senkit sem.

A jobboldal most már hosszabb ideje sulykolja az emberekbe azt az állítást, hogy létezik úgynevezett cigánybűnözés. A Magyar Nemzet mai száma az olaszliszkai megemlékezés kapcsán idézi Szegedi Csanád Jobbik alelnök ezzel kapcsolatos határozott állítását.

Az állítólagos cigánybűnözéssel összefüggésben azért jó lenne több más kérdésre is választ kapni. Teszem azt akár Szegedi Csanád úrtól is. Cigányok gazdagodtak–e meg a kártalanítások és privatizációk kapcsán? Cigányok tüntették-e el a Szovjet-orosz államadósságot? Cigányok soroltatták-e szőlőjüket értékesebb termővidékhez?  A cigányok vettek-e fel több százmilliós állami támogatásokat például szőlőtelepítésekre? Majd kivágásokra? A cigányok építettek-e 40-50 milliárdokért völgyhidakat, síkvidéki alagutakat? Kilométerenként négymilliárdért – négyezer millióért! – autópályákat? Cigányok vásároltak-e méregdrága, sok száz milliárdos Gripeneket? Használhatatlan beléptető rendszereket? Selejt Combinokat? Kakaóbiztos számítógépeket? Postásbicikliket? Cigányok síbolták-e el a kétezer darab leselejtezett MÁV tehervagont? És a sor hosszasan folytatható anélkül, hogy egy cigánnyal is találkoznánk eközben.

Tanárt pofon ütni természetesen nagyon csúnya dolog. Sőt, azért - jogosan - komoly büntetés is jár.

A Treuga Dei, vagyis Isteni Kegyelem, Isteni Fegyvernyugvás, azt jelentette, hogy a katolikus egyház bizonyos esetekben szüneteltette a háborús állapotokat, és a böjti időszakokra és az egyházi ünnepek időtartamára betiltott minden fegyveres erőszak alkalmazását.

Valami ilyesmire került sor a magyar politikai életben a tegnapi napon. Csak most nem az egyház döntött így – a mai magyar egyháztól ez aligha várható el, hiszen nem csupán a hatalma, de a szándéka is hiányzik ehhez -, hanem a kormányfő és köre látta ezt jónak.

Szóval ez a tanácskozás már csak azért is említésre méltó esemény volt, mert néhány nappal a szokásos októberi „ünnepi cirkuszok” (vagyis kordonokkal és kommandósokkal védett, közönség nélküli állami megemlékezések az egyik oldalon, Molotov-koktélos randalírozások a másikon)  előtt mégis csak a megbékélés üzenetét hordozta. Igaz, voltak azért most is kölcsönös piszkálódások, keményebb felszólalások, de akkor is csak konkrétumok említése nélkül.

Senki nem beszélt a most formálódó STRABAG ügyről, a Gripenekről, az UD Zrt-ről és a lehallgatási botrányról, Gyurcsány a nemzet összefogást sürgető megmentője szerepében most nem fasisztázott, s ezúttal Orbán Viktor is csupán igen nagy általánosságban említette a tolvaj milliárdosokat, akik miatt ez az egész világválság keletkezett.

Az SZDSZ sem kívánta élezni a feszültséget, s nem LOP STOP feliratú pólókban jelent meg, mint anno Kuncze, az Ausztriában csak Vogel fedőnéven emlegetett párt egykori elnöke és akkori kis brigádja. Dávid Ibolya bölcsen nem hozta magával újdonsült – a hivatalos közegekre kissé allergiás - frakcióvezető helyettesét, viszont sikerült most is nagyon konstruktívnak lennie az egyébként igen csak visszhangtalan maradt állampapír-vásárlási ötletével, s ezúttal a KDNP elnöke sem vizionált szakállas bácsikat. Ehelyett megelégedett azzal, hogy a nagyfőnököt utánozza.

Most nem volt anyázás, egyik oldalon sem, nem volt hordót a szónoknak, nem akart senki senkit sem felakasztatni, megfojtani, pontosabban, ha volt is ilyen szándéka, bölcsen magába fojtotta.

Szóval mindenki jól hozta a saját szerepét, ami nem tudom persze miért lenne számunkra, sőt a külföld számára oly megnyugtató? Miért kéne örülni annak, hogy ezek ott fönn épp olyan hülyék maradtak, mint eddig is voltak? Attól még, hogy Orbán és Gyurcsány kezet fogtak, a forint semmivel nem lesz erősebb.

Szerintem sokunk számára ez az egész összejövetel annyira volt érdekes és újszerű, mint mostanában egy Heti Hetes, úgy este tizenegy óra tájékán. A köztársasági elnök úr viszont mégiscsak bánhatja, hogy nem jött el, (Lehet, hogy nem akart valakivel kezet fogni?) nem is tudja, miről maradt le. Egy kiváló marhapörköltről és fincsi rétesről. Mert ezúttal a kormányfő csapata a konyhában is visszafogottabb volt, s nem holmi flancos rókagombás sertésérmék, füstöltlazac-saláta, meg ilyesmi, hanem echte Ungarische gulaschsuppe szerepelt a menüben. (Bocsánatot kérek estleges tudatlanságomért, amennyiben a puritánabb menü nem Gyurcsányék ötlete volt, hanem az alulfinanszírozott Akadémiai vezetőké!)

Szóval azért jó kis buli volt ez úgy összességében mégis, különösen ha az ebédet is belevesszük. Hiszen senki nem beszélt sokat, sőt olyan pergős volt az egész, mint ha életükben nem is először csináltak volna a hölgyek és urak ilyesmit. Úgyhogy érdemes máskor is megpróbálni, mondjuk legközelebb a Parlamentben. Fog ez menni!

Mi meg majd csak elleszünk valahogy. Egy kis virslin, mustáron, meg barna kenyéren, mint Kovács úr.

1741-ben, magyar királlyá koronázását követő hónapokban, amikor a francia hadsereg egyesült a bajorral, s Ausztria közepéig nyomult, maga Bécs városa is fenyegetve volt már, Mária Terézia a pozsonyi várban könnyes szemekkel, megható szavakkal fordult az odainvitált magyar urakhoz.

„E szavak hallatára – ahogyan ezt Jókai Mór utóbb oly plasztikusan megörökítette - elenyészett a férfiszívekből a régi szenvedések haragos emléke, minden viszály, vetélkedés elnémult; csak a szent igazság, az üldözött jog érzete vett erőt, mely megtestesülve egy gyászba öltözött ifjú nő alakjában áll előttük, nem koronával, de töviskoszorúval a fején: a büszke harcias férfivér lángra lobbant, a kardok kirepültek hüvelyeikből, s egyetlen kiáltás tölté be a tróntermet: „Vitam et sangvinem!” (Életünket és vérünket!)  A trón lépcsőin pedig álltak egyfelől a magyar kormányfők, prímás, nádor, országbíró, másfelől az osztrák miniszterek. Egyike ez utóbbiaknak gúnymosollyal toldá hozzá ez emlékezetes kiáltáshoz azt a csúfondáros szót: „Sed avenam non…” (De zabot nem!)”

Eme már adomaként emlegetett történet jutott eszembe Gyurcsány legújabb ötlete, a nemzeti csúcs kapcsán. Az nem is lehet vitás, hogy Gyurcsány miniszterelnök úr – bár nem is a pozsonyi várban, hanem, ha jól tudom, Pesten az Akadémia nagytermében legalább oly szenvedélyes szavakkal fogja ecsetelni az összefogás szükségességét, mint Mária Terézia anno. Nem vitás az sem, hogy Gyurcsány és kormánya – és persze az egész ország – legalább akkora bajban van, mint Bécs volt anno. Nem vitás továbbá az sem, hogy a meghívottak mindannyian lelkesen fogják felajánlani az életüket és vérüket a haza érdekében. Csak persze megint a zabbal lesz a probléma, azt gondolom. Nem fogunk szűkölködni a büszke harcos férfivér lángra lobbanásában, a kardok hüvelyéből kirántásában, ám amikor majd a pártfinanszírozás radikális csökkentése és átláthatóbbá tétele, a jóval kisebb parlament, a számla nélkül igénybe vehető képviselői költségtérítések, a különféle funkciók összeférhetetlensége, továbbá az államapparátus és a helyi közigazgatás karcsúsítása fognak szóba kerülni, akkor ismét jön majd a jól ismert „de zabot nem!” formula. Emlékezzünk csak, a drága képviselő hölgyek és urak már azt sem voltak képesek elviselni, hogy ők is tartsák be a dohányzással kapcsolatos – általuk megalkotott – törvényi előírásokat.

Egyébként Gyurcsány szépen elhappolta a Tarka Magyar ötletét, amikor a Nemzeti Csúcsra meghívandók listáját összeállította. Ugyanis abban tényleg benne van mindenki, aki él és mozog, s valamit is számít. Eszerint meghívást kap az öt közjogi méltóság, s a rendszerváltás utáni időszak valamennyi volt köztársasági elnöke, miniszterelnöke, házelnöke. Rajtuk kívül a kormányfő szívesen látná a parlamenti pártok jelenlegi elnökeit, frakcióvezetőit és európai parlamenti delegációvezetőit.  A meghívottak között vannak még a Magyar Nemzeti Bank rendszerváltozás utáni és jelenlegi elnökei, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak elnökei, valamint az MTA rendszerváltás utáni és jelenlegi elnökei, az ÁSZ elnöke, a hét önkormányzati szövetség vezetői, valamint az OÉT munkáltatói és munkavállalói szervezetei, vagyis hat szakszervezet és kilenc munkáltatói szövetség. Természetesen valamennyi meghívott még szakértőket is hozhat magával.

Talán azért nem ártott volna még néhány asztrológus, esetleg egy-két cigányasszony meginvitálása sem, akik szerintem legalább oly pontossággal megjósolnák Magyarország jövőjét, mint a bölcsebbnél bölcsebb közgazdászaink.

Ivád polgármestere egy szép nagy mutatós táblával napokig a Parlament előtt koldult.  Ugyanis a településének pénzre lett volna szüksége. Büszkén hirdette ország-világ előtt, hogy koldul, nem is szégyellte magát.

Az ivádi önkormányzat a falugondnokságon benyújtott pályázatán egy közösségi célokra használható mikrobuszt nyert, amelyet azonban először meg kellene vásárolni. Ivád azonban annyira eladósodott, hogy fedezettel sem rendelkezett. A polgármester viszont abban bízott, hogy felfigyelnek különös akciójára. S igaza lett, a történet hepienddel végződött. A járókelők ugyan csak mintegy 1.500 Ft-ot dobtak össze, de végül a főváros XVI. kerülete kisegítette, s beletettek a kalapjába több mint tizmillát, ha jól tudom. Ráadásul a média is ráharapott az esetre, tévéstábok, fotósok váltogatták egymást a helyszínen. A polgármestert mindemellett Gyenesei miniszter úr is fogadta.

Az emberek persze már régebben rájöttek arra, hogy ahhoz, hogy valakire, vagy valamire a tágabb környezetükben is felfigyeljenek, valami rendkívülit kell cselekedniük. Régebben például a környezetvédőknél az volt a divat, hogy az állatbőrök emberi ruházatként történő felhasználása ellen meztelen hölgyek tüntettek az utcán. Aztán elterjedt az is, hogy odabilincselték magukat a tiltakozásuk tárgyához. A meztelenség, mint a társadalomkritika eszköze egy idő után azonban már unalmassá vált, sőt a végén már odáig fajult a dolog, hogy egyesek a meztelenség ellen is meztelenséggel tüntettek . De aztán persze jöttek újabb ötletek.

Egy idő után a politika is rálelt az ilyesféle obstruáló performanszokban rejlő lehetőségekre

A Békés megyei Mezőkovácsháza polgármestere például korábban azt találta ki, hogy egy kutyaólba költözött be tiltakozásul. A fotogén aktus persze az ő esetében is vonzotta az újságírókat. Valljuk meg őszintén, mennyivel érdekesebb helyszín egy kutyaól, mint egy pártiroda! Az egészen más kérdés, hogy Karsai József országgyűlési képviselő szerint az illető úr azért költözött a kutyaólba, hogy a bolondok házába utaltassa magát, és így megmeneküljön a felelősségre vonás elől. Szerinte ugyanis a kutyaház alkalmi lakója törvénytelenségeket követett el, feljelentést is tettek ellene. Kiderült, valóban nyomozás is folyik a feltűnősködő polgármester ellen.

Drávapiski más okokból elhíresült első embere, Mali Zoltán egy olyan ötletet eszelt ki a látássérültek rehabilitációs központja felépítésének szorgalmazására, hogy 270 kilométert gyalog tesz meg Budapestig. Az egri kórházvédők és a HospInvest Zrt csatája kapcsán pedig vitéz Szíki Károly, a forradalmi emlékbizottság elnöke és regionális kisgazdapárti nacsalnik azt találta ki, hogy egy visítozó kismalacot cipelt be füleinél fogva a megyei közgyűlés üléstermébe. Hát persze, hogy ez a jelenet is napokig szerepelt minden létező hazai médiában.

De visszatérve az ivádi polgármesterhez. Elég különös következményekkel járna, ha mások is követnék a példáját, s pénzügyi gondjaikat hozzá hasonló módon próbálnák megoldani. Nem tudom, mit szólnának hozzá a Parlamentben tevékenykedő főrangú hölgyek és urak, ha egyik ülésnapon, a reggeli habos kávéjukat iszogatva, a büféből kitekintve azt látnák, hogy a Kossuth téren több száz becsődölt polgármester, több ezer hajléktalan, több tízezer felszámolás alatt álló, vagy már tönkrement kisvállalkozó, több százezer munkanélküli sorakozna föl - esetleg ruha nélkül -, táblákkal a kézben, pénzért koldulni. Ugye őket is fogadná Gyenesei miniszter úr? Ugye ők is nyilatkozhatnának valamennyien a TV2 reggeli Mokkában? S persze ők is kapnának megfelelő pénzügyi segítséget mindannyian?

Mert, ha igen, akkor azt javaslom, szedelőzködjünk.

Mint ismert, négy ember meghalt, 27 pedig megsérült, amikor a Pest megyei Monorierdőnél a Budapest felé közlekedő és lelassító InterCity vonatba az állomás előtt beleszaladt a szerelvényt követő személyvonat. A baleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter, aki korábban 2002-től a Magyar Posta vezérigazgatója volt - közben 2003-ban pedig az év menedzsere - ez év május 5. óta vezette a közlekedési tárcát.

A miniszter lemondása sokak számára okozott meglepetést. Hiszen a ő esetében a történtekért az erkölcsi, politikai felelősség vitatható, szinte meg sem melegedett még az ülepe alatt a miniszteri bársonyszék, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy még a fenekén volt a miniszteri tojáshéj. Az talán érthetőbb lett volna, ha teszem azt, abba bukik bele, hogy jó drágán, mindenféle extrákkal ellátott sínbicikliket, vagyis hajtányokat rendelt volna Horvátországból. De hát ezúttal semmi ilyesmit nem tett.

Most viszont már  mindezzel kár foglalkozni, hiszen a vasúti szakemberek szerint megvan a konkrét felelős is a személyvonat vezetőjének személyében, aki túllépte a megengedett sebességet. Esetleg még egy jegyvizsgáló is balhés lehet picit. Hát ilyen egyszerű.

A vizsgálat eredményét ismertető sajtóhírekből megtudjuk azt is, hogy „Pilis állomásán október 6-án az egyetlen rendhagyó eseménynek az számított, hogy a ceglédi vasútvonal önműködő biztosítóberendezése az állomáson, illetve Pilis és Monor között háromnegyed tízkor felmondta a szolgálatot.” Tetszik nekem ez a megfogalmazás. Erről az a vicc jut eszembe, hogy miért nem harangoznak a faluban. Száz oka van annak, például mindjárt az első, hogy nincs harang. Az „egyetlen rendhagyó esemény” éppen ennek a fordítottja. Azt sugallja, hogy a vasút részéről minden a legnagyobb rendben volt, azt az említésre is alig méltó „rendhagyó” kis apróságot leszámítva, hogy nem működött a biztosítóberendezés.

A számomra, mint abszolút laikus számára igen érdekes lenne például annak a tisztázása is, hogy a személyvonat vezetője mégis miért rohant bele az előtte haladó InterCitybe. Aligha hihető, hogy szándékosan. Ha viszont nem, akkor vajon miért nem tudott arról, hogy a másik szerelvény éppen előtte halad igen kis sebességgel, tőle alig pár kilométernyi távolságra? Ennyire nincs semmilyen információs kapcsolat ugyanazon vonal ugyanazon szakaszán egymás közelében haladó két szerelvény vezetői között? A komputerek és a GPS-ek korszakában?

De igazából már ez sem lényeges, hiszen a holtakat már nem lehet feltámasztani azzal, hogy dutyiba zárunk valakit.  A rendőrségi vizsgálatok pedig még nem zárultak le. Ami elgondolkodtató viszont, hogy a négy nyelven felsőfokú szakmai szinten társalgó, s az év menedzserévé választott Szabó Pált esetleg egy olyan személy követheti majd a miniszteri poszton, aki igaz, hogy csupán kereskedelmi és vendéglátó-ipari főiskolai végzettséggel rendelkezik, ám 1998-tól az MSZP pénztárnoka volt.  Elterjedt vélemény, hogy ha nem is őt jelölnék, az MSZP egyik legnagyobb informális hatalommal bíró, ráadásul pártkörökben igen népszerű ex-pénztárnoka fölé akkor sem lehetne akárkit kinevezni. (Állítólag Szabó Pál, a Magyar Posta vezetőjének kiválasztása is az ő ötlete volt.)

Puch László személye azonban az utóbbi időkben más okokból is érdekes megvilágításba került. A Heti Válasz irt a minap a STRABAG körüli zűrös ügyek kapcsán arról, hogy az utóbbi négy évben 13,5 milliárd forint folyt át egy Eurocontact nevű picike cégen, és a fejléces Eurocontactos papírokon gyakran szerepel többek között Puch László, volt MSZP pénztárnok neve is. Puch László egyébként már a K&H ügy kapcsán is szóba került, Kulcsár említette őt Gyuszi taxissal összefüggésben.

Szóval gyülekeznek a viharfelhők a volt pénztárnok körül. Csak aztán nehogy az legyen előbb-utóbb a vége, hogy ez a Puch, mint valami Puck, szamárfejet növesszen Gyurcsány Ferenc és társulata nyakára.
 

A Kossuth rádió mai híre szerint egy soroksári fiatal mérnök névrokona miatt került őrizetbe nemzetközi körözés miatt, szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem vádjával, s a fényképe még a rendőrség honlapjára is felkerült, ahol a sikeres elfogását bejelentették.

Soroksárra vitték a helyi rendőrőrsre, ahol másfél órát töltött a fogdában, majd 72 órás őrizetbe vételét rendelték el. Hiába bizonygatta ártatlanságát ezek után sem azonosították kérése ellenére. Ehelyett még aznap éjszaka átvitték a Gyorskocsi utcába, ahol egy bankrablóval került egy zárkába. A munkahelye hiába igazolta, hogy ő dolgozik, nem engedték ki annak ellenére sem, hogy a felesége 8 hónapos terhes. Ez után adta ki kis híján a magyar hatóság Németországnak, szerencsére a bíróság adategyeztetést kért a yard nemzetközi csoportjától, így végül kiderült az igaza.

A fiatal mérnök azért tán még mindig jobban járt, mint az a szegedi bácsi, akin agylékeléssel járó operációt hajtottak végre más helyett. Vagy mint az az ismerősöm, akit a rendőrorvosok egy elírt téves nyomozóhatósági határozatra hivatkozva majdnem felboncoltak a proszektúrán.

A rendőrség mindenesetre egyelőre nem kívánt megszólalni a pórul járt mérnök ügyében, mint ahogy elfoglaltságra hivatkozva az új adatvédelmi biztos, Jóri András sem. Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa pedig kijelentette, hozzá nem érkezett ilyen panasz, ezért nem akar nyilatkozni az ilyen és hasonló esetekről.

Én ezt az egészet nem értem, különösen a rendőri vezetők hozzáállását nem.

Miért hallgatnak? Ugyan mi okuk lenne rá? Hiszen tán emlékszünk még rá, amikor ugyancsak Soroksáron éjszaka kommandósok rontottak roma családokra - gyerekekre, nőkre, és idősekre is fegyvert szegeztek, és órákon át feltett kézzel térdeltették őket az udvaron. Akkor nem haboztak azonnal közölni a közvéleménnyel, hogy „szükségszerűnek és törvényesnek minősítette a rendőrségi belső vizsgálat a soroksári romákkal szembeni rendőri intézkedést.”  Bár később aztán kicsit finomítottak, s annyit elismertek: „A belső vizsgálat megállapította, hogy voltak szakmai hiányosságok, de szükség volt a fokozott biztonsági intézkedésekre, mert két, súlyos bűncselekmények miatt körözött férfit kerestek.” Vagyis magyarán: ilyen esetekben a szükség törvényt bont.

Ugyan meddig tartott volna most is valami hasonló tartalmú közlemény kiadása, eloszlatni azokat a félreértéseket, amelyek alapján esetleg azt feltételezik, hogy a zsaruk nem jártak el eléggé körültekintően és legfeljebb kisebb szakmai hiányosságokról lehet szó.

Hiszen Garamvölgyiéknek bizonyára nagy rutinjuk van az ilyesmiben. Már látom is lelki szemeimmel a közleményüket, amely szerint: „A parancsnokság az eljárást kivizsgálva megállapította, hogy a rendőrség eljárása mindenben teljesen szakszerű és jogszerű volt. Nem fogadjuk el és visszautasítjuk a hatóságunkat alaptalanul bíráló megjegyzéseket a tisztelt média részéről, hiszen csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, vagy ahogy a közmondás is tartja: hol fát vágnak, ott hullik a férgese. Egyébiránt jobb ha kussol ez a soroksári úriember is, meg az a  nyolc hónapos terhes kis ribanc felesége, s nem szaladgálnak mindenfelé panaszkodni, mert biztos van valami az ő rovásukon is, csak még nem tudunk róla. De majd kiderítjük.

Utóirat: természetesen az eljárás alá vont egyén azon panasza is minden alapot nélkülöz, hogy egy bankrablóval tettük őt egy zárkába, hiszen összezárhattuk volna akár egy sorozatgyilkossal, pedofillal, vagy nekrofillal is. Humanitárius okokból ezt mégsem tettük.”

Szóval megjelent volna ez a közlemény, majd aztán néhány nap elteltével szintén a tudtunkra adták volna, miszerint a

belső vizsgálat megállapította, hogy voltak kisebb szakmai hiányosságok, de szükség volt a fokozott biztonsági intézkedésekre, mert súlyos bűncselekmények miatt körözött férfit kerestek.

És akkor ugye már minden rendben is lett volna.

A Dávid Ibolya által oly gyakran előszeretettel emlegetett hazai politikai homokozóban ezúttal a majdnem végzetesen megcsonkult MDF frakció csücsül, köröttük pedig ott rosszalkodnak, és megpróbálják ellopni a játékaikat bizonyos gonosz nagytőkés csoportok.

Az utóbbi napokban nem lehetett jó az MDF homokozójában ücsörögni. Keveset aludhattak, azok után, hogy a Tisztelet Társasága homokot szórt a szemükbe, amikor az általuk delegált országgyűlési képviselő, Vas János kilépett a frakcióból. Az MDF képviselőcsoportjának léte erősen kérdésessé vált, sokan már nem is bíztak abban, hogy a Dávid Ibolya vizionálta gátlástalan oligarchák csapdájából valahogy ki lehet kászálódni. Az elnök asszony szerint a milliárdos üzletemberek ugyanis "nem riadnak vissza semmilyen eszköztől sem, akik azt gondolják, hogy a magyar demokrácia pusztán saját bizniszük.” S, ez nem csupán holmi képzelődés volt, állítólag Csányi tényleg mondott valami olyasmit, "ne csodálkozzunk a következményeken, ha megrángatjuk az oroszlán bajszát.” 

Az viszonylag korán kiderült, hogy a frakció válságából kivezető megoldás csak az lehet, hogy vagy megszűnik, s ezzel lemondanak havi sok millió forint plusz juttatásról, nem is beszélve a frakció megszűnéséből fakadó erkölcsi károkról, vagy pedig megkísérelnek valakit a függetlenek közül átcsábítani.  Így aztán a hétvége toborzással telt el.  Az hamar kiderült, hogy Almássy Kornél nem hallgat a szirénhangokra és semmilyen módon nem kívánja a volt frakcióját a pácból kihúzni. Az pedig a fórumosok szerint is "abszurd" lett volna, hogy a „független” Gyenesei István önkormányzati miniszter csatlakozzon az ellenzéki MDF-frakcióhoz. A még szóba jöhető két független, Lengyel Zoltán és Tóth András pénteken pedig még azt tudatta az MTI-vel: nem lép be az MDF-frakcióba. Vasárnap este Tóth ezt határozottan megerősítette, Lengyel viszont már elérhetetlennek bizonyult. Ami, a történtek ismeretében, nem volt véletlen.  Mint utóbb kiderült, miután kicsit kérette magát, néhány kör lefutása után gyorsan beadta a derekát.  S aztán már ment is minden mint a karikacsapás és ma már ott volt látható a plenáris ülésen, frakcióvezető-helyettesként, sőt ezen túlmenően is kivételezett helyzetű MDF-es – ám egyúttal a kisgazdákat is képviselő - képviselőként. (Lengyel Zoltán frakcióvezető-helyettesi pozíciót kap, és agrárügyekben a képviselőcsoport vezérszónoka lesz. Az MDF vidéki irodáit hetente, a fővárosi irodákat havonta egyszer az FKNP rendelkezésére bocsátja, valamint a pártirodákra felkerül az FKNP logója)

Szóval ma már ott feszített az MDF frakcióban, a második sorban, már amennyiben hihettünk a saját szemeinknek, és tényleg őt láthattuk ott büszkén domborítani – persze nem ádámkosztümben, de még csak nem is fürdőnadrágban - közvetlenül Dávid Ibolya mögött, és az egykori párttársa, a Fideszes Deutsch Tamás mellett. Szóval ő volt az bizonyára, hacsak nem csupán úgy odamontírozták a fejét ezúttal is más valakinek a testére.  (Úgyhogy azért továbbra is kéretik óvatosan megnyilvánulni Lengyel frakcióvezető-helyettes úr hollétét és ruházatát, illetőleg annak esetleges hiányát illetően, mert könnyen egy per közepén találhatjuk magunkat!)

Lengyel úr, aki eddig már szerepelt az MSZP színeiben, de megfordult a Fidesz és a kisgazdák háztáján is, talán maga sem gondolta volna, hogy az utóbbi évek megpróbáltatási után ilyen könnyen az ölébe hull a politikai siker. Ráadásul alighanem történelmi a szerepe, hiszen mégis csak neki köszönhető, hogy az MDF a nagypolitika felszínén fenn tudott maradni. Nem csodálkoznék rajta, hogy ha hamarosan ő is megkeresést kapna valamelyik múzeumunktól, s elkérnék tőle azt a híres nevezetes parlamenti parkolókártyáját, amellyel azoknak „a fasz rendőröknek” próbálta magát fürdőgatyában igazolni, vagy azt az összetört többszázezer forintos óráját, amelyiket állítólag ugyancsak a "fasz zsaruk" rongáltak meg.

Most már csak az lenne igazán az érdekes, ha a frakcióból netán egy újabb kilépő akadna, amire van némi esély, mondjuk Csáky úr személyében.  Az utóbbi időben mintha kicsit eltünt volna. S akkor megint ott lenne az MDF, ahol a part szakad. Avagy Shakespeare-el szólva mondhatnánk, hogy sok hűhó semmiért.